Terep-járó: Naplás túra: októberi séta a Gödöllői-dombság peremén

Ez az őszi időszak a teljesítménytúrák terén csúcs-szezonnak számít. Rengeteg szervezett túra indul mindenfelé... nem könnyű választani. A Naplás Természetjáró Egyesület túrájára azért esett a választásom, mert aránylag közel van, a terep nem szintes, és este még össze kell pakolnom a spanyolországi utazásra... Szóval amolyan laza sétának szántam ezt a közel 25 kilométert. Botanikailag nagy csodákra nem számíthattam, ez a városszéli vidék valósággal tobzódik az idegenhonos fajokban, de reméltem, azért fotótémák akadnak... beraktam hát a Canont a makro-objektívvel, és kalandra fel!

A legkalandosabb rész az ilyen túrákban a rajthelyre való eljutás. Kiderült, hogy a metró az Örsre nem jár, át kell szállni pótlóbuszra, majd a HÉV-ről is megtudtam, hogy a helyzet ugyanez, végül a Gyöngyösre tartó vonat is szerepelt a történetben, de végül is... még napkelte előtt ott voltam Szilasligeten, a rajthelyként megjelölt Varga sörözőnél. Rajtam kívül két szervező ácsorog a bezárt épület mellett - pedig reménykedtem egy kávéban a kocsmapultnál - gyorsan kitöltöm a nevezési lapot, beszélgetek, megígérem nekik ezt a túrabeszámolót, aztán indulás! Furcsa ez az egyéni indulás, pont ma van a Budapest Sportiroda pilisi túrája is, ahol százak tipródnak az iskolaudvaron... voltam ott vagy ötször, holmi Ötpróba pontok és aranykártya teljesítések okán.

Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus

Közben beérkezik Pest felől is a HÉV, társaságom akad, ami jó, mert az út elején kicsit bajlódunk az első, kódos pont fellelésével. Megvan! Borongós az idő, a fények eléggé semmilyenek, ezért egyenlőre masinámnak nem akad "zsákmány"... a párába vesző vidéken élénk színekben lobban fel a kecskerágó pinkje és a torzsás ecetfa valószínűtlen narancssárgája. Kusza, elszáradóban lévő, vad növényzet tekereg mindenfelé... aztán át a HÉV sínpárja alatt, az alagúton keresztül, és ismét aszfaltos utcákon koppan a léptem.

Út a Szilas-patak forrásvölgyében

Jó hosszan ballagok Kerepesen a Szabadság úton, mire a Napforduló téren végre a jelzés is elfordul, és ismét fák közé léphetek. Bakancsom talpa alatt puha, nedves homok omlik, sárgállik a mezei juharok levele, ázottan csüngenek a tájékozódást segítő piros-fehér szalagok. Ez a Bolnoka-erdő, igazi homoki erdő, favágók is dolgoznak benne, szerencsére időben észreveszek egy dőlő fát... Vadkerítésen lépek át a kis "létrán", kétszer is, aztán kis kacskaringózás után megérkezek a második ellenőrzőponthoz.

A végtelen hosszú Szabadság útja...

Itt megkapom a bélyegzést menetlevelem megfelelő rubrikájába. Jobb kéz felé kanyarodok a lejtőn, a hosszabb távok útja itt bal felé tart... Hosszú bóklászás jön, a szalagok utat mutatnak, dübörög az autópálya forgalma, amikor átballagok alatta, kicsit világosabb már az ég, de napsütés aligha ígérkezik ma... Vörös tölgy lombja villan, nevének megfelelő színekben... amott pelyhesen szállnak a szintén idegenhonos szíriai selyemkóró termései. Vaddohány, papagájvirág... túratársaim meg is állnak szedegetni a száraz, csónakforma termésből, gondolom őszi dekorációnak szánják. Sejtelmem sincs, hol vagyunk, egyszercsak fácántelep bukkan fel előttünk, jelzés sehol... egy kitévedt kisfácán kétségbeesetten szaladgál a kerítés mentén, próbál visszajutni a társaihoz.

Felbukkan egy túratárs, neki letöltött útvonala is van, kiderül, hogy tán húsz méterrel odébb, párhuzamosan fut a kiszalagozott út. Drukkolok a kisfácánnak, hogy megtalálja a lukat a kerítésen, ahol kijött, és kilépek a széles, homokos útra a szántóföld szélén. A felszántott föld nedves homokillata száll, az erdő szegélyét fehér őszirózsák pettyezik.

Pirosan színesedik a vadszőlő levele - Parthenocissus sp.

A következő ellenőrzőponton a srácok sósmogyoróval és Rammstein zenével kínálnak, általános sikere van, amikor hörgősmetál stílusban beszállok én is, pedig én igazából Dead can Dance-es voltam annak idején, feldob az élmény, meg a megivott dobozos motivációs kávém. Gyorsan haladok a galagonyabokrokkal kísért úton. Egy kanyarban igazi meglepetés: egy borzas len virága fogad, igencsak benézte a naptárt, egyébként ez volt az egyetlen védett növényfaj, amivel útközben találkoztam.

Vörös tölgy - Quercus rubra. Észak-Amerikából származik, de már mindenfelé megtalálható

Ismét jön egy átkelés az autópálya alatt, és hamarosan a Szilas-patak feletti hídon dübörgök át, irány Nagytarcsa! Városias szakasz, ahol a harmadik ellenőrzőpont vár, a falumúzeumban. A hangulatos kis múzeum gondnoknője a bélyegzés mellett kedves szavakkal és tárlatvezetéssel fogad, megnézem hát a kiállítást - csodálatosak a betűs csipkehímzések, a zöld-kék-lila népviseletek, menyasszonyi ruhák. A végén még egy mézeskaláccsal és egy dedikált kötettel is megajándékoznak... nem könnyű tovább indulni.

Selyemkóró, felfutó komló ölelésében (Humulus lupulus)

Nagytarcsáról hosszú, kertes házas úton ballagok ki. Nemrég kiépült településrész, pont olyan, mint máshol, pillanatra nem tudom, jártam-e már itt, vagy csak nagyon hasonló helyeken... frissen épült házak, sok az antracit-szín és a gyomos sóderkupac. Valamint a Halloween dekoráció, tökök és műpókhálók a kerítéseken. Egy kerítés motívuma stilizált birodalmi rohamosztagos sisak, a Csillagok Háborújából, áttört fémlemezből... menő. Itt egész érdekes gyomflórát találok, fotózok füles sóskát, repcsényretket, napraforgó kutyatejet és fűzlevelű őszirózsát.

Szíriai selyemkóró - Asclepias syriaca. Vaddohánynak, papagályvirágnak is nevezik

Aztán újabb autópálya alatti átkelés jön, ezúttal az emnullás forgalma dübörög el felettem. Felsejlik a Naplás-tó opálosan szürke tükre - nyáron voltam itt madárgyűrűzésen, valóságos poszáta-áradat került kézre, meg egy bagoly is - most horgászok, kirándulók, kerékpárosok nyüzsögnek. Felballagok a kilátóhoz, felírom a magasságát a megfelelő rubrikába - ez is egy érintendő pont a túrán - nézegetem a galagonyákat... Döbbenetes, mennyiféle galagonya létezik, egy ismerősöm ezekből írta a doktoriját. Egy kisgyerek a kavicsok között keresgéli a "kincset"... hát igen, én is ilyen gyerek voltam, sőt ezt csináltam még az egyetemen is, terepgyakorlat címén!

Izzik a galagonya ruhája! Crataegus sp.

Vissza a tóhoz... a büfé mellett van az utolsó ellenőrzőpont, nápolyiszeletet is kapok a bélyegzés mellé. Nincs messze a cinkotai tájház... egy holló korrogva köröz nagy magasságban a táj felett. Egyszer végigbotanizáltam ezt a részt... most már ismerősként köszöntöm a szibériai somot.

A Szerb Antal gimnázium épülete felmagasodik a horizonton, aztán Cinkota házai közé lépek, egy kertben libák gágognak harsányan. Portrét is fényképezek egy egyikről... A cél, a cinkotai tájház már közel van. Ismerős a kutya-lábnyomos tégla a tornácán, a fedél alatt zsíros- és lekváros kenyerek várják a célba érőket. Megkapom az emléklapot és a kitűzőt, valamint a gratuláló kézfogást... nincs más hátra, mint a 45-ös busszal visszadöcögni az Örsre, majd innen haza...

Szép nap volt!