Terep-járó: Karancs-Medves: tavaszi túra Salgótarján környékén

A Karancs-Medves vidéke számomra szinte „fehér folt a térképen”. A Budapesthez közelebbi, busszal-vonattal jól megközelíthető tájakat járom inkább. Kapóra jött tehát a telekocsis fuvar. Lássuk, mit kínál ez a vidék egy amatőr természetbúvárnak, túrázónak!

A Kálváriáról rálátni Salgótarján épületeire

Ezúttal Rákospalota-Újpest vasútállomásnál van a találkozó. Lepusztult egy hely, és nem is lesz belőle Mini Dubaj... ami talán nem is baj, de az sem jó, ha így marad.

Kellemesen hullámzó utakon...

Száguld az autó, világosodik az ég, kellemes időjárás ígérkezik mára. Azért meglep a hűvösség, ami megcsap, ahogy kiszállok a kocsiból Salgótarjánba érve. A rajthely a Galcsik fogadó, nyüzsögnek a túrázók, de az indítás gyorsan megy. Túrasofőröm már elsprintelt az ötven kilométeres távra, mire kézhez kapom a leírást. Kicsit megijeszt, hogy nincs térképvázlat (vizuális típus vagyok, és vannak rossz tapasztalataim a szöveges leírásokkal... Ráadásul a szervezők ajánlották a track letöltését, ami persze nekem nem sikerült, és térképet se kaptam a Dekatlonban... Ugye, tavaly valahol errefelé kolbászoltam át Szlovákiába, és csináltam a huszonöt kilométeres túrából közel negyvenet...) Szóval izgultam kicsit, na. Cartographiás túra, vagyis lehet térképet vásárolni - veszek is egyet, jól jöhet még, elsősorban a túráim megtervezéséhez használok papíralapú térképet. Kapok egy szép színesen printelt társasjáték-táblát is... vagyis pontosabban egy vázlatot a különféle távok metszéspontjairól, ellenőrzőpontjairól. Olyan, mint egy elektromos kapcsolási ábra, kék, zöld és piros nyilak szövedéke. Azannya.

Kakukkveronika - Veronica serpyllifolia

Nekivágok a kissé csípős levegőben a Kálváriának... hamarosan már nem panaszkodhatok didergésre. Alám terül a panelházakkal ékes panoráma, felettem felmagaslik a hármas kereszt. Ragyogva süt át a reggeli napfény a mezei zsályák liláskék sárkányfejein. Megkapom az első bélyegzést, jó sűrűn lesznek az ellenőrzőpontok.

Fekete buzogányos levéldarázs - Cimbex femoratus

Kellemes szakasz jön, finoman hullámzó, széles út, sárga sáv jelzéssel. A rügyek még épp csak pattannak - látszik azért, hogy kicsit északabbra vagyunk, mint Pesten - friss és zsenge az erdő, egy „combos” ízeltlábú mászik egy levélen, elbíbelődök kicsit a fotózásával.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett növény

Az út lejteni kezd, és hamarosan egy szép erdőperemi kaszálórét zöld foltja nyílik meg előttem... itt a következő ellenőrzőpont. A zöld fűben aranysárga pettyek, földre hullott napsugárdarabkák: tavaszi héricsek. Sok helyütt elnyíltak már, itt teljes pompájukban virítanak. Szétnézek egyéb apróságok után... találok üstökös pacsirtafüvet, nefelejcset, kétféle ínfüvet, veronikaféléket. Elbogarásznék itt, de még hosszú út van hátra.

Ellenőrzőpont a Ceberna-völgy bejáratánál

A Gyopár-forrásig erdőben vezet az út. A patakot duzzasztógátak fognák vissza - ha lenne patak, de száraz a völgy. A talajvízre csak a kakukkveronikák utalnak. A turistaút jelzése leterel az erdészeti útról, mély avar süpped a lábam alatt, ahogy felfelé kapaszkodok a fák között a szinte csak tapintható, sárral és avarral borított úton. Bizarr módon kerékpárút jelzés is fel van festve a fákra. Magyarországon a legfurább kerékpárutakkal lehet találkozni... Aszfaltra bukkanok ki, a szöveges leírás szerint ezt átszelve kellene leereszkednem a fás-bokros katlanba. A leírásnak meg is felel egy keskeny ösvény, de jelzés nincs... szóval vissza, kicsit előre az aszfalton - az utat jelzi a mobilom is - és innen szép, kellemes sétaút ez a leereszkedés.

Itt-ott kiritkul az erdő, és fotótémák is adódnak: tavaszi kankalinok bókoló, sárga csokrai, gőgösen sárgálló törpezanótok, a fura nevű erdei csitri fehér virágai... és aztán kitárul előttem a táj, elöl a távolban kis bütyökként a hegytetőn ott emelkedik a Salgóvár, kicsit lejjebb pillantva Somoskőújfalu háztetői, még lejjebb egy szép, zöld domboldal.

Átcsattogok a falu utcáin, a szöveges leírás teljesen pontos és jól követhető. A sínek felett felüljáró vezet... rozsdából itt nincs hiány! A Bazalt túráról ismert Határ büfénél van a következő ellenőrzőpont. Az út is ismerős, a piros sáv jelzés vezet Eresztvényig. A különbség a legutóbbi túra óta csak annyi, hogy az alagút omlásveszélyes, meg kell kerülni.

Az egyik autós túratársam elsiet mellettem... ő hosszabb távot választott, szóval nem aggódok azon, hogy rám fognak várni, itt afféle hurkot vetnek az útvonalak. Ballagok, és persze botanizálok... törékeny hólyagpáfrány, erdei pajzsika, zöldlevelű tüdőfű, gyapjas boglárka, szagos müge... és még az ibolyafélék is virágzanak. Majd mennek fel az adatok a Flóratérképezésbe...

Pacsirtafű - Polygala sp.

Az eresztvényi Geopark látogatóközpontnál váratlan meglepetés vár: a csurgatott zsíros kenyér! Tudtam, hogy valami ellátást fogunk kapni, de a szokásos müzliszeletnél nem számítottam többre, és lám! Parázs felett valamiféle vas készséggel nyerik ki a szalonnából a zsírt, és csurgatják a kenyerekre, hullik rá a friss, apróra vágott hagyma és a só... mennyei. Nehezen szabadulok innen.

Közönséges ínfű - Ajuga genevensis

Zöld és hűvös világ... Az egykori Dornyai turistaház felé kell mennem, persze helyismeretem nincs - honnan is lenne - úgyhogy csak remélem, hogy jó irányba tartok. Itt hirtelen eltűnnek a túrázók is, csend és madárdal honol a fák alatt. Furcsa érzés az iménti nyüzsgés után.

A szöveges leírásban is szereplő parkolóhoz aszfaltozott út vezet, az épület közelében csodálatos ezüstös sárgaárvacsalánokat fényképezek. Aztán göcsörtös gyökerek elvarázsolt birodalmába lépek: öreg bükkök elefántlábai között kapaszkodok felfelé. Cél a Salgóvár!

Ismét melegebb van, erősen süt a Nap, az út is meredek. Gyöngyözni kezd a homlokom, ahogy felfelé kapaszkodok a köves ösvényen. Felmagasodik a vár, évszázados időmarta falai vulkanikus sziklaoszlopokba kapaszkodnak. A várteraszon van az ellenőrzőpont, tehát nem elég a várat alulról megtekinteni, amolyan közmondásos amerikai turista módjára („templomot kívülről, várat alulról”), fel kell másznom a lépcsőkön is. A pontőrök kedvesen fogadnak, a csurgatott zsíroskenyerek után csusszan egy kis édesség is.

Törpezanót - Chamaecytisus sp.

Gyönyörű a kilátás is innen, elbámészkodok. A kövek között parányi páfrányok kapaszkodnak: kövi fodorkák, aranyos fodorkák, törékeny hólyagpáfrányok.

Előttünk a Salgóvár

Ismét le a már ismert ösvényen a leírásban szereplő, némileg titokzatosan hangzó famókus felé... aha, ez az, egy szobor... és innen egyenesen, át a Boszorkánykőre. Ez is titokzatosan hangzik... vajon mi köze a boszorkányokhoz? Mindenesetre, szép vulkanikus szikla ez is. Mezei árvácskák díszlenek rajta.

Előttünk Somoskőújfalu

Az ereszkedés valóban kissé boszorkányos... vagyis ügyesnek kell lenni. Jó meredek, és csúszik is. Fától fáig ereszkedek - a túrabotokkal sose tudtam megbarátkozni - de a gatyaféket megúszom. Felettem a csúszkáló lányok vidám kiáltásai, lent a hajdani fogaskerekű vasút nyomvonala. Ez már kellemesebben lejt, kilazulnak a „fékezőizmok” is.

Somoskőújfalu határában

Immár végig a piros sáv jelzést kell követnem. Jól fel vannak festve, csak egy-két elágazásban emlegetem gondolatban a jó palócokat! Akik a jelzéseket felfestik, általában ismerik a terepet, mint a tenyerüket, vagyis nem mindig az idegenként erre járóknak tényleg fontos helyekre - például az útelágazásokba - kerülnek a jelek. De hát ez mindenütt így van. Összességében nem panaszkodhatok, jó a jelzettség, és hibátlan a szöveges útvonalleírás is.

Vizslakölyök a Határ büfénél

A ponyipusztai ellenőrzőpont szinte váratlanul bukkan fel előttem. Emelkedik az út, ritkás erdőben sétálok, a napfény nyilakat lődöz a talajra. Hasonló helyen jártam a Bakonyban múlt héten, folyton szemem előtt látom... de itt most egy csillagvizsgálót kell megtalálnom, ahol az utolsó bélyegzés van, pontosabban egy számkód, amit nekem kell majd beírnom a megfelelő rovatba.

Fürtös salamonpecsét - Polygonatum multiflorum

A csillagvizsgáló ezüsfényű félgömb teteje kicsillog a fák közül, a kihelyezett kódot is könnyű megpillantani. Innen már alig több, mint három kilométer a cél, igazán nincs miért sietnem. Kényelmesen sétálok a lejtős úton, felbukkannak Salgótarján házai, először kertvárosias rész, aztán jön az igazi szocreál időutazás a panelvilágban. Ragyog a tavaszi nap felettem, sugaraival bevonja a szögletes épületeket. Heverő zöldhúr kis párnái sarjadnak a betonrepedésekben.

Az alagút balesetveszély miatt kerülendő, jobb kéz felé vezet az út

A cél ugyanaz, ami a rajt volt, vagyis a Galcsik fogadó. Megkapom a kitűzőt és az emléklapot, aztán kényelmesen uzsonnázva várok a többiekre a szelíd délutánban...

Szép nap volt!