Olvadás - Nagymarostól Zebegényig a Déli-Börzsönyben

Januárban gyakorlatilag nem volt túrázásra alkalmas hétvégém, így 2015-ben a hagyományos szezon-nyitó Remetebarlang-túrámat február első napján, vasárnap tartottam. Szombaton gyönyörű idő volt, kék ég, havas hegyek - mára viszont masszív ködöt, esőt, hószállingózást ígért a meteorológia. Sebaj, ez a vidék mindig gyönyörű!

Régi présház és pince kovácsoltvas díszű ajtóval Nagymaroson

Még sötét van odakint, amikor csörög a vekker. Az utcán kint nedves karikákat húz a ködbe az utcai lámpák fénye. Sehol senki, legfeljebb egy-egy kóbor taxi cirkál, ahogy trappolok bakancsomban a Nyugati pályaudvar felé...
A várost elhagyva sűrűsödik a köd, viszont látom azt is, hogy pazar jégcsipkék díszítenek minden vasúti kórószálat, gizgazt, száraz ágat, eldobott kólásdobozt. A Nap egyszerűen nem is kel fel, puha szürke ködpaplanba bújik - velem ellentétben, noha tegnap sokáig tartott a borkóstoló...
A nagymarosi templom körül misére gyülekezik a nép, mint mindig, most is vetek egy pillantást gótikus részleteire, igazi gótika nem sok van az országban... viszont ezt már Mátyás király is ilyesfélének láthatta, ha a Duna felett átnézve kipillantott visegrádi fellegvárának valamely kő-szegélyes ablakából, csak a szögletes középkori toronygúlát váltotta fel a kacskaringós barokk. Az építészetről való szokásos elmélkedésem persze kitért a rejtett alagutakra, melyek egyike állítólag átvezetett a Duna alatt Visegrádra... nem is lenne igazi egy történelmi város titkos alagutak nélkül. Mint mindig, most is megcsodálom a népi kovácsmesterség míves munkáját egy régi présház masszív ajtaján, és persze a sokkal újabb kori mívesség termékét: egy patinás, bilikék Trabantot, ami emberemlékezet óta itt parkol a szurdokvölgy bejáratánál.

Az a bizonyos Trabant a Templom-völgy bejáratánál

A Templom-völgy most is visszhangzik a madaraktól. Pirregő szárnyú cinegék hirdetik az örök Tavaszt, a kis vörösbegy büszkén dülleszti ki magát, fejem felett valahol a távolban ölyv kiált, a fákon túlról valahonnan a Dunáról teherhajó dohogó motorzaja hallatszik, mint valami álomban. De maga az erdő csendes, hó alatt pihen.
A duzzadó rügyekben lassan feszülni kezd az élet.
A Templom-völgyben még sose láttam patakot, de most van. Olvad a hó, bár a pocsolyákon jéghártya feszül - szerencsére, mert igen nagy latyak lenne itt különben. Kidőlt fák alatt is át kell bújni olykor. A kis alkalmi patakocska oly hangosan csördögél, mintha fizetnének érte, és mindenfelől kis erek folydogálnak bele: fekete csíkok a fehér havon. Némelyik kis vízfolyás egyenesen a kék jelzésű turistautat használja közlekedésre. Lábam alatt hangosan recseg-ropog a jégkérges, olvadó hó, ahogy kerülgetem az élő vizeket.
Fekete, fehér, szürke - ezek az uralkodó színek, néhol rókavörös, kócos foltként villan a tölgyek ágakra száradt, zörgős levele.
A tájékozódásra egyáltalán nincs gondom, szép ösvényt tapostak a tegnapi kirándulók a pénteken lehullott szűz hóba. Ma, a nyirkos ködben senki sem jár erre, odalent Maroson, és túloldalt Visegrádon sok-sok fazékban készül a vasárnapi ebéd - és visszhangozva, tompán hallatszik a harangszó.

Ahogy egyre feljebb kapaszkodok, megérkezik és egyre sűrűsödik a köd - talán nem is köd, hanem felhősapka, túlnan a fellegvárat is sejtelmesen beburkolja, láttam a vonatból. Fent a Szent Mihály-hegy nyergén, ahol a turistautak elágaznak, megállok egy kicsit térképezni: jócskán átfestették a jelzéseket, szerencsére a régi sárga háromszöget néhol meghagyták, szürke festékcsíkkal áthúzva. Nekivágok hát a sárga háromszög helyett kék omega (barlang) jelzéssel ellátott ösvénynek, és továbbra is követem a kitaposott utat...
... és valahol a Dobozi-oromnál, ahol a panoráma miatt felmászok a sziklákra, elvétem a balra lekanyarodást, és trappolok tovább a kitaposott úton... a Remete-barlangok helyett Zebegénybe.
Ami nem baj, mert eleve oda indultam, csak némileg bosszant, hogy hányféleképpen tudok eltévedni ezen a zsebkendőnyi területen, ahol különben is legalább tizedszer járok, szóval illene legalább a terepformák alapján felismernem, mi merre van, ha már a szép, élénk, új jelzések köszönő viszonyban sincsenek a térképemmel. Egyébként legutóbb meg pont ezt az utat nem találtam meg, és kötöttem ki a Julianus-toronynál... ebben valami mágia lehet, átváltozó ösvények, valami.
De most legalább nincs vaddisznó. A túrásaikat látom, feketéllenek a fehér havon. A köd is oszlik, lassan halvány csíkokat húz a napfény a hóra. A csörgedező patakok völgye és a ködkristályos hegygerinc után egy harmadik fajta tájra érek: a naposabb kitettségű hegyoldalon, a Borostyánkő-pihenőtől lefelé már csak foltokban fehérlik a hó a fák alatt, és köztük már elemi erővel feszegetik a nedves földet a növények. Így pillantom meg idei első nyíló vadvirágomat, egy piros árvacsalánt egy jeges rög mellett (és ennek kapcsán jövök rá, hogy a fényképezőgépem monitora kihajtogatható, hurrá). Halványzöld, sárgás csírák emelgetik a tavalyi, dérszegélyes leveleket, amott ráncos csecsemő-öklöcskékhez hasonló leveleiket is kezdik már kigöngyölni a kankalinok, a foltos kontyvirág harsány zöld, friss levele pedig szinte szemmel láthatóan növekszik.
A vonatig van még fél órám - mint mindig, lesétálok a Duna-partra, nézem a tompán fénylő nagy vizet, a túloldalt kéklő alacsony hegyeket, hallgatom a kacsák harsány hápogását és a cinegék diadalmas, tavaszt ünneplő énekét.

Ők tudják, hogy idén is lesz tavasz.

Időszakos, névtelen patakocska a Templom-völgyben

Felfelé haladva egyre nagyobb a köd...

Az elegyes erdők még télen is jól felismerhetőek

A hegynyeregbe felérve kristályköd fogadott

Elágazás a Szent Mihály-hegy nyergén

A zúzmarás ágacska barlangrajzra hasonlít - mintha futó állat körvonala volna

Csíkosba öltözött az erdő a Szent Mihály-hegyen

Kilátás a Borostyánkő-pihenőről

Felettem kékül az ég

Idei első vadvirágom: piros árvacsalán - Lamium purpureum

Ez nem tudom, mi. De annyira szép volt a zúzmara-csipkékkel!

Tavaszi kankalin - Primula veris

Hasadtlemezű gomba - Scizophyllum commune

Foltos kontyvirág - Arum maculatum

Foltos árvacsalán - Lamium maculatum

Erdei iszalag - Clematis vitalba 

Olvad a hó Zebegény határában

Kormoránok pihennek a kis szigeten Zebegénynél