Kristályerdő Dobogókőn: zúzmara-varázs decemberben

 Napok óta nézegetem a webkamerákat... vajon látható-e még valahol a hetek óta tartó "hidegpárna" ködből kicsapódó zúzmara-varázs? Vajon a Csóványosra menjek-e fel a látványért, vagy elég Dobogókőre?

Végül is a menetrend döntött helyettem. A Csóványos, vagyis Királyrét és a Börzsöny felé hétköznap jobb a csatlakozás. Mivelhogy autóm nincsen, igaz, nem is vágyom rá, ez most megkönnyítette a dolgot.

 Korai ébresztőt csilingel a vekker, de már talpon vagyok addigra. Holmijaim összepakolva, de igazából egy ilyen tervezett, rövid fotós-sétához nem is kell sok cucc. Kesztyűt nem is viszek, csak zavarna az exponálógomb nyomkodásában, egyébként meg nulla fok körül lesz, az nem igazán hideg.

Olyan könnyen megy a jegyvásárlás az automatából, hogy a sikeren felbuzdulva megveszem visszafelé is. Az első szerelvény, ami befut, csak Békásmegyerig megy, de felszállok rá - inkább várakozok a békási peronon, mint még tíz percet itt a föld alatt, ezen a végtelenül csüggesztő állomáson. Így is lesz, a tíz percet Békásmegyeren azzal töltöm, hogy figyelem egy csámpás hím galamb széptevését, ahogy fémes fényű nyaktollait felborzolva pipiskedik, pörög-forog különféle tojók körül, akik látványosan semmibe veszik.

Jegyellenőr jön, aztán már szállok is le Pomázon, irány a buszmegálló, ahol már szállnak is fel a Dobogókő felé tartó utasok. Korán van még, tán ha tízen vagyunk a buszon, azok is többnyire helyiek. 

Csüggesztő szürkeség dereng mindenfelé. Nem győzöm a tegnapi webkamera-felvételekkel biztatni magamat, hogy csak nem olvadt el egy éjszaka alatt minden... De még Kétbükkfa-nyeregnél sincs nyoma semmi zúzmarának. Csak a nyirkos, összetapadt avar látványa, a szürke félhomály, valamint egy vidám, tinédzserekből álló kirándulócsapat mutatkozik. Ezek jókedvét bezzeg semmi se tudja elvenni!

Aztán hirtelen kicsipkésedik az erdő körülöttem. A Manrézához érve már forgatom a fejem... ó, lesz itt látvány!

A parkolóban még alig egy-két autó szomorkodik, gondolom az itteni büfék dolgozóié, amott valaki épp most rak meg egy tábortüzet, kesernyés füstillat száll. Jó nagy a köd, de itt már nem szürke, hanem a zúzmara miatt vakítóan fehér köd terjeng. És tényleg nincsen hideg.

Először Király-kút felé indulok, szeretem ezt a szakaszt. Meg-megállok fényképezni, és ahol lejt az út, úgy rövidülnek a zúzmarafürtök. Az olvadás egyre rövidebbre nyírja a szélfésülte copfokat, alattam egyre több a sár... De ennek is megvan a szépsége, ráadásul teljes zavartalanságban bámészkodhatok. Hol az örökzöld szederlevelek, hol a fán fennragadt bronzos csertölgy-lombok, hol valamilyen színes bogyó látványa ragadja meg a figyelmemet.

Aztán egy ponton úgy látom, nincs érdeme tovább menni lefelé, a sáros szürkeségbe, ezért visszafordulok, és a másik irányba indulok, a Rezső-pihenő felé. Egészen más világ! A hegynyergen átbukó szél fantasztikus jégformákat varázsolt minden apró kiszögellésre, vékonyka bükk-gallyra, jégfolyamot faragott a tűlevelekre, még tovább csipkézte a száraz tölgyleveleket...

Igazi mesevilág! A kirándulók száma is sokasodik... egyre több embert látok kisgyerekekkel, szánkókkal, kutyákkal. De mindenki mosolyog, sokan köszönnek is. Főleg akik szintén fotózni jöttek, mindenféle kamerákkal. Látok állványt és profi felszerelést is. 

A köd tovább hömpölyög, a mélyben szürke, akár az Északi-tenger. Hol itt, hol ott zúdul le egy adag zúzmara. Néha ág is reccsen, nem bírja a terhet. Nem is teljesen veszélytelen most az erdőben sétálni! 

Bóklászok mindenfelé, jelzetlen utakon is, hogy elkerüljem a tömeget. Ennek köszönhető, hogy elkeveredek (hé, nevetni nem ér! Ilyen ködben a legtöbb ember a fürdőszobájába se találna oda!). Ami nem baj, mert még több szépségre bukkanok, igazi "meghitt" kis zugokra, ahol érintetlen a lehullott zúzmarából szövődő kristályszőnyeg... Lépteim nyomán recsegve omlanak szét a lehullott jég-tincsek. Viszont a buszt értelemszerűen lekésem, de így legalább van még egy órám itt fenn.

A parkoló immár tömve autókkal, az út szélén is végig parkolnak. A bódék teljes gőzzel üzemelnek, a kilencszáz forintos hot-dogra is van vevő. Alig ismerek rá a helyre. Megint keresek egy irányt, ami még nem volt...

Békés, meghitt nézelődés, forgatom a fejem, lépésről lépésre fedezek fel új csodákat. Ilyen képződményeket nem látni minden nap! Hol "jégmókus", hol jégből formált Beethoven-profil ragadja meg a figyelmemet és a fantáziámat. Mennyi mindent nem látnak meg az emberek, akik csak mennek-mennek, gondolataikba hipnotizáltan, mint a robotok! Élvezem a csendet, körülvesz a köd-köpeny, ami szó szerint láthatatlanná tesz, holott érzem a tábortűz füstillatát, néha hallok egy-egy gépkocsit is... de ami a látványt illeti, lehetnék akár a sarkvidéken is.

Csodálatos!

Két világ határán: a zúzmara-zóna gyakorlatilag "elvágólagos"

Az olvadás karmokká csipkézte a jégfüggönyöket, szinte utánam nyúlnak... amott fehér fellegként záporoznak a jégszilánkok. Nyakamba is pereg pár, felnézek, ki rugdossa rám a jeget? Okos, fekete szempár néz rám vissza, aztán a fakopáncs ismét munkához lát. Apró kékcinegék reppennek ide-oda, láthatóan egymást is figyelik, veszély-jelzésre éberen. Éhes az erdő ilyenkor!

Erről eszembe jut, hogy bizony én is éhes vagyok, szóval nézzük csak azt a buszmegállót még egyszer... még elbíbelődök a jégfátyolba dermedt galagonyabogyók fotózásával, aztán már be is áll a sárga busz, amin a sofőrrel együtt heten vagyunk, bezzeg ami autó-tömeg tolong... Élvezettel "olvadok ki" a fűtött belső térben, nem is vettem észre, hogy mennyire átfagytam. Meglepő módon jegyellenőr is jön, ő a nyolcadik utas (felidézve bennem egy régi film-élményt...)

Kis didergés "kell" még a pomázi peronon, míg megjön a HÉV - ez a csatlakozás nem tökéletes - de aztán ismét kellemes utam van, megint jön a kalauz - ma négy utazásom volt, ebből háromnál jött, ez rekord, mert máskor fél évig nem látok egyet sem - olyan kevés az utas, hogy lehuppan mellém a pocakos, idősödő kaller, és jót beszélgetünk arról, hogy mennyivel kevesebb mostanában az agresszív részeg a járműveken. "Az emberek otthon isznak" - foglalja össze a járvány elleni intézkedések látható eredményét, azért némi sajnálkozás is rezeg a hangjában, a bezárt kocsmák miatt.

Kitárgyaljuk még a covid-tesztelés visszásságait, a házibulik veszélyeit és a két ünnep közötti ügyeletbe beosztott dolgozók sanyarú sorsát. Egy-egy ilyen beszélgetés többet mond a hazai valóságról számomra, mint egy többoldalas szociológiai elemzés. És a legtöbb országjárásomra jut néhány ilyen rövid beszélgetés, érdekes ember, történet... ez is az egyik ok, ami miatt szeretek kirándulni. Vonattal-busszal!