A Pentele Természetjáró Egyesület túrájával már tavaly is "szemeztem". A Duna a maga otthonosságával - illataival, fényeivel - ilyenkor tavasszal valósággal ellenállhatatlan. Ébredezik a természet, és ilyenkor már szinte szteppel a túrabakancsom az ágy alatt... menni kell!
 |
| Dunaújvárostól északra, a piros sáv jelzés mentén... |
Hajnali fél négykor ébredek, minden össze van már készítve, csak friss teát kell főznöm, termoszba vele, hátizsákot fel, indulás ki a pesti sosemsötét éjszakába... Még mindig nagy élet van a Körúton a szórakozóhelyeken, az utcán nem szomjas fiatalok, sok a külföldi köztük. Az éjszakai buszjárat már a megállóban, secperc ott vagyunk a Népligetnél. Hűvös az éjszaka, töretlen még az égbolt feketesége, utcalámpák böködik fényükkel az eget.
 |
| ... jó tempóban haladnak a 30 és 50 kilométeres táv nevezői |
A buszon nincsenek sokan, de egy részük szintén a dunaújvárosi túra rajtjába tart. Megengedek hát magamnak egy kis szendergést, úgyis fel fognak ébreszteni. Néha kipillantok az ablakon - megtörik az éjszaka uralma, narancsvörös csík hasad az égen, lobognak a százhalombattai finomító olajfáklyái, aztán lilából rózsaszínesre vált a reggel. A buszmegálló a bizarr "moziközpont" épület előtt van, igazi indusztriálbarokk környék, domborműről néz rám a hősies martinász, bámul a pesti, na. Navigálnom a rajthelyül szolgáló iskolához egyáltalán nem kell - vannak, akik ismerik az útvonalat, nekem csak szednem kell a lábam utánuk. A nevezés gyorsan zajlik, odakint már parkol a busz, ami kiviszi a népet a várostól északra lévő rajthelyre, ahol a piros sáv jelzés kezdődik. Én vagyok az utolsó utas, megtelt a busz, indulás.
Hohó, végre kint a szabadban! Teleszívom a tüdőmet a reggeli friss levegővel, érzem a nedves föld illatát. Túratársaim bakancsot igazítanak, hátizsák-szíjat húznak szorosabbra, egy terepfutó máris elszökell mellettem - majd hatalmasat perecel az avar közt megbújó sunyi fatörzsben. Sebaj, fut tovább... én bezzeg nem futok, de tempósan szedem a lábam, fagypont körül lehet a hőmérséklet. Fagyos avar ropog a lábam alatt.
A zegzugos jelzést követve fagyos völgyekben, sáncokon cikcakkolva egy percig sem unatkozom. Hagyom elsietni a mezőnyt, és a két busz közötti "hézagban" haladva vagy tíz kilométeren át egyedül vagyok. Élvezem a csendet - vagyis, a harsogó madárdalt! Ráadásul érdemes a lábam elé is nézni. Ibolyák lila pettyei, a fák között átszövődő fénysugarak pászmái, egy-egy parádés lepketapló gomba után "megérkeznek" a hóvirágok is. Először csak egy-egy, aztán egy sáncfélére felkapaszkodva valóságos mező fogad! A napfény már felszippantotta a fagykristályokat, nem bánom, hogy sárba kell térdelnem a makrózáshoz.
Reménykedek, hogy sikerül ritka hóvirág-változatokat találnom - a magamfajta amatőr terepbotanász ezért nem fog soha sebességi rekordokat dönteni - meresztem a szemem, hogy észrevegyem a sok-sok egyformának tűnő virág között megbúvó különlegességeket. És, máris! Hopp, egy "lusus pictus" hóvirág kacsint rám, vagyis olyan, aminek fehér pártáin zöld, csíkos cirmosság virít, amolyan Fradi stílusban. "Téged kerestelek!" kiáltok fel magamban örömmel, és lekuporodok fotózni. (Az út során még két lusus pictust találtam.) Közben elugrándozik mellettem a szokásos vizsla, még szerencse, mert kiegyenesítettem volna egy kanyart a nagy virágbámulásban...
Pazar csészegomba-csokor hever a lábam előtt. Igazi ritkaság, csoportos csészegomba, cifra szélű piros kelyhek... valószínűtlenül élénk színfolt a barnás-szürke avarban.
A reggeli napfényben smaragdzölden ragyog fel a tisztásokon sarjadó fű.
Kis tóféle villan ki a fák közül, jéghártyás még a felszíne, de látom, hogy valami lomha test már mozgolódik benne, gyűrűket vet a sáros víz... alighanem barna varangy. Egy elektromos kerítés és egy sártenger pikáns ötvözete adja a következő feladatot, sikeresen teljesítem.
Kibukkanok az erdőből - vadul ugat egy kutya, szerencsére van kerítés. Innen nincs messze a következő ellenőrzőpont, az ígéretesen hangzó Szőlőfürt kocsmánál - ami, sajnos, zárva.
 |
| A 18 hazai ibolyafajt néha nehéz megkülönböztetni egymástól. Ez valószínűleg kék ibolya - Viola suavis |
Kulcs, üdülőtelep. Vagyis, kisebb-nagyobb faházak, kulipintyók szerethetően kócos egyvelege, ahogy a Dunához közeledek, egyre értékesebb ingatlanokat látok. "Eladó" - hirdeti egy tábla egy bódészerű épületen, öt és fél millió, na ebből minimum négy és felet a panorámáért kérhet a tulajdonos. Sok az elhagyott épület. A hajdani bográcsos víkendezések nosztalgia-szelleme lebeg a barnára festett "Erdért faházak" felett. Furcsa a csend! Ezen a napfényes szombat reggelen már metszőollók csattogásától, betonkeverők és flexek hangjától kéne zengenie a környéknek, de még láthatóan alszik minden... Bámészkodok, elrágcsálok egy sajtos szendvicset, szemlélődve ballagok. Elfut mellettem egy terepfutó, köszönünk egymásnak, "csak így egyedül?" - kérdezi, és ez akár az egész életemre vonatkozhatna... a láthatár szélén magányos szélkerék forog.
Az út végre lekanyarodik a Duna partjára. Karnyújtásnyira a fényes víztömeg, lapos fenekű ladikok enyésznek békésen, a sarjadó fű ragyogó zöldjében egyik kedvencem, a csillagvirág bújik meg. Megint van mit fotózni, megint lassult a tempóm, de nem bánom. Újra túrázókkal telik meg a táj, sok ismerős is van közöttük, szuper. Beszélgetés, fotózgatás, élvezem ezt az útszakaszt az ártér mellett. Itt 13 kilométer van két ellenőrzőpont között. A hídon bekanyarodok a Rácalmási szigetre, innen jobbra mutat a nyíl. Nagyon hangulatos útszakasz. Micsoda hóvirág-özön! Mennyi szépség! Sár van, de nem vészes, kicsit bánom is, hogy bakancsban jöttem, elég lett volna a terepcipő. Egész meleg lett, kék az ég, ragyog a napfény, nevet a táj.
A déli szigetcsúcsnál pecsét, aztán észak felé halad tovább az út, ismét elkezdem figyelgetni az út szélén rám váró botanikai érdekességeket. Találok is. Hoppá, egy zöld helyett sárgás "kupakú" hóvirág - a sandersii változat! Aztán nagy örömömre egy három helyett négy lepellel büszkélkedő példány kerül objektívem elé.
Fájni kezd a lábam. Egy alkalmatlan zokni az oka. Máris kialakult egy vízhólyag, ejnye. Szerencsére van nálam váltás, a madárvártánál leülök pár percet pihenni. Kisgyerekes családok piknikeznek itt, vidám a hangulat, elrágcsálok egy almát én is... Jobb, sokkal jobb.
Ismét a híd, pókhálószerű fátyol szaladt az égre, múló bánat, csendes béke. Rácalmás régi házai között rácsodálkozom egy-egy présházra, régi szőlőre. Egy kerítésoszlopon vizsla "szoborkodik". Vizslamód tutul, ugatás helyett "ujujujjújj!", jönne ám velünk, látszik... aztán macskák vesznek ostrom alá, nagyon éhesek lehetnek, üvöltő dorombolással vesz körbe a horda, sajnos semmi nincs nálam, amivel megkínálhatnám őket, a legerőszakosabb kandúr egyenesen a kezemet próbálja elfogyasztani.
Festői holtágban tükröződnek a fák, horgász heverész, itt a kikötőben van az utolsó ellenőrzőpont. Cikcakkos utak, templomdomb, "etetőpont" sátra - még sör is van - aztán a római fürdő fedett romjai, a víztorony, a panelházak horizontja jön. És máris az iskola, a cél... oklevél, kitűző, zsíros kenyér, tombola. "Nem nyert", de én érzem, hogy mégiscsak nyertem... egy napnyi élményt, látványt, jó társaságot, ritka növényt, szép fotótémát.
Köszönet érte a szervezőknek!
 |
| Ibolyaféle - Viola sp. |
 |
| Levélcsipke |
 |
| Az út néha kidőlt fákon vezetett keresztül |
 |
| Lábunk alatt az avar még dértől ropogott... |
 |
| Új élet kalligráfiája |
 |
| Ritka csészegombaféleség: csoportos piros csészegomba - Microstoma protractum |
 |
| Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis |
 |
| Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis |
 |
| Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis |
 |
| Hóvirágok pettyezik az erdő alját... |
 |
| Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Egészen keskeny pártával. |
 |
| Csak szépen, sorban. Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis |
 |
| "Vizslaszobor" egy kulcsi ház kerítésoszlopán |
 |
| De jött volna ő is velünk... |
 |
| Látkép vityillóval és szélkerékkel |
 |
| Macskainvázió |
 |
| Miki egér és Plutó kutya, mozaikcsempéből |
 |
| Végre karnyújtásnyira a Dunától! |
 |
| Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis. Érdekesség, hogy az alsó virágnak hat helyett hétleplű pártája van |
 |
| Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis |
 |
| Csónakos csendélet a Rácalmási sziget csúcsánál |
 |
| Valóságos csillagvirág-mező! |
 |
| Hangulatos út a szántó és az ártér határán... |
 |
| Szokatlan színezet! Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis. |
 |
| Látkép a Rácalmási szigetre vezető hídról |
 |
| És, igen: SÁR! |
 |
| Természet-alkotta csokor hóvirágból és csillagvirágból |
 |
| A szigeti rövidebb távot sok család választotta |
 |
| Hóvirág-változat: a belső lepelkör szív alakú zöld foltja helyett csak két pötty látszik |
 |
| Hóvirág-változat: a virág "foglalata" zöld helyett sárgás tónusú (hátsó példány). Galanthus nivalis var. sandersii |
 |
| Ez is furcsa: három helyett négy lepelből áll a párta. A belső lepelkör is négyes |
 |
| Hóvirág változat: a külső leplen zöld cirmosság látható. Galanthus nivalis, lusus pictus |
 |
| Látszólag még alig éled a természet... a madárdalt hozzá kell képzelni! |
 |
| Salátaboglárka - Ficaria verna |
 |
| A tanösvény hídja jelenleg víz alatt, bátrabbak így is átkeltek rajta |
 |
| Csinos apróság: piros árvacsalán - Lamium purpureum |
 |
| A szigeti sétaút vonzó terep |
 |
| Ragyogó kék tónusok: ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis |
 |
| Régi ház Rácalmáson. Ilyen kagylós homlokzatú házakat utoljára a spanyol falvakban láttam... |
 |
| Perzsa veronika - Veronica persica. |
 |
| Csillagszemek néznek az égre... salátaboglárka - Ficaria verna |
 |
| Belső tó Dunaújvárosban a hajókikötőnél |
