Terep-járó: Hunyorok és vízesések a Pilisben: Dobogókőtől Dömörkapuig

Valaha a Bükkös-patak hordalékának ásványi összetételéből írtam a szakdolgozatomat. Kincses patak ez, bizony! Még parányi zafírokat is dajkál... hegyikristályokat, cseresznyepiros gránátokat, mikro-meteoritokat... egy csipetnyi hordalék a mikroszkóp alatt Aladdin kincses ládikójává változik. De szépsége okán is kincses. Pénteki szabadnapomon egy kiruccanást terveztem ide, a fotóállványt is bekészítettem, hogy a manuális beállításokkal, a hosszú expozíciós idővel kísérletezzek.

Bükkös-patak

Amilyen szikrázó napsütés volt tegnap, ahhoz képest ma reggel... csepergős, recergős szürkeség. Hallgatom a pomázi buszsofőr rádiójából szóló reggeli hírmagazin bemondóinak erőltetett poénjait, az időjárás-jelentésben elhangzik, hogy az idő odakint "szottyos". Lehet, hogy meteorológiailag nem a legszakszerűbb kifejezés, de a lényeget kiválóan leírja. Sebaj. Belevaló túrázó nem válogat...

Pillantás Dobogókőről

Egy fiatal pár és én szállunk csak le Dobogókőn. Ők hamar felszívódnak a milliónyi ösvény egyikén, magamra maradok. De a látszólagos magányt villámgyorsan megtöltik a hangok és a mozgások: tengernyi madár sürög-forog-dalol, a Zsindelyesnél valaki pakolászik, valahonnan a távolból harkály dobolása is felhangzik. Fejemre húzom a kapucnit, elkattintom a "kötelező" fotót a kilátópontból, aztán szedni kezdem a lábam a piros háromszög jelzésen.

Végül is Valentin-nap van... én is kaptam szívecskét és csokrot :-)

Az út eleinte enyhén, majd egyre meredekebben lejt. Hirtelen finom neszezés hallatszik: millió hideg kis esőcsepp kopog a száraz, tavalyi avaron, behúzom a nyakam, a fényképezőgépet pedig a kabát alá rejtem. Valahonnan fűrészgép távoli hangját hozza a szél, munkanap van, az erdészeti úton jármű döcög el lassan.
A nedves időben szinte látni, ahogy kinyújtóznak a mohák, smaragdzöldjük szinte világít a tompa okker árnyalatok között. A távolban, a völgy túloldalán kéklik a hegyoldal a fák között, sárgásan fénylenek a cser és a bükk tavalyi, fent maradt, száraz levelei. A bükk hegyes rügyei, mint millió kis dárda döfnek a levegőbe. A Nap tallérja tompa fényű ezüstpénz a felhők mögött.

Ahogy leérek Király-kúthoz, szinte magához ölel a hajnalból itt maradt párásság. A kis patak jege már felolvadt. Néhol az úton is folydogál a víz, lábam nedves avarba mélyed.
Aztán felragyog a napfény, millió és millió gyöngykristály szikrázik fel: vízcseppek rezegnek minden ágacska végén. Frissen mosdatott, ünnepi ujjongás önti el a völgyet.
Egy kis időszakos tavat körbe is járok, hátha mocorog már valami korán ébredő béka, miegymás - de az állatvilág még nem mutatja meg magát. Mohos vulkáni kőgombócok nézegetik tükörképüket a vízben.

Egy utolsó pillantás a Dunakanyar felé

Ismét eltűnik a napfény, borongóssá és tűnődővé válik a világ, ahogy átballagok a Sikárosi-réten. Lám, egy részét vadkerítéssel bekerítették, de mellette el lehet menni, és hamarosan az erdészház rétjén járok, mielőtt belevetném magam a kék sáv jelzésű patakvölgybe. Sehol senki, élvezem a magány ünnepi pompáját.
Előszedem a fotóállványt, objektívet cserélek, összeszerelem, aztán kedvemre bóklászok a fürgén csobogó víz mellett. Lábam alá is kell nézni, mert már bújnak a hunyorok.

Mohák és zuzmók szigettengere

Szinte araszolva bóklászok lefelé, a víz kisebb-nagyobb szűkületeken, csobogókon át halad, másutt kiszélesedik, és kékesen derengő, lassú áramlású tavacskákat képez. Egy-egy kis zápor is átszalad. A víz igazi jeges-kék, gyönyörű a színkontraszt a tavalyi bükkavar érett bronzvörösével. Megunhatatlan látvány minden kanyarban!
Néhol át kell ugrálnom a patak kövein, csúszik is, ez a túracipő közel sem vízálló... bokáig sáros és vizes vagyok már, de nem zavar.

A pihenő fapadjai sajnos igencsak korhadtak már, moha lepi őket, a hidacska se új már, a turistajelzések viszont szép friss festésűek. Továbbra sem találkozom senkivel. Hirtelen ötlettől vezetve felkapaszkodok a kék kereszt jelzésen - huhh, de meredek - fiatal erdőben járok, szárazabb avar susog a lábam alatt, hihetetlen mértékű hántás látszik mindenfelé a kérgeken. A régebbiek már hegesek, az újabb metszőfog-nyomok nyomán friss-fehéren villan a fa húsa. Nem tudom megállapítani, hogy muflon vagy gímszarvas rudli dolgozik-e ilyen alaposan, de az biztos, hogy évek óta ide járnak.

Lajosforrásnál bukkanok ki. Ej, de szép hely ez egy turistaház számára! Vajon mi lesz a masszív rönképület sorsa? Most nem állok meg itt pihenni, éles kanyarral ráfordulok a zöld háromszög jelzésre Dömörkapu felé. Kitágul a táj előttem, ismét kiderül az idő, a kék égen fehér felhők kergetőznek. Hollók lágy korrogását hozza a szél.

A Kőrösi Csoma Sándor-pihenőnél megállok szétnézek a szurdok peremén. Odalent a mélyben ott a Bükkös-patak, itt fent frissebb és már málladozó nemzetiszín szalagok, koszorúk. Gondolataim Kelet felé szállnak, a Himalája jeges bércei és egy sovány, aszketikusan izzó tekintetű kis erdélyi ember felé, akit arrafelé még ma is szentnek tartanak.

Innen már végig lefelé tart az utam. Kibukkanok az aszfaltúton, bal kéz felé ott a patak és egy parkoló, most is álldogál benne három autó. Néhány kutyasétáltató bóklászik erre, pár szót váltunk, megvakargatok pár szőrös tokát, hátat, begyűjtök néhány nyalintást, a cuccom otthon úgyis megy a mosásba...

Leereszkedek a dömörkapui vízeséshez, nedvesen csillognak a sziklák. Egy öreg, korhadt fát forgácsokra szedtek a gombák, maroknyi vadvilág ez itt lent. Dübörögve zuhog a víz a sziklalépcsőn.
Órámra pillantok: ötven perc múlva jön a busz az elágazáshoz, lassan ideje indulnom... nekivágok lefelé, busz hétköznap ide nem jön fel, ha jól értem a kiírást. Két-három kilométer békés séta vár rám az aszfalt szélén, autó egy se jön, kétfelől a bokrokban cinege-áradat hemzseg, fejem felett rohannak a fehér és sötétszürke felhők, a katonai gyakorlótéren semmi sem mozdul, csak egy-két varjú.

A busz érkezéséig még van tíz percem, ez az út már sokkal forgalmasabb, jönnek-mennek az autók. A busz pontosan érkezik, a HÉV jegyet megvettem már előre, nincs más dolgom, mint kényelmesen elhelyezkedni a fűtött szerelvényben és elővenni egy jó könyvet a hátizsákból... remek nap volt, és ez az alig 16 kilométeres, de látnivalókban gazdag kis fotós-séta valójában kitöltötte a napot.