Terep-járó: Kincsek sárgában és lilában: a Pilis áprilisi vadvirágai

2017. április 13., csütörtök

Kincsek sárgában és lilában: a Pilis áprilisi vadvirágai

Gyönyörű képeket posztoltak a közösségi oldalon... amindenit... Bakony, Pilis, Budai-hegység... sokfelé már nyílik a hazai flóra egyik legpazarabb vadvirága, a védett apró nőszirom! Az egyik helyet már régóta kinéztem magamnak... a Vivicitta Félmaraton előtti napon egyébként is hasznos lehet egy kis edzés, átmozgatás. Persze, a fényképezőgépet sem hagyom otthon...

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Gyönyörű, kora reggeli napsütés. A fák kibontakozó, finom levélkéi még egészen friss-zöldek, ahogy átsüt rajtuk a fénysugár, másutt még fényesen feszülnek a rügyek. Szép a reggel. HÉV-el utazok Pomázig, innen "érzésre" megyek a hegyek felé. Álmodozó ballagásomat a város szélén egy kaukázusi juhászkutya felbukkanása szakítja meg. Akkora, mint egy medve. Ekkora kutyát ritkán látni, Fekete István azt mondaná rá, "mint egy zongora". Szerencsére jámbor, én meg szeretem a kutyákat. Akkora nyelve van, hogy betakarja az arcomat. Lehet, hogy ritkán simogatják meg, mert nagyon örül a lehetőségnek.
A kék égen vakítóan fehérek a felhők. Vakító az egész táj, és nagyon erős szél fúj, hunyorgok, de így is észreveszem remélt fotótémámat: a mesés nőszirmokat. Le se kell térnem a szekérútról, kisebb-nagyobb populációk mindenfelé, főleg, ahol rövidebb a tavalyi, zörgősre száradt fű. Egy-egy kopárabb foltot valósággal színesre hímeznek a virágok. Féltenyérnyi, napsárga, fényes héricsek, lila, kék és sárga minden elképzelhető árnyalatában pompázó íriszek, apró sötétlila fürtös gyöngyikék... bizony, két méterenként letérdelek, hogy közelebbről is megcsodáljak egyet-egyet közvetlenül az út szélén. Felettem az erős szélben egy búbos pacsirta gyakorlatilag hátrafelé repül, de szakadatlan énekel, énekel... végig kísér az utamon, hol előttem ugrál a száraz földúton, hol felröppen, hogy össze-vissza dobálja kis testét a szél, de csak énekel, énekel...
A dombokon szinte tintafoltként kúsznak a rohanó felhők árnyékai. Van valami alpesi az egész tájban, a levegő nagyon tiszta, itt-ott mintha a bükki dolinák kicsinyített másait látnám. Valahol lent, a kerítések mögött lovacskák legelésznek, amott távolabb a város piros háztetői és egy templomtorony.

Vágyok már egy szélvédettebb zugra, és meg is találom. A virágzó vad-gyümölcsfák milliónyi virágának illata szinte kábító. Fehér szirmok szőnyege az úton. Egy rigó harsányan dalol valahol az ágak sűrűjében.

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Utamat az Oszoly-csúcs felé kanyarítom, ismerős a rég felhagyott kis mészkőbánya - pár éve a még szinte fagyott februárban itt fényképeztem azokat a parányi fürtös gyöngyikéket - aztán bekukkantok az erdőbe. Még nincs igazán lomb, halványzöld minden, fénypettyek tarkítják az erdő alját. Sárga kankalinok bókolnak mindenfelé.
Egy ősöreg hagyásfánál felfelé kanyarodik az ösvény, és ezt abba se hagyja az Oszoly-csúcsig. Érdekes ibolyák tűnnek a szemembe: a szokásos elheverő forma helyett délceg, felfelé törekvő, Y formában elágazó hajtások... hosszú murvalevelek, mint valami hatvanas években divatos pofaszakáll, övezik a jellegzetes, liláskék ibolyavirágok sarkantyúját. Az ibolyáknál ez hasznos határozóbélyeg, ezért körbefényképezem, majd megdicsérem magam: a tanösvény tábláján viszont látom ibolyám fotóját. Hegyi ibolya. Remek! Egy "új faj" a digitális herbáriumomba!
Az Oszolyról lefelé most is olyan kellemetlenül meredek az út, mint amilyen szokott lenni, a törmeléklejtő csúszik, nekem meg nincs valami parádés egyensúlyérzékem, ezért ágakba-gyökerekbe kapaszkodva, óvatosan ereszkedek. Más se kéne a holnapi verseny előtt, mint egy sérülés. Szép bársonyos tüdőfüvek kéklenek itt-ott. Még néhány elvirágzóban lévő odvas keltike is akad. Egy foltban csinos bogláros szellőrózsák díszlenek. Annyira elmélyedek a fotózásban, hogy nem veszem észre a terepfutó lányt, aki rám köszön, ettől meglepetésemben kis híján fejest ugrok a bokorba. A bringásokat viszont szerencsére észreveszem, előlük már szándékosan ugrok félre.
Lent a Dera-pataknál még salátaboglárkákat is találok, milliónyi pitypang, piros árvacsalán és liláskék kerek repkény virágzik... egyáltalán nem unalmas a várakozás a buszra, ami visszavisz Pomázra.