Tűz és víz a Szigetcsúcson

A szigetcsúcs: csúcs. A Szentendrei-szigetről van szó, ennek is az északi végéről. Visegrád és Nagymaros között, kétfelől a Duna ölelésében van egy félvad kempingféle, ahol évek óta el szoktunk tölteni egy társasjátékozós, fürdőzős, szúnyogcsapkodós, naplementés, sátrazós, máglyagyújtós hétvégét a barátaimmal. Alacsonyabb vízállásnál kiemelkednek a dunai hordalékzátonyok a sziget elején, oldalt vadul robog a folyó, olykor uszályokat és hatalmas szállodahajókat ringatva a hátán.
Naplemente után a visegrádi várhegy komor, sötét tömbjének tetején lebegni látszik a kivilágított Fellegvár, túloldalon a nagymarosi gótikus templomtorony fénye válaszol rá. Tábortüzünk szikrái a magasba szállnak, néha éneklünk, ahogy a lángok parázzsá válnak, a beszélgetések is komolyabbá válnak, lassan elcsendesedik a tűz velünk együtt. A hunyorgó parazsat eloltjuk, és már csak az elemlámpák világítanak a sötétben gubbasztó sátrakban. Szép itt ébredni is, a Dunától mindig harmatos minden, aztán a nap melege felszárítja a sátrak tetején csillogó vízcseppeket is, párapermet száll a folyó felett, néhány vadkacsa harsány hápogással repül valahonnan, valamerre. A szigeten megkezdődik egy újabb nyári nap.

Trópusi sziget? Nem! Ez a Szentendrei-sziget :-)

Hullámfürdő egy nagy hajó nyomában

Sötétedik: ideje nekilátni uszadékfát gyűjteni a máglyához

Egy egészen különleges hangulatú alkonyat

A Nap búcsúja Nagymaros felett

Tűz és víz a fák alatt

Férfi és nő, tűz és víz: ellentétek vonzásában

Fűzfák: hozzá vannak szokva az időszakos elöntéshez

Kilátás a történelmi tájra

Jön a jeti...

Sátor helyett, ébredés előtt