A Hazajáró egylet túráján most voltam először. A nyáron részt vettem egy nagyon hasonló útvonalú túrán, és kíváncsi voltam, hogy ősz végén milyen arcát mutatja a visegrádi Várhegy és a Spartacus-ösvény.
 |
| Spartacus-ösvény |
Csörög a vekker. Odakint még sötét van - ilyenkor már későn fel, és korán nyugszik a nap. Plusz, hangulatosan kopog az eső az ablakom rozsdamentes párkányán. Szeretem ezt a hangot, kivéve, ha ki kell tennem a lábam otthonról. De végül is az is rendben van, csak jól fel kell öltözni!
Némi töprengés után a magas szárú "Tátrajáró" bakancsomat veszem elő, ez vízhatlan, masszív bivalybőr és erősen recés a talpa, a várhatóan csúszós ösvényeken is jól fog majd fogni.
Igaz, rémesen nehéz és kényelmetlen, de hát valamit valamiért.
 |
| Visegrád háztetői és a Dunakanyar a kálváriáról |
Jön a HÉV, Szentendréig félig lehunyt szemmel szendergek. Odakint tart még a sötétség uralma.
Szentendrén van három percem a buszig, és szembesülök a ténnyel, hogy a jegyautomatánál van egy sor ember... sorra kerülök, erre nem veszi be a pénzt... és különben is, ehh... mintha kínaiul lenne, pedig HÉV jegyet már egész ügyesen tudok venni... jaj, mire kattintsak, elmegy a buszom!
A röpke pánikon egy tetovált kezű egyén segít át, aki roppant segítőkészen végigkattogtatja nekem a jegyvásárló képernyőt, és a buszsofőr is rendes, mert megvárt.
De az se sokat buszozhatott életében, aki ezt kitalálta!
 |
| Szürkés, csepergős reggel - de a táj ilyenkor is szép |
Dúlt lelkem lassan csillapodik, ahogy a leendő túratársakkal "száguldunk" Visegrád felé. Lassan szürkeségbe vált a sötét, odakint sorjáznak az "Eladó!" táblák a kerítéseken, bezzeg az én pesti lakásomat naponta öten akarják megvenni.
Visegrád, gyorsan le, hálásan intek a sofőrnek, át az úton, irány a sportcsarnok. Odabent nincsenek sokan, valaki épp a tornamatracokat pakolja halomba, ezeken aludtak, akik már tegnap megérkeztek az ország távolabbi részeiről. A nevezést rögtön számítógépbe viszik, ez kicsit, hm, lassítja a folyamatot, szóval erre a túrára érdemes előnevezni. Mindegy, végül kezemben tarthatom az itinert, odakint tompa, homályos, kékesszürke reggellel indul a nap. Hét óra van. Mármint, reggel hét, és hét óra a szintidő is a 26 kilométeres távon.
 |
| Sárgán izzanak fel a juharfák levelei |
Az első ellenőrzőpont Áprily Lajos sírjánál van. A visegrádi temető különlegesen hangulatos hely. Olvasom a sírkövek feliratait... Szikriszt, Scheili, Zeller, Burgermeister családok nevei sorakoznak... ugyanúgy, ahogy a túloldalon, Nagymaros temetőjében, ahol az én nagyszüleim is nyugszanak. Itt-ott Áprily-versek is olvashatóak a túra alkalmából.
 |
| Még november végén is akad sárgult lomb a fákon |
Kilépek a temető kapuján, visszafelé tart az út röviden, átvágok rajta, irány a pékség. Valami ennivalót is kéne vennem mára... Aztán ámul a látványpékséghez szokott pesti, hogy a sajtos rúdnak bizony súlya van, anyaga, ahogy a masszív lekváros táska se fog összenyomódni a hátizsákban. Ebbe tettek lisztet is, házi gyártmány, bizony. El is rágcsálom az egyik sajtost, míg ballagok felfelé a Kálvárián. Ami azt illeti, ez a meredek inkább pálinkáért kiált, mint sajtos rúdért, de hát nem járhatok mindenhol úgy, mint Szomoron... Közben szépen lehagynak a szintén korán rajtoló terepfutók. Kétfelől barna, enyésző avar, nedvesen csillogó andezitsziklák, aztán a kálváriakápolna fehéren villanó fala. Figyelmet érdemel a mögötte magasodó, ferdén dőlő kipreparálódott andezitagglomerátum-gerinc. Inverz piroklasztikum formák - hm, a héten voltam az Akadémián egy vulkános filmvetítésen és szakmai beszélgetésen, most visszacsengenek az ott hallott szavak.
 |
| A fákon túl ott a Duna és szemben a Börzsöny |
A kék sáv jelzés átvisz a Vár parkolóján, aztán mehetek le a lépcsőn "a WC mellett", ahogy az itiner írja. Kellemes, alig szintes pihenő rész következik, aminek különleges szépséget ad a juharfák még sárga lombja. Villannak a félhomályban a bronzos sárgák, óarany színek, a nyár fényeit idéző kései visszacsillanások minden egyes levélen. A fákon túl ott a Duna, Nagymaros és a Börzsöny. Számomra kedves helyek azok is.
 |
| Harkály tintagomba - Corinopsis picacea |
Hagyom, hogy a sietősebbek elhúzzanak, rövidebb távokon ballagok együtt másokkal, kicsit beszélgetünk... nem rohanok, meg-megállok lefényképezni valamit. Hol egy erdei pocsolyát, amiből Zen kertet varázsol egy kerek vulkáni bomba és egy marék sárga falevél... hol egy kacér szoknyájú harkály tintagombát, hol az enyésző lombokon megcsillanó vízcseppeket.
 |
| A visegrádi kálváriakápolna, amit Sziklakápolnának is neveznek - nem véletlenül. Ki tudja, tán ez a hely a pogány időkben is "megszenteltnek" számíthatott... |
A kék sáv jelzést egy szakaszon elterelték, de jól követhető a laminált papírral jelzett alternatív útvonal. Aztán kibukkanok a Sóstó-rétre, a Nap homályos rézgarasként átsejlik a párán, de nincs annyi ereje, hogy árnyékot húzzon akár egyetlen fűszálnak.
A tájékozódás egy percig sem okoz nehézséget, a kék jelzés parádésan, frissen festett. A tisztás után egyre ködösebb az erdő. Kapaszkodok a Borjú-fő felé, a korhadt tönkökön csinos fiatal lepketaplók kelletik magukat az öreg Novembernek. Egy bükkfa egyenesen kebleket növesztett - miatta egy kis kitérőt is teszek, aztán felkapaszkodok a Wass Albert-idézetes kilátópontra, ahonnan most ugyan semmi kilátás nincs, de így is gyönyörű a bronzvörösben izzó bükkös.
 |
| Akár egy Zen-kert, olyan az erdei pocsolya |
Gyönyörű rész következik. Egyre sűrűbb ködben kapaszkodok felfelé, a sziklákon puha, zöld mohaszőnyeg terpeszkedik, akár a legfinomabb perzsaszőnyeg is lehetne. Valószínűtlenül zöldben vibrál, ahogy a közelbe érek és egyre vékonyodik a köd, aztán távolodva ismét fakul, szürkül, majd felolvad a köd tengerében. Mese, álom!
Forgatom a fejem, ámulok, a köd szinte színes a mögötte rejtőző arany, vörös és néhol még zöld lomboktól. Jobb hogy ezen a szakaszon nem nézek a stopperre, mert ez az araszolás... gyakorlatilag méterenként megállok megcsodálni valamilyen ködvarázsos szín- és formakompozíciót. De nem bánom.
 |
| Kissé elfásult, de kacér dekoltázs |
Keskeny gerincre érek fel, ahol varázsütésre megszűnik a köd, kiélesednek a faágak, gallyak, sziklák, grafikává változik az akvarell körülöttem. Jobbra lefelé éles kontúrú, metszett vonalak: ágak, gallyak, levelek, törzsek. Balra lefelé tejként terpeszkedik a köd a völgyben.
A köd mélyéről dübörgést hallok. Lenézek - és még pont látom, ahogy a nyeregforma fehér foltok, fehér popsik elcsörtetnek... a hátak fölé ívelten csavarodó szarvak magasodnak... muflonok!
 |
| Bronz-színekben pompázó bükkös a Borjú-fő alatt |
Kissé sáros erdészeti úton vezet az utam, egy kisgyermekes családdal kerülgetjük egymást, aranyosak. Hirtelen megint szinte "kenhető" sűrűségű ködfelhőben ballagok. Aztán bal felé ismét meredek ösvényre kanyarodunk a Hajlékos-bérc felé. A Vízverés-nyergi rét füvén vízcseppek ringatóznak, jó hogy vízhatlan ez a bakancs... Még mindig a kék sáv jelzés vezet, egy meglehetősen hosszú szakaszon az Úrasztal oldalában.
Már vagy tíz kilométert mentem, és jó lenne végre egy ellenőrzőpont, ahol megállok és előszedem a kulacsot... meg is van, ismerősökre is bukkanok, vidám a hangulat. Vízzel készültek, de ebben az időben valahogy elfeledve állnak a teli marmonkannák... borongós, nyirkos az idő, ilyenkor nem vízre vágyik a nép.
 |
| Kilátópont a Borjú-főn |
Irány Pilisszentlászló! A falu határában már érezni a fűtés szagát, egy egészen furcsa, girbegurbán nőtt bükköst is látok. Fogalmam sincs, mitől "táncolnak" a fák. Erdészeti utak, aztán egy hosszú, de forgalomtól mentes aszfaltos szakasz következik, látom magam előtt és mögött a túrázókat, kopognak a botok.
A bakancsom egyre kényelmetlenebb. Azt hiszem, nem leszünk barátok. De azért szedem a lábam, csak néha állok meg egy-egy érdekes bogyó vagy ködtől csapzott seprencevirág látványa miatt.
 |
| Egyre sűrűbb ködfelhőbe hatolunk be... |
A faluban pillanatra megzavarodok, hogy akkor most a kéken kell menni a sportpályáig, vagy már a zöldön? Mert a csarnoktól biztosan a zöldön, ezt tudom fejből, de addig? Egy szőke, ötévesforma kislány mutatja kinyújtott ujjal, merre is van a sportpálya. Az égen cafatos felhők, néhol némi kékség is sejlik közöttük. Loncsos falusi kutya ugat ádázul a kerítés mögött. A közérten és a vegyesbolton is kint az Eladó! tábla. Pár csepp esőt vág az arcomba a feltámadó szél. Egy elhagyott kis temető zöld "aljövényzetéből" egy-két régi kőkereszt kandikál ki.
 |
| Valósággal mesebeli a ködös erdő |
A sportpálya öltözőjében - beton kocka - van a következő ellenőrzőpont, ahol zsíroskenyér is vár, lilahagymával és a szokásos "napközis" teával, amit - túrán - nagyon szeretek... Otthon persze szálas, szárított kék búzavirág-szirmokkal díszített Lady Greyt, kókusztejben főzött gyömbéres Marsalát vagy kínai Lapsangot iszom... de túrán jól jön a Garzon is! Jó sok cukorral!
 |
| Ködvarázs a Barát-halomnál |
Derűs kedvemet visszanyerve a bakancstól fájó lábamról is megfeledkezem. Tudom, hogy kedvenc részem jön, a Spartacus-ösvény. Vígan szedem a lábam a nem túl érdekes faluszélen, el a kőkereszt mellett, el a lovarda kerítése mellett... Ismét borongósabb ég csillan vissza a pocsolyákban.
 |
| A ködben is vannak színek... de még mennyire! |
Az út a Spartacuson nem vészes. A kilátás most... szóval, az úgy annyira nincs, de ilyenkor is szép a hegyoldalban kanyargó ösvény. Meg se csúszok az erős bakancsban, fotótéma is akad bőven, különösen, amikor a Jenő-kunyhó környékére, abba a csodálatos, katedrális-szerű bükkösbe érek. Nyáron mekkora vihar kapott el itt! Zúgtak a bükkök, a kunyhó tornácán kerestem menedéket! Most kis tábortűz lomha füstje kanyarog, és az ácsolt, korhadt fa asztalon némi választék is kínálkozik alkoholtartalmú frissítőkből. Kíváncsiságból megkóstolok egy délszláv szőlő-likőrt, pont olyan, mintha Traubi lenne pálinkával (lehet, hogy az is).
 |
| A ködön túl, valahol ott lent voltak a muflonok |
Továbbra sem rohanok, furán sötét lett a fák alatt. Jobbra lent ott az Apátkúti-völgy - nyáron de jókat ettem itt, felidéződik a füvészkerti látogatás is, akkor még épp színesedni kezdtek a lombok - most csendes és nyirkos, a közeledő tél hentereg a pisztrángos tavak felett.
 |
| Színvarázs novemberben |
Az utolsó ellenőrzőpont a Bányatetői kilátónál van. Meg kell mondjam, még csak nem is hallottam erről a kilátóról. Lehet, hogy csak én nem láttam, de tényleg nem vezet ide jelzett turistaút? Szalagozást követek, piros-fehér csíkos, tisztára Ausztria. A kilátó újonnan épült, és biztos remek panoráma nyílik belőle... csak nem most.
Odalent a kijelölt tűzrakó helyen itt is kis tűz mellett melegednek a pontőrök, én meg ismeretséget kötök a Tátra teával, ami egyáltalán nem is tea.
 |
| Mint egy japán festmény, olyan ez a bükkfa |
Vissza a zöld jelzésre a szalagok mentén... és bő két kilométer után máris itt vagyok ismét a borongós égre ujjként mutató templomtoronynál, Visegrádon, ismét sajog a feltört lábam, és csodálkozva nézem a féltenyérnyi vérfoltot a nadrágszáramon, amit fogalmam sincs, hogy szedtem össze... bizonyára egy tüskés ág... Jócskán sáros is vagyok, de ez legyen a legkevesebb! A sportcsarnok vendégszerető melegében megkapom az oklevelet és a kitűzőt, no meg a gratuláló kézfogást. Odakint mindent beterít fantasztikus illatával a bográcsban gőzölgő gulyásleves. Az itiner felmutatásával hozzá is jutok a tányérnyi szürkemarha-gulyáshoz, ritkán ízlik ennyire valami.
Hazafelé szerencsére nem automatából kell jegyet venni, még... így nem kell sietnem, kiélvezem a megérkezés örömét, a régi és a most szerzett új ismerősökkel való összemosolygást. De jó nap volt! És este még vár egy élőzenés házibuli Újpesten...
 |
| Nem sokáig láttam ezt a terepfutót sem... |
 |
| ... de pár méterrel odébb varázsütésre eloszlott a köd |
 |
| Egynyári seprence - Erigeron annuus |
 |
| Mezei juhar - Acer campestre |
 |
| Barkócaberkenyének gondolom - Sorbus torminalis |
 |
| "Részeg erdő" Pilisszentlászló határában |
 |
| Régi temető Pilisszentlászlón |
 |
| Csíkos kecskerágó - Euonymus europeus |
 |
| Novemberi színvarázs |
 |
| Még egy ilyen csepergős novemberi napon is aranyszínben izzik fel a bükkös |
 |
| Bükkfa - Fagus sylvatica |
 |
| Szálegyenes, szürke törzsek, bronz-arany lombok: kedvenceim egyike, a bükkfa |
 |
| A fák között ott rejtőzik a Jenő-kunyhó |
 |
| A tölgyek is kitettek magukért |
 |
| Vannak kitartó típusok |
 |
| Kreatív szalagozás |
 |
| Visegrád bővelkedik macskákban :-) |
