Kirándulásaim során néha szokatlan színű, halvány - vagy éppen színanyag nélküli, teljesen fehér - vadvirágokra leszek figyelmes. Ezek afféle "albínók", bár ezt a kifejezést inkább állatokra, emberre használják. Eddig több, mint 30 vadvirágfaj - szokatlan módon - teljesen, vagy részben fehér virágú egyedére bukkantam, ennél persze lényegesen több lehetséges. A kék, pink, lila virágoknál gyakran, pirosas-rózsaszíneknél ritkán, sárgáknál sohasem figyeltem meg színhiányt. Néha a virágszín többféle festékből tevődik össze, és ha csak az egyik összetevő hiányzik, szokatlan színű virágot látunk (például világos, enyhén liláskék helyett halvány rózsaszín nefelejcset). Máskor termelődik ugyan festékanyag, de kevés: a virág sápadt árnyalatú. Olyat is látni, hogy a virágalkotók egy része (némely szirom, porzószál) színes, míg a többi fehér. Az "albínóság" oka fejlődési rendellenesség: a növény nem tudja előállítani a szervezetében a festékanyagot.
Az ilyen "hófehérkéket" könnyű észrevenni, hiszen kitűnnek a többi közül. Persze ez a feltűnés nem biztos, hogy evolúciós előnyt jelent - ha a megporzók "értékelik" a dolgot, akkor akár alfajjá is válhat a színhiányos változat. Ez azonban ritkán történik meg, ezért az újra és újra felbukkanó, a sok "szabályos" közül kitűnő fehér egyedek mindig ritkaságszámba mennek: ezért mindig örülök, amikor rábukkanok egy-egy ilyen mesebeli, növényi "Hófehérkére".
|
Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Hiányzik a zöld foltocska a középső pártákról. |
|
Tarka sáfrány - Crocus reticulatus. Egyáltalán nem tarka. |
|
Útszéli imola - Centaurea stoebe, Déli-Börzsöny |
|
Egy másik imolafaj képviselője, fehérben: budai imola - Centaurea sadleriana |
|
Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis. |
|
Agárkosbor - Anacamptis (régebben Orchis) morio teljesen "albínó" példánya. A kosborféléknél ez viszonylag gyakori. Szentendrei-sziget |
|
Agárkosbor - Anacamptis (régebben Orchis) morio közelebbről |
|
Agárkosbor - Anacamptis (régebben Orchis) morio - részben színhiányos, csak a mézajak fehér. Nagyon változatos megjelenésű orchideafaj! |
|
Szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea. Eredetileg rózsaszín orchideaféle a Bükk-fennsíkról |
|
Janka-sallangvirág - Himantoglossum jankae. Fokozottan védett ritkaság a Pilisből |
|
Orvosi atracél - Anchusa officinalis. Eredetileg telített királykék színe van. A kép az alsógödi vasútállomáson készült |
|
Szőrös kenderkefű - Galeopsis speciosa var. sulphurea. Lila árnyalat nélkül, változatként. Erdély, Kalota-havas |
|
Pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens, egész kevés lila árnyalattal. Bakony |
|
Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia. Egy kevés a lila színből sejthető a pártán, amúgy szinte teljesen fehér egyed. Visegrádi-hegység |
|
Csalánlevelű harangvirág - Campanula trachelium, Pilis |
|
Terebélyes harangvirág - Campanula patula, Bükk-fennsík, Ráadásul öt helyett négycimpájú pártával |
|
Terjőke kígyószisz - Echium vulgare, Mátra |
|
Kosborképű fürtösveronika - Pseudolysimachion orchideum, Mátra |
|
Indás ínfű - Ajuga reptans. Börzsöny |
|
Csabaíre vérfű - Sanguisorba minor. A "szabványos" virágzat rózsás-piros. A fura kis virágot a Gyermekvasút normafai megállójánál találtam |
|
Íme a fokozottan védett egyhajúvirág (Bulbocodium vernum) "albínó" példánya. Ritka, mint a fehér holló |
|
Fekete peszterce (Ballota nigra), ami fehér. A virágok eredetileg rózsaszínűek lennének, szép rajzolattal |
|
Bakfű (Betonica officinalis) Erdélyből (Bedellő) |
|
Olasz harangvirág - Campanula bononiensis. Kevéske lilás árnyalat még érződik rajta. Visegrádi-hegység |
|
Kánya harangvirág - Campanula rapunculoides. Déli-Börzsöny |
|
Hegyi len - Linum austriacum. A szokásos égszínkék helyett selyem-fehér virágok. Szentendrei-sziget |
|
Hegyi len - Linum austriacum. Az előbbi példány más szögből |
|
Hegyi len - Linum austriacum. Az öt sziromból három szabályos "len-kék", kettő pedig fehér. Közvetlenül a teljesen fehér virágú növényke mellett nőtt, az összes virága ilyen felemás volt. Csuda dolog a genetika! |
|
Mezei katáng - (Cichorium intybus) teljesen színanyag-mentes egyede. Háttérben a "szabályos" katáng-kék egyedek. Eged-hegy |
|
Mezei katáng (Cichorium intybus) részben "albínó" egyede: a porzószálak világoskékek. Hortobágy |
|
Kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum). A lilás szín hiányzik, a sárga megvan. Eged-hegy. Furcsa mód az Egedre felmászva három faj "albínó" egyedét is megtaláltam (katáng, csormolya, szarkaláb) |
|
Kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum) "sápadtka" egyede. Távolabb, a háttérben egy szokásos megjelenésű növény. Széchenyi-hegy |
|
Őszi kikerics - Colchicum autumnale a dejtári legelőről. Egymillió lila közt nyílt ez az egyetlen fehér, egyébként évről évre felbukkan |
|
Őszi kikerics - Colchicum autumnale, ezúttal a Pilisből |
|
Kosbornak lenni nehéz. Ez itt egy tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) ami se nem tarka, se nem pettyes. Csákvári tanösvény |
|
Közönséges gyíkfű - Prunella vulgaris. Teljesen fehér példány a Börzsönyből |
|
Közönséges gyíkfű - Prunella vulgaris. A szokásos lilás egyed mellett egy albínó példány a Bükkből |
|
Közönséges gyíkfű - Prunella vulgaris. Némi lila árnyalat kivehető ezen a Velencei-hegységi egyeden |
|
Magas gubóvirág - Globularia punctata. Liláskék helyett hófehér. |
|
Ligeti zsálya - Salvia nemorosa. Sokkal élénkebb, sötétebb lila "kéne" legyen, a murvalevelek is fehéres-zöldek a szokásos lilásvörös helyett. Szentendrei-sziget |
|
Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis |
|
Magyar szegfű - Dianthus pontederae halványrózsaszín virágú egyede a Budai-hegységből. Háttérben egy szokásos virág pink foltja |
|
Budjdosó mák - Papaver dubium. Ennél nem ritka a fehér szín, subs. albiflorum néven alfaji rangja is van. Ennél az egyednél még a jellegzetes sötét pötty sem látszik |
|
Mezei szarkaláb - Consolida regalis az Eged-hegy oldaláról. Sötétlila helyett teljesen fehér virágok |
|
Mezei szarkaláb - Consolida regalis |
|
Mocsári nefelejcs - Myosotis palustris. A szokásos nefelejcskék szín helyett kevéske rózsaszín árnyalat színezi a szirmokat, a virág majdnem fehér - a sárga szín viszont a helyén van |
|
Nehézszagú gólyaorr - Geranium robertianum |
|
Feketenadálytő - Symphytum officinale. Nagyon változatos színű virágokat hozó faj, a fehér sem ritka. Annyira nem, hogy alfaji rangot kapott. Ez a kép Ócsán készült |
|
Feketenadálytő - Symphytum officinale a Nógrádi-dombságból |
|
Nem teljesen fehér, de majdnem: nagyezerjófű - Dictamnus albus |
|
Vajon milyen lesz, ha kinyílik? A nagy ezerjófűnek (Dictamnus albus) a bimbója nem fehér, hanem mély rózsaszín árnyalatú szokott lenni. Csák-hegy, Vértes |
|
Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis. Nem teljesen fehér, de a szokottnál mindenesetre világosabb. |
|
Ez a meténg (Vinca sp.) hajtásról hajtásra világosabb virágokat hoz... |
|
Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum subsp. carpatica. Ördögorom (Budai-hegység) |
|
Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum subsp. carpatica |
|
Lila ökörfarkkóró - Verbascum phoeniceum, Vértes |
|
Üstökös pacsirtafű - Polygala comosa teljesen "albínó" egyede. Szigetmonostor, homokpuszta |
|
Piros árvacsalán (Lamium purpureum). Bár latin neve is bíborpirosságra utal, ez az egyed teljesen fehér. Az alsógödi kikötőben fényképeztem |
|
Piros árvacsalán (Lamium purpureum) szokásos és fehér egyedekből álló csoportja |
|
Foltos árvacsalán - Lamium maculatum, Budai-hegység |
|
Foltos árvacsalán - Lamium maculatum, Budai-hegység |
|
Még egy fehérre sikerült piros árvacsalán (Lamium purpureum), ezúttal a Börzsönyből |
|
Taréjos csormolya - Melampyrum cristatum. A "taréjok" lilás színe hiányzik, és a virág is fehér. A sárga szín, ahogy megszokott, a helyén van |
|
Tarka koronafürt (Coronilla varia), ami egyáltalán nem tarka. Eredetileg rózsaszín kéne legyen. Szentendrei-sziget. |
|
Nagyvirágú ibolya - Viola riviniana, Budai-hegység |
|
Kis ezerjófű - Centaurium erythraea, Pilis |
Nagyszerű gyűjtemény!
VálaszTörlésCsodás és hasznos gyűjtemény, nagyon örülök az ilyen érdekes bejegyzéseknek. :-)
VálaszTörlésGyönyörű képek, köszönöm, hogy láthattam! :)
VálaszTörlésFantasztikus! Gratulálok!
VálaszTörlésKöszönöm mindannyiótoknak a kedves szavakat! :-)
VálaszTörlés