Terep-járó: Tárnicsok nyomában: időutazás a Bükkben

Van néhány vadvirág, ami nyár elején, vagy éppen ősszel nyílik, pont a tavaszi virágpompa ideje az, amikor nyomuk sincsen. Ezt a bükki fotós-kirándulást pont azért időzítettem egy szeptemberi hétvégi napra, mert szerettem volna néhány ilyen vadvirágra rábukkanni. De a Bükk, mint rendszerint, most is sokkal többet adott ennél.

Kései prémestárnics - Gentianopsis ciliata. Védett növény

Csörög a vekker, odakint még sötét van, alszik a nagyváros, vagy le se feküdt... Nem vagyok normális, hogy szundikálás helyett órákat buszozok, elköltök egy raklap pénzt buszjegyre, felmászok egy hegyre csak azért, hogy talán rábukkanjak egy incirifinciri vadvirágra... Szerencsére sikerül túltennem magamat ezeken a gondolatokon, irány a Stadion. Békés utam van Szilvásváradig, ez a közvetlen járat Pestről csak hétvégén megy, igaz egészen Aggtelekig... Nem is tudom, létezik-e ennél hosszabb Volánbusz-járatútvonal Magyarországon. Egyszer diák koromban meg is tettem, a cseppkőbarlang miatt...

Ellenfényben. Mácsonya és lórom

Friss, napsütéses, de hűvös idő fogad a Bükk lábánál. Az árusok még csak most szedelőzködnek, de bodorodik már a füst a Szalajka-völgyben, melegednek a pisztráng-sütők... és az egyik fabódéban már kávét is kapok, noha hivatalosan még nincs nyitva. Éles, tisztán metszett árnyékok, friss levegő, kiváló kiránduló- és fotós-időnek ígérkezik ez a mai nap!

Karbon aleurolit-pala, magyarán iszapkő. Ősmaradványt sajnos nem láttam benne

Úgy hétszáz méter után balra bekanyarodok a zöld kereszt jelzésen a Bácsó-völgybe. Jó darabig alig emelkedik az utam, kissé sáros szekérút kíséri a patakot, aminek nevét nem írja a térképem. A jellegzetes település-széli "gyomflóra" sokáig elkísér: seprence, disznóparéj, laboda, aztán eltűnik a csordogáló vizecske és az út emelkedni kezd. A fákon itt-ott precízen ottfelejtett szalagozás, amikor épp nem látok hivatalos turistajelzést, ez is elég...

Enyves zsálya - Salvia glutinosa. Az egyetlen zsályafélénk, ami sárga színű

Érdekes kőzeteken lépkedek. Az útbevágásból kipergett kődarabok fémesen fényesek, szürkék. Lehajolok, a sima, lapos darab valósággal a tenyerembe simul. Hűvös tapintása egy pillanatra visszarepít negyed évszázaddal az egri főiskola földrajz tanszékére. Szinte látom magamat a fémszerkezet-üveg épületben, egy hasonló kőzetpéldánnyal a kezemben...
Karbon kori aleurolit-pala, megvan vagy háromszázmillió éves. Iszapkő. Levegőtlen mélytenger szülötte, abból az időből, amikor a szárazföld mocsaraiban óriáspáfrányok alatt fura óriáshüllők sétáltak, és a szitakötők méteresre nőttek...

Pár lépéssel később, szinte elvágólagosan változik a kőzetanyag. Durvább szürke mészkődarabok, szép fehér kalcit-erekkel átszőve, ez még mindig karbon... Aztán a mészkő kifehéredik, pár lépés alatt ugrottam az időben százmillió évet, ez már a Bükk főtömegét adó triász mészkő.

Diviaczky-forrás. Egy, 1980-ban elhunyt neves természetjáróról kapta a nevét

Földrajzi elmélkedéseimnek a szilvásváradi formációval kapcsolatban az vet véget, hogy elcsúszok egy sáros pocsolyában. Jobbra a fák alatt forrás és kereszt. A víz persze nem annyira a forrásfoglalásból jön, hanem úgy mindenhonnan, ez magyarázza a sarat. Diviaczky-forrás, olvasom a nevet, persze térképemen ez sincs rajta.
Szétnézek, az ilyen mini vizes élőhelyeken akadhat szalamandra, béka is... most nem találok ilyet, egy szép okkersárga korallgomba fáradozásom jutalma.

Korallgomba - Ramaria sp.

Meglepően változatos az út, hol titkokat őrző, szürke törzsű bükkös, hol vízszintesbe forduló szekérút, hol meredek kaptató. Nem unatkozom, az biztos, szinte méterenként változik a táj jellege. Nini, tanösvény friss jelzései! A vár szimbólum bronzkori földvárra utal. Még mindig időutazó vagyok, de már az emberi történelem "emberléptékűbb" évezredeiben. A Kyatice-kultúra népének háromezer éves földváraival már sokfelé találkoztam - a Bakonyban, a Mátrában, a Börzsönyben. De itt, a Kelemen székén a sáncokon túl házmaradványok és sírok is előkerültek, nem kevés értékes lelettel, alig győzték a régészek megelőzni a fémkeresős "kincsvadászokat", ahogy a tanösvény tábláján olvasom...

A bronzkori földvár tanösvényének jelzése

Jól védhető orom, ez kétségtelen. Meglepetésemre rönkfából épített lépcsősoron ereszkedhetek le a nyeregbe, ahol a második világháborús katonasírok vannak. Szegény fiúk, ők is itt próbálták védeni magukat, hadálláspontot kiépíteni a téli hidegben, nyomorúságban, esélytelenül egy vesztes háborúban... szomorúan nézem a 18 évesen lelőtt Horst Ostenburg és névtelen társa sírját. Sárguló levél hullik pilinckézve és elnyugszik a hanton. Valahol felettem holló kiált. Talán e holló valamelyik távoli őse kiáltott ugyanígy a bronzkori harcosok sírja felett is...

Lerázom magamról e gyászos hangulatot, és kortyolok egyet a kulacsomban lötyögő teából. Nekiveselkedek az emelkedőnek fel, a Bükk fennsíkjára...
Álomszerű, gyönyörű vidékeken járok, harsogóan zöld, hosszúszálú fű alól őszi kikericsek finom lilája kandikál, napfény simogatja a tisztásokat.
Számos különféle, jelzett utat bejárok - a tárnicsok pontos helye miatt ezt nem is részletezném, de az talán fontos, hogy egy lépést sem kell lelépnem az útról a vadvirágok miatt. Minden ott nő, közvetlen közel, vagy legalábbis teleobjektívvel elérhető, fotózható távolságra. Nagy örömömre gyönyörű szál osztrák tárnicskákat is találok. Szemvidítófüvek kandikálnak, meglepetésemre még virágzó bakfüvet is látok: a dolinák, töbrök mélye valóban egészen más, szinte "magashegyi" mikroklímával jár, hűvösséget sugárzik...

Közönséges aranyvessző - Solidago virgaurea. Az egyetlen a négy aranyvessző-faj közül, amelyik őshonos nálunk

Egyetlen lélekkel sem találkozom ezen a csendes, szépségtől megittasult szombat délelőttön. Mert hogy csend van, a tavasz harsány madárdala, a revir-őrző kiáltások elcsendesedtek... talán az alkony újra benépesül hangokkal, de már a koronás fők viadalra kihívó mély, torokhangú kiáltásai ezek. Mert hogy szarvasbőgés ideje van...
De most, a dél felé közelítő sugaras napfényben még hallgatnak az erdő hercegei.

A képen nem látszik, milyen meredek a Kelemen székére felvezető lépcsősor

Hopp, el is ábrándoztam itt a fennsíkon... és bizony buszmenetrend is van a világon! Ideje lefelé indulnom... Hamar meglesz a zöld sáv jelzés, vissza Szilvásváradra. Semmi dolgom nincs, mint ezt követni, végig lejtésben. A körülbelül tíz kilométert alig két óra alatt teszem meg. Lentről, a fák közül hallom a kisvasút zaját, a vidám gyerekhangokat, és felbukkannak a kiránduló emberek is - úgy látszik, azért messzire nem távolodnak el a "civilizációtól".

Német katonasír

Orromba száll a füst és a füstölt pisztráng illata, nagy a nyüzsgés, emberek szelfiznek a Fátyol-vízeséssel, furcsa mindez az erdő és a fennsík áhítatos csöndje után.
A pesti busz negyedórás késéssel jön, de jön, és még ülőhelyet is szerzek rajta, igaz egy bőbeszédű, ám fogakban szűkölködő bácsi mellett. Úgy járok el, mint a katicabogár: lehunyom a szememet és halottnak tettetem magam. Sikerül valóságosan is elaludnom, a busz száguld az M3-ason, a nap bevilágít az ablakain, aztán máris itt van Budapest széle, amikor felébredek egy nagyobb fékezésnél.

Gépem memóriakártyája őrzi a földvárak, boksák, dolinák, tárnicsok, forrás és vízesés képeit - de elmém "memóriakártyáján" ennél több marad: egy igazi időutazás.

Bizony ez rakott falnak tűnik... talán mész- vagy szénégetők kunyhója volt itt valaha?

Szemvidítófű - Euphrasia sp.

Osztrák tárnicska - Gentianella austriaca. Védett növény

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Kései prémestárnics - Gentianopsis ciliata. Védett növény

Szép, kövér, érlelődő magtokok. Egy-egy ilyen tokban több, mint ötezer mag is lehet. Széleslevelű nőszőfű - Epipactis helleborine. Védett, mint mindegyik orchideafélénk