Terep-járó: Szokolya-Királyrét-Nógrád: börzsönyi "villámlátogatás" áprilisban

A tegnapi hosszú túra után mára, vasárnapra rövidebbet terveztem - egy félnapos, körülbelül 15 kilométeres sétát a Börzsönyben. A meteorológia kellemes napsütést jövendölt, nos, tévedtek, de így is az egyik leghangulatosabb "villámlátogatás" lett ez kedves tájamon.

Vörösbegy - Erithacus rubecula. Védett faj

A Nyugatiban már bent áll a vágányon az emeletes vonat. Mostanra már nem hat az újdonság varázsával, de örülök neki. Ismerősre is bukkanok, aki szintén kirándulni indul, egészen Vácig beszélgetünk, miután kicsiklandoztam a vonatjegyet Szokolyáig, aztán a visszaútra is, Nógrádtól Budapestig. Tudom, hogy most nem andaloghatok valami sokat, szaporáznom kell a léptem, mert ha lekésem a kiszemelt járatot, a következő vonatra visszafelé három órát várhatok...

Erdei galambvirág (Isopyrum thalictroides) és bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides)

Lassan elborul az ég, felhők kúsznak rá, ahogy a vonat közeledik a Dunakanyarhoz. Vácott átszállok a kis piros szerelvényre - ez valóságos időutazás - aztán már zötyögünk is.

Szokolyán csak én szállok le a "piroskáról". A vonat melegéből kilépve bőrömbe mar a hideg. Szedni kezdem a lábam a patak mentén, a piros sávval jelzett úton. Sebaj, legalább jó lesz a tempó!

Az út a völgy alján, a patak mentén kanyarog. Nem tudom, mi a patak neve, a térképem szerint Szokolya alatt Les-völgyi pataknak hívják. Bármi is a neve, párszor átugrálok rajta. Mindenesetre, jártam már itt nem is egyszer... pár éve például, egy geo-túrán, érdekes ásványokat keresgéltünk a hajdani meddőhányókon, és gránátszemcséket a patakmederben. Milyen szép nap volt az!

A patak völgye még épphogy kezd zöldülni

Már nem fázom. Az út lassan, kanyargósan emelkedik, a völgy mélyén párák ülnek, a fák tövében apró, színes virágok. Sárga bogláros szellőrózsa, fehér galambvirág, lila keltikék, salátaboglárkák... amott picike, piros csészegombák... a furcsa sápadt-hússzínű élősdi növény, a kónya vicsorgó emelgeti a nedves, barna tavalyi faleveleket. Mennyi szép, apró látnivaló!

De nem a virágok adják most a legemlékezetesebb pillanatokat, hanem a madarak. Lomb még nincs, a völgynek kiváló az akusztikája, és harsog, harsog benne a madárdal. A fakopáncs szinte majomként ugrik egyik törzsről a másikra. Dobolása rákontráz az apró énekesekre. A reggeli félhomályban lassan élesednek ki a kontúrok, barna őz-popsit látok eltűnni a fák közt hangtalanul.

Régi és új...

Mély pocsolyák sora. Bennük egymást érik a békák petecsomói. Vannak régiek, mohosak, és egészen újak. Mintha millió kristály-szem nézne rám vissza.

Fura, meghitt érzésekkel ölel át a hűvös, borongós áprilisi erdő. Egyetlen ember sem jár erre. Senki sem jár erre, csak a születő, csalóka tavasz!

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Felérek a kaszálórétre, felettem a monoton, szürke égbolt. Aztán már itt az elágazás, az új kilátó felé, most nem megyek fel - túl látványos kilátás amúgy sem ígérkezik ebben az időben... Lent csobog a patak, füst száll fel lomhán a Zsindelyes kéményéből. Száraz a föld, régóta nem esett, szalamandrában nem is reménykedek - nem is látok egyet sem.

Viszont két énekes koncertjét is elcsípem: fejem felett vörösbegy énekel, aztán hangfelvételt is készítek az énekes rigó produkciójáról. Feléje tartom a mikrofont, és a madár csak énekel, énekel, kétszer-háromszor ismételve ugyanazt a rövid strófát.

Még mindig sehol senki, sőt a Bajdázói-tó körül is csend van és néptelenség. Vasárnap délelőtt! Furcsa, vákuum-szerű érzésem van, itt mindig van egy csomó kiránduló... a valóságot két zajos biciklis srác érkezése állítja vissza. Körbesétálom a tavat. Néhány petecsomó árválkodik benne, és a vízben úszó száraz fatörzs-darabon egy mocsári teknős, amire nem mondhatom, hogy napozik, mert hogy napsütés, az nincsen, de a teki szemmel láthatóan beleéli magát, fejét az ég felé fordítva sütteti magát a semmivel.

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Újabb növényfajok képei kerülnek fényképezőgépem memóriakártyájára: liláskék indás ínfű, ibolya, kerek repkény, pettyegetett tüdőfű, tavaszi lednek. Erdei pinty pár illegeti magát előttem, a hím az avar közt kotorászik, szürkésbarna párja egy kiálló szürke gyökérdarabon áll, és idegesen figyeli közeledésemet.

Ideje folytatni az utamat, van még két órám a nógrádi vonatig... Nekivágok hát, ezúttal a Zsindelyes mögötti bicikliúton megyek fel, itt sokkal kevesebb a madár, mint lent, a pataknál. Szinte csend van. Rákanyarodok a zöld sáv jelzésre, felettem furcsa hullámokat vetnek a felhők. Megbűvölve nézem... ritka felhőfajta, Asperatus undulatus, jelzi a légköri kavargást, miközben itt lent még szélcsend van...

Kónya vicsorgó - Lathraea squamaria

Ősszel jártam erre utoljára, akkor ragyogó októberi nap volt, és bőgtek a szarvasok. Micsoda felejthetetlen látvány volt a tőlem pár méterre elimbolygó királyi agancspár! Micsoda érzés volt, ahogy a bőgés hangja végigbizsergett a gerincem mentén!

Most az erdő a madaraké. Ahogy ballagok, aránylag tűrhető képeket sikerül készítenem egy nagy fakopáncsról, sőt egy fakuszt is megpillantok, ahogy a fatörzsön siklik. Holló repül el felettem hangos szárnycsapásokkal.

Odúnak kicsi, de terített asztalnak alapos munka: fakopáncs táplálkozásnyoma. Remélem, megérte a fáradozást

Előttem Nógrád, a stoppos felemelt hüvelykujjára emlékeztető várrommal, a falu akár egy vasúti terepasztal terül el előttem. Most már nem kell sietnem, van időm a falu határában "gyomolni". Mocsári gólyahír, és egy csoportnyi különlegesen dekoratív foltos árvacsalán késztet megállásra, fotózásra.

A Kálváriáról mindig az jut eszembe, hogy talán régészeti leleteket rejt... amott is van egy domb, szigetként emelkedik... ki tudja, talán ősi időkben emberek laktak itt, ahol most facsoport meredezik, és kis kápolna szerénykedik az árnyékban. A pár sírkőből álló régi zsidó temető sírkövein ott vannak az emlékezés kavicsai. A mezőn fekete varjúcsapat keresgél.

Béka petecsomó

A Csurgó-forrásnál most is tölti valaki marmonkannáit. Az állomáson egyedül vagyok, leülök a pirosra festett fa padok egyikére, és szép csendben elrágcsálom a tízóraimat. Aztán érkeznek még néhányan, és a kis piros vonat is bezakatol. Két veréb veszekszik a kerítés tetején. Egy elhagyatott padlást rozsdafarkú szemléz, ki-be repülve.

Mennyi ajándékot kaptam ettől a szürkének ígérkező naptól...