Béka történetek

Odakint csepereg az áprilisi eső, nekem békát kéne mentenem, ilyen remek békászó időben, de nem akadt, aki elvisz kocsival. Így csak hallgatom az esőkopogást és irigykedek: a mai este biztos rekord "zsákmányt" hoz. Ma este még a barátnőm is fogott egy dekoratív zöld varangyot Kelenföldön kutyasétáltatás közben...
Elgondolkodtam, és rájöttem, milyen sok élmény és emlék fűz ezekhez az állatkákhoz!

Kecskebéka

Van-e a békának lelke?
Próbálom emlékezetből leírni nyugdíjas kolléganőm élménybeszámolóját. "Hát képzeld. Kimentünk a telekre, és a ház lépcsője előtt ott ült a béka. Jó nagy béka volt. Nem csinált az semmit, csak ült és nézett azokkal a szemeivel. Sikoltottam és hívtam a uramat. Hogy vigye el ezt innen, tegye vödörbe és vigye a patakhoz, az mégiscsak a békának való hely! És jött is az én uram, és egy gereblyével - mert megfogni ő se akarta - óvatosan belepiszkálta a békát a vödörbe, és képzeld: a béka sírt! Épp olyan hangot adott, mint amikor valaki sír. És akkor igazán megsajnáltam a békát. Hiszen ha sírni tud, akkor vannak érzelmei, és ha vannak érzelmei, akkor biztos van lelke is! Én sose gondoltam korábban, hogy a békának lehet lelke! És most már egészen megszerettem őket."  Elképzelni nem tudtam, miféle faj lehet, amelyik "sír" - amíg meg nem fogtam egy nagy barna varangyot. Mert neki tényleg van egy fura, sírós, nyávogó-ciripelő, műanyagjáték-hangja. És ki tudja: biztosan megvan a magához mért lelke is...

A kastélypark gondolatolvasó kecskebékája
A martonvásári kastélynak, mint a legtöbb efféle épületnek, van parkja. A parkban van tó, és a tóban van béka. A kastély megtekintése után a tó partján élveztem a koranyári napsütést, és észrevettem egy kecskebékát, amint egy levélen ringatózva bámészkodott. Egy bohém gondolattal téptem egy fűszálat, és csiklandozni kezdtem a békát. Vajon csiklandós-e? Meddig bírja? Nos, a béka - nem véletlenül kastélykert lakója - arisztokratikus gőggel keresztülnézett rajtam, és mit sem törődött pórias provokációmmal. Legfeljebb a szája szélét biggyesztette, hiszen - ahogy mondom - uradalmi béka volt. Arra gondoltam: micsoda óvatlan, buta béka ez, hiszen könnyű lenne megfogni!" Ahogy a "megfogni"-ig jutottam gondolatban, egy csobbanás - és a béka eltűnt a zavaros vízben. És az ilyenre mondjuk, hogy "oktalan állat"... ki tudja, hányféle titkos érzékszerv, érzékelés van a világon, amiről még nem tud a tudomány, csak a legendák világa?

A békák öreganyja
Életem első - nemhivatalos - békamentése gyerekkoromban történt. Hétévesen kaptam egy kiskutyát - azaz, egy magyar vizsla bőrébe bújt primadonnát. Sétáltattam is, bizony, minden este, tizenhét éven át. Egyszer épp a farkasréti temető mellett ballagtunk a sötétben, amikor egy közeledő autó reflektorfényében feltűnt az úttesten egy gigantikus béka. Azóta sem láttam hasonlót, minden békák öreganyja lehetett. Természetesen nem hagyhattam őt az úttesten. Zsebkendőbe dugott kézzel - mert azért kicsit féltem tőle - megfogtam, felkaptam az útról. Töppedten belehelyezkedett a tenyerembe, és kinyújtott ujjú kezemen bizony minden irányban túlért, félig leeresztett lufiként pislogott bronzarany-pettyes szemeivel. Igazi kétkezes béka volt. Nagyon öreg lehetett és bizony hatalmas nagy is volt. Bőrén pigmenthiányos foltok, mint némely öreg embereknek. Hazavittem, megcsodáltuk, ahogy mászik a nappaliban (állatbarát családban nőttem fel, ezért igen hálás vagyok, sosem volt probléma a lakásban elszökött nyolcvan szöcskéből, sem a gyíkokból). Aztán biztonságos helyen szabadon engedtük. Ma sem tudom, hogy ez a foltos jószág zöld vagy barna varangy volt-e. De szívesen találkoznék újra a békák öreganyjával - ki tudja, miket mesélne...

Békabarát kert
Az is barna varangy volt, amivel horányi kertünkben találkoztunk. Van egy sarka a kertnek, ahol az ágnyesedék, mindenféle fadarab felhalmozódik, "jó lesz a bogrács alá" jelszóval. És jó is, mert még egy ilyen kicsi víkendtelken is összegyűlik annyi faanyag, hogy kitesz néhány jóféle nyári bográcsozást. De hát minden bográcsnak eljön az ideje, és a tűzifa kupac aljára értünk. Amikor felemeltem az utolsó kérges fadarabot, alóla felbukkant egy nagy, öreg, barna béka - és, mondhatni, szomorúan, lemondóan, elmászott. Néztük, megsajnáltuk. Mint egy öreg hajléktalan. Nem jó ez így! Visszaépítettük hát a béka-zugot, és a kertnek az a sarka azóta helyi védettséget élvez. Az utolsó sor tüzelőt nem szabad elbontani. Hadd éljen alatta, aki ott szeretne...

Dráma
A vizslát már említettem. Egy nyári hajnalon éktelen sikítozással ébresztett a drága lélek. Mert ha valami feldúlta a lelki világát - ez nem volt nehéz - ugatás helyett elcsukló hangon sikoltozott. "Mi történt?" - kérdeztem tőle. "Nyííjáhh jáhh íjjááá hikk!!!" volt a válasz, a láthatóan magán kívül került állattól. "Na de tényleg, mi bajod?" "Jíháhhá ááá nyíhh!!! - nézd meg gazdi, lásd meg a saját szemeddel, szörnyűséééég!" és odavezetett az itatótáljához. Én ott semmi különöset nem láttam. De a vizsla továbbra is magán kívül volt, és hisztériásan követelte, hogy - jó gazdaként - intézkedjek azonnal, állítsam helyre a világ rendjét. Ahogy jobban megnéztem a vizestálat, hát - egy zöld varangy volt benne, nem nagyobb, mint egy söröskupak. A vizsla láthatóan elégedett volt, amikor látta, hogy megértettem: mi a feladatom... eltávolítottam a békát, lecseréltem a vizet, megnyugtattam a szálkás szőrű primadonnát és a világ rendje ezen a napfényes vasárnap reggelen helyreállt... én pedig visszamentem aludni.

Tempózó zöld varangy

Zöld varangy

Vöröshasú unka

Barna varangy

Tempózó barna varangy