Összes oldalmegjelenítés

2019. június 28., péntek

Különleges vadvirágok nyomában: a gyöngyösi Sár-hegy tanösvény nyár elején

Nyár van, ilyenkor megsokasodnak a szabadnapjaim. Persze, akár tölthetném marketing terv írással is... de NEM. Irány a természet! A gyöngyösi Sár-hegy nevével a Pannon Enciklopédiában találkoztam. Ez a hajdani vulkán "félúton" helyezkedik el a Mátra fő tömbje és az alföldi síkvidék között, ezért a hegyi és a síksági élővilág tagjai egyaránt megtalálhatók rajta. Élő kincsekben gazdag, különleges élőhely lévén már 1975-ben védetté nyilvánították. Gyöngyös és Mátrafüred között egy hét kilométeres tanösvény is van - ezt terveztem bejárni ezen a nyári vasárnapon.
Réti iszalag - Clematis integrifolia. Védett növény
Tegnap még Ausztriában mászkáltam közel 2000 méter magas hegyeken... és tulajdonképpen "ma" értem haza. Mindenesetre, éjfél után jócskán. Ehhez képest nem is vagyok annyira fáradt... csöng a vekker, talpra magyar!
Máris érezni, micsoda hőség lesz ma... bekészítem a rovarriasztó sprét, a teleobjektívet, az ivókulacsot a hátizsákomba. A busz Gyöngyösre a Stadionoktól indul, még egy fornettis pizzás táskát is sikerül vásárolnom indulásig. Békés és kényelmes utam van az M3-ason, szendergek az ablaknak támasztott fejjel.
Izzó délelőtt a gyöngyösi szőlők tövében. Én megálltam, az autós is megállt. A nyúl leült. Még neki se volt kedve futni
Gyöngyös! A tanösvény nem messze indul a buszállomástól: nekivágok a Mátra Múzeum felé, aztán jön a kisvasúti végállomás, meg egy óriási Spar. A parkolóban kuporgó autók felett vibrál a levegő a melegtől. Elrágcsálom a pizzás táskát - egész jó - és a parkoló mögött bekanyarodok a temető irányába, a felbukkanó sárga sáv jelzésen.
Lassan emelkedő köves út, nézegetem a két szélén burjánzó gyomflórát. A temető sírköveit szőlőtőkék váltják fel, "a síromra, sírhantomra szőlőtőkét ültessetek", dúdolom a nótát, amikor felbukkan egy nyúl. Nem ideges alkat. Nyilván lát engem, mégis békésen ballag előttem. Egészen addig, míg fel nem bukkan szemből egy lassan döcögő autó. Ekkor a nyúl leül és elgondolkodik, hogy mit csináljon. Az autós is megáll, én is megállok, a nyúl meg csak ül és töpreng. Hiába, meleg van, ilyenkor senki sem rohan... Végül elballag oldalt, a szőlők felé. Intünk egymásnak az autóssal, amikor lassan elporzik mellettem... énekel, énekel az énekes rigó.
Énekes rigó
Egyre meredekebb az út, érzem, hogy kezdem átizzadni a pólómat. Apró, idegesítően zümmögő rovarok mozgolódnak az arcom előtt, hessegetem őket. A sebességem nem valami húha, azért érzem a tegnapi háromezer lépcsőfokot... hessegetek és vánszorgok felfelé a tatárjuharosban. Lefényképezem a pirosodó csepleszmeggyet, ez a faj még hiányzott a "digitális herbáriumomból".

Mesés hegyoldalba érek! Valaha itt is szőlők voltak, látszanak az összehordott kőteraszok... a kövek közeiben bugás macskamenta fürtjeit mozgatja az enyhe szellő. Árvalányhaj, kopár sziklák... és mennyi csodás növény! Szinte lépésenként megállok valamit megcsodálni. Tényleg élnek itt olyan fajok, amelyekkel eddig csak síkvidéken, szikesen találkoztam: vesszős füzény, réti iszalag például. Az árvalányhaj szőkés tengeréből véreslapu és budai imola fejei emelkednek ki.
feketedő fürtös-zanót - Lembotropis nigricans
Ahogy ballagok az izzó andezitsziklák világában, magányos pontként a kék ég alatt, ritkább növényfajokkal is találkozom. Piros kígyószisz, tarka nőszirom, tarka imola, sárga gyűszűvirág. Ezt is csak erdőben láttam eddig, nem árvalányhajasban, sziklák között... Színek, színek! Persze bőven akadnak itt a gyakoribb fajok példányai is. Sötét rózsaszín bérci here, parlagi rózsa, sárga fürtös-zanót, lednekfélék. Egy napig el lehetne lenni pár négyzetméteren, annyi itt a látnivaló. Bámulatos a fajgazdagság!

Fejemre záporozik a napfény. Valósággal, pokoli a hőség. A magasban siklóernyős köröz - ez az egyetlen mozgás a hőségtől mozdulatlan tájban. Leülök egy stratégiailag kiváló helyzetű - valamiféle berkenyefa árnyékában lévő - sziklatömbre, és benyakalok fél liter citromos vizet. Nézem a barnás szöcskék méteres huppanásait, az imolával kacérkodó vörösbarna lepkéket. Mögöttem marad odalent valahol Gyöngyös háztetői és halk város-zaja.
Tatárjuhar - Acer tataricum
Idősebb úr bukkan fel az ösvényen, nyakában távcső. Köszönünk egymásnak, beszélgetünk: kiderül, hogy siklóernyőzik (!), meséli, hogy innen haza tud repülni, a szomszéd üres telken szokott leszállni...
Valóban, rövid fűvel borított, lapos tető bukkan fel, rajta színes társaság nyüzsög: siklóernyősök. Milliónyi lila zsálya illatozik, találok "albínó", színhiányos csoportot is. A zsályatenger közepében Szerencsés Imre botanikus kopjafája emelkedik, a távolban a Mátra kéklő tömbje. Délceg gumós macskahere-csoport díszlik előttem, ez is ritka, védett növényünk.
Nagyvirágú lednek - Lathyrus latifolius
Ismét megállok inni pár kortyot, aztán folytatom az utamat. Bozótos erdő, keskeny ösvény, lábam nyomán gyíkok serege zizzen tova. Egy-egy hófehér felhő vitorlázik el felettem a fénylő kék égen. Bársonyos kakukkszegfüvek vakító pink foltjai, kék veronikák kísérik az ösvényt. Odalent látom a visontai erőmű tornyait - Gagarin Hőerőmű, ma már biztos nem így hívják, apám valaha dolgozott itt is, engem mózeskosárban vitt be az irodába... A tanösvény-tábláról megtudom, hogy a hajdani vulkán kalderája (megmaradt pereme egy nagy kráter-robbanás után) egész Visontáig elért. Ma már nehéz elképzelni, hogy ez a ma alig 500 tszf magas hegyecske mekkora vulkán lehetett "újkorában"... de tízmillió év, az tízmillió év.  Ami maradt, az mondhatni a vulkán csutkája csak.
Csepleszmeggy - Cerasus fruticosa
A mulandóságról való elmélkedésem szépen eltart az ösvény végéig. A fák közül gyönyörű kis "ékszerdoboz" fehér épület villan ki: a Szent Anna-kápolna. Körülötte rövidre kaszált, zöld füvű térség, pihenésre termett hely. Bal kéz felé nádszegélyű tavacska látszik - ezen valaha csónakázni is lehetett. Talán egy hajdani kiürült lávakürtő vagy lávabarlang beszakadásával keletkezett... Nézegetem a tavacskát, pici tükre megkettőzi a kis fehér felhőket. Külön öröm, hogy partján orvosi csikorgófű csoportjára bukkanok, ezt a fajt is már régóta keresem, és íme. Van pár elvirágzott mocsári nőszirom is. Amikor közelebbről megnézem, testes béka ugrik nagy csobbanással a vízbe.
Sárga gyűszűvirág - Digitalis grandiflora
Ballagok tovább az erdőben, harangvirágokkal szegélyezett széles erdei úton. Előttem lankás lejtéssel feltárul a pipishegyi sportrepülőtér kaszált területe az épületekkel és egy szép, fehér, karcsú vitorlázógéppel. Az erdőszélen gombászok keresgélnek, a "kifutópályát" elkerüljük. A sárga sávval jelzett út ismét erdőbe vezet, immár széles szekérúton. Nem túl érdekes rész, főleg az előzőekhez képest... a pocsolyákból apró rovarok ezrei emelkednek fel közeledtemre. A fák között megül a hőség is. De szerencsére ez a rész nem tart soká.

Egy elágazásnál lemaradt a jelzés, így "kiegyenesítek" egy kanyart és a pipishegyi ipartelepen találom magamat. Vissza! De mivel utálok visszafelé menni ugyanarra, ahol jöttem, elő a műholdas navigációt! Nézzünk valami, térképen sem jelölt, jelzetlen erdei utat... meg is van. Az erdészháznál ismét "visszakapom" a jelzést. Nem volt nagy kitérő. Az út közepén család piknikezik, elképzelni nem tudom, miért pont itt.

Megnyújtom a lépteimet, szeretném elérni a kisvasutat Mátrafüreden, és talán még egy fagyi is belefér indulásig... Egy gyönyörű nagy hőscincér azért megállásra késztet. Odapróbálom hozzá a kezemet, pontosan egy arasznyi a csápfesztávolsága!
Tarka nőszirom - Iris variegata. Védett növény
Kora délután van, elfogyott az innivalóm is - pedig másfél litert vittem - amikor felbukkan előttem a mátrafüredi műút és a kisvasút sínpárja. Ismerős ez a rész a Decathlon Mátra túráról, ami az egyik kedvencem. Az évek rutinja folytán pontosan tudom, hol lehet Mátrafüreden a legjobb fröccsöt kapni, melyik bódéban jó a fagyi. Belefér mindkettő az időbe. Megveszem a vonatjegyet, aztán a kisvasút nyitott vagonjában sülök meg egészen Gyöngyösig. A Mátra kék tömbje hívogatóan emelkedik a horizonton... de nekem másfelé visz az utam, haza Budapestre.

Ami egyáltalán nem könnyű dolog. Két pesti buszt is el kell engednem, egyszerűen nem férek fel rájuk. Mostanság már nem lehet állni a távolsági buszon, meg ülni a lépcsőjén, mint diák koromban. Háromnegyed órát állok sorba a tűző napon, jegyet előre venni nem lehet, bőröm bizsergéséből érzem, hogy le fogok égni. Az is egyfajta népi vetélkedőjáték, hogy a következő busz vajon melyik kocsiállásba fog beállni - mert ha az ember eltéveszti a helyezkedést, megint a sor végén találja magát!

Végül szerencsével járok, ráadásul a jármű légkondicionált. Kényelmesen ülhetek a végében, a "kakasülőn", még elhúzható függöny is van. Mindeme luxussal elégedetten ismét elszenderedek, egészen a Stefánia körútig, innen már csak fél óra trolival, és jöhet a jól megérdemelt hideg zuhany otthon!
Piros kígyószisz - Echium maculatum. Védett növény

A árvalányhaj-tengerből véreslapu és imola fejei emelkednek ki

Koloncos legyezőfű - Filipendula vulgaris

Festő pipitér - Anthemis tinctoria

Gumós macskahere - Phlomis tuberosa. Védett növény

Ligeti zsálya színhiányos példányai - Salvia nemorosa

Kilátás a Mátra felé

Szerencsés Imre botanikus kopjafáját stílusos módon vadvirágok ezrei veszik körül

Szinte alföldi hangulatú táj, pedig ez a Gyöngyösi Sár-hegy teteje (pontosabban, a Cseplye-tető)

Taréjos csormolya - Melampyrum cristatum

Orvosi csikorgófű - Gratiola officinalis

Tarka imola - Centaurea triumfettii. Védett növény

Fehér tisztesfű - Stachys germanica

Nagy hőscincér - Cerambyx cerdo

Fehéröves szénalepke - Coenonympha arcania

A Sűr-hegy gyöngyszeme: a Szent Anna-kápolna

Szent Anna-tó. Talán egy lávabarlang beszakadásával keletkezett

Szent Anna-tó.Valaha nyílt víztükre volt, csónakázni is lehetett rajta


2019. június 27., csütörtök

Vízesések, létrák, növények: túra az ausztriai Medve-szurdokban

A grazi Alpinklub tagjai közel 120 évvel ezelőtt építették ki az első létrarendszert az addig járhatatlan Medve-szurdokban (Barenschützklamm). Ma ez az egyik leglátogatottabb osztrák természeti látványosság. Ehhez hasonló nálunk nincs, a szurdok méreteivel és a víz dübörgő őserejének átélésével egyedülálló élmény. Ezért gondoltam én is, hogy benevezek egy egynapos autóbuszos útra, (bármennyire is ki nem állhatom egyébként a társasutazásokat), hogy megnézzem ezt az egyedülálló látnivalót. Reméltem, hogy pár érdekes alpesi növényfajjal is találkozhatok a meredekek leküzdése során.
Pallósor a Medve-szurdokban
Éjszakai buszjárattal megyek a hajdani Népstadionhoz, pirkad, még hűvös van és tán ilyenkor a legnéptelenebb Budapest. A BOK (régebben Syma) csarnok mellett már több társaság is gyülekezik, köztük azok is, akik a Barakával tervezik a buszozást. A túravezetőt már messziről megismerem, jellegzetes figura, többször találkoztunk már.
Felszállás, indulás. Egy megállás még a város szélén, aztán száguldás az ébredő nappalban. Még egy "technikai szünet" az osztrák határ előtt - ezt a helyet is jól ismerem már, nyílegyesen tartok a pénzbedobós alagsori mellékhelyiség felé. Arany korongként ragyog a Nap, a parkolóban hemzsegnek a turistabuszok. Még másik Barakás is van.
Mixnitz falu: innen indul a túra
Szinte berobban az ablakon az osztrák Alpok látványa. Smaragdzöld fű, kékes-zöld fenyvesek, kék ég, tetőcserepek pirossága. Graz után fordulunk alsóbbrendű utakra, Mixnitz felé.
Hangulatos kis vasútállomás van itt, a falu fő (és talán egyetlen) látványossága a Medve-szurdok.
Túravezetőnk itt is "hajtja" a csapatot, ne tollászkodjunk sokat, indulás!
Már a tulajdonképpeni szurdok előtt is megpillantható a Mixnitzbach patak első látványos vízesése
Eleinte lassan emelkedő aszfalton, aztán egyre meredekebb földúton haladunk, az erőnlétemre nem lehet panasz: rám is szólnak, hogy ne siessek annyira... (emlékszem még az olyan Baraka-túrákra, ahol mindig lemaradtam...)
Csodás vízesés zubog le jobb kéz felől, érezni a víz hűs illatát. Minden harsogóan zöld. Már akár itt is ellennék a fényképezőgépemmel!
Kitágul egy kis térség, itt van a jegypénztár pici faépülete és rajtunk kívül kb. 1.000. kiránduló. Túravezetőnk rutinosan vetődik csoportos jegyet venni - a díját már a buszban beszedték - de így is várnunk kell vagy fél órát, hogy az előző csapat "egérutat nyerhessen". Felettem szürkésfehéren magaslik a szurdok kapuja, az évezredek-marta mészkőszirt.
A szurdok bejáratához vezető három kilométeres út sokkal meredekebb, mint a fotó alapján gondolná az ember
Indulás! Meredek mészkősziklák, kicsit a Magas-Tátra egyes részeire emlékeztet a hely, aztán megérkezünk az első lépcsőkhöz, pallókhoz. Ezekből van itt bőven. 115 híd, 49 létra, 2900 létrafok. Nem semmi! A tempó továbbra is erőltetett, de mivel egy-egy részen kicsit feltorlódunk, van módom a kapaszkodókat markolva pihenni, és néha még egyet-egyet kattintani is.  Felettem-alattam elemi erővel dübörög a lezúduló víz. Párafüggöny fedi el a magaslatokat, az olykor áthajló sziklákról csepeg a víz. Egy hatalmas lezuhant szikla a szűk szorosfalak közé ékelődött, alatta zubog a patak vize. Fehéren habzik és örvénylik. A pallók és létrák rendszere nélkül a szurdok valóban járhatatlan lenne!
A falutól a szurdok bejáratáig még jónéhány méternyi a szintemelkedés, a túrabot hasznos lehet
Persze, nézem közben a növényvilágot is. Örömömre sárga ibolya seregét látom a sziklafalakon kapaszkodni. A hűvös mikroklímát jelzi, hogy még csak most nyílik az élénksárga gólyahír. A sziklafalakon filigrán páfrányok sokasága kapaszkodik, az aranyos fodorkát fel is ismerem, az egyik kedvencem.
... a nedves, hűvös levegő kedvez a páfrányoknak
A kanyarok, vízesések, fehéren habzó örvényes vízforgók egymást követik. Kapaszkodok felfelé, ég a vádlim az erőfeszítéstől: a fa létrafokok azért kicsit csúszósak, új túrabakancsom talpa jól "fogja" őket. De azért minimum három ponton igyekszem rögzíteni magamat egyszerre (két láb, egy kéz vagy két kéz, egy láb), mert aki itt lezuhan... És közben még fényképezni is kéne.

Tempónkra jellemző, hogy utolérjük a szurdokban az előző csapatot. A létrán "lógva" várom ki, míg megindul a sor. Egy tábla az utolsó patak-hidat jelzi, de ezzel még nincs vége a meredeknek: a szurdok bal oldalán kapaszkodunk ki, óriás fenyők markolják a földet, a hátamon a parányi hátizsák alatt végigcsorog a verejték.
115 híd, 49 létra, 2900 létrafok. Tériszonyosoknak vagy satnya erőnléttel bíróknak nem ajánlott
Kis rétre érünk ki, igazán mesebeli, hütte is áll itt. Körülötte százszorszépektől fehérlő, szépen kaszált kis rét, rajta heverésző kirándulók. Mi nem állunk meg itt pihenni, épp csak annyi időre, hogy megérkezzen a sor vége is. Pont arra van időm, hogy a hátizsákból elővéve kulacsomat kortyoljak egy kicsit, aztán már megyünk is tovább.
Nagyon tetszik a táj! A kéklő, fölém magasodó Schweigeralm, a mesés legelők, a tekintélyt sugárzó, illatos fenyvesek alpesi világa. Most jobban tudok fotózgatni is, hiszen szabad a kezem, objektívet is cserélek. Parányi, színes virágok szőnyegét teríti elém a táj, és végre felbukkannak az alpesi fajok is. Tavaszi tárnics! Nini, mennyire kék!
Még bimbós ujjaskosbor sötéten foltos levelei tűnnek fel... és egy máshogy foltos levél gazdája, a tüdőfű helyi endemikus faja, a stíriai tüdőfű is felbukkan.
A dübörgő vízeséshez képest törékeny fogpiszkálóknak tűnnek a lépcsők, de valójában jól karban vannak tartva és masszívak is
A Steirischer Jockl nevű hütténél tartunk pihenőt. Van, aki sört rendel, én előszedem a hátizsákból az üdítőmet, nagyon jól esik a némileg langyos tea! A csúcstámadásra sajnos nincs időnk, bármennyire is "rohantunk", viszont így lett fél óra itt a hütténél. Kibámészkodom magamat a pazar kilátást csodálva, aztán elindulok "virágvadászatra". Különlegesen szépek a fehér havasi kökörcsinek, de van medvefül-kankalin és szokatlanul nagyra nőtt háromszínű árvácska is.
A hidakon mindig feltorlódik a nép, hiszen bőven van fotótéma és megcsodálni való látvány. Ezért, ha sok a látogató, csak szakaszolva engedik be őket a szurdokba
Indulás vissza, lefelé! Mivel a szurdok egyirányú - vagyis csak felfelé szabad haladni benne, a veszélyes szembeforgalom elkerülése végett - egy hosszabb, lankásabb kerülőúton ballagunk vissza a buszhoz.
Ez a túra talán legbékésebb része. Még a fülemben zúg a vízesés ősereje, és vádlimban érzem a lépcsőket, de most lehet ballagni, sőt beszélgetni is a túratársakkal. És látnivaló is bőven akad. Többnyire olyan növényfajokkal találkozom, amelyek nálunk is élnek, természetesen csak hegyvidékek magasabb régióiban, és mind védett is. Erdei borkóró, piros mécsvirág, madárfészek kosbor, havasalji rózsa. Mind-mind régi ismerős a Bükkből, a Mátrából, a Börzsönyből.
Heverő patkófű - Hippocrepis comosa
Egy elágazásnál kőszáli kecskék ballagnak át előttünk, teljességgel stresszmentesen, könnyed léptekkel. Ránk se néznek, gőgös népség! Végül is, ők vannak itt otthon, a hegyek kecskeszarvú arisztokratái.
Lejjebb, Mixnitz szélén pedig egy csapat indiai futókacsa keresztezi az utunkat. Bezzeg a csapatot vezető kacsa még pózol is, széttárva szárnyát piperészkedik kicsit az út közepén.
Van, ahol szinte a sziklákra tapadva lehet haladni
Nem marad más hátra, mint visszaszállni a buszra, és hazautazni... hosszúnak tűnik az út, lassan besötétedik, a szélerőművek lassan forgó lapátjai szeletelik az alkonyt. Elszenderedek, Budapest határában ébredek fel ismét. Odakint már vastag és bársonyos a sötétség, este tíz óra lehet, még jár a metrópótló és a troli.
Testem még lefekvés után is őrzi a busz imbolygását... aztán elalszom, másnap - ami már ma van tulajdonképpen - új nap jön, egy újabb túrával!
Vörös vasoxid-kiválások a mészkősziklákon

Nem annyira labilis, mint amilyennek látszik!

Ujjaskosbor levelei - Dactylorhiza sp.

Nyakperecfű - Cortusa matthioli

Sárga ibolya - Viola biflora. Nálunk csak a Bükk egy rejtett pontján él

Nyugodt tempóban másfél órába is beletelik, míg végigjárjuk a szurdokot

Tavaszi tárnics - Gentiana verna. Hazánkban is él néhány tárnicsfaj, de ez nem honos

A nálunk közismert pettyegetett tüdőfű osztrák endemikus rokona: Pulmonaria stiriaca

Erdei madársóska - Oxalis acetosella. Nálunk sem ritka hegyvidéki vadvirág

Káprázatos a kilátás a Steirischer Jockl hütte teraszáról

A Schneebergen még most is van hó

Igazi alpesi panoráma, a távolban havas csúcsokkal

Havasi kökörcsin - Pulsatilla alpina

Háromszínű árvácska - Viola tricolor. A magyar erdőszéleken is találkozni vele

Havasi kökörcsin - Pulsatilla alpina. Hazai rokona a leánykökörcsin

Lefelé sokkal kényelmesebb az út (a szurdok egyirányú, turistaút visz le)

Igazi alpesi legelők is láthatók lefelé menet

Terebélyes harangvirág (Campanula patula), rendellenes pártacimpákkal. Hazánkban sem ritka faj

Meglepetésként egy csapat kőszáli kecske is keresztezte az utunkat. Nem látszottak idegesnek - biztosan megszokták már a kirándulókat

Babérboroszlán - Daphne laureola

Nőszőfű - Epipactis sp. Ez is orchideaféle

Kis vízesés, legömbölyített sziklákkal

Impozáns sziklafalak a szurdok bejáratánál

Erdei borkóró - Thalictrum aquilegiifolium

Piros mécsvirág - Silene dioica. Hegyvidéki erdei ösvények mentén nálunk is lehet látni ezt a szép vadvirágot

Hangulatos sétaút vezet a Schweigeralm oldalában

Mókásak az árny-alakok is...

Havasalji rózsa - Rosa pendulina. Megcáfolja a mondást, hogy "nincsen rózsa tövis nélkül" - ez a vadrózsaféleség tüskétlen

Harangláb - Aquilegia vulgaris. Kertekben is szívesen ültetik

Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis. Klorofill nélküli orchideaféleség

Alpesi legelő a Schweigeralm oldalában


A kőszáli kecskék után egy csapat indiai futókacsa is keresztezi az utunkat


Enyves aszat - Cirsium erisithales. Nálunk is él, de nem gyakori. Hervadtnak látszik, de nem az: ilyennek kell lennie, virágai bókolóak

A "kötelező" csúcs-szelfi :-) - bár a csúcsra nem másztunk fel, a legmagasabb érintett pont a Steirische Jockl volt