Terep-járó: Vad utak és szelíd békák: túra a Börzsönyben Perőcsénytől Királyrétig

Már nagyon itt volt az ideje egy börzsönyi kirándulásnak. Tavaly ilyentájt esőben és ködfelhőben jártam a meredek ösvényeket, sok érdekes vadnövényt láttam... talán most sikerül "nyitva találnom" azt a szép szál ibolyás nőszőfüvet Magashídnál...
Nos, most hőségriadó és általános szárazság fogadott kedves bérceimen, ibolyás nőszőfüvet nemhogy nyílva, de egyáltalán sehogy sem találtam - lappanganak ebben az időben, úgy látszik - viszont, ahogy általában, most sem maradtam "ajándékok" nélkül a hegyen. Jó néhány elvetemült vadvirág még most is dacol az általános fonnyadtsággal és nyilik, nyílik... a békák minden parányi vízfoltot felhasználnak egy kis wellnessezésre... a pillangók pedig úgy rám szálltak, hogy ezt még Süsü, a sárkány is megirigyelhette volna.

Látkép a Strázsa-hegyi tanösvényen

Megyek a kora reggeli vonathoz a Nyugatiba... még nincs agyforraló meleg, de érződik, hogy ma is negyven fok környékére fog felkúszni a hőmérséklet. Kellemes utam van a légkondicionált vonaton Szobig, itt a már ismert busz, irány Perőcsény. Kis híján elalszom az Ipoly-völgyi kacskaringókban... Perőcsényben a templomnál ugrok le a buszról, a jelzett turistaút azonnal megvan, noha még a tavalyi, 2014-es évjáratú Hibernia-térképemhez képest is átjelezték, piros sávról piros négyzetre - de a terepalakulatok alapján, meg egyébként is, csak ez lehet az. Furcsa az erdő. Néma csend honol, csak a hőség szitál a fonnyadt lombok között, hangtalanul elszáll felettem egy nagy, barna madár. Lábam alatt a hőségtől lehullott levelek zizegnek csak. Izzadok, mint a ló, pedig az ösvény meredeksége nem erős... felmerül bennem, hogy mit keresek én itt, normális ember ilyenkor strandra megy... Sehol senki, ami nem is csoda. Az útelágazásban egy fatörzsön gondos kezek egy laminált ismertetőt helyeztek el a jelzések átfestéséről. Egyeztetek a térképemmel, irány a Strázsa-hegyi tanösvény. Böglyök zümmögnek körülöttem, sőt, csípnek is. Nagyokat. Ráadásul összeszedem az ösvényen keresztben átnyúló összes pókhálót - nincs ebből kevés, sepergethetem le magamról magukat a pókicákat is.

A Csarna-patakban most alig van víz

A kedvem Feketevölgyben tér vissza, a Csarna-patak vidám csobogása jelzi, hogy van itt élet, a kisvasút is most érkezik be, kiránduló családok nyüzsögnek. Megmosakodom a patakban, jól esik a hideg víz... Aztán irány a régi, elmosott vasúti pálya a félrecsúszott talpfák között, meg néhol a meder maga. Nehéz elhinni, hogy ez a semmi kis patak okozott ilyen nagy kárt a vasútban... de a hatalmas görgeteg-kövek a mederben megmutatják, mekkora ereje tud lenni a víznek. Sokféle élőlény használja a patakot víznyerőhelynek: termetes patanyomok, túrások mindenfelé. A vízben - meglepetésemre - apró halak sokasága, sőt: ebihalak! Azt hittem volna, rég vége már az ebihal-szezonnak, de úgy látszik, nem. Parányi, frissen átalakult erdei békák szökdécselnek a lábam előtt, vigyázni kell rájuk... aztán találkozom béka-anyuval is, hatalmas jószág, igazán nincs kedve ugrálni...
Furcsállom is, hiszen általában kétméteres ugrásokkal, fejvesztve szokott menekülni az efféle sportos jószág, ha ráközelítek az objektívvel... ez meg itt méltóságteljesen ül, rozsdabarna kosztümjében. Ennyire bízik a mimikrijében, vagy tán ennyire meleg van? Miután pár centiméterről körbefényképezem, kíváncsiságból kinyújtom a mutatóujjam, hogy megérintsem... és semmi. A nagy béka hagyja magát simogatni. Néha-néha behunyja a szemét, ez minden. A békasimogatás annyira szokatlan élmény, hogy videóra is veszem... az állat még a kamerázásra sem ugrik el.

Íme a lusta béka! :-)

http://youtu.be/oeJeVLnocR8

Éppen átalakult pici erdei béka

... ilyen lesz nagy korában. A Börzsöny tigrise!

Sétálok tovább a Hamuház felé, közben három, kék mezes terepfutó szalad el mellettem - gratulálok elszántságukhoz ebben a hőségben - aztán az út szélén három szép szál, elvirágzott nőszőfüvet találok. Nézem a murvaleveleket meg a szártövet, ibolyásan színezett, ezek itt csőrös- vagy keskenyajkú nőszőfüvek lehetnek, jó találat, csak három hete kellett volna jönnöm...

Időről időre, hullámokban rámtör a kimerültség. Az a tegnapi Duna-átúszás, úgy látszik, fárasztóbb volt, mint gondoltam. A Hamuház mellett egy frissen szekercézett padon elnyúlok, fejem alá teszem a hátizsákot, fekszem a hátamon, nézem az eget... repülőgép zúg valahol, egy pillanatra felkapja a lelkemet a hang a lombok közé, suhanok az erdő felett, zuhogó napfény, boldogság... Aztán visszatérek, kinyitom a szemem, és tekintetem egy okos, fényesfekete szempárral találkozik. Egy gyíkocska. Ő sem zavartatja magát miattam. Ezen a szép helyen a bronzkorban falu állt... el tudnék itt lenni én is. Óriási lepke száll a nadrágomra...

Jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea) és látogatói

A kék kereszt jelzésű ösvényen folytatom az utamat, ami, ha lehet, még vadregényesebb. Hiányos talpfákon ugrálok át óvatosan, a meggörbült sínek a patakmeder felett merednek keresztül, ismeretlen kezek frissen olajozták a semmibe vezető sínek váltóit... vajon miért?
Parányi pálmaligetbe érek: a sínek mentén valami pici növényke, talán zuzmóféle nő, és hajtásai tényleg olyanok, mintha pici pálmafák lennének. Letérdelek, fejemet a néhai sín mellé hajtom, mint a viccbeli indián, és hosszan nézegetem a mikrovilágot és lakóit.
Nedves huppanással egy újabb, testes erdei béka ugrik a lábam mellé. Ez egészen máshogy fest, mint az előző, vörösesbarna példány - nagy, és csíkos a combja, sőt tulajdonképpen az egész békában van valami enyhén tigrises jelleg. "Te is simogatást szeretnél?" - kérdezem tőle, fényképezek, feléje nyúlok - és igen. Ez a breki is hagyja magát megsimogatni, sőt megcsiklandozni is.
Odalent a patak egy kiszélesedő kis öblében kétarasz hosszúságú hal úszkál, a napfényfoltokban szitakötők szállnak le. Halyagosnál megint pihenek egy kicsit.

Vadregényes erdőrészlet a Hamuház közelében

Szép bükkerdőben kanyarog az ösvény, a patakmeder fölé emelkedik, hamarosan valahol alattam csörög-fecseg a víz. Így érek el a Magashídi-réthez, ahol két éve azokat a szépséges fésűs imolákat találtam... igen, megvannak most is. Pár lépés után egy táblába ütközöm, ami arról értesít, hogy: "Tisztelt erdőjáró, a turistautak a jégtörés során kidőlt fák miatt járhatatlanok, élet- és balesetveszélyesek, forduljon vissza..." Ehh... Vissza nem fordulok, különben sem lenne buszom haza... kerüljük ezt meg valahogyan... Valóban: mintha egy őrült óriás szórta volna ki gyufás skatulyájából, a hatalmas bükkök szürke tömege egymás hegyén-hátán borítja a völgyet... Szomorú látvány! Mit mondjak, nagyot kerülök a jégtöréses zóna határain. Csüggesztő, hogy a járhatatlan zónának sehogysem akar vége szakadni. Akkora öröm végre újra járható, jelzett ösvényre bukkannom, hogy dalra is fakadok... pólóm csurom víz az erőfeszítéstől, fotózni nem volt mit, viszont Nagyhideghegyen túl, ahol a kurtafarkú malac túr, egészen más világba kerülök.

A decemberi jég fogpiszkálóként törte össze a hatalmas bükköket...

Itt egészen zöld az erdő és dúsabb az aljnövényzet is. Virágokra is bukkanok, az ösvények járhatóak, és végre lefelé tartanak. Végig lefelé, hosszan. Néhol a hétvégi busz által is használt köves úton ballagok, néhol az ezzel párhuzamos, jelzett utak valamelyikén. Meg-megállok lepkéket, érdekesebb virágokat, páfrányokat fényképezni. Végre - most először - találok egy fehér, "albínó" imolát! Kék veronikák, sárga nebáncsvirágok, élénk pink bársonyos kakukkszegfűk, halványlila imolák, kénsárga varádicsok és aggófüvek, fehér cickafarkok szegélyezik az utamat. Néha egy-egy lepke pilinckézik át előttem. Rövidítek egyet lefelé a Taxi-nyiladékon, aminek tényleg az az egyetlen haszna, hogy szinte légvonalban halad, egyébként jó kis kihívás a bokáknak, köves és megül benne a hőség is.
Királyréten az első dolgom, hogy innivaló után nézek. Egy, csak egy bódé van talpon a vidéken, természetesen Ákosé. Egy egész korsó sört leküldök - azonnal felszívódik. Egy autóval érkezett kiránduló család apuka tagja jól hallhatóat nyel a párálló korsó láttán. Aztán már jön is a busz, ahogy számítottam. Bárcsak hazáig vinne...
Pestig ugyanis nem vonat visz, hanem a pokolnak egyfajta guruló bugyra. Ugyanis a vagonban nemhogy légkondicionáló lenne, de kifejezetten fűtenek. A belső falak forróak. Még szerencse, hogy az ablakot tövig le lehet húzni,és az egyszerűség kedvéért át tudom aludni az utat Váctól...

Ez a túra határozottan "erőnléti edzés" jellegű volt, de nem bánom - sok ajándékot adott az erdő így is. A békasimogatás pedig igazi bónusz volt...