Terep-járó: Vulkán, vízesés, vadvirág: geo-túra a Mátrában

Még két v-betűs szót hozzátehetnék a címhez: vadkacsa és viharfelhő! Egykori főiskolai tanárom még most is szervez "terepgyakorlatokat", vagyis olyan túrákat, amelyek valamilyen geológiai érdekesség megfigyeléséről szólnak. 2017-ben az Év Ásványa a kvarc, tehát az idei geo-túrák a kvarc tematika köré szerveződnek. Szerencsére a kvarc a földkéreg leggyakoribb ásványa, így a téma kifogyhatatlan. Része a mátra vulkanikus kőzeteinek is, tehát ez egyben vulkántúra is volt: hajdani lávafolyások, rég kihűlt vulkáni bombák, elcsendesült gejzírek kerültek a szemünk elé. A hajdani tűz és a mostani víz formakincse határozta meg a túrát. A "hajdan" és a "most" közé beékelődött egy kevés az emberi történelem elmúlt évezredeiből is. Emiatt nem teszek térképvázlatot a mostani leíráshoz.

Szép nap lesz a mai. Az elmúlt napok özönvizei után most kisütött a nap, bár mára is mondtak zivatarokat, azért szépen kéklik az ég a Stadionok buszállomás felett. Békés utam van, végig beszélgetek egy számítógép-programozás egyetemi tanárral, leginkább színdarabokról. Elröppen az idő. Gyöngyösön már gyülekezik a "Kvarcosok Klubja". Buszom késve érkezik, de szerencsére késik a mátrai falujáró is. Sástóig utazunk. Az égen néhány gusztusos felhőpamacs lebeg, a nedves föld illatai valósággal kábítóak, fényes zöldek és nagyon újak még a falevelek is... a tó vizén új élet, kiskacsák flottája úszkál. A kacsamama 16 apróság felett őrködik, valóságos óvoda...

Kiskacsa, tudományosul tőkés réce fióka - Anas platyrhyncos

Ballagunk a pocsolyákkal díszelgő ösvényen, majd jelzetlen erdészeti utakon, hamar megjelenik a sár is. De még mennyire hogy megjelenik. Odalent zúgva folyik a patak, egymást követik a vízesések, valósággal alpesi a hangulat a szürkés törzsű bükkösben. A kövek között óvatosan lépek - más se kéne, mint belecsúszni egy bokatörő repedésbe! A dolgot nehezíti a sziklák között felhalmozódott avar, ami alatt nem tudni, milyen nyálkás mélység nyílik ott meg, a sziklák tetejére lépni pedig a víztől duzzadt, csúszós moha miatt veszélyes. Nem csoda, hogy lassan halad a csapat.

15 millió évvel ezelőtt a Mátra aktív vulkán volt. Kitöréseinek bíborvörös fényét szubtrópusi szigettenger tükrözte vissza, és ebben a tengerben kamion méretű cápák úszkáltak. Nem nehéz elképzelnem a hajdani, több, mint ezer fokon izzó lávát, amint lefolyt ezen a szurdokfalon, hiszen egy-egy darabkája ma is látszik. Még az is, hogy hogyan folytak egymásra a sűrű, olvadt szurokhoz hasonló láva egymást követő hullámai. Nini, amott egy kerekded szikla: felszínén sekély repedések, ez is 15 évvel ezelőtt hűlt ki, miután kirepült a kráterből, és közben megrepedezett, mint a kenyér... Vulkáni bomba! A kihűlt lávafolyamot aztán a jégkorszaki hideg darabolta szét, nehéz rajta a járás... a kőfolyam fák alatti része zöld a mohától, de feljebb már csak egy-két szívós fa tudott gyökeret verni a kőfolyóban, itt szürke a világ és érdes. A szürke sziklákon gyík surran, nekem is melegem van, visszahúzódok a mohos, zöld árnyékba. A kövek repedéseiben megkövült ragasztóhoz hasonló rétegek ülnek: ez az üvegopál, a hialit. Kvarcféleség, természetesen, a tűhányó forró vizeinek ajándéka.

Minden felületet moha borít

Nini! A zöld mohán narancs foltok villannak fel. Szalamandra! Pár méterrel arrébb egy másik, majd egy harmadik... A dagi kis tűzsárkányok nemigen hagyják magukat fényképezni, pillanat alatt tűnnek el a sziklák között, az avar alatt.
Valaha, a kései bronzkorban emberek éltek itt, talán ugyanaz a nép épített a Bükk lábánál kősáncokat, akik nyomaival a Börzsönyben és a Bakonyban is találkoztam már. Megmunkált kövekre leszünk figyelmesek. Egyértelműen emberi kéz művei, kerek kövek, közepükön egy lyukkal, ez malomköveket sejtet, de mind törött (igaz, a "törés" gyanúsan szimmetrikus, úgyhogy nem tudom). Négy ilyen követ is találunk egymás közelében. Talán kőfaragó műhely állt itt, és a bronzkalapácsok csengése versenyre kelt a patak zúgásával. Vagy talán maga a malom. Amilyen a vízhozam, el tudom képzelni, hogy a patakot munkára fogták a régiek. Háromezer év! A geológusok nem hatódnak meg ettől, hiszen évmilliókban számolják az eseményeket, én viszont hosszan nézem a titokzatos köveket, amiknek még a funkcióját se tudom biztosan, nem beszélve az itt élő népről, akikről a régészek se tudnak mindent... A bükkfák mintha bólogatnának, az erdő és a patak őrzi titkait. A faragott köveken szalamandra és meztelen csiga mászik végig.

Lépten-nyomon vízesések

A szurdokvölgy kövei közül alig bújik más, mint egy-egy bükkmagonc. Igencsak a lábam elé kell néznem továbbra is, olykor kimerészkedek a kiszögellésekre, hogy fényképet készíthessek a vízesésekről. A Nap fénye nem hatol le ide, csak itt-ott világítja meg a fehér tajtékot. Valami pici lény mozdul... felkapom, rám néz dülledt szemeivel, széles száját megvetően lebiggyeszti. Hasa ugyanúgy fekete alapon sárga foltos, mint a szalamandra bőre, és a lényecske ugyanolyan ártalmatlan - bőrmérgét leszámítva. Sárgahasú unka, a magasabb hegyvidékek lakója. Óvatosan visszateszem a kölyökbékát, gyors huppogással elugrál a patak felé. Aztán látom, hogy többen is vannak... még óvatosabban lépek.

Következő állomásunk a Cserkő-bánya teteje, de előtte még át kell kelni a patakon. Ahogy a lábam elé nézek, és elképzelem, hogy át kell lépkedni a csúszós köveken... a víz sodra magával ragadja a tekintetemet, megszédülök. Na én itt soha. Kicsit feljebb keresek gázlót a susnyásban, és szerencsére találok is. Mindenki át tudott kelni, belepottyanás nélkül, ami szerintem nem rossz teljesítmény.
A réten ezerágra süt a nap, a gomolyfelhők egyre kövérebbre híznak, a fűszálakról pára emelkedik fel. A bányába sajnos nem mehetünk be, de itt a tetején lehet kicsit kapirgálni. Barna, fényes törésű májopál könnyen akad, ez is kvarcváltozat. Odalent ásít a rozsdavörös infernális mélység, a működő andezitbánya. Fülledt meleg van, levetem a kabátomat, megnézem a vadvirágokat: szép kis természetes sziklakert! Fehér ernyős sárma, kék ínfű, sárga-narancs farkaskutyatej, lila ökörfarkkóró. Örömmel bíbelődök a fotózással. Kicsit odébb lila agárkosborok is akadnak, szép szál példányok, jót tett nekik az eső.

A sár persze hűséges társ marad. Immár jelzett úton megyünk a Kozmáry-kilátó felé, ha ezt a jelen állapotában egyáltalán útnak lehet nevezni. Rajtunk kívül ugyanis egy alkalmi patak is közlekedik rajta. Egy ponton megcsúszok, bele is térdelek, ahogy kell. Örömömre találok egy kétlevelű sarkvirágot, ez is egy orchideaféleség. A kilátóból rálátni az előttünk álló útra, cél a Bába-kő. Az erdőből kiérve szőlők között megyünk, ez a rész - ha lehet fokozni - még sárosabb. Minden egyes tőkesor között vidám kis patakok csörgedeznek lefelé, és egy ponton túl inkább mindezek közös nevezőjében haladok, a bakancsom úgyis vízhatlan, a sarat meg majd lemossa a víz... Átkelünk a műúton, innen tábla is jelzi, hogy hol a Bába-kő. Ez gejzír volt évmilliókkal ezelőtt, olyasmi, mint amik ma Izlandon és Új-Zélandon lövellik a magasba a forró vizet. Micsoda látvány lehetett itt az üvöltve feltörő tűzforró víz, háttérben a komor-szürke vulkáni kúppal! Ahogy a mostaniak, ez az ős-gejzír is kis dombocskát épített magának kicsapódó kovasavból, vagyis kvarcból. Különös hangulatú hely. Nem csoda, hogy megragadta a régiek fantáziáját. Mintha a mesék kővé változtatott idősebb királyfiai állnának a fák között, furcsa hússzín-vöröses színük kontrasztot képez a zöld lombokkal. Az érdes gejzirit öblében rigófészek, benne négy türkizkék tojás. És - modern kor! - egy nejlonzacskó-darab, amit a madár építőanyagnak használt, beépített a fészekbe.

Megsprórolandó a várakozást és a kisvasút menetdíját gyalog ballagunk le Gyöngyösre a kerékpárút szélén, három kilométer, még jól is esik a "haladós" aszfalt a sárban tappogás, csúszkálás után. Mindössze nyolc percet kell várnom a Pest felé menő "autópályás" buszra, milyen szerencse. Hazafelé végig kísérnek az ablakon túl látott, magasba törő felhőtornyok, bámulom az ég moziját, a zivatarfelhő kialakulását a Mátra felett. Csodálatos látvány! Otthon aztán megnézem, hogy az óriás példányból esik-e már az eső... és igen, az Időkép radarján jól látszik. Ezt megúsztuk...