Kóstoló a Kéktúrából: Piliscsabától Dorogig

 2020 decembere van, most nincsenek szervezett teljesítménytúrák, tájfutó versenyek... legtöbbször amúgy is magam kóborlok az erdőben, de most bizony hiányoznak a túratársak... Ezért nagyon feldobott, amikor egy invitálást kaptam egy kis létszámú, vírusbiztos sétára. A terv egy alig 20 kilométeres, nem jelentős szintkülönbségekkel járó túra az Országos Kék vonalán, Piliscsabától Dorogig.

Korai ébredés, irány a Nyugati pályaudvar! Kicsiklandozom a jegyet az automatából, bár arra nem jövök rá, hogy tudom érvényesíteni a BKV bérletem miatti kedvezményt. Lassan gyűlnek a többiek is a peronoknál, régebbi kirándulásokról ismerős arcok. Mára szép időt mondott a meteorológia, sok kirándulót kicsalt a szabadba... kirajzanak a népek, ha tehetik.

Elsuhan a vonat a Duna felett, aztán a Pázmáneum fura, Makovecz-féle ferde tornya mellett, borongós az ég. Néhány felhő fehér hasa súrolja a feketéskék pilisi hegyeket. Mintha a Nap sem kelt volna még fel, pedig óra szerint bizony már fent van... valahol, a felhők felett.

Nincs hideg. Vidám kis csapat tagjai köszöntik egymást a piliscsabai parkolóban. Vannak, akik autóval jöttek. Aztán elő a Kéktúra füzetekkel, mert itt mindjárt van is egy pecsételő hely! Nekivágunk, homok süpped a lábam alatt, az út sármentes, kellemes, széles szekérút. Nem is nagyon kanyarog, nem is nagyon emelkedik, amolyan "beszélgetős" terep ez. Forgatom a fejem jobbra-balra, fotótémák reményében, de bizony nem sok van: a szürkés fények, bánatos nedves avar-színek nem kedveznek az amatőr természetfotósnak. Az egyetlen színes foltot a harsány zöld, vastag moha-párnák képviselik. A távolban kékesen derengő törzsekkel bontakoznak ki a feketefenyők.

Előttünk Piliscsév piros háztetői. A csinos falu központjában meg is állunk egy parkban, előkerülnek a különféle házi jellegű, antiszeptikus hatású innivalók a hátizsákokból, valamint a papírpoharak. Az ég is kezd kékülni, kövér, fekete felhők száguldanak, erős a szél. A napfény szinte színpadi reflektorként világítja meg a lombjavesztett fákat, képeslap-szépségű tehénkéket.

 Piliscsév után hamarosan igazi, napsütötte réten ballagunk, érzem a napfény melegét a bőrömön. bíborvörös vércseppek módjára ragyognak a csipkebogyók, templomi színes üvegablakokká válnak a szederlevelek az átsütő fényben. Gyönyörű! Felhőcafat vágtat át előttem, nem fogunk ködbe merülni...

A következő pihenőnk Klastrompuszta, a kolostorrom melletti ácsolt fa padok... Ó, a Pálos70 túra egyik ellenőrzőpontja, mégpedig az, ahol a holtpontom szokott lenni úgy 40 kilométer után, és már sötétedik... most decemberi, déli napfény simogatja ferdén az évszázados kőfalakat. Amott meg a Klastrom-szirtek, ahol idén tavasszal azt a pompás baracklevelű harangvirágot találtam!

A kék sáv jelzés most egy darabon az aszfaltúton vezet, két autó el is halad mellettünk...Örülök, amikor jobb kéz felé letérünk a sorompó mellett belépve az erdei útra. Emelkedő, jól is esik, kimelegszem. Ragyogó kék ég feszül fölém, szép fehér, amolyan "hidegfrontos" felhőkkel. Sárgán ragyog a mezei juhar néhány ittfelejtett levele... narancsszínben a tölgy, a cser levelei. A mogyoróbokor tenyérnyi levelei még ragaszkodnak a zöld színhez.

Megállunk a legmagasabb ponton, az erdő közepén: Mikulás-ajándékozás! Kis csoki jut mindenkinek. Fura érzés, kicsit meleg van, többen vagyunk mikulásos pólóban, pulcsiban (az enyémen Rudolf, a piros orrú rénszarvas ékeskedik). Ragyog a napfény.

A túra talán legszebb része jön: a Kétágú-hegy alatt fut az út, magasra nőtt, megsárgult füveket lenget a szél, ritkás bokrok dédelgetik színpompás, fényes bogyóikat. Meglepetésemre még egy színes lepkét is megpillantok. Apró madarak sürögnek-forognak. Balra lent Kesztölc merül el a párás, kékes homályban. 

Ahol az ösvények elágaznak, megállunk kicsit piknikezni, leülünk a leterített kabátainkra... Fura ez decemberben. Olyan az egész, mint egy szépia-színű régi fotográfia. Időtlen pillanat, nagyon jól érzem magamat.

Az út lefelé fordul, átvágunk Kesztölcön - nini, itt az ismerős buszmegálló, ahová egyszer egy eltévedésem kapcsán kerültem, és itt jött szét nyáron a túrabakancsom... Nem hiszem, hogy az ország összes buszmegállóját ismerném, de közel az összeset, az meglehet.

Kesztölc után kacskaringós, homoktalajú ösvényeken haladunk. Liánok tekeregnek a vékony törzsű fákon. Érdeklődve hallgatom a többiek beszélgetését... Izland tájai elevenednek meg, elveszett csomagok kálváriája, ki hol járt már, kivel mik történtek... kifejezetten érdekes. 

Aztán már itt is vagyunk Dorogon, ahol meg kell találni a Kéktúra pecsételőhelyet - van erre okostelefonos alkalmazás, stimmel is, megvan a bélyegző! A vonat pedig, vissza Pestre, tíz perc múlva indul. Ideális időzítés. Itt is jártam a nyáron, amikor a Palatinus-túra és a Strázsa-hegy vad orchideáira voltam kíváncsi... de szép nap is volt az, a tavaszi kijárási tilalom utáni első valamirevaló kirándulásom! Végignézek az ipari jellegű tájon, jegypénztár persze nincs, de még automata sem - pedig Dorog nem kis falu - na majd a kalauzzal boltolok...

Jön a szerelvény, maszkot fel, ismét vár a nagyváros, és egy dolgos "home office" hét... de könnyebb lesz ezzel a kis feltöltődéssel!