Terep-járó: 2025

2025. május 5., hétfő

Karancs-Medves: tavaszi túra Salgótarján környékén

A Karancs-Medves vidéke számomra szinte „fehér folt a térképen”. A Budapesthez közelebbi, busszal-vonattal jól megközelíthető tájakat járom inkább. Kapóra jött tehát a telekocsis fuvar. Lássuk, mit kínál ez a vidék egy amatőr természetbúvárnak, túrázónak!

A Kálváriáról rálátni Salgótarján épületeire

Ezúttal Rákospalota-Újpest vasútállomásnál van a találkozó. Lepusztult egy hely, és nem is lesz belőle Mini Dubaj... ami talán nem is baj, de az sem jó, ha így marad.

Kellemesen hullámzó utakon...

Száguld az autó, világosodik az ég, kellemes időjárás ígérkezik mára. Azért meglep a hűvösség, ami megcsap, ahogy kiszállok a kocsiból Salgótarjánba érve. A rajthely a Galcsik fogadó, nyüzsögnek a túrázók, de az indítás gyorsan megy. Túrasofőröm már elsprintelt az ötven kilométeres távra, mire kézhez kapom a leírást. Kicsit megijeszt, hogy nincs térképvázlat (vizuális típus vagyok, és vannak rossz tapasztalataim a szöveges leírásokkal... Ráadásul a szervezők ajánlották a track letöltését, ami persze nekem nem sikerült, és térképet se kaptam a Dekatlonban... Ugye, tavaly valahol errefelé kolbászoltam át Szlovákiába, és csináltam a huszonöt kilométeres túrából közel negyvenet...) Szóval izgultam kicsit, na. Cartographiás túra, vagyis lehet térképet vásárolni - veszek is egyet, jól jöhet még, elsősorban a túráim megtervezéséhez használok papíralapú térképet. Kapok egy szép színesen printelt társasjáték-táblát is... vagyis pontosabban egy vázlatot a különféle távok metszéspontjairól, ellenőrzőpontjairól. Olyan, mint egy elektromos kapcsolási ábra, kék, zöld és piros nyilak szövedéke. Azannya.

Kakukkveronika - Veronica serpyllifolia

Nekivágok a kissé csípős levegőben a Kálváriának... hamarosan már nem panaszkodhatok didergésre. Alám terül a panelházakkal ékes panoráma, felettem felmagaslik a hármas kereszt. Ragyogva süt át a reggeli napfény a mezei zsályák liláskék sárkányfejein. Megkapom az első bélyegzést, jó sűrűn lesznek az ellenőrzőpontok.

Fekete buzogányos levéldarázs - Cimbex femoratus

Kellemes szakasz jön, finoman hullámzó, széles út, sárga sáv jelzéssel. A rügyek még épp csak pattannak - látszik azért, hogy kicsit északabbra vagyunk, mint Pesten - friss és zsenge az erdő, egy „combos” ízeltlábú mászik egy levélen, elbíbelődök kicsit a fotózásával.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett növény

Az út lejteni kezd, és hamarosan egy szép erdőperemi kaszálórét zöld foltja nyílik meg előttem... itt a következő ellenőrzőpont. A zöld fűben aranysárga pettyek, földre hullott napsugárdarabkák: tavaszi héricsek. Sok helyütt elnyíltak már, itt teljes pompájukban virítanak. Szétnézek egyéb apróságok után... találok üstökös pacsirtafüvet, nefelejcset, kétféle ínfüvet, veronikaféléket. Elbogarásznék itt, de még hosszú út van hátra.

Ellenőrzőpont a Ceberna-völgy bejáratánál

A Gyopár-forrásig erdőben vezet az út. A patakot duzzasztógátak fognák vissza - ha lenne patak, de száraz a völgy. A talajvízre csak a kakukkveronikák utalnak. A turistaút jelzése leterel az erdészeti útról, mély avar süpped a lábam alatt, ahogy felfelé kapaszkodok a fák között a szinte csak tapintható, sárral és avarral borított úton. Bizarr módon kerékpárút jelzés is fel van festve a fákra. Magyarországon a legfurább kerékpárutakkal lehet találkozni... Aszfaltra bukkanok ki, a szöveges leírás szerint ezt átszelve kellene leereszkednem a fás-bokros katlanba. A leírásnak meg is felel egy keskeny ösvény, de jelzés nincs... szóval vissza, kicsit előre az aszfalton - az utat jelzi a mobilom is - és innen szép, kellemes sétaút ez a leereszkedés.

Itt-ott kiritkul az erdő, és fotótémák is adódnak: tavaszi kankalinok bókoló, sárga csokrai, gőgösen sárgálló törpezanótok, a fura nevű erdei csitri fehér virágai... és aztán kitárul előttem a táj, elöl a távolban kis bütyökként a hegytetőn ott emelkedik a Salgóvár, kicsit lejjebb pillantva Somoskőújfalu háztetői, még lejjebb egy szép, zöld domboldal.

Átcsattogok a falu utcáin, a szöveges leírás teljesen pontos és jól követhető. A sínek felett felüljáró vezet... rozsdából itt nincs hiány! A Bazalt túráról ismert Határ büfénél van a következő ellenőrzőpont. Az út is ismerős, a piros sáv jelzés vezet Eresztvényig. A különbség a legutóbbi túra óta csak annyi, hogy az alagút omlásveszélyes, meg kell kerülni.

Az egyik autós túratársam elsiet mellettem... ő hosszabb távot választott, szóval nem aggódok azon, hogy rám fognak várni, itt afféle hurkot vetnek az útvonalak. Ballagok, és persze botanizálok... törékeny hólyagpáfrány, erdei pajzsika, zöldlevelű tüdőfű, gyapjas boglárka, szagos müge... és még az ibolyafélék is virágzanak. Majd mennek fel az adatok a Flóratérképezésbe...

Pacsirtafű - Polygala sp.

Az eresztvényi Geopark látogatóközpontnál váratlan meglepetés vár: a csurgatott zsíros kenyér! Tudtam, hogy valami ellátást fogunk kapni, de a szokásos müzliszeletnél nem számítottam többre, és lám! Parázs felett valamiféle vas készséggel nyerik ki a szalonnából a zsírt, és csurgatják a kenyerekre, hullik rá a friss, apróra vágott hagyma és a só... mennyei. Nehezen szabadulok innen.

Közönséges ínfű - Ajuga genevensis

Zöld és hűvös világ... Az egykori Dornyai turistaház felé kell mennem, persze helyismeretem nincs - honnan is lenne - úgyhogy csak remélem, hogy jó irányba tartok. Itt hirtelen eltűnnek a túrázók is, csend és madárdal honol a fák alatt. Furcsa érzés az iménti nyüzsgés után.

A szöveges leírásban is szereplő parkolóhoz aszfaltozott út vezet, az épület közelében csodálatos ezüstös sárgaárvacsalánokat fényképezek. Aztán göcsörtös gyökerek elvarázsolt birodalmába lépek: öreg bükkök elefántlábai között kapaszkodok felfelé. Cél a Salgóvár!

Ismét melegebb van, erősen süt a Nap, az út is meredek. Gyöngyözni kezd a homlokom, ahogy felfelé kapaszkodok a köves ösvényen. Felmagasodik a vár, évszázados időmarta falai vulkanikus sziklaoszlopokba kapaszkodnak. A várteraszon van az ellenőrzőpont, tehát nem elég a várat alulról megtekinteni, amolyan közmondásos amerikai turista módjára („templomot kívülről, várat alulról”), fel kell másznom a lépcsőkön is. A pontőrök kedvesen fogadnak, a csurgatott zsíroskenyerek után csusszan egy kis édesség is.

Törpezanót - Chamaecytisus sp.

Gyönyörű a kilátás is innen, elbámészkodok. A kövek között parányi páfrányok kapaszkodnak: kövi fodorkák, aranyos fodorkák, törékeny hólyagpáfrányok.

Előttünk a Salgóvár

Ismét le a már ismert ösvényen a leírásban szereplő, némileg titokzatosan hangzó famókus felé... aha, ez az, egy szobor... és innen egyenesen, át a Boszorkánykőre. Ez is titokzatosan hangzik... vajon mi köze a boszorkányokhoz? Mindenesetre, szép vulkanikus szikla ez is. Mezei árvácskák díszlenek rajta.

Előttünk Somoskőújfalu

Az ereszkedés valóban kissé boszorkányos... vagyis ügyesnek kell lenni. Jó meredek, és csúszik is. Fától fáig ereszkedek - a túrabotokkal sose tudtam megbarátkozni - de a gatyaféket megúszom. Felettem a csúszkáló lányok vidám kiáltásai, lent a hajdani fogaskerekű vasút nyomvonala. Ez már kellemesebben lejt, kilazulnak a „fékezőizmok” is.

Somoskőújfalu határában

Immár végig a piros sáv jelzést kell követnem. Jól fel vannak festve, csak egy-két elágazásban emlegetem gondolatban a jó palócokat! Akik a jelzéseket felfestik, általában ismerik a terepet, mint a tenyerüket, vagyis nem mindig az idegenként erre járóknak tényleg fontos helyekre - például az útelágazásokba - kerülnek a jelek. De hát ez mindenütt így van. Összességében nem panaszkodhatok, jó a jelzettség, és hibátlan a szöveges útvonalleírás is.

Vizslakölyök a Határ büfénél

A ponyipusztai ellenőrzőpont szinte váratlanul bukkan fel előttem. Emelkedik az út, ritkás erdőben sétálok, a napfény nyilakat lődöz a talajra. Hasonló helyen jártam a Bakonyban múlt héten, folyton szemem előtt látom... de itt most egy csillagvizsgálót kell megtalálnom, ahol az utolsó bélyegzés van, pontosabban egy számkód, amit nekem kell majd beírnom a megfelelő rovatba.

Fürtös salamonpecsét - Polygonatum multiflorum

A csillagvizsgáló ezüsfényű félgömb teteje kicsillog a fák közül, a kihelyezett kódot is könnyű megpillantani. Innen már alig több, mint három kilométer a cél, igazán nincs miért sietnem. Kényelmesen sétálok a lejtős úton, felbukkannak Salgótarján házai, először kertvárosias rész, aztán jön az igazi szocreál időutazás a panelvilágban. Ragyog a tavaszi nap felettem, sugaraival bevonja a szögletes épületeket. Heverő zöldhúr kis párnái sarjadnak a betonrepedésekben.

Az alagút balesetveszély miatt kerülendő, jobb kéz felé vezet az út

A cél ugyanaz, ami a rajt volt, vagyis a Galcsik fogadó. Megkapom a kitűzőt és az emléklapot, aztán kényelmesen uzsonnázva várok a többiekre a szelíd délutánban...

Szép nap volt!

Törékeny hólyagpáfrány - Cystopteris fragilis

Szalonnazsír-kinyerő készülék, működésben

Csorgatott zsíros kenyér készül az Eresztvényi Geoparknál

Ezüstös sárgaárvacsalán - Galeobdolon argentatum

Zöldlevelű tüdőfű - Pulmonaria obscura

Bükkösben vezet az út a Salgóvárra

Saláta-galambbegy - Valerianella locusta

Salgóvár

Mezei árvácska - Viola arvensis

Egy ilyen hatalmas, odvas fa rengeteg élőlénynek nyújt otthont

Ilyen a "fenyővirág"! Erdei fenyő - Pinus sylvestris

2025. április 7., hétfő

Ravazdi Róka: 30 kilométeres áprilisi túra a Sokorói-dombságban

A Győri Vasutas Természetjáró Egyesület túrája is terven felül, váratlanul kínálkozott számomra... mert hogy van hely az autóban, van-e kedvem jönni? Igent mondtam, hiszen a Sokorói-dombságban még sosem jártam. A rajt-cél helye Ravazd, ezért természetesen adódik a túra megnevezéséül a Ravazdi Róka, immár tizenötödik éve. Az az egybeesés meg mindenképp érdekes, hogy két hete kaptam egy könyvet a Camino Benedictus zarándokútvonalról, és találomra belelapoztam... Ravazdnál nyílt ki a könyv, bizony. Pedig erről a településről eddig még csak nem is hallottam... akkor hát, nézzük meg!

Gímszarvasok - Cervus elaphus

Mára még kellemes, meleg, tavaszias időt ígér a meteorológia, vasárnapra megérkezik a sarkvidéki fagy... Jó korai az ébresztő, négy harminc, odakint mintha oszlana már a sötétség uralma. Villamos, átszállás, villamos, Déli pályaudvar, vonat, Diósd. Megszokott útvonal! A vasútállomás parkolójában már ott van túratársam az autóval, plusz két utas, szóval tényleg tele kocsi a telekocsi.

Ravazd, katolikus templom

Szép nap ígérkezik. Kivilágosodik az ég, amíg száguldunk az autópályán, a sávelhúzások ellenére egészen gyorsan felbukkan a horizonton a pannonhalmi apátság sziluettje, aztán máris ott vagyunk Ravazdon, a rajthelyül szolgáló étteremnél. Látom, hogy a kabát túlzás lesz ma, kellemes a hőmérséklet, szépen kéklik az ég. Némi sorban állással megkapom az „úti okmányokat” - előneveztem, ezzel nem kell bajlódni - nyugtát is kapok a befizetett nevezési díjról, nincs ez mindenhol, itt alapos az adminisztráció.

Ravazdi utcakép

Mire kézbe kapom az útvonalleírást, túratársaim már megrendelték a pultnál a startpálinkát, koccintunk, indulás! Hamar elhúznak a negyvenes távon, én mára a harminc kilométeres távot választottam. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gazellák még így is előttem fognak visszaérni ide... Nekivágok én is. El a katolikus templom mellett, aztán az emelkedő aszfalton csattogok már, Lukashorog utca... Ezeknek a neveknek mindig története van. Vajon itt mi az eredet?

Szártalan kankalin - Primula vulgaris. A természetben védett, de sokan kiskertbe telepítették már évtizedekkel ezelőtt, onnan pedig szívesen szökik ki. Máshol a túra során nem is láttam, csak a falu szélén egy árokban.

Bal kéz felől ott a Tavaszói-dűlő, erről olvastam a botanikai szakirodalomban, amikor erre a túrára készültem, valaki 2003-ban alaposan végigkutatta az itteni gyomflórát (Kitaibelia VIII. évf. 1. szám), egész izgalmas növényfajok élnek rajta. Most persze nem keresgélhetek a szántásban, menni kell... Azért az út mellett akad kertből szökött szártalan kankalin, félvad gyümölcsfák rózsaszín virágokkal, szép fényes gólyaorr.

Nagyvirágú ibolya - Viola riviniana

Végre erdőben járok, lábam alatt puhán süpped a löszös homok. Az utak a löszbe mélyednek, fejem felett halvány zölddel festik be az erdőt a pattanó rügyek milliói. Nini, tavaszi hérics! És mennyiféle ibolya... Ibolyákat nehéz határozni, de még számomra is nyilvánvaló, hogy legalább öt faj tobzódik a fák alatt.

Kezd zöldülni az erdő

Az első ellenőrzőpont a Rekettyés-tetőnél vár. Kiépített pihenőhely, padokkal, kellemes hely. Egy darabka nápolyiszeletet elveszek az asztalról, megkapom a bélyegzést, megyek is tovább a szalagozást követve. Mert innentől egy darabon jelzetlen utakon vezet a túra, és van egy terelés is benne a száj- és körömfájás járvány miatt.

Virágzó bokrok fehér felhői díszítik a halványzölddé váló erdőt

Hosszan ballagok az erdészeti úton. Árnyak és fények pettyezik az utamat, szemem a növényeket kutatja. Bársonyos tüdőfű lila virágcsokrai váltakoznak szép sárga tavaszi kankalinokkal. Hatalmas bíboros kosbor tőlevelek jelzik, hogy egy hónap múlva itt védett orchideák nyílnak majd.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett faj

A szalagozás elvezet egy kerítéshez. A kerítésen túl öreg gyümölcsfák sorakoznak. A rügyek még nem pattantak ki a fákon, fekete gallyaik japán kalligráfiaként karcolják a kék égboltot, amott távolabb a Bakony kéklő lankái. Sziporkázik a napfény, kifejezetten meleg van. Hol itt, hol ott állok meg valamit jobban megnézni, lefényképezni. Mókás külsejű csőröslepke incselkedik velem... amott meg kék nünüke kocog fontoskodva.

Vadkelésű gyümölcsfa, valószínűleg barack virágzik a dűlő szélén

Élénk sárga madárka illegeti magát egy ágon. Citromsármány! Eddig mindig olyan helyeken láttam, ahol trágya is akad... és igen. Néhány szalmabála szolgálja itt az erdei vadak jólétét, ennek megfelelően akad csáberő a citromsármánynak is.

Voltak aszfaltos szakaszok is

Kerülgetnem kell a tavaszi hérics napsárga csokrait. Mennyire szép! Itt van a következő ellenőrzőpont, ami ezúttal egy kihelyezett szúróbélyegző. Átbököm vele a papíromat, megyek tovább, az út most lejt, lefelé a Ravazdi-hegyről. Bár túlzás lenne hegynek nevezni... A völgyben örömömre medvehagymás ligetre bukkanok. Szedek néhány levelet a holnapi szendvicsemhez...

Bíboros kosbor tőlevél - Orchis purpurea. Mérete miatt nem lehet más. Védett faj

Még egy eltévedt hóvirágot is találok. Immár jelzett turistaúton haladok: sárga kereszt. Jobbra egy nyiladékban mozgást látok a szemem sarkából: egy szarvasrudli! Az állatok teljesen figyelmen kívül hagynak engem, ahogy ott állok és kattintgatok.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett faj

Mosolyogva megyek tovább a szikrázó kék égbolt alatt. Bolyhos felhők csíkozzák nagy magasságban... Cirrus uncinusok, bizony közeleg a hidegfront, szél is lesz benne, elárulják ezek a felhők. Az égbolt után ismét előre nézek, és jól is teszem: az iménti rudli ezúttal előttem lépdel át az erdészeti úton. Most se idegesek. Némelyik szarvasbika még hordozza agancsát, de van, amelyik egyiket már elhullatta, és olyan is, amelyik már mindkettőt. Valósággal pózolnak, jól megnéznek maguknak, aztán átballagnak a túloldalra. Ilyenkor sajnálom, hogy nem a nagy teleobjektív van nálam, igazi vadászmagazinba való képek készülhettek volna.

Csodás ibolya - Viola mirabilis

Lehajolok egy fényes fekete tollért. Holló karevezőtolla. Mostanában felszedek egy-egy ilyen tollat, szeretnék készíteni egy "indián álomcsapdát"... már van fácán-, egerészölyv-, nagy fakopáncs- és szajkótollam hozzá.

Szelíd lankák, fel és le: nagyon szeretem az ilyen tájat

Aszfalton ballagok, és nem szeretek aszfalton ballagni. Most is megfájdul a lábam. Végre itt az erdész emlékmű, amit említ az útvonalleírás, aztán újra a már ismerős Rekettyés-tető. Ezúttal nem kell itt bélyegezni. A rövid távokon induló családok nyüzsgésétől vidám a hangulat. Nem sokáig haladok velük közös útvonalon, a harminc kilométeresek útvonala a sárga sávon halad Sokorópátka felé, a rövidebb táv jobbra letér... nekem még az út második fele hátra van.

Útmutató tábla a Tarjáni-völgyben. A szalagozás, kitáblázás igazán pazar volt, semmilyen gondot nem okozott a tájékozódás.

Újabb ibolya-fajokat találok az út szélén. Lejt a mélyút, varázsos hangulata van. Rejtélyes lyukak nyílnak az oldalában, talán van itt rókalyuk is. Ki tudja, mi minden lakik ezekben a lyukakban? Lepkék villóznak, pilinckéznek mindenfelé. Kicsit lepkészek hát. Atalantalepke, pókhálóslepke, erdei szemeslepke. Élvezem ezt a részt.

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis. Érdekes, hogy a gyakori rokonfaj, amivel együtt szokott nyílni, a pettyegetett tüdőfű itt hiányzik.

Meglepően hamar a következő ellenőrzőponthoz érek: a Vadalmás pihenőhelyhez. Itt is kisebb-nagyobb társaságok piknikeznek. Tökéletes az idő ehhez. Olyan a rét, mint valami békebeli képeslap. Nagyon hangulatos.

Sarjadnak a füvek is...

Aszfalton ballagok ismét, aztán jön egy hosszú ballagás egy széles völgytalpon, piros kereszt jelzésű földúton. Ezernyi salátaboglárka-virág sárgállik a sarjadó, zöld fű között.

Kifejezetten örülök, amikor a síkon ballagásnak vége szakad, és jobbra kanyarodva emelkedni kezd lábam alatt az út. Sárga homoki pimpók mosolyognak az ösvény két oldalán. A kissé hullámvasutazó út végül a gerincre visz fel, és ott ismét jön kedvencem, az aszfalt. Ezúttal a változatosság kedvéért belekocogok, hogy hamarabb túllegyek rajta.

Tavaszi kankalin - Primula veris

A következő ellenőrzőpont a Jánosházi Erdészháznál van. Van van itt egy romos épület, de gondolom, nem ez a névadó épület. Teteje nincs, talán kiéghetett, érezni vélek valami fanyar füstszagot... a közeli réten lengeti a feltámadó szél a narancs-fehér bóját. Megkapom a bélyegzést. A tájékozódás egyszerű, innentől a piros sáv turistajelzést kell követnem.

Borzas ibolya - Viola hirta

Fel és le, vöröslő törzsű fenyők emelkednek sudáran az ég felé, ismét dombtető, jobbra hófehér sziromfelhők gomolyognak. Millió és millió meggyfavirág nyílik a kék ég felé - és az égen is egyre nagyobb fehér felhők gomolyodnak. Gyík surran zizzenve a száraz avarban.

Citromsármány - Emberiza citrinella. Védett faj

Ismét lejt az út, előttem túrázók csapatai bukkannak fel. A felhők egyre sötétebbek, el-elnyelik a napsugarakat, felszippantják az árnyékokat. Elfogy az erdő, kiskertek és kis présházak világa váltja fel a természetet. Szépen rendben tartott rész ez.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett növényünk

A falu szélén is megállok egy-két érdekesebb növényfajt lefényképezni - jók lesznek az adatok a Flóratérképezésbe - a templomtorony látványa, a Coop közért már ismerős reggelről. És a parkoló autóké a temetőnél, no meg maga az eseményközpont: a Jegenye étterem. Pár cseppnyi esőt csap arcomba a feltámadó szél.

Csőröslepke - Libythea celtis. Védett lepkefaj

Megkapom a záróbélyegzést, az oklevelet és a kitűzőt, veszek egyet a csábító medvehagymás zsíros kenyerekből, aztán leülök megvárni túratársaimat - még pár kilométer, és ők is megérkeznek. Beszélgetek egy győri túratárssal, a vége az, hogy meghív egy alkoholmentes citromos sörre, meglepően jól esik a hideg ital.

Bimbózó medvehagyma - Allium ursinum

Mindenki megvan! Nini, tombola is van... és nyerek is: egy nagy zacskó sós ropit. Örülök a nyereménynek, túratársam baseball-sapkával lett gazdagabb. A túrát a Chio és a Haas támogatta, utóbbinak nyulas logója van, szóval a nyúl szponzorálta a rókát, ilyen ez a világ...