Terep-járó: Páfránynézegető kirándulás Dobogókő környékén

Szombat reggel február elején. Vastag felhők borítják az eget, nem éppen kirándulóidő... de én már nagyon vágytam a szabadba. Az elmúlt napokban túrákat terveztem országszerte, kiteregetett térképek fölé hajolva... Hátha idén is sikerül pár érdekes növényfajra, szép fotótémára, hangulatos tájra bukkannom! Persze az is számít, hogy mi közelíthető meg jól busszal, vonattal. Vannak Budapest környékén is olyan vidékek, amik emiatt szinte "fehér foltok" a számomra... na de a Pilis semmiképp nem ilyen! Most február eleje van, igazán "diétás" időszak a természetfotós számára, nem kényeztetnek úgy el a színek-formák, mint akár márciusban, akár az őszi, színpompás lombhullás idején. Alszik, vagy épp hogy ébredezik ilyenkor a növényi természet. Kivéve persze a mohákat és a zöld levelekkel áttelelő páfrányokat. Reménykedek, hogy ezen a pilisi túrán találkozhatom velük...

Zöld mohával borított, vulkanikus (andezit) "kőgolyó" Dobogókő közelében

Szinte indokolatlanul jó kedvem van. Zajos hajléktalan-brigád bandázik a Margit-híd alatt, a jegyautomatáknál, de nem szállnak rám - és a szerelvény is befut hamar, amivel egészen Pomázig "repülök". Vastag, szürke, szombat reggeli köd hempereg a Duna felett, az alacsony hegycsúcsok tetejét sem látni. Van időm Pomázon a dobogókői busz indulásáig, megiszom hát egy papírpoharas kávét a Szomi-hami büfé előtt ácsorogva. Három melós támasztja még a pultot, nekik a szombat sem szabadnap. Nekem szerencsére igen, erre vigyázok is, ne vállaljak be munkát hétvégére, legfeljebb adminisztrációt...

Novemberi színek is lehetnének... de a madárdal már tavaszt idéz

Korán van, a buszon nincsenek sokan. Pár szót váltok egy idősebb kiránduló párral, még nálam is több objektív és fényképezőgép van náluk. Latolgatjuk, mekkora lesz a sár. A sárga, nagy busz begördül a megállóba, irány Kétbükkfa-nyereg!

Az idősebb pár is ott száll le, búcsút intek nekik, elindítom a telefonomon az útvonalrögzítőt - ezt nevezik "csiganyálnak"... aztán vidám léptekkel elindulok a zöld kereszt jelzésen felfelé. Itt a közelmúltban fakivágás volt, szerencsére csak szálazós, de azért ez is feldúlta az ösvényt... Sár, az van éppen. Hamarosan elsüllyed mögöttem az aszfaltúton elzúgó autók hangja, a Pesten töltött hét emlékei, és kezdem látni, mi vesz körül. Bronzszín leveleken, vékony bükkágakon ülnek, rezegnek a vízcseppek. A köd valósággal átölel. Hangos koppanással hullanak le a fákról a kövér cseppek, de finom szemű eső is szitál. A köd finom zizegése elnyel minden neszt. Ez a háttérzene a széncinege harsány, tavasz-hívogató "sisinpérc, sisinpérc!" énekéhez.

Közönséges édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare) csoportja egy andezitsziklán

Jobb kéz felé letérek a zöld háromszög jelzésre, teszek egy kitérőt a Fekete-kő felé... emlékszem, pár éve mekkorát estem itt, palacsintányi kékesfekete zúzódást beszerezve, amikor megcsúsztam egy avarba rejtőző, kérgét vesztett, nyálkás fatörzsön... Azóta nem is jártam erre, és most, februárban egészen más képet mutat. A sziklaormon sok apró énekesmadár tesz-vesz. Széncinegék, barátcinegék, csuszkák, de fel-alá repked a távolban elmosódva a nagy fakopáncs is.

Kiránduló pár érkezik, megszólítanak, nekem is ismerősnek tűnnek... igen, a Pálos70 túrán találkoztunk, hát az se most volt. rendszerint egybeesik a Budapest Maratonnal, ahol csapatban szoktam indulni. Beszélgetünk, együtt ballagunk lefelé a Pilis-nyeregig.

Kíváncsi széncinege - Parus major

Ellenőrzésképp megnézem a térképemet, bár indulás előtt memorizáltam az útvonalat. Most alulról látom a Fekete-kő meredek mészkőszikla-bércét, a fák alatt rőt, nedves avartenger. Most mintha kicsit világosabb lenne, elállt a szemergés, vidáman kacskaringózok együtt az úttal Pilisszentlélek felé. Gyönyörűek a színek!

A faluban - szokás szerint - alig mozdul valaki, intek két öregúrnak, akik a kerítést támasztva beszélgetnek. A Svejk kocsma, gondolom, zárva, mint minden a karantén miatt. Száll a fűtés füstje a kéményekből. A hangulatos, kopottas faluképből kicsit kilóg az egyetlen, hosszú utcán lassan elguruló Alfa Romeo meg egy nagy BMW. Kutyák acsarognak rám versengve az utca két oldalán, szerencsére kerítések mögött. A két luxuskocsi a másik irányban is elhajt mellettem.

A madarak már a tavaszról énekelnek... széncinege (Parus major)

Jobbra el, felfelé kapaszkodok, egyszer itt szedtem le az úttestről egy nagy, kövér varangyosbékát, hogy el ne üsse valami... aztán vékony törzsű sarjerdőben járok, ismerős ösvény ez. Hamarosan kibukkanok a pálos romoknál. Kopott zöld, rövidre kaszált fű, és nini: a két ismerős autó is itt parkol. Szóval ide jöttek, a középkori romokhoz. Hallom is, ahogy egy asszony - szájmaszkban - a "szakrális térről" magyaráz, menekülőre is fogom, végtére is húsz évig muzeológus voltam... Amott egy egész más jellegű társaság szalonnát süt a kijelölt tűzrakó helyen.

A hajdani pálos remete-szerzetesek helyett most páfrányok laknak a falak között. Az ódon kövek között rábukkanok régi ismerőseimre, a kövi és az aranyos fodorkára.

Nem minden páfrány, ami elsőre annak tűnik... nehézszagú gólyaorr, vagy turbolya, vagy valami... de biztosan nem páfrány

Az Égett hárs turistaút-kereszteződésénél ismét jobbra fordulok, jelzésem immár a kék kereszt, ezt követem egészen a Hoffmann-vadászházig, sőt tovább, a Szakó-nyeregig. Ismét szinte sötét lesz, összetorlódnak a felhők a fejem felett, és hangulatom is borongósabbá válik. Jókedvre-derítőként előásom a banánt és egy zacskó ropit a hátizsákomból, és szépen elrágcsálom, amíg a méterek fogynak a lábam alatt. A vadászházig semmi érdekes nincs - sarjerdő, benne egy-egy öreg bükkel, gyertyánnal - aztán átugrok a Malom-patakon, és a vadászház után ismét felfelé veszem az utat.

Szeretem ezt a szakaszt, bár meredekebb, mint amire emlékeztem. A fák alatt hatalmas andezit görgetegek, harsány zöld mohaburkolatban. Az avar rőtbarna, a fákon maradt száraz lomb már-már rózsaszínes tónusú narancssárga. Ismét ismerős kiránduló bukkan fel az ösvényen, legalábbis kiderül róla, hogy szokta olvasni ezt a blogot... Elbíbelődök egy elegáns, fekete sapkás kis barátcinegével, incselkedik velem, ide ugrik-oda ugrik, fejét félrebillentve néz rám fényes, fekete, okos szemeivel, aztán épp amikor rá állítom a fókuszt és kattintanék, szinte kacagva odébb ugrik.

Hegyesszárnyú édesgyökerű páfrány - Polypodium interjectum, mészkősziklán

Elhaladok kedvenc sziklaformám, a Kővarangy mellett - dülledt szemeivel figyel, persze bármit bele lehet látni az itteni formákba, van mindenféle. Egy nagy, vízszintesen kettéhasadt sziklatömböt lehajtott fejű gyászolóként vesznek körül a fák, amott kúp formájú sziklagúla magasodik.

Ballagok felfelé, aztán az erdészeti útra érve rövid időre vízszintesre válik az út, és bizony megjelenik az efféle utak sajátossága, a sár is. Ahogy felfelé nézek a hegyoldalon, a fák között megrekedt fehér ködfoszlányok incselkednek velem. Utam felfelé kanyarodik, lassan beérek a ködzónába. Elmosódik, szinte áttetszővé válik a fatörzsek szövevénye. Ismét ciripelni-zizegni kezd körülöttem a köd, és érezhetően hűvösebb is lesz... felhúzom a cipzárat a kabátomon. Megszemlélem régi ismerőseimet, a Tost-sziklák páfrányait, rábukkanok egy ki tudja, honnan idekerült örökzöld babérmeggyre, aztán már csak a "célegyenes", a Dobogókőre vezető három kilométeres út vár rám. Megnézem a papírcetlire kijegyzetelt menetrendet és az órát a telefonomon... hűha, ha jól kilépek, elérem a buszt!

Hegyesszárnyú édesgyökerű páfrány - Polypodium interjectum

Végül is teljesen mindegy, milyen útvonalat tervezek, a vége mindig az, hogy sietni kell a buszhoz. Ráadásul sár is van, a csúszós, kijárt fajtából, szeretné megkaparintani a túracipőmet... elszánt cuppogással haladok, persze azért nézem a fák-bokrok alját, hátha látni már egy-egy korai pirosló hunyort, vagy hóvirágot... de semmi ilyet nem látok, kiránduló viszont még ebben a reménytelen időben is sok van. Vagy egy kilométerről érzem a bográcsos tábortűz illatát, a párás idő lenyomta a füstöt, meg is éhezem... egy jó kis csülkös bablevest bizony be tudnék kanalazni!

Őszies színek februárban

Tökéletes időzítéssel érek a buszmegállóhoz, ahogy kiszámolom, ez bizony hatperces kilométereket jelentett, nem rossz tempó felfelé, sárban! A fotók is tűrhetőek lettek... és nem kevesebb, mint öt páfrányfajjal találkoztam!

A buszon andalító meleg van, működik a fűtés, utas alig... Pomázon kicsiklandozom a HÉV-jegyet az automatából, aztán gyakorlatilag ebédre otthon is vagyok, nincs más hátra, mint a képekkel való bíbelődés és a szombat esti pihenés.