Terep-járó: Zagyva-menti tótúra: 30 km Hatvan környékén

Úgy éreztem, szükségem van egy kis sétára, hogy a mögöttem álló nehéz hetet - igen, a szombatot is - kiszellőztessem a fejemből. Teljesítménytúrából ez a vasárnap nem mutatott nagy választékot, így a Tisza-tavi Bringakör túrájára esett a választásom. Sík, többnyire egyenes vonalvezetés a Zagyva két partján, bámészkodásra alkalmas, tág, alföldi tér, kellően eseménytelennek ígérkező terep - pihentetni magamat pont jó lesz, gondoltam.

Komoly légiforgalom zajlik Hatvan térségében

A vonatjegyet előre megvettem az egyszerűség kedvéért, így szundikálok kicsit a szerelvényen, ki-kinyitva a szememet, Hatvanig. Ahogy tápászkodik a Nap, a fehéres, zúzmarás szántókról párafelleg emelkedik a magasba. gyönyörűen sugaraznak a fények és árnyak a kora reggeli, rózsás-narancs színekben. A vetésben őzcsapat sétál, heverész, árnyékuk hosszúra nyúlik.

Kerékpáros híd

Aztán máris itt van Hatvan. A túrára ezzel a vonattal csak én érkeztem a jelek szerint, hamar megtalálom a rajthelyül szolgáló Parkfitness pályát. Parkolóban furgon, rakterénél ötfős sor, ez lesz az. Itiner gyanánt két cédulát kapok, az egyik a Zagyva töltésen jobbra, a másik ugyanott balra indulók kedvéért, én ugye mindkettőt beterveztem. Élő pont, frissítés nincs, két-két kódos pontot kell megtalálnom.

Valentin-árnyékszelfi egy hídpillérnél

Bal felé vágok neki először. Kerékpárút, nyílegyenes. Előttem a biciklisek é túrázók egyre apróbb alakjai lassan felolvadnak a párában. Hűvös van még, szaporázom a léptem zsebre dugott kézzel. Bal kéz felé lassan elfogynak a város széli házak, szántók, egy-egy fasor, nagyfeszültségű vezetékek, elöl egy kettős víztorony gömbje. Élvezem, ahogy az arcomat simogatja a reggeli nap. Tűnődök, ballagok. Néha lehagy egy-egy kocogó.

Indulás a kerékpárúton

Majdnem öt kilométer múlva leirányít a szalag a töltésről, jön a bányató. A nádasban végre el tudok vonulni egy kis "technikai szünetre". Verébcsapat csivitel extra hangosan. Nád, néha egy-egy csipkebogyó bokor, selymes barkák, fagyott pocsolyák, az olvadás érdekes rajzolataival... végre van néhány dolog, ami miatt elővehetem a fényképezőgépemet. A horgásztó felszínén szikrázik a napfény.

Kb 25 kilométeren keresztül egyedül ballagtam, pontosabban kettesben a gondolataimmal. Jól esett

Ez a horgászat dolog, ez egy külön világ. Első ellenőrzőpontként egy lakókocsit kell felkutatni, és az oldalán lévő telefonszámot feljegyezni. Majdnem elmegyek mellette. Régi időkből itt felejtett őslényekként kuporognak egymás mellett a - még - elhagyatott lakókocsik. A nádban szintén elég eklektikusan elszórt pottyantós budik vonják magukra a figyelmet. A tó túloldalán kotrógépek és daruk - a bányató egyik végében zajlik a kitermelés, míg a másik végében negyvenkilós pontyok teremnek, állítólag. Búcsúpillantást vetek az Ausztriára egyáltalán nem emlékeztető látképre, és visszaballagok a Zagyva töltésére.

Bár a Zagyva töltése masszív, azért elég belvizes lehet a környék. A nádak szerint legalábbis

Tovább, egyenesen, aztán a biciklis pihenőnél kiragasztott papírról ismét leírom a kódot. Át a hídon - szépen kékül az ég, apró árnyékom is a tájra íródik - aztán vissza a másik parton, pontosabban a töltés tetején. A deret felitta már a napfény. Itt-ott már az első tavaszi virágok is emelgetik a fejüket: egy korai, viharvert sárga salátaboglárka, finom kék veronikák, egészen aprócskák. A füvek is itt-ott zöldülnek már. A Zagyva jéghideg, kékesszürke vize valósággal vágtat odalent.

Távvezeték sarjadó gabonavetéssel

Kerítés bal kéz felé, a túloldalán madárvárta és tanösvény táblák, a kerítésen "Magánterület, belépni tilos" tábla. Még sose láttam tanösvényt bekerített magánterületen. Eltűnődök, mi kéne ahhoz, hogy pályázhassak az EU-nál a víkend telkünkön létesítendő tanösvényre... fantáziálok a garázslejáró mellé építendő madárvártáról.

Apró, láthatatlan nádi madarak zsezsegnek, lágy hangú lilikek és pezsgőspalack forma récék kerengenek a fejem felett, néha lomha szárnycsapásokkal elrepül felettem egy behajtogatott nyakú szürke gém. Tényleg jó lenne őket közelebbről látni.

A hatvani kavicsbányató ("Beton-tó") tél-végi fényekben

Lassan közeledni kezd a kettős víztorony, immár a táv felénél járok. Amott fagyott vizű kis tó, persze kerítés mögött ez is, rajta két hattyú ácsorog. Becserkészem őket egy fotó erejéig, ilyenre jó a teleobjektív. Amúgy nem nagyon kényeztet el ez a vidék látnivalóval.

Még egy horgász se mocorgott

Nekivágok a "felső" kunkornak, a Zagyva töltésen Lőrinci felé.
A térkövezett bicikliút hamar elfogy, innentől hét kilométernyi építkezésen ballagok, illetve néha, a változatosság kedvéért, lent a dzsindzsában mindenféle hidak alatt. Dübörögve robog el felettem egy vonat, amikor épp a vasúti híd alatt járok, megreszketek a hangerőtől, megérintem a vasbeton pillért, az is remeg. Aztán az M3-as alatt is átvezet az utam. Várom már, hogy megpillantsam a visszafordítót, egy kék színű erőmű zsilipet. Az erőmű piros-fehér kéménye messziről látszik, nem tudom ránézésre kitalálni, miféle erőmű lehet: nincs Heller-Forgó torony, mint Visontán, nem látok szén- vagy lignitbányát, vízierőmű sem lehet - azért a Zagyva ehhez nem elég - és persze atom sem. Menet közben pötyögök a Gugliba. Megtudom, hogy ez egy gázturbinás gyorsindítású erőmű. Aha.

Az olvadás szép mintákat rajzol a pocsolyákra

Itt is van horgásztó, sajnos nemigen lehet rálátni. A Zagyva felé eső partján kis alapterületű, hegyes sátortetejű víkendházak sorakoznak szorosan egymáshoz bújva, apró telkeken, gondolom olyan horgászoké, akik kedvelik az erőművi hűtőtavakat és a vidéket uraló üzem látványát. Szeretett Dunakanyarom jut eszembe, és kissé bepárásodik a tekintetem.

Hatvani kavicsbányató

Leírom a kódot a villanyoszlopra celluxozott sárga papírról, és nekivágok az utolsó egynegyednek visszafelé. Ballagok az útépítésen, kerülgetem a vasárnap lévén pihenő munkagépeket, térkő-halmokat, raklapokat. A beton peremen egy műanyag bráner egyensúlyozik a szellőben, f*sza egy hely. Kell, hogy legyenek Hatvan környékén vonzóbb vidékek. Na mindegy, ballagjunk. Iszom egy kedély-javító dobozos kávét. Mögöttem lassan elmarad az erőmű kéménye. A gyér nádszálakra itt-ott felkötözött piros-fehér szalagokat lengeti a vidám tavaszi szellő.

Egy leírhatatlan állapotban lévő betonhídon kell átkelni a Zagyván, erről még a szűkszavú itiner is megemlékezik, imígyen: "kicsit agyagos-saras a feljutás. Figyeljünk, mert a beton híd túloldalán egy hatalmas lyuk tátong, bele ne essünk!!!!"
Innentől túratársam is akad, beszélgetünk. Vagyis én inkább csak hallgatok. Sok mindent megtudok a túracipőkről.

Hatvani kavicsbányató

Még egy kódot kell leírni, egy sorompótartó vason sárgállik a papír, rossz idő esetére zsírkrétát is kikészítettek a szervezők. Az út végig a Zagyva töltésén vezet, illetve egy utolsó szakaszon egy kerítés mellett, ami mögött szürkemarhák heverésznek. "Kiérve a gazból fehér nyíl lesz festve", olvasom, és tényleg, bár eltévedni lehetetlen. A kalandor hajlamú bringások kedvéért kacskaringós, fa pálya épült itt, azt hiszem, esőben pokolian csúszhat. Átballagok a hídon - szikrázik a napfény, varjak kapirgálnak mindenfelé.

A célban ismerősökre bukkanok egy tavalyi zsámbéki túráról, nincs más dolgom, mint megkapni az oklevelet és a kitűzőt, inni egy pohár langyos (épp jó!) teát és visszaballagni a vasútállomásra.

Kb 30 kilométer pihenés, fej-kiszellőztetés, elmélkedés - ez erre pont jó volt.