Összes oldalmegjelenítés

2019. október 17., csütörtök

Őszi séta a visegrádi Bertényi Miklós botanikus kertben

A visegrádi, Bertényi Miklós erdőmérnökről elnevezett botanikus kertről vagy füvészkertről a legtöbb ember még csak nem is hallott. Ha Visegrád nevét meghalljuk, a Palotajátékok, a fellegvár, a reneszánsz kút szokott eszünkbe jutni, pedig ez a rejtett kis "kert" is megérdemel egy sétát.
Eredetileg nem a nagyközönség számára hozták létre, de nem is hajdani kastélypark. Nincs itt művárrom, szélmalom vagy mesterséges tó. Nincs üvegház, növénykereskedés sem, van viszont számos egyéb látnivaló. Az eredetileg itt tenyésző akácosok, gyertyánok és tölgyfák helyére Eőry Gyula erdőmérnök-diák diplomamunkája alapján telepítettek egzotikusabb fafajokat. A hetvenes évek végén kezdték meg a terület botanikus kertté alakítását, és a vadkár ellen be is kerítették (vaddisznó-túrást ennek ellenére bőven láttunk). Számos madárfaj kedveli, és az aljnövényzetben itt-ott felbukkannak az őshonos ritkaságok is (turbánliliom, kardos madársisak, madárfészek kosbor). Ősszel a lombok színeződése, a pompás bogyók és termések látványa különlegesen széppé teszi az itt tett sétát. Ilyenkor a patakban sincsen sok víz, kényelmesen fel lehet sétálni a szurdokvölgyön, hol az andezit szálkőzeten lépkedve, hol a kialakított lépcsőkön. Néhol a fák között még a Fellegvár kontúrjait is meg lehet pillantani.

Mi egy vasárnapi ebédet követően "ugrottunk ki" ide, az Ördögmalom-vízeséshez, hogy egy kicsit mozogjunk. Bár lent, a pisztrángos tavaknál és a Telgárthy-réten piknikező családok zsivajától volt hangos a világ, itt a fák alatt magunk lehettünk. Beszélgetéssel és nézelődéssel telt az itt töltött idő. A többiről pedig beszéljenek a képek :-)
Japán juhar - Acer palmatum

Szurdokvölgy

Barkócaberkenye - Sorbus torminalis

Japán juhar - Acer palmatum

Enyves zsálya - Salvia glutinosa




Bükk - Fagus sylvatica

Japán juhar - Acer palmatum


2019. október 16., szerda

Őszi séta Nógrádtól Királyrétig

Egy hétig nem voltam idehaza, és ezalatt megváltozott az évszak. A zöld lombokon végighúzta sárga ecsetét az ősz, és a megtévesztően nyárias meleg ájult csendjében szinte hallani, ahogy a piros csipkebogyók csámcsogva szippantják be a napfényt és szép fényes-kövérre híznak. 
Úgy adódott, hogy a péntek lett a szabadnapom, így hát felkerekedtem, hogy Berkenyétől berkenyéig bejárjak egy rövid, de szép távot kedvenc Börzsönyömben. Berkenye, a település, és berkenye, pontosabban a házi berkenye (Sorbus domestica) királyrét környéki előfordulása volt utam két végpontja. Hozzáteszem, a házi berkenye fákat nem találtam meg, de valamirevaló gombát, jól fotózható szalamandrát sem találtam. Mégse érzek csalódást, mert a Börzsöny, mint mindig, gazdag ajándékokat adott.
A Magas-Börzsöny felhőbe burkolózik
Fátyolszerű, finom ködpárák vibrálnak a mezők felett, ahogy "száguld" velem a vonat. Fűtenek a vagonban, jól is esik, friss-hűvös még a reggel. A kiránduló osztály szerencsére hamar leszáll - kajla, zajos kamasz fiúkból álló csapat tanárának lenni nehezebb lehet, mint dinoszauruszokat idomítani, nem irigylem az ősz hajú tanár bácsit.
Ahogy egymást lökdösve leözönlenek a diákok, a vagont elárasztja a péntek reggeli béke. A víkendházak kócos füvén sárgálló lehullott levelek, fanyar füstillat lebben be a vonatablakon. A mezőn nagydarab szarvasmarhák gőzölögnek. Erdő fái villannak sorban a vonatablakban, itt még minden zöld és nedves, kecses őz iszik a patakból és egy ugrással eliramlik.
Nógrádban igazi kurblis sorompó van, a vasutaslány gimnazista korúnak látszik, tekeri a csigán csikorduló láncot. Laposan süt a reggeli napfény. A forrásnál ketten marmonkannákat töltenek a hűs, tiszta vízzel, túloldalon a vár megmaradt sarokfala olyan, mint egy útszéli stoppos felemelt hüvelykujja. Fél füllel hallom, ahogy a marmonkannás népek a "kiránduló fiatalokat" emlegetik, ez volnék én, így ötvenhez közeledve, somolygok magamban felderülve. Cserregő szarka száll el felettem, időtolvaj felett.
Nógrád határában
Pillanatra megállok a kálvária alján, szunnyad a kis kápolna, a szederbokrok tarka-piros leveleikkel koszorúzzák a dombocskát. Túloldalt, a kálváriadomb aljában régi zsidótemető. Nézem a kerítés mögött a kidőlt-bedőlt, púpos hátú sírköveket, amiken elmosódott már a név. Nézem, látok-e akár egyetlen kavicsot a sírokra téve, de nincs, nincs itt már örökös, leszármazott, nincs emlékezés. A fűben gubbasztó sírkövek felett néma, szürke szárnyaival átsuhan a Feledés.

Melankolikus gondolatok járnak a fejemben... Addig nem hal meg valaki, amíg emlékeznek rá, amíg az általa készített lekvárból egy üveggel van az éléskamrában, az általa fejtett borból egy csepp is akad a hordóban... Egy nap mérlegre tétetik minden...

Fénysugarak szeletelik csíkokra a levegőt. Zölden izzik fel egy mohalepte kő. Egy sárga falevél pilinckézve, táncolva hull le előttem.

Lerázom magamról a szomorú tűnődést, és gyorsabb tempóra kapcsolok.
Pirosan izzó szederlevelek - Rubus sp.
A Soros-erdőnek hamar a végére jutok. Tavasz végén jártam erre utoljára. Be-bekukkantok a fák alá, hátha találok gombát - örülnék egy-egy csinos őzlábnak, például - de őzlábat csak úgy látok, hogy hozzá tartozik maga az őz is, és igencsak szaporán viszi a bőrét...

Nem is olyan távol barna, nagy testek suhannak át előttem a szekérúton. Szarvastehenek. Hangtalanok, akár a szellemek, avar sem zördül a lábuk nyomán. Vége már a nagy szerelmi zajongásnak!
Kibukkanok a Béla-réten. Szeretem ezt a helyet, mindig akadnak érdekes növények. A nap még nem szárította fel a harmatcseppeket, gyémántosan csillog minden. A száradó fű árnyékában szolidan húzódnak meg a törékeny, lila őszi kikericsek. A kardos peremizs sárga nap-tányér virágait megviselte az éjszakai fagy. A fehér cickafarkok mereven, délcegen állnak, mint a díszőrségben lévő katonák. Élvezem, ahogy az arcomat simogatja a napfény. Kénsárgán vibrál néhány mezei juhar a feszes kék égbolt előtt, ha lefesteném, gyors ecsetvonásokat és akrilt használnék...
Aranybarna gyertyán lomb - Carpinus betulus
Királyrét felett járok, okkersárga-barna bükklombok alatt. Az ismerős parlagi rózsa bokor már csipkebogyóit dajkálja - de szép, tenyérnyi, rózsaszín virága volt!
Fel-felnézek a fákra, mind más színáradatot önt rám, és a különféle fajta fák avarja más-más illatú, szimatolok a nagy csendben. Sehol senki nem mozdul, csak a nyughatatlan széncinegék pirregő szárnycsapásait és éles hangocskáját hallani.
A házi berkenye fákat hiába keresem a Madarasfai-oldalban, és hiába kutatja szemem a megszokott "szalamandrás" helyeket is. Pedig tegnap esett. a föld nedves, illatos, csúszós. Csuszka szaladgál a fatörzsön, mintha nem is volna súlya, kikandikál, okos fekete szemeivel szemmel tart.

Bolyongok a patak mentén - nocsak, egy síremlék, katonasír lenne? Ki nyughat itt? Név nincs az egyszerű kereszten. A patak halkan locsog, mégis megtartja titkait... A hajdani vasérc-tárnák szája hűs doh-szagot lehel. Az erdei játszótér fa játékai elhagyatottak, a hinta mozdulatlanul lóg. A távolból valahonnan fűrészgép hangját hallom, sokkal közelebbről a makkok koppanását a földön.
Csertölgy - Quercus cerris. Valószínűleg :-)
Körbesétálok a nyakkendős békával jelzett tanösvényen, nézegetem a Bajdázói-tó vibráló felszínét. Molnárpoloskák szaladgálnak rajta, a mélyben titokzatos élet mozdul, hullámokat vetve. Még mindig van egy órám  a kisvasútig. Nézelődök a fenyvesben, itt szelídgesztenye-fáknak is lenniük kell, nézem az üres, tüskés héj-tokokat. Egy mókus iramlik fel előttem egy fenyőre, szájában egy teniszlabda nagyságú, és teniszlabda-szerűen élénkzöld szelídgesztenye-terméssel. Incselkedik velem, a farka végét mutatja, aztán kikukkant szájában a valószínűtlen zsákmánnyal. Messziről ugyan, de sikerül lefényképeznem.
Az ösvény szélén csodás, délceg kónya harangvirág emelkedik, magasba emelve dús liláját a sárga lombok között, mintha sose érne véget a nyár.
Kardos peremizs - Inula ensifolia
Aztán még sütkérezek kicsit az új látogatóközpontnál, beszélgetek az itteni büféssel, ropit rágcsálunk, megnézem a mobilján, milyen volt az elgázolt nutria, és mekkora pókhálók vannak a kertjében. Békés, lusta, sütkérezésre termett nap ez. Rajtam kívül kiránduló sehol közel-távol.
Amikor sípolva megérkezik a kisvasúti szerelvény, a semmiből előbukkan féltucat ember. Bámészkodó belső békém kitart a kismarosi átszálláskor is - pedig épphogy sikerül megvennem a jegyet, egymásra nevetünk a jegypénztárossal - aztán már ülök a zónázón, a nap aranyszegélyt varázsol a Duna feletti felhőkre.

Szép nap volt!
Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Béla-rét

Őszi színek a Madarasfai-oldalban

Gyökerek

A vastartalmú oxidok csíkosra színezik a patak feletti szurdokfalat

Tölgy magonc


"Lasszót vet" az amerikai eredetű őszirózsaféle. Talán Aster lanceolata

Mókus zsákmányával, a szelídgesztenyével

Kánya harangvirág - Campanula rapuncoloides



2019. szeptember 30., hétfő

16 kilométer a 16. kerületben

Holnap Budapest Maraton. Ma meg még megyek egy esküvőre Újpesten, utána egy lakásavatóra Érden. Mindezt tömegközlekedéssel. Villamos, metró, busz - túra - busz, metró, villamos, metró, metrópótló busz, valaki autóval, villamos, metró, busz, szerencsére Érdről is behoztak autóval, de ez a nap tényleg a közlekedésé volt.
Na de itt a túra a lényeg. Azért választottam ezt a közeli (hehe) és kellőképpen rövid túrát, mert egyrészt ritkán járok Budapestnek ezeken a végein, másrészt kiváló átmozgatásnak ígérkezett a holnapi maratonváltó előtt. 
De persze ez a túra is többet adott, több volt, mint holmi átmozgató edzés. Parkok, szobrok, kilátó, meglepően előkelő villanegyedek, egy BMX verseny látványa és pár kiváló cukrászda... Na de nézzük részletesen.
Nyílegyenes kerékpárút a Szilas patak mentén
Az Örsről a 277-es busszal "süvítek" a sashalomi piactér felé, ami a rajt-cél. Ismerős is akad a buszon, beszélgetünk. A piac meglep. Nagy, forgalmas, külön színfolt a sarkán a nagyhangú tökárus ember, aki pusziért kedvezményt ad. Van ócskás részleg és egész sok őstermelő. Kétszáz jó magyar forintból megreggelizek. Magyarán két zsömle és egy kávé kitelik ebből, míg összeáll a rajtoltató pont, amiről a piaci nép azt tippeli, hogy választási kampányrendezvény. Nagyon élvezem, hogy nem nekem kell mindenféle eltűnt kontakt-személyek után telefonálnom. Úgyhogy nyugodtan kávézok, sőt tököt is veszek (nem élek a kedvezmény lehetőségével), és mire visszaérek a piac sarkához, már áll is a sátor, a padokon ott tornyosulnak az itinerek, és egy tucatnyi túrázó is vár már a sorára. Legtöbbjüket ismerem már korábbról.
A rajt utáni pár száz méter...
Az itiner teljesen korrekt, jól áttekinthető, és nem lehet panaszom a mellékelt térképre sem. Szedem a lábam a hajdani rákosszentmihályi HÉV állomás felé - most mindenféle boltocska van a hajdani állomásépületben, a síneket meglepő módon nem szedték fel az 1970-es megszüntetés óta. Szinte várnám rajta a vonatot, még körül is nézek, amikor átlábolok a lakótelep felé. Követem az előttem haladó túrázókat, és akkor nézek először a térképre, amikor gyanús lesz, hogy a nagy cikcakkolásban túlmentem egy kanyaron éppúgy, ahogy az előttem haladó társaság... Vissza, kis sikátorszerűség, nem csoda hogy benéztem. Borongós az idő, de nincs hideg. Kertvárosba értem, kellemes környék, az utat diófák és vadgesztenyék szegélyezik. Bronzvörös, zörgős lombok borítják a járdát, az árokszélen felüti ezüstös fejét az üröm.
Régi határkő jelzi Budapest hajdani szélét
Sorban vagy három határkő, 1873-ból. Itt húzódott Budapest határa, a középső kő tengerszint feletti magasságát kell felvésni az itinerbe. Új fogalmat tanulok: "szintezési csap". Ez egy kis bronz izé a kő alsó fertályán.
Végre kikanyarodik az út a városból, földutat tapos a túracipőm, fellélegzek, amikor a mátyásföldi repülőtér szélére érek. A préri ismerősnek tűnik a tavalyi Rákosborzasztó túráról, de nem merem biztosra mondani, akkora köd volt itt akkor. Most pár kutyasétáltató és egy modellrepülőgépet reptető társaság mozdul rajta, a szélzsák ernyedten lóg, a préri szélén pazar bogyókat dajkálnak a bokrok. Polírozott narancsszín csipkebogyó, élénkrózsaszín kecskerágó, fényesfekete veresgyűrű som, színesedő lombok... de lefelé is érdemes nézni. Zsályafélék, fehér cickafark, kék katáng. Kifejezetten élvezem ezt a pár száz métert. A második ellenőrzőpont sincs messze, az itiner leírása szerint: "valahol itt lesz a 2. ellenőrzőpont: keressük meg a pontőröket!"
Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus
A bélyegzőn stílusosan egy vitorlázórepülőgép látható. Egyébként is, méltányolom a stílusos, készíttetett bélyegzőket, nem mintha baj lenne a macis gyermeknyomdával, de mégis. Magam is terveztem postán használt alkalmi bélyegzőt. A további pontokon is a hely jellemzőjét ábrázoló bélyegzőt kapok (süti, tájház, bicikli, kilátó.)
Utam ismét a városba kanyarodik. Az út szélén burjánzó "gyomflórát" fényképezem, a másik oldalon egy végtelennek tűnő, elhagyott gyárépület-féle húzódik. Kivadult őszirózsa - bármely kertbe jól illene - és amerikai alkörmös mellett vezet az utam. A két adventív alkörmös-faj, a kínai és az amerikai vállvetve hódít nálunk, ahogy a McDonalds és a Csien gyorsbüféje is megfér egymás mellett...
Ligeti zsálya - Salvia nemorosa
Az erzsébetligeti uszodát is rejtő park kapuján túlmentem volna, nem számítottam a kerítésre, de szerencsére látom, hogy a túratársak belépnek a nagy, nyitott kapun. Mintha nem is Budapesten járnék: tágas, szellős park, gyönyörű ősfák, ápolt gyep, széles sétány. A retróbb rész hátul van, ahol lencsevégre kapok egy igazi szocreál atlétaszobrot. Ma már kevés helyen látni ilyet. A Mátyás Király téren szigorú szemekkel követ a névadó mellszobra. Őszi lombok illata száll, szeretem ezt a melankolikus gondolatokra késztető illatot.
Pár lépés múlva másféle csábító illatok fogadnak. A következő ellenőrzőpont a Szamóca cukrászda, aminek kínálatához kupont is kapok a pontőröktől. Pár perc múlva kezemben egy Kinder Bunyó (!) szelettel ballagok tovább a régi villasoron.
Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus
Ezt sem gondoltam volna... hogy ilyen környékre bukkanok. Régi vagyonokat sugalló, mai gazdagok által lakott villák húzódnak meg a magas kerítések, ősfák árnyékában. Mintha a régi Amerika egyik városának egy darabkáját teleportálták volna ide. Fényes autók, kopott lábazatok, aztán egy modern, hipergazdagságot árasztó villa-kastély acélrudas kerítéssel és kamerákkal, amiről megint csak Amerika jut eszembe, már inkább a maffiás filmek kapcsán. Szóval csak ámulok.
A Szilas patakhoz közelítve kisebbednek a házak, akad köztük a szokásos bájosan lepukkant, de akad egy olyan hipermodern, szögletes, szürke, leginkább Frank Lloyd Wright híres vízesésházára emlékeztető épület is - csak vízesés nélkül - ami előtt kint, a közterületen olyan ápolt gyep van, amilyet még nem láttam. Igaz, még a virágokat is derékszögben ültették, a gyep körömollóval nyírva, gyom zéró, egy egész telektávnyi Svájc itt a pampák szélén. Elképesztő a kontraszt.
Színesedik már a hecsedli - Rosa sp.
A Szilas patak mentén vezet az út, szép rész ez, most is sokan sétálnak, bicikliznek rajta. Emlékszem, itt jártam a Naplás tó túrán tavaly, már akkor is tetszett. Most is megnézegetem a kis, felduzzasztott tavacskát, hátha akad benne béka vagy vízisikló. Ilyet most nem látok, csak egy vízityúk csipegeti a hínárt.
A következő szakasz érdekessége a motoros rolleren szembe zümmögő buddhista szerzetes. Nagyot mosolygunk egymásra.
Aztán máris itt az ellenőrzőpont, a Tájház. Megnézem, megvan-e még a macskalábnyomos tégla - igen, megvan, az állatok már a régi időkben is szerettek átgyalogolni a még meg nem száradt építőanyagokon - most sietek tovább, az út nagy része még hátravan. Nem sietek.
Szögesdrót csipkebogyóval
Rövid szakaszon a HÉV sínpárjai mellett haladunk, mert hogy most együtt megyek néhány régi ismerőssel. A cinkotai állomáson zöld szerelvény áll, amiben én nem látnék annyira különöset, annál furábban viselkedik két fickó. Felmásznak a vezetékoszlopra, kezükben fényképezőgéppel, és többen is bámulják, fényképezik a szerelvényt. Jobban megnézem, valóban: retró járgány. A vasútmániások meg tényleg egy külön kategória.
Ez a szépen faragott maszk fogalmam sincs, hogy került az út szélére
Jön a két kilométer nyílegyenes út a patak mentén, láthatóan uniós összegekből szépítve. Napelemek, padok, aszfaltozott kerékpárút. Közben meg-megnyílik a felhőzet, kékül az ég, és mire a Hermina Bringaparkhoz érek, kisüt a Nap is.
Itt is van ellenőrzőpont egy kis pavilonban, a pontőrök sósropival és mogyoróval kínálnak, de igazából a szabadtéri tornaszereken kondizó félmeztelen, izmos srácok vonják magukra a tekintetemet. De más látnivaló is akad. Szemközt BMX verseny zajlik egy hepehupásra épített pályán. Bukósisakos kiskölykök úgy zúznak rajta, hogy csak ámulok, métereket röpülnek a huppanókon, repül a homok a kifarolásoknál. Én sose tudtam rendesen megtanulni biciklizni, nemhogy ezt...
A szpíker hangját még akkor is hallom, amikor már a Hermina úton ballagok felfelé.
Rég lehetett itt gyomirtás
Nyílegyenes, kertvárosi utca, egyáltalán nem unalmas. Ez Rákosszentmihály, valaha ide járta jógázni. Be-bekukkantok a kertekbe. Megcsodálom egy szobrász félkész műveit - az egyiket elnevezem Téglás Madonnának - de valahol van itt egy vasúti magángyűjtemény is. Egy vörös cirmos macska kacérkodik velem, megvakargatom meglepően sprőd szőrű tokáját, dorombol, igazi harcikandúr, hegekkel borított, az ilyen már tudja, kitől-mitől kell félnie és kitől-mitől nem. Hát tőlem nem fél. Lefényképezni csak a kerítésen kikandikáló farkát tudom. Szemrehányóan néz rám sárga szemével, amikor továbbmegyek.
A Reformátorok Tere az utolsó pont. Kék az ég, zöld a fű, süt a Nap. Árad a béke a kertvárosból. A tér modern, van szökőkút és szobrok, de van egy kilátó is, ami úgy néz ki, mint egy hiperboloid marokkópálcikákból. Sajnos nem lehet felmenni, valamit dolgoznak rajta éppen.
Viszont van egy modern, patyolattiszta, tágas kávézó, terasszal. Nekem, belvárosinak ez is olyan, mintha nem is Budapesten járnék. Megengedek magamnak két gombóc drága, de korrekt méretű és rendkívül finom fagylaltot.
Kertből szökött őszirózsa - Aster sp.
Még egy hangulatos park van hátra - valamiért nincs itt senki, pedig itt is van csobogó szökőkút, padok, rekortán pálya, smaragdzöld fű. Ismét Sashalmon járok. Szikrázik a napfény a fűszálak élén.
Aztán ismét itt a piac, megkapom az oklevelet és a kitűzőt, magamhoz veszem az itt leparkolt és megőrzött tökjeimet (ezúton is köszönöm, hogy nem kellett cipelnem), és húzok ki a megállóba, ahol éppen érkezik a 277-es busz. Percre pontosan úgy, ahogy elterveztem.

Remek délelőtt volt. Köszönöm a szervezést!
Amerikai alkörmös - Phytolacca americana

Szocreál atlétaszobor

Sétány Erzsébetligeten

A régi villák egyike

Valószínűtlenül ápolt gyep és szögletes virágágyás tartozott egy házhoz

Lómenta - Mentha longifolia

Valamelyik észak-amerikai adventív őszirózsafaj - Aster sp.

Tükröződés

Fiatal vízityúk keresgél a Zúgó-patak pihenőpark felduzzasztott tavacskájában

A cinkotai tájház

Retró HÉV szerelvény

Színesednek már a lombok

Az ősz nagy festőpalettáján már kezdi kikeverni a színeket.


A Téglás Madonna. Kicsit fura így, félkészen

Végül is, majdnem sikerült lefényképeznem egy macskát

Kilátó a Reformátorok terén