Terep-járó: 16 kilométer a 16. kerületben

Holnap Budapest Maraton. Ma meg még megyek egy esküvőre Újpesten, utána egy lakásavatóra Érden. Mindezt tömegközlekedéssel. Villamos, metró, busz - túra - busz, metró, villamos, metró, metrópótló busz, valaki autóval, villamos, metró, busz, szerencsére Érdről is behoztak autóval, de ez a nap tényleg a közlekedésé volt.
Na de itt a túra a lényeg. Azért választottam ezt a közeli (hehe) és kellőképpen rövid túrát, mert egyrészt ritkán járok Budapestnek ezeken a végein, másrészt kiváló átmozgatásnak ígérkezett a holnapi maratonváltó előtt.
De persze ez a túra is többet adott, több volt, mint holmi átmozgató edzés. Parkok, szobrok, kilátó, meglepően előkelő villanegyedek, egy BMX verseny látványa és pár kiváló cukrászda... Na de nézzük részletesen.

Nyílegyenes kerékpárút a Szilas patak mentén

Az Örsről a 277-es busszal "süvítek" a sashalomi piactér felé, ami a rajt-cél. Ismerős is akad a buszon, beszélgetünk. A piac meglep. Nagy, forgalmas, külön színfolt a sarkán a nagyhangú tökárus ember, aki pusziért kedvezményt ad. Van ócskás részleg és egész sok őstermelő. Kétszáz jó magyar forintból megreggelizek. Magyarán két zsömle és egy kávé kitelik ebből, míg összeáll a rajtoltató pont, amiről a piaci nép azt tippeli, hogy választási kampányrendezvény. Nagyon élvezem, hogy nem nekem kell mindenféle eltűnt kontakt-személyek után telefonálnom. Úgyhogy nyugodtan kávézok, sőt tököt is veszek (nem élek a kedvezmény lehetőségével), és mire visszaérek a piac sarkához, már áll is a sátor, a padokon ott tornyosulnak az itinerek, és egy tucatnyi túrázó is vár már a sorára. Legtöbbjüket ismerem már korábbról.

A rajt utáni pár száz méter...

Az itiner teljesen korrekt, jól áttekinthető, és nem lehet panaszom a mellékelt térképre sem. Szedem a lábam a hajdani rákosszentmihályi HÉV állomás felé - most mindenféle boltocska van a hajdani állomásépületben, a síneket meglepő módon nem szedték fel az 1970-es megszüntetés óta. Szinte várnám rajta a vonatot, még körül is nézek, amikor átlábolok a lakótelep felé. Követem az előttem haladó túrázókat, és akkor nézek először a térképre, amikor gyanús lesz, hogy a nagy cikcakkolásban túlmentem egy kanyaron éppúgy, ahogy az előttem haladó társaság... Vissza, kis sikátorszerűség, nem csoda hogy benéztem. Borongós az idő, de nincs hideg. Kertvárosba értem, kellemes környék, az utat diófák és vadgesztenyék szegélyezik. Bronzvörös, zörgős lombok borítják a járdát, az árokszélen felüti ezüstös fejét az üröm.

Régi határkő jelzi Budapest hajdani szélét

Sorban vagy három határkő, 1873-ból. Itt húzódott Budapest határa, a középső kő tengerszint feletti magasságát kell felvésni az itinerbe. Új fogalmat tanulok: "szintezési csap". Ez egy kis bronz izé a kő alsó fertályán.
Végre kikanyarodik az út a városból, földutat tapos a túracipőm, fellélegzek, amikor a mátyásföldi repülőtér szélére érek. A préri ismerősnek tűnik a tavalyi Rákosborzasztó túráról, de nem merem biztosra mondani, akkora köd volt itt akkor. Most pár kutyasétáltató és egy modellrepülőgépet reptető társaság mozdul rajta, a szélzsák ernyedten lóg, a préri szélén pazar bogyókat dajkálnak a bokrok. Polírozott narancsszín csipkebogyó, élénkrózsaszín kecskerágó, fényesfekete veresgyűrű som, színesedő lombok... de lefelé is érdemes nézni. Zsályafélék, fehér cickafark, kék katáng. Kifejezetten élvezem ezt a pár száz métert. A második ellenőrzőpont sincs messze, az itiner leírása szerint: "valahol itt lesz a 2. ellenőrzőpont: keressük meg a pontőröket!"

Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus

A bélyegzőn stílusosan egy vitorlázórepülőgép látható. Egyébként is, méltányolom a stílusos, készíttetett bélyegzőket, nem mintha baj lenne a macis gyermeknyomdával, de mégis. Magam is terveztem postán használt alkalmi bélyegzőt. A további pontokon is a hely jellemzőjét ábrázoló bélyegzőt kapok (süti, tájház, bicikli, kilátó.)
Utam ismét a városba kanyarodik. Az út szélén burjánzó "gyomflórát" fényképezem, a másik oldalon egy végtelennek tűnő, elhagyott gyárépület-féle húzódik. Kivadult őszirózsa - bármely kertbe jól illene - és amerikai alkörmös mellett vezet az utam. A két adventív alkörmös-faj, a kínai és az amerikai vállvetve hódít nálunk, ahogy a McDonalds és a Csien gyorsbüféje is megfér egymás mellett...

Ligeti zsálya - Salvia nemorosa

Az erzsébetligeti uszodát is rejtő park kapuján túlmentem volna, nem számítottam a kerítésre, de szerencsére látom, hogy a túratársak belépnek a nagy, nyitott kapun. Mintha nem is Budapesten járnék: tágas, szellős park, gyönyörű ősfák, ápolt gyep, széles sétány. A retróbb rész hátul van, ahol lencsevégre kapok egy igazi szocreál atlétaszobrot. Ma már kevés helyen látni ilyet. A Mátyás Király téren szigorú szemekkel követ a névadó mellszobra. Őszi lombok illata száll, szeretem ezt a melankolikus gondolatokra késztető illatot.
Pár lépés múlva másféle csábító illatok fogadnak. A következő ellenőrzőpont a Szamóca cukrászda, aminek kínálatához kupont is kapok a pontőröktől. Pár perc múlva kezemben egy Kinder Bunyó (!) szelettel ballagok tovább a régi villasoron.

Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus

Ezt sem gondoltam volna... hogy ilyen környékre bukkanok. Régi vagyonokat sugalló, mai gazdagok által lakott villák húzódnak meg a magas kerítések, ősfák árnyékában. Mintha a régi Amerika egyik városának egy darabkáját teleportálták volna ide. Fényes autók, kopott lábazatok, aztán egy modern, hipergazdagságot árasztó villa-kastély acélrudas kerítéssel és kamerákkal, amiről megint csak Amerika jut eszembe, már inkább a maffiás filmek kapcsán. Szóval csak ámulok.
A Szilas patakhoz közelítve kisebbednek a házak, akad köztük a szokásos bájosan lepukkant, de akad egy olyan hipermodern, szögletes, szürke, leginkább Frank Lloyd Wright híres vízesésházára emlékeztető épület is - csak vízesés nélkül - ami előtt kint, a közterületen olyan ápolt gyep van, amilyet még nem láttam. Igaz, még a virágokat is derékszögben ültették, a gyep körömollóval nyírva, gyom zéró, egy egész telektávnyi Svájc itt a pampák szélén. Elképesztő a kontraszt.

Színesedik már a hecsedli - Rosa sp.

A Szilas patak mentén vezet az út, szép rész ez, most is sokan sétálnak, bicikliznek rajta. Emlékszem, itt jártam a Naplás tó túrán tavaly, már akkor is tetszett. Most is megnézegetem a kis, felduzzasztott tavacskát, hátha akad benne béka vagy vízisikló. Ilyet most nem látok, csak egy vízityúk csipegeti a hínárt.
A következő szakasz érdekessége a motoros rolleren szembe zümmögő buddhista szerzetes. Nagyot mosolygunk egymásra.
Aztán máris itt az ellenőrzőpont, a Tájház. Megnézem, megvan-e még a macskalábnyomos tégla - igen, megvan, az állatok már a régi időkben is szerettek átgyalogolni a még meg nem száradt építőanyagokon - most sietek tovább, az út nagy része még hátravan. Nem sietek.

Szögesdrót csipkebogyóval

Rövid szakaszon a HÉV sínpárjai mellett haladunk, mert hogy most együtt megyek néhány régi ismerőssel. A cinkotai állomáson zöld szerelvény áll, amiben én nem látnék annyira különöset, annál furábban viselkedik két fickó. Felmásznak a vezetékoszlopra, kezükben fényképezőgéppel, és többen is bámulják, fényképezik a szerelvényt. Jobban megnézem, valóban: retró járgány. A vasútmániások meg tényleg egy külön kategória.

Ez a szépen faragott maszk fogalmam sincs, hogy került az út szélére

Jön a két kilométer nyílegyenes út a patak mentén, láthatóan uniós összegekből szépítve. Napelemek, padok, aszfaltozott kerékpárút. Közben meg-megnyílik a felhőzet, kékül az ég, és mire a Hermina Bringaparkhoz érek, kisüt a Nap is.
Itt is van ellenőrzőpont egy kis pavilonban, a pontőrök sósropival és mogyoróval kínálnak, de igazából a szabadtéri tornaszereken kondizó félmeztelen, izmos srácok vonják magukra a tekintetemet. De más látnivaló is akad. Szemközt BMX verseny zajlik egy hepehupásra épített pályán. Bukósisakos kiskölykök úgy zúznak rajta, hogy csak ámulok, métereket röpülnek a huppanókon, repül a homok a kifarolásoknál. Én sose tudtam rendesen megtanulni biciklizni, nemhogy ezt...
A szpíker hangját még akkor is hallom, amikor már a Hermina úton ballagok felfelé.

Rég lehetett itt gyomirtás

Nyílegyenes, kertvárosi utca, egyáltalán nem unalmas. Ez Rákosszentmihály, valaha ide járta jógázni. Be-bekukkantok a kertekbe. Megcsodálom egy szobrász félkész műveit - az egyiket elnevezem Téglás Madonnának - de valahol van itt egy vasúti magángyűjtemény is. Egy vörös cirmos macska kacérkodik velem, megvakargatom meglepően sprőd szőrű tokáját, dorombol, igazi harcikandúr, hegekkel borított, az ilyen már tudja, kitől-mitől kell félnie és kitől-mitől nem. Hát tőlem nem fél. Lefényképezni csak a kerítésen kikandikáló farkát tudom. Szemrehányóan néz rám sárga szemével, amikor továbbmegyek.

A Reformátorok Tere az utolsó pont. Kék az ég, zöld a fű, süt a Nap. Árad a béke a kertvárosból. A tér modern, van szökőkút és szobrok, de van egy kilátó is, ami úgy néz ki, mint egy hiperboloid marokkópálcikákból. Sajnos nem lehet felmenni, valamit dolgoznak rajta éppen.
Viszont van egy modern, patyolattiszta, tágas kávézó, terasszal. Nekem, belvárosinak ez is olyan, mintha nem is Budapesten járnék. Megengedek magamnak két gombóc drága, de korrekt méretű és rendkívül finom fagylaltot.

Kertből szökött őszirózsa - Aster sp.

Még egy hangulatos park van hátra - valamiért nincs itt senki, pedig itt is van csobogó szökőkút, padok, rekortán pálya, smaragdzöld fű. Ismét Sashalmon járok. Szikrázik a napfény a fűszálak élén.
Aztán ismét itt a piac, megkapom az oklevelet és a kitűzőt, magamhoz veszem az itt leparkolt és megőrzött tökjeimet (ezúton is köszönöm, hogy nem kellett cipelnem), és húzok ki a megállóba, ahol éppen érkezik a 277-es busz. Percre pontosan úgy, ahogy elterveztem.

Remek délelőtt volt. Köszönöm a szervezést!