Terep-járó: NaHát Börzsöny!

A Nagymarosi Hátizsákosok Társasága által szervezett túrán tavaly is részt vettem. Gyönyörű vonalvezetés, csodálatos táj... és persze az is számít, hogy Olimpiai Ötpróba pontok járnak érte. Ezen ne múljon a tokiói repülőjegyem... (mármint, legalább, kerüljek be a sorsolásba!)
De ha mindez nincs, akkor is a Börzsönyt választottam volna erre a csodálatos szombati délelőttre. Pár nap alatt aranyszínűre érlelődött az erdő, az elhúzódó meleg ősznek volt türelme kifesteni minden egyes falevelet. A színek fináléjából nem maradhatok ki!

... nem maradhatok ki, akkor sem, ha pénteken még a lépcsőn is csak fogcsikorgatva tudtam lemenni egy titokzatos térdfájdalom miatt. Reggelre, hála a borogatásnak, felpolcolásnak és változatos kuruzsló módszereknek, járásképesnek minősítettem magamat.

Csörög a vekker, fél öt van. Odakint töretlen az éjszaka uralma, hideg fényű csillagok szórják fényüket az újlipótvárosi gangos bérházakra. Aránylag meleg van, flanel-inget veszek csak a pólóra, hátizsákot fel, irány a pályaudvar. A jegyet már napokkal korábban megvettem.
Sötétben araszol a személyvonat, az állomásokon egy-két lámpa vet sárga tócsát a peronokra, mind egyforma. Néha szikracsóvát húz a vonat, pillanatnyi vakufény villan. Vácnál kezd pirkadni, aztán a Dunakanyarban csodálatos, rózsaszín ködökbe fut be a vonat. Érződik, hogy csodálatos nap lesz ez!

A vadszőlő piros levelei valósággal lángra lobbantják a település szélét

Nagymaroson leszállok, nyílegyenesen megyek a plébániához - tartottam már itt előadást, öltöztem át futóversenyhez, most hátul, a kertjében van a NaHát rajthelye. Gyors adminisztráció, reggel hétkor már az itinerrel a kezemben ballagok felfelé a Diófa utcán. A hosszútávosok gyors lépteikkel elhúznak mellettem. Hamar világosodik, a Templom-völgy bükkfáinak tetejét megsimogatják az első fénysugarak. A lábam elé nézve, pár méteren keresztül az andezitsziklán szekérkerekek által mélyen bevájt nyomot veszek észre. Mióta járok már erre, és ez még sosem tűnt fel! A vájat párja nem látszik, ráomlott már kő, föld, benőtték a bükksarjak, páfrányok. Ösvénnyé keskenyedett. Hihetetlen, hogy itt valaha szekerek közlekedtek. Vajon hová? Eltűnődök, hány valószínűtlen helyen láttam már ilyen évszázados, sőt olykor évezredes keréknyomokat, a Tátrától Kisázsiáig.

A Templom-völgy koránkelő túrázókkal

Az itteni bükkös még alig színesedik. Extrazonális, vagyis a zárt völgy mikroklímája miatt olyan, mintha több száz méterrel magasabban lenne. Ahogy kiérek a párás, hűvös völgyből, egyre színesednek a lombok is. A leggyorsabb túrázók már elsorjáztak, de biztos sokan jönnek még a következő pesti vonattal - mindenesetre most magam ballagok két "hullám" között, békésen, aztán két túratárssal beszélgetve. Aztán már fent is vagyok a Szent Mihály-hegy nyergében, ahol az első ellenőrzőpontot működteti néhány srác. A bélyegzés után reflexesen mennék a Remetebarlangok felé, de szólnak, hogy nem arra kell :-)
Az Ürmös-rét szép, mint mindig. Jártam már itt tejfelszerűen sűrű, vakítóan fehér ködben, térdig érő hóban, koratavasszal, amikor bókoló fejüket emelgették a pirosló hunyorok... és persze ősszel is már párszor. Emlékszem, ott a susnyásban vesztettem el az objektívsapkát a fényképezőgépemről... egy évvel később megtaláltam, semmi baja nem volt. Tudnak ezek a japánok...

Hajdanában itt járt szekerek keréknyoma

Most már nevetős-kék az ég felettem, színesen lobbannak a kócos szederlevelek, szemérmesen bújnak meg az őszi kikerics finoman lila, törékeny virágai.
A Julianus barát-toronyba természetesen felmegyek. Odalent fehéren, gyapjasan kúszik a ködkígyó a Duna felett. Csodálatos látvány - akárcsak ha repülőről nézném a felhők tetejét... épp csak a visegrádi Fellegvár sötét tömbje magasodik ki belőle, mint egy ibolyásfekete sziget. Pillanatról pillanatra változik a kép. A felhőpamacsok, akár egy lassított felvételen látnám a tengert, valósággal felcsapnak a hegyoldalakra. Csodálatos! Aztán egy pillanatra lyuk nyílik, és odalent, a fémesen csillogó nagy folyón megpillantok egy hangtalanul, Budapest felé úszó nagy uszályt. Tompa dobogásként hallatszik egy elhaladó vonat zaja.

Felfelé egyre színesebb az erdő

Derűs lélekkel szedem a lábamat lefelé, először a meredeken, aztán a kissé hullámvasutazó Remetekereszt-bércen. Most is akad beszélgetőtárs, akivel együtt haladva megtárgyaljuk a világ folyását.
Lassan belemerülünk a színes, szinte meleg ködbe. Átöleli a fákat, misztikussá varázsolja a távolabbi törzseket, kékes, akár a füst. Kiragyognak mögüle a melegebb színek: a mezei juhar kénsárgája, a gyertyán barnás okkerszíne, a kecskerágó valószínűtlen rózsaszínei. Lágy hangon kurrog valahol felettünk egy láthatatlan hollópár.

Tölgylevelek aranylanak az andezitsziklák lábánál

Zebegény szélén, a Trianon-emlékműnél van a következő ellenőrzőpont. Hihetetlen, hogy alig másfél-két órája vagyok úton - annyi látvánnyal ajándékozott meg máris szeretett Börzsönyöm! A túraútvonal egy ferde jobbkanyarral átvált a zöld sáv jelzésre, nyáron ezt is bejártam, micsoda hőség volt aznap, és micsoda fenséges zivatar kapott el Nagymaros határában!
Sajnos, a réteses még nincs nyitva, pedig jó lett volna egy frissen sült, még meleg sütemény. A kutyák a kerítések mögött az orrukat sem emelik fel, amikor elhaladok előttük. Ketten egymáson alszanak, összegabalyodott lábakkal, mint egy Laokoón-szoborcsoport. Meleg van, megtörlöm az arcomat. Tudom, hogy ismét szép rész jön, lassan emelkedő út a Malom-völgyi patak mentén. A kaszálórétek egymást követik, akár a gyöngyszemek. Őszi kikerics, sárga, nyurga ökörfarkkórók, a végükön még billeg egy-egy virág, és nini: szép telt rózsaszín dunai szegfűt is látok még.

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

A patakugrásoknál azért sajog a térdem, bizony. De nem ezzel foglalkozom, hanem a sárgák és a visszatükrözött kék ég hihetetlen színorgiájával. Csodálatos! A halkan csobogó patak sárga leveleket dajkál, a gyökereket megkettőzi a sima víztükör. És az illatok! A nedves föld, a víz, az enyésző avar illatai... Nem győzök ámulni az őszi természet hihetetlen áradásán.

Suínskála szederlevél módra - Rubus sp.

Elhaladok néhány kedvenc botanász helyem mellett - itt a bokor alatt van egy turbánliliom-tő, amott tarka nőszirmok élnek, bár most már a levelük sem látszik a felmagasló, száradó fűben. Mintha régi ismerőseimet látogatnám meg otthonukban.

A törökmezői halastónál ismét szinte szemembe robbannak a színek. A tó tükre, akár az olvasztott arany, a kék éggel és a zöld partjával hihetetlenül intenzív látvány. A víz sima, csak néhány nyughatatlanul szaladgáló molnárpoloska fodrozza. Az ellenőrzőpont itt gasztronómiai elemekkel gazdagodik: kapok finom, épp jó hőmérsékletű "napközis teát", és van zsíros kenyér is, bőséges mennyiségű lilahagymával.

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Kezemben egy zsíroskenyérrel kapaszkodok fel a Fehér-forráscsoportnál a meredeken. Öreg bükkfákat látok körben, egy szentély élő oszlopai ők, törzsük szürkés és ráncos, akár az elefántláb.
A törökmezői turistaház körül élénk a nyüzsgés. A kis állatkert felől egzotikus rikoltások hallatszanak. Megkísért, hogy igyak egy hideg sört, de belátom: korai még, igencsak kiizadnék tőle, miközben felkapaszkodok a Csapás-rétre...

De először is lefelé tart az utam, végig a kék sáv jelzésen, itt is végig kísérnek régi növény-barátaim. A zsidócseresznye narancspiros lampionjai, a kuszán indázó koldusszakáll, ami dollárjelet formáz liánjaival, a vadcseresznye hihetetlen bíborpirosra rúzsozott, csókos ajkakhoz hasonló lehullott levelei...

Gyapjúpamacs-szerű ködkígyó halad lassan a Duna-felett. Túloldalt a Visegrádi-hegység csúcsai

Kisgyerekek nyüzsgő seregét előzöm, meglepetésemre elég sok apuka is jelen van - és énekelnek! Népdalt! El vagyok bűvölve, hogy van ilyen...
Szinte észre sem veszem, és fent vagyok a Csapás-réten, szeretem ezt a két kilométeres utat, itt is sok botanikai érdekesség él. Hibrid gyíkfű, hérics, vajsárga here, többféle harangvirág, csillagőszirózsa... most is akad még virág, de a fő ékességet immár a színes lombok jelentik. Minden fűszál élét kifényezi a Nap, felettem feszes a kék ég, egy-egy guszta felhőcske úszik csak rajta. Beszélgetés, bámészkodás, kényelmes sétatempó - nem kell rohanni, hamarosan itt a cél, Nagymaros, ismét.

Mintha repülőről látnám a tájat

Leereszkedek a Fehér-hegyről, narancsos színekben lobbannak a lombok, csodálatos a látkép a Dunakanyarra. Odalent Nagymaros háztetői. Macskák heverésznek a macskaköveken... igazán stílusos. Sok kirándulót kicsalogatott a jó idő, ennyi embert talán még sosem láttam itt. Leérve a szecessziós díszű, szép gimnáziumnál jobbra fordulok, előttem a gótikus templom - nemrég újították fel, falai fehéren ragyognak a kék égbolt előtt - aztán nincs más hátra, mint az oklevélért sorbaállni és további zsíros kenyereket, teákat elfogyasztani. Azért nem eszem túl sokat - ebédre otthon is vagyok, Pesten...

Gyönyörű nap volt!