Terep-járó: április 2015

2015. április 27., hétfő

A börzsönyi négyszögletű kerek erdő: Királyrét, Kóspallag, Szokolya

A vasárnapi Vivicitta 10 kilométeres futás egészen feldobott - kivettem egy szabadnapot hétfőre, hogy egy kellemes sétával "vezessem le" a verseny nyüzsgős élményeit, és rendezzem soraimat csendben, egyedüllétben a természetben. A csodálatos tavaszi idő igazán optimális feltételeket teremtett mindehhez. A túra kb. 15 kilométer volt, és a nyomvonala határozottan téglalap jellegű, innen a "négyszögletű kerek erdő" cím.

Kóspallag látképe

A királyréti kisvasút csak reggel tízkor indul: bőven van hát időm. Téblábolok a Nyugatiban - a reggeli napfény csíkokban rajzolja ki az "Eiffel" vasszerkezet kontúrjait. Egész sok nyugdíjas kirándulót csal ki ez a szép idő a Dunakanyarba - hátizsákok, nordic walking botok - de érdekes módon Királyréten alig szállnak le néhányan. A Duna felett kékes pára remeg ezüstösen, sokat ígérő, szép reggel van. A kisvasút indulásáig még belefér egy kis beszélgetés is a vasutassal és egy csésze kávé is.
Először a Bajdázói-tóhoz sétálok fel, reménykedek, hogy talán látok még kóbor varangyokat - de elmúlt már a nászidőszak, a vízben lavórnyi teknősök és méretes tavibékák pislognak. Egyetlen horgász hajol horgászbotja fölé, a víz rezzenetlenül tükrözi a bongyori bárányfelhőket.
Szép kónya vicsorgókat fényképezek - ez amolyan kutyapofa virág, más növények gyökerén élősködik - és Ákos büféjénél igazi kutyapofával is módomban áll megismerkedni. A borostyánszemű, bársonyos vizslahölgy eleinte bizalmatlanul méreget, majd gazdája egy meglehetősen nyálas labdát nyújt át nekem, hogy dobjam csak el... a viselkedésváltozás látványos, ha labda van, minden van. Jót játszom, a vizsla lobogó fülekkel vágtat a pattogó teniszlabda után, hozza szépen, kezembe is pottyantja... de ez se tarthat örökké, mert így nem lesz túra. Búcsút veszek hát a vizslás, söröző kirándulóktól, és nekiveselkedek a zöld sávnak. Persze, hogy először rossz felé... Sebaj, vissza. Közben gyönyörű, valószínűtlen színű tavaszi lednekek kerülnek kamerám elé, egy pocsolyából pedig kötélidegzetű erdei béka néz rám. Feje körül gyűrűzik a víz. Öt centire hagyja magát megközelíteni, még a makrólencsét is felteszem, kivárja. Csak a felbukkanó terepfutók kutyáját látva tűnik el nagy csobbanással.
Hétfő lévén nincs valami nagy forgalom az erdőben, aznap már másokkal nem is találkozom. Nagy a szárazság. A pocsolyákban egymillió ebihal úszkál.
A Király-rétre ráismertem a Netről. Bár elvben vizes élőhely, most száraz nádat susogtat a szél rajta, a szél hóviharként kavargatja a kökénybokrok virág-millióinak fehér szirmait. Aztán jön az Ábrahám kertje - persze itt is eltévedek egy rövid időre, pedig a jelzések jók, csak hát a lendület visz, meg a virágokat nézem a jelzések helyett. Gyönyörű erdő ez, igazán mesebeli. Valósággal visszhangzik a madárdal... A kisinóci turistaháznál valami erdei iskola üzemelhet, a kamaszok éles hangját messziről hallani az erdőben. Itt a kék sávra kanyarodok, jártam már itt, irány le a szurdokba. Nyáron ez sokkal bozótosabb, itt hozták rám a frászt a vaddisznók egyszer...
Nem esik jól az ezt követő emelkedő, most már érzem a lábamban a tegnapi futóversenyt. Viszont szép kilátás fogad a Kóspallag feletti Kálváriáról. A tarka nőszirmok már hajtják ki kardszerű, zöld leveleiket, a kövek közt mezei árvácskák parányi, kínai arcocskái sárgállanak. Gyorsan áthaladok Kóspallagon - a busz éppen elment, a kocsmában és a buszmegálló padjain múlatja az időt a nép - aztán jön a következő éles kanyar, ezúttal a kék kereszttel jelzett út. Hosszú, húzós emelkedő következik, itt az út szélén érdekes, mutáns olocsán csillaghúrokat találok. Az út végre szintben kanyarog, itt-ott irtásréteket keresztez. A Caciny-rétnél kibukkan Szokolya látképe, szinte világít a fehér falú katolikus templom, a felhők árnyékai tintafeketén simogatják a falu háztetőit, a hegyoldalt, a szántóföldet. Érdemes a lábam elé is nézni, mert apró mezei virágok színes pöttyei között lépkedek, és érdemes is figyelnem: egészen szokatlan színű, "tintásfülű" mezei árvácskákat látok (később a netről megtudom, hogy egy svájci botanikus fényképezett hasonlókat az Alpokban). Örülök az apró szépségeknek, a kék égnek, a madárdalnak, a szabadságnak.
Szokolyán hamar telik az idő, egy padon üldögélve várom be a kisvasutat, elrágcsálva a még a tegnapi futóverseny befutócsomagjában kapott almát, müzliszeletet, miegyebet, miközben egy jókora kandúr meresztgeti rám a szemét - de sem almát, sem müzlit nem kér.
Délutánba hajlik a nap, a vasutas már ismerős, integetve fékez... ismerős ez az egész vidék...

Kutyapofa virág - valójában kónya vicsorgó (Lathraea squamaria)

A Bajdázói-tó

Napozó mocsári teknős (Emys orbicularis)

Tavibéka - szerintem. :-)

Indás ínfű - Ajuga reptans

Leselkedő erdei béka - Rana dalmatina

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

Varangy ovi egy keréknyomban

Virágzik a kökény - Prunus spinosa

Kónya vicsorgók - Lathraea squamaria

A Kék mentén a Kisinóci turistaháznál

Nektárdokkoló állomás. A lepke éppen töltőn van. Bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) és mustárlepke (Leptidea sinapis)

Fehér pimpó - Potentilla alba

A kóspallagi Kálvária

A Kálváriáról szép kilátás nyílik Kóspallagra

Sásféle - Carex sp.

Gumós nadálytő - Symphytum tuberosum

Olocsán csillaghúr - Stellaria holostea

Rendhagyó külsejű olocsán csillaghúr - öt helyett hat szirma van

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus egy mustárlepkével - kétszeresen is pillangós

Talán lepketapló nő a mohos tönkön

"Tintásfülű", igencsak szokatlan mezei árvácska - Viola arvensis

Mezei árvácska - Viola arvensis

Caciny rét - a távolban Szokolya látszik

A kisvasút Szokolyán a házak között halad

Bársonyos árvacsalán - Lamium amplexicaule

Hidegfrontot követő középmagas gomolyfelhőzet és mélykék ég Szokolya felett

2015. április 12., vasárnap

Visegrádi körtúra

Mit kezdjek ezzel a szabadnappal? Szokatlanul hideg a reggel... az előrejelzés semmi jóval nem biztat... milyen felfedezni való látvány vár rám ma? Végül is reggel döntöttem el, hogy irány Visegrád, legjobban teszem, ha egy könnyű, de látnivalókban gazdag sétára indulok. Ez a tíz kilométernél alig hosszabb kör tartalmaz középkori és barokk műemléket, halastavat, botanikus kertet, vízesést, panorámát, függőhidat és tarka virágokkal díszes bükköst.

Visegrád, Mária-kápolna

Ahogy Visegrádon leszállok a sárga buszról, behúzom kabátomon a cipzárt - az erős szél minduntalan kabátom alá furakszik. Zsebeim megrakva makró-lencsével és papírzsepivel... hideg van. A kék égen felhők jönnek-mennek, szinte fekete árnyékuk simogatja a túlparton magasodó, titokzatos börzsönyi hegyeket. Nos hát, induljunk... körbesétálom a Mária-kápolnát - emlékszem, egy nyáron éjféli mise volt itt, gyertyákkal a kézben álltuk körbe, micsoda misztikus hangulata volt annak a nyári éjszakának... most semmi titokzatos nincsen a csinos kis barokk épületben, aminek dombját - a legenda szerint - a császári katonák hordták össze, hogy megemeljék az ágyúállást, amikor kiűzték a törököt a várból...
Szedem a lábam, hogy kimelegedjek, balra fel a műúton, el a régi, kis temető mellett... ej, de furcsa sírverset írtak az egyik kő hátuljára, "álmodni tudtál, de ébredni nem"... Ad gondolkodnivalót bőven. A Bertényi Miklósról elnevezett botanikus kert létezéséről tavaly szereztem tudomást, akkor meg is néztem, most nem megyek be, érezni a pisztrángos vendéglő felől érkező illatokat, ahogy leereszkedek az Ördögmalom-vízeséshez. Mély csatornát vágott a víz a kemény andezitbe, partján keltikék és bogláros szellőrózsák rezegnek. A napfény hol megcsillan, hol eltűnik - aztán végképp elborul az ég, és valahogy nagyon hideg és szomorú lesz a világ. Igyekszem lerázni magamról a hangulatot, és balra, felfelé elkanyarodok a botanikus kertet megkerülő széles földúton.
Eseménytelen kilométerek következnek, felettem madár kiált, az út szélén erdei kutyatej bókol - ezernyi kis ET űrmanó, zöld csillagszemek néznek utánam. Meglepően hangulatos rétre bukkanok ki. Erdőanyai-rét - de szép neve van! Aztán némi kanyargás után, hamarosan jól láthatóan becsatlakozik az Országos Kék, és ezen folytatom az utamat Nagyvillám felé. Nyirkos hideg van. Csodálatos színű keltikék milliói díszítik az erdő alját, valósággal egzotikus a szépségük, gyönyörű példányok. A kedvem is megjavul. Sehol senki, de tudom, hogy a fellegvárnál biztos nyüzsögni fog a nép. Kicsit leülök a Moli-pihenő kőpadjára, nézem a párás tájat, élvezem a belső csendet. Aztán lemászok a Borjúfőre, kilátópont ez, az elmaradhatatlan Wass Albert-faragással, kilátás viszont ebben az időben nem nagyon van. Sárgán világítanak a sombokrok a szürkés nyirkosságban. Aztán jön a Sós-tó rétje, finom vaddisznótúrásokkal, a vizet barnavarangy-petezsinórok bonyolult, fekete gyöngyfüzérei szövik át.
Egy helyen őzek futnak el mellettem messzire hallatszó, ágropogtató csörtetéssel.

Már messziről hallom a visegrádi fellegvár körüli nyüzsgést. A bobpálya teljes gőzzel üzemel, sikongatnak a gyerekek, a kürtőskalácsos bódéja előtt hosszú sor, a parkoló tele autókkal... gyorsan ki is kerülöm ezt a részt, bár egy darab kürtős kalács bizony jól esne. A zöld háromszög jelzésen jövök le, meglepően hangulatos a sok faragott kopjafával, tanösvénnyel, andezitsziklákkal, erdei iskolával, erdei galambvirággal és keltikével. A függőhidat eddig csak képen láttam, érdekes érzés volt átkelni rajta... ahogy lépteim nyomán mozog az egész... aztán kibukkanok a műút mellett, ballagok a buszmegálló felé - sűrűn vannak - itt a legkeskenyebb a part a Duna és a meredek szirtek között, még nappal is sötét hangulatú, alig szélesebb, mint az aszfaltcsík.
Nézem a megfakult menetrendet - óra 29-kor jön a busz. Nézem az órámat: óra 29 van. Felnevetek - ez nem volt megtervezve... és már fordul is be a kanyarban a nagy sárga busz.
Szép séta volt ez így, még ebben az időjárásban is... nyáron mindenképpen visszajövök!