A Zsámbékfutás túrájának útvonalával már tavaly ősszel is találkoztam. Akkor majd' kifújta a lelkem a hideg szél ott a nyílt pampákon. Vajon most milyen a táj? Tavaszias ugyan az idő, de az igazi tavaszt azért már én is nagyon várom!
 |
| Sarjadó gabonavetés és friss szántás barázdái között: a Zsámbéki-medence lankái |
Ötkor ébresztő, kényelmesen elérem a hat húszas buszt a Széll Kálmán téren. A jegyet már tegnap megvettem, elővételben. Nem sokan szállunk fel, szinte mindenki ismerős már ilyen-olyan túrákról. Épphogy pirkad. Suhannak a budai elit zöldövezet váltakozóan omladozó vagy felújított régi villái és a modern, panorámás kockaházak, aztán jönnek a környező települések: Tök, Perbál... és a végállomás, a zsámbéki buszforduló. Vörösen ébred a Nap, lángra lobbantja a gallyak kusza halmazát. Vöröses fényben úszik a monumentális zsámbéki romtemplom égbe törő, csonka tornya is.
 |
| Pillantás Zsámbék házaira |
Közel van a rajthely, az iskola, csípős még az idő, ezüstösen ragyog a zúzmara mindenen. Az iskola tornaterme viszont kellemesen fűtött, nem is bánom, hogy sorba kell állnom a regisztrálásnál. Összemosolygok pár ismerőssel. Nagyobb tömegre számítottam, futók is vannak szép számmal, Olimpiai Ötpróbás az esemény - a felfújható sátrat épp most állítják fel az Ötpróbások. Odakint ezalatt reggel lesz, kifehérednek a fények, tompa kékre vált az égbolt színe is. Az itinert térképtáskámba teszem, megigazítom a hátizsákot és nekivágok a 26 kilométernek. Nem nagy táv, sietnem sem kell, bőségesen vannak buszok hazafelé is, mindez valóságos luxus számomra.
Incselkednek a szalagok a lépcsősoron, de most nem hagyom magam megtéveszteni: ez majd visszafelé lesz az útvonalam. Elballagok a szép piactér, a sváb kitelepítési emlékmű és a Török kút mellett - hány évszázad lenyomata mindez?, balra elmarad mögöttem a gótikus templom tömbje. Aztán már felülről pillantok vissza a településre, kékes pára és füst fénylik a reggeli napsugarakban. A sebhelyes vén kandúr most is ott posztol a rácvárosi pincesoron, maga alá görbíti a farkát, és csak néz... Akkora feje van, mint egy vasaló... Ő nem sok dologtól ijed már meg.
 |
| Erdei iszalag - Clematis vitalba, népi nevén "koldusszakáll" |
Vöröses színekben ázik a fennsíkszerű tető Zsámbék felett, száraz kórók és még rügypattanás előtti csipkebokrok mindenfelé. A bábakalács okker tányérkái virágokat idéznek - szárazvirágokat, de nagy divat is volt az régen!
 |
| Kordonos szőlők a Nyakason |
A szalagozás precíz, sőt az elágazásokban kis táblák is vannak. Futók szökellnek el mellettem testre simuló ruhájukban és kis hátizsákjaikkal. Kis szőlőskertek, parcellák, szórványosan elhintett hangulatos pincék mindenfelé. Szép vidék. Egy katonasír megállásra késztet. Közelében emléktábla a Kitörés során eddig jutott katonák vélhető sorsával. Szívszorító történet, soha többé háborút!
 |
| Úton Tök felé |
Egyre melegebb van, kicipzározom a kabátomat. Az egyik kis présház előtt hóvirágok lógatják a fejüket. Élesen süt a nap, a távol kékes párába vész. Harsányan énekelnek a madarak, érezni már dalukban a "nászi lelkesültséget". Valahol, nem is messze, harkály dobol. Az út lefelé fordul, hamarosan házak között ballagok, egy kanyar bal felé, ez itt Tök. Lefényképezek egy különösen szép mohacsomót az út szélén, aztán már ott is vagyok az első ellenőrzőpontnál, a Kovács pincénél. A bélyegző - stílusosan - szőlőfürt és hordó.
Elérkezett az idő, hogy előkotorjam a szendvicsemet a hátizsák aljáról. Békésen rágcsálva ballagok tovább - hogy a fenébe lehetséges, hogy egy pár órája még friss zsömle mostanra gumiszerű állapotot vett fel?
Az út ismét a "hegyre" fordul, persze hegy alatt nem a Pamírt kell érteni, kellemes lankák ezek inkább, a végtelenbe hullámzó szőlősorokkal. Szép, rendezett ültetvény ez, a Nyakas pincészeté. A horizonton a viharvert feketefenyők mediterrán hangulatot kölcsönöznek a tájnak.
Beszélgetőtársakra akadok, kellemesen fogynak lábam alatt a kilométerek. Megtudom, hogy érdemes házilag müzliszeletet készíteni. Az ég mélykék, és feltűntek rajta az első fátyolfelhők. Ámulva nézem a fejem felett lejátszódó felhőmozit. Egy hatalmas, kitárt szárnyú sirály - vagy akár angyal - a fél égboltot beteríti. Cirrus vertebratus egyébként, front közeledtét jelző felhőféleség. Tudom, hogy hamarosan meg fognak érkezni az első gomolyfelhők és legkésőbb délutánra beborítják az eget...
De most még süt a nap, és élvezem is, ahogy szinte simogatja az arcomat, miközben a Nyakas tetején a végtelen szőlősorok szélén ballagok
 |
| Fali csavartfogúmoha (Tortula muralis) és őszmoha (Grimmia sp.) |
Fiatal sarjerdőben járok, keskeny az ösvény, a fák vékonyka törzsén dús, zöld moha kapaszkodik felfelé. Aztán ismét kitárul a táj előttem, a barna millió árnyalata, felszántott, még csupasz földek... az agrársivatagban itt-ott hagyásfák csoportjainak oázisai. A távolban felkéklenek Perbál házai, a horizonton pedig apró, fekete alakok, mint a hangyák menetelnek: ők már túl vannak a második ellenőrzőponton.
Perbálra érve megcsodálok egy szép, régi bélyeges téglákkal kirakott présház-homlokzatot, már előre örülök a várható szíves fogadtatásnak.
Amiben nem is csalódok. Meleg tea, fura színű izotóniás ital, sós földimogyoró, rágcsálnivalók... és ami a lényeg, kedves pontőrök. Egy nekem megörülő túratárs jóvoltából némi pálinka is csurran a teás bögrémbe. Ezúton is köszönet neki. Igyekszem jókedvvel feltankolni, mert tudom, hogy most egy monotonabb rész jön.
 |
| Szőlőfürtös jelzés visz át a pincesoron |
Valóban megjelentek a bodros gomolyfelhők az égen, egyre változatosabb az égkép. Nézem, hogyan változnak a színek, ahogy az árnyékok foltjai végigvonulnak a csupasz szántókon. Széles gazdasági út, kb öt kilométeren keresztül nem történik semmi, bandukolok, nézem az előttem gyaloglók apró, imbolygó sziluettjét és merengek.
 |
| A töki pincesor hangulatos részlete |
Egy derékszögű bal kanyar után jön az a rész, ahol a sarjadó zöld vetés érdekes színeket ad a tájnak, itt kattintok párat. Aztán a zöld és barna árnyalatok helyét a szürkék veszik át: az égbolt elborult, a nagy, zsíros-fekete rögök között itt-ott fehérebb kődarabokat vetett ki az eke. Közelebbről is szemrevételezek egyet, le is hajolok érte. Nahát! Egy darabka tengerpartot tartok a kezemben. Gyakorlatilag semmi másból nem áll, mint összetöredezett, összecementálódott kagylóhéj-darabokból. Lelki szemeim előtt megképződik egy évmilliókkal ezelőtti tengeröböl, ahol az erős hullámzás összesöpörte, és össze is törte az üres kagylókat. Egyébként ez ma már a harmadik találkozásom kagylókkal. A rajthelyen ott volt a támogató Cardium pincészet kagylós logója - jut eszembe, borkóstolójukra is elmentem, mert kíváncsi voltam, milyen bor terem errefelé - aztán ott volt a Camino jelzés egy villanyoszlopon, egy pillanatra szinte látom az Obradoiro teret a fölé magasodó, zuzmótól aranyló tornyú katedrálissal.
 |
| Pompás hóvirág - Galanthus elwesii |
Szóval, kagylók. Az unalmas ballagás innentől izgi kövületgyűjtéssé változik, találok egy sor, díszes héjú toronycsiga-lenyomatot, mintha egy gyerek nyomkodta volna bele őket sűrű sorokban valamiféle épp megkötő gipszbe. Bordás héjú kagylók mesélnek a miocén Pannon-tengeri életről, egy embertől érintetlen tengerpartról - na jó, akkoriban főemlősök már voltak. Meg aktív vulkánok mindenfelé. És a meleg tengerben akkora cápák úszkáltak, mint egy busz.
 |
| Út a Nyakas gerincén |
A szellemi időutazásból kizökkent, amikor egy rőtbarna test hullámzó mozgását veszem észre a szemem sarkából. Róka! Fotózni esélytelen, túl messze van, meg különben is tele a kezem ősmaradványokkal. Nézek hát a róka után, ahogy eltűnik a barázdák között.
 |
| Óriás sirály, esetleg angyal? Valójában Cirrus vertebratus, halgerinc-forma jégtűfelhő |
Végre ismét erdő! Balkanyar, kitermelt fák magasra pakolt törzsei, aztán fel, többé-kevésbé kidőlt feketefenyők, vastag fenyőtűavar. Az út felfelé kapaszkodik, így én is. Egy helyen mintha kétfelé vinne a szalagozás, elbizonytalanodok, de pont jön két túratárs, akik biztatnak: menjek csak tovább egyenesen.
Megyek is, és hamarosan már az Óriások Lépcsőjén kapaszkodok felfelé. Itt van a harmadik ellenőrzőpont.
A néha kibukkanó nap sugarai incselkedően hullanak be a fák közé, innentől gyorsítok kicsit az ösvényen. Még mindig jönnek futók, akik megelőznek engem, félreállok, megköszönik.
 |
| A feketefenyők mediterrán hangulatot teremtenek |
Én is lendületből futásra veszem a dolgot a hullámvasútra emlékeztető kis lejtőkön-emelkedőkön, hátamon leffeg a szinte üres hátizsák.
Aztán ismét az ismerős fennsík-félén járok, kinyílik az ég felettem, csodálom a fátyolfelhő-félék széles skáláját. Viszonylag ritka felhőfajta, Cirrus castellanus csíkozza az eget látványosan. Ez is front közeledtét jelző típus. Amott két pici, elveszettnek ható középmagas gomolyfelhő változik épp esővé, a lehulló szálacskák, a virgák mini-esője már a magasban elillan. Ilyet se látni gyakran.
Addig "felhőzök", amíg meg is érkezek az utolsó ellenőrzőponthoz, a kereszthez, rajta a naiv-népi stílusú Korpusszal. A pontőrök félsátrát cibálja a feltámadó szél, egy család a huzat ellenére piknikezik. Amott lent, két kilométer múlva, ott a cél. Órámra nézek, kiszámolom, melyik buszt praktikus elérnem. Nem kell sietnem!
Zsámbék peremén ott a Matyi kultúrbisztró, a Szomor túra emlékezetes fröccsöző pontja, de most csak elballagok mellette, az út túloldalán ott magaslik a középkori romtemplom. Jó sokan mászkálnak körülötte, igazi szép szombati nap van. A hatalmas épület valósággal uralja a tájat, Furán hatnak a "tövében" meghúzódó kisebb házikók, a kíváncsian káráló, rám meredő, piros taréjú tyúkocska.
 |
| Zöld mohadíszben |
Már a kálvária-lépcsőn ballagok lefelé, amikor valaki szembe jön és megkérdezi, hol a templom. Kérdőn nézek rá, de eligazítom a helyes irányba :-)
A piactér szélén rendőrautó parkol, benne a közegek látványosan unatkoznak - igen, ez a jó állapot - pár lépés még, és itt vagyok ismét az iskolában, a visszhangos tornateremben.
Megkapom a kitűzőt és az emléklapot, aztán megragadok egy zsíros kenyeret - tudnám, mitől vagyok én ennyire éhes - és órámra nézve látom, hogy tíz percem van a busz indulásáig.
Így hát búcsút intek a szervezőknek, kiballagok a megállóba - vannak már egy tucatnyian - és irány hazafelé.
Jó nap volt!
 |
| Perbál házai |
 |
| Igazi agrársivatag, oázissal |
 |
| Út Perbál felé |
 |
| Szép régi bélyeges tégla |
 |
| Egy kevésbé izgalmas rész Perbál után |
 |
| Ezek errefelé a kedvenc lankáim |
 |
| Mint egy színes textil |
 |
| Rengetegféle finom februári szín |
 |
| Amikor minden barna. Itt találtam a kövületeket |
 |
| Egy maréknyi miocénkori tengerpart a kezemben |
 |
| Fosszilis kagylók tömege |
 |
| Díszes héjú toronycsigák lenyomatai |
 |
| Minden fatörzsön másféle "logó" látszott... |
 |
| Moha, zuzmó, fenyőtű, tölgylevél. Összefoglaltam mindet |
 |
| Örvénylő égkép |
 |
| Kereszt a negyedik ellenőrzőpontnál |
 |
| "Kastélyos" jégtűfelhők (Cirrus castellanus) csíkjai |
 |
| Éti csiga (Helix pomatia) üres héja. Sok üres csigaházat láttam útközben |
 |
| A zsámbéki romtemplom |
 |
| Gótikus boltívek torzsás ecetfával (Rhus typhina) |
 |
| A zsámbéki katolikus templom |
