Ezt a túrát idén 9. alkalommal szervezi meg a Lokomotív Turista Egyesület. A helyszín: kedves Börzsönyöm, a választott távom pedig a 20 kilométer, tekintettel a holnapi Káli-medencei 30 kilométerre. Hogy kinek az emlékére rendezik meg ezt a túrát? Horváth József közel 100 éve született, 1952-ben ő járta végig elsőként az Országos Kéktúra útvonalát. Életét a vasútnak, a természetjárásnak, a börzsönyi turistajelzések gondozásának szentelte. A rajt és a cél egyben a szokolyai Lokomotív kulcsosház - egészen biztos, hogy ő itt is sokszor megfordult.
A szokolyai vasútállomás láthatólag nincs éppen közel magához Szokolyához, gyakorlatilag rögtön az erdőben találom magamat. Nincs is itt más, csak a peron és a kulcsosház, ami előtt már áll is az asztalka és néhány szervező, akiktől hamarosan meg is kapom az itinert a rajtpecséttel. Befizetem az 500 forintos nevezési díjat (bizony, ez barátinak mondható manapság), és már indulok is a piros kereszt jelzésű úton.
Sár.
Sár.
Sár.
Egy oszlopon egy elhagyott bukósisak nézi a pocsolyákat. Hát, nem kevés eső eshetett itt... Csúszkálok, igyekszem kikerülni a nagyobb pocsolyákat, bakancsomra sárcsimbókok kapaszkodnak. Beszélgetek egy túratárssal, a zöld lombok között meredeken tűznek a fénysugarak, a párás levegőben szinte táncol minden fény-nyaláb. Hol fel, hol le, eleinte párhuzamosan a sínekkel, aztán feljebb... ennek örülök, mert a sár köztudottan lent szeret tartózkodni, hátha javul a terep.
Biztos a puha talaj - na meg a beszélgetés - az oka annak, hogy nem hallom meg, nem veszem észre az őzbakot. Mondanom sem kell, a fényképezőgép be sincs kapcsolva, a bak pedig nem várja ki... koronás fejével még visszanéz a gyöngyözve párálló rét túloldaláról, aztán egy kecses ugrással eltűnik a sűrűben. Ó, bosszúság!
Csinos falu Nógrád, a látképet a vár csonka falmaradványa uralja, ami olyan, mint egy stoppos ég felé bökött hüvelykujja. Az első ellenőrzőpont a Csurgó forrásnál van. Valószínűtlenség-érzésem fokozódik. Gyönyörűen foglalt forrás, a víz kristálytiszta, a márványtábla hibátlan, vannak padok, és gondos kezek láthatóan gondját viselik a helynek - virágok, tisztaság, harmónia. Szinte meg se lepne, ha manók surrannának el ezen a mesebeli helyen. Előttem a mező nagyon zöld, az ég nagyon kék, a felhők nagyon fehérek, a pitypangok nagyon sárgák. Mintha festve lenne az egész. A felhők árnyéka lilán folyik végig a zöldkabátos hegyoldalakon, mint a kiöntött tinta.
Bal felől a Kálvária, csinos kis kápolna bújik meg a fák között... jobb kéz felé pedig kisvártatva parányi, kerítéssel körbevett zsidó temető. Megdőlt, olvashatatlanná kopott, félköríves faragású sírjelek, magasra sarjadt friss fű. Itt-ott a sírkövekre tett kövek mutatják, hogy mégse teljesen elfeledett a hely.
Rétre bukkanok ki - már tudom, hol vagyok, és ismét megsokasodnak a túratársak. Nini, milyen élénk lila folt, mint a karbunkulus kő, szinte villódzik a rövidre kaszált réten. Agárkosbor! Átugrok az árkon, fotózgatom a parányi orchideát... van ám több is, szépek, nem ártott nekik a múlt heti havazás...
Ez a tájék ismerős, tudom, hogy közeledünk Királyréthez, mégis majdnem eltévesztem a kicsit eldugott, jobbra lefelé forduló ösvényt. Szemmel láthatóan mások is, van, aki felfelé megy a háromszög jelzésen (persze a királyréti várhegy megtekintése "fakultatív lehetőség"), mások nyílegyenesen mennek tovább a szekérúton Szokolya felé... No de megvan, leereszkedek a hajdani vasércbánya-tárlók mentén, a szurdokfalakat vasoxid-rétegek mintázzák, a zugok megóvásra érdemes denevér-rejtekek errefelé. Lent fehér tajtékot vetve ugrál kőről kőre a patak. Sajnos, szalamandrát nem látok, pedig fotóztam már itt, és bizonyos, hogy a tegnapi langyos eső kicsalogatta őket. Királyrét gyakorta a túráim kezdő- vagy végpontja, most furcsa érzés, hogy a féltávon túl vagyok egy kicsivel. Stopperemre pillantok, és nem hiszek a szememnek... alig több, mint két órája gyalogolok, ezek szerint szokatlanul gyorsan. Innentől lehet andalogni, fotózgatni... a pecsételés után vissza kell kapaszkodni a "szalamandrás" meredeken, utána már nem probléma a navigáció: végig a piros sáv jelzésen, a Hegypó-árokban, a patak mentén. Sőt, néha nem is csak mentén, hanem rajta keresztül is. Kőről kőre ugrálva néha át kell kelni rajta, de jól megy ma ez is. Kellemes a lejtő, nagyon zöld minden. A napfény néha eltűnik, homályossá válik minden, mint egy zöld üvegablakú smaragd katedrálisban.
Egy túratárs beleteszi a bogarat a fülembe: "el szeretném érni a 13 órai vonatot" - ez annyira korai, hogy a túratervezéskor figyelmen kívül is hagytam, viszont az is igaz, hogy órákat kéne várni a következőre... úgyhogy sietősre veszem a dolgot ismét, bár annyira azért nem, hogy kiderítsem, hány óra is van most.
A célban számomra váratlan vendégvárás: igazi, tűzön főtt paradicsomleves (belefőtt jókora hagymával), zsíroskenyér, "napközis" tea, piknik hangulat.
De ami a lényeg: jó szó, kedvesség, gondoskodás fogad. Szívesen látottnak érzem magam, ami külön öröm. A 13 órai vonatig - hihetetlen, de háromnegyed órám van még, mindenre van idő bőven. Egy őstermelő különféle mézeket árul, kóstolni is lehet. Akkora szerettel, sőt szenvedéllyel beszél a méhészetről, a mézről, hogy vásárolok is tőle. Ez biztosan valódi méz, különlegesen finom is.
Aztán kicsődülünk a peronra, jön a "piroska" vonat, Vácott pedig tökéletes időzítéssel csípem el a zónázót.
Hű, de jó nap volt!
 |
| A nógrádi Kálvária |
 |
| Szőlős-mező |
 |
| Színhiányos ("albínó") indás ínfű - Ajuga reptans |
 |
| Indás ínfű és olocsán csillaghúr (Stellaria holostea) |
 |
| Agárkosbor - Anacamptis (régebben Orchis) morio. Védett faj, orchideaféle |
 |
| A patak Királyrétnél |
 |
| Indás ínfű - Ajuga reptans |
 |
| A hóolvadás után megmaradt számtalan kis tavacska egyike |
 |
| Hegypó-árok |
 |
| A Lokomotív T. E. emlékköve |
 |
| Olocsán csillaghúr - Stellaria holostea |
 |
| Ha már a Lokomotív T.E. szervezte a túrát, legyen egy kép a lokomotívról is... |
