Terep-járó: Tata: tavak, patakok, források és a Fényes tanösvény

Alig akar az idén tavasz lenni... szabadnap, hétköznap, ilyenkor a legjobb kirándulni menni. És ha borongós az idő... akkor mi van? Madarakat fényképezni talán még jobb is az ilyen idő... lomb is alig van még a fákon, ami rejtené őket. Tata pedig vizes élőhelyekben bővelkedik - a tavak városának is nevezik - így hát változatos madárfajokra számítok, és kevés zajos kirándulóra, akik felzavarnák őket. Ráadásul a Fényes tanösvényen még nem is jártam... Akkor hát: irány Tata!

Nagy kócsag - Ardea alba

Már megint itt álldogálok a Déliben... A kora reggeli kék égre látványos, fehér felhőpamacsok úsznak. Bámészkodok, szorongatva a papírpoharas kávét. Tudom, hogy ez a sor csinos kis gomoly a későbbi, masszívabb felhők előőrse, mégis szép látvány. Vajon mit hoz ez a mai nap?

Aztán szalad velem a vonat Nyugat felé... nézegetem a sarjadó vetésben szemezgető őzeket, a felhők árnyékainak játékát a szántóföldeken. Lassan elborul az ég.

Kerékpárút az Által-ér mentén

Vértesszőlősön szállok le, hogy megnézhessem a horgásztavakat. Meglegyint a hideg, ahogy kiszállok a fűtött szerelvényből... a peron beton, sivár, sehol egy lélek. Múltkor balra fordultam a piros jelzésen, a hegyek felé, most jobbra térek, rá a bicikliútra, ami tanösvény és a Camino kagylós jelzéseivel is büszkélkedhet.

Messzire ellátni, a nádbugák közül kifehérlik a vértesszőlősi katolikus templom fehér homlokzata, mellettem az Által-ér sima vize tükrözi az esőtől súlyos, szürke felhőket. A vízen tőkés récék álmodoznak, közeledtemre nagy zajjal és méltatlankodó hápogással reppennek fel, hogy pár méterrel odébb, látványos csobbanással, ismét vízre szálljanak. Ez párszor megismétlődik - mindig vagy tíz méterrel vannak előttem - amikor kicsit dermedt ujjakkal megpróbálom lencsevégre kapni a jelenetet. Erre juszt se mozdulnak semerre sem! Ragadozómadár vitorlázik át a fejem felett, a nádasban láthatatlan madarak cserregnek, csivitelnek. Jól érzem magam, a hosszú, sima, betonozott sáv lassan fogy a lábam alatt.

Régi téglahíd az Által-éren

Elballagok a Nagy-Kacsás tó mellett... igazából nem is nagy, kacsa viszont tényleg bőven akad rajta. Stégek nyúlnak be a nádba, végükön egy-egy apró horgászbódéval. A következő tó nagyobb, "komolyabb", bár a neve nem túl hívogató: Által-éri ülepítőként nevezi meg a térképem. Ehhez képest szép emeletes faházak sorakoznak a partján, sőt a benyúló kis szigeten is. Egészen varázsos látvány a vörös és a barna különféle árnyalataira festett házak sora, ahogy a sima vízen tükröződik. A parkolóban néhány felső kategóriás autó, valamint egy tábla, ami szerint nemcsak horgászjegy, hanem "látogatójegy" is vásárolandó itt. Igazi horgászparadicsom lehet, de legalábbis népszerű hely! Páran most is mozgolódnak itt, tesznek-vesznek a házak körül. El tudnám képzelni, hogy eltöltsek itt pár napot, az egyik házban, kilátással a tóra... ha még rendes net is van erre, akkor dolgozhatnék innen...

Ábrándozásomat egy zöld küllő felbukkanása szakítja meg, persze most sem sikerül értékelhető fényképet készítenem róla. Ezzel a fajjal egyszerűen nincsen szerencsém! A rozsdafarkú bezzeg szinte pózol... amott pedig barázdabillegető iszik az aszfaltkátyúban megült esővízből. Oázis az aszfaltsivatagban...

Által-ér

Tata kertvárosi, szélső házsora marad el mellettem, kellemes környék, telepített nyárfás ligetekkel, ahol a fák tövét most lila ibolyák és fürtös gyöngyikék pettyezik.

És már itt is vagyok az Öreg-tónál! Ej, de borongós, szeles idő van... A víz barátságtalanul fodrozódik, rosszul sikerült balatoni nyaralásokra emlékeztet. A víz felett lebegő ködpárában alig sejlik az Öregvár szürke sziluettje. Inkább hát a hosszabb "tókerülő" utat választom, ami jó választás, mert az öreg fák közé érve határozottan vendégszeretőbb az idő.

És, bőven vannak madarak is! Megpillantom életem első örvös légykapóját, és - csodák csodájára - hagyja is magát lefényképezni. Fekete-fehér, egészen különleges kis madár. Az elmaradhatatlan feketerigók csőrük szakadtából énekelnek a fejem felett, és cinegedaltól zeng az erdő. Hol egy foltos árvacsalántól liláspiros kis liget, hol egy érdekes formájú rügy, hol egy zegzugosan kanyargó fatörzs ragadja meg a figyelmemet.

Landoló tőkés réce gácsér - Anas platyrhyncos

De nem úszok meg egy másik fekete-fehér jószágot sem: juhászkutya közeledik, pár szót váltok a gazdájával, miközben az állat a lábamra ül, és testével melegíti azt... szórakozottan simogatom, le se akar szállni onnan.

Az Öregvárhoz érve látom, hogy a víz még mindig szürke, háborgó, barátságtalan, de mégis vetni kell rá egy közelebbi pillantást... Nem is bánom meg! Kormorán bukik le a víz alá, kíváncsi vagyok, vajon hol fog felbukkanni. Valószínűtlenül sokáig várok - nem akármilyen tüdeje lehet - amikor nagy csobbanással ismét felszínre tör, csőrében egy jókora hallal! Birkózik vele, próbál fogást találni, a hal szabadulni próbál... nagy küzdelem, nem győzöm nyomkodni az exponálógombot! Végül a búvármadár belátja, hogy túl nagy falat ez neki, szinte eldobja a halat. A váratlan élménytől feldobottan nézek szét... ó, akad itt más érdekesség itt... egy tőkés réce pár egy döglött hal földi maradványait szedi szét éppen egy vízparti pocsolyában, mondhatni, hallevest szürcsölnek. Utána hosszan öblögetik a csőrüket a tó vizében...

Nem csak elrepült, de még be is szólt valamit nekem :-)

Merre is van a tanösvény? Kicsit megállok navigálni - városban ez nekem mindig nehezen megy, itt most nem tudok jelzést követni - még a telefonomat is előszedem hozzá, biztonság kedvéért, mert nehezen hiszem el, hogy a térképemen buszjárat jelével kiemelt út ez az agyonkátyúzott út lehet. Pedig az. Az Által-ér vékony kék csíkját nem téveszthetem el... és tényleg, elzötyög mellettem a helyi busz is. Autót nemigen látok ezen a úttesten, a kerékpárút sokkal jobb állapotban van! A "szürke ötven árnyalatát", egyfajta foltmozaikot kétfelől szép vadgesztenye-fasor kíséri. Mint mindig, most is elámulok a vadgesztenye-rügyek számtalan formáján.

A tőkés réce tojó szárnytükre is valósággal felvillan, amikor felszáll

És, íme, egy nagy tábla tudatja, hogy megérkeztem a tanösvényhez. A parkolóban alig néhány autó, amúgy biztosan forgalmas hely ez! A jegyárusító bódéban megveszem az idei első belépőjegyemet - hát igen, a pandémia miatt nem volt hová belépnem... útba is igazítanak, aztán nekilátok felfedezni a helyet, rálépek a pallósorra.

Valószínűtlenül kék karsztvizes tó... aztán sötétebb, szinte fekete vízfelület csillan, az égerfák tövén szálkás pajzsikák kapaszkodnak. Ez a faj nem szokott áttelelni, de itt szinte langyos a víz. A mélyben titokzatos élet zajlik, a víz tetején parányi hullámokat vetve szaladgálnak a molnárkák. Azonnal magával ragad a hely hangulata, amihez az is hozzájárulhat, hogy rajtam kívül talán még öten bóklásznak a területen. Úgy érzem, enyém az egész, felfedező vagyok... és az égerláp világa kibontakozik előttem, mint egy élő természetfilmen. Béka figyel rezzenetlenül a sarjadó rence halmazán... szürke gém szárnyal el a fák között. Holló lágy korrogása hallatszik, a távolban pedig páncélos homlokú szárcsák talpalnak, be-benyúlkálva csőrükkel a hínáros vízbe. A víz mélyéről buborékok szállnak fel... titokzatos világ! Ámulva állok a fából ácsolt kilátóban... a pallók kanyarulataiban... bepillantást kapok az itteni életbe.

Bujkáló mezei veréb - Passer montanus

Egy tőkés réce párt hosszabban figyelek. A kacsa asszonyság egy nemrég kivájt faodút mustrál, alkalmas lenne-e fészeknek? Bár az odú odúnak nagy, récelaknak kicsi... de a tojó nem adja fel, újra és újra megszemléli az üreget, szinte helyben repülve lebeg-kapaszkodik előtte, mint valami túlméretezett kolibri. Közben a gácsér szigorú szemeit rám szegezve figyel, szemmel tart... nem is mernék rosszalkodni!

Egy kanyar balfelé, és egy kis duzzasztott tavacskához érek. Tavirózsák levelei ringanak rajta, mint megannyi Pacman a régi számítógépes játékból. Most kicsit melegebb légáramlatok jönnek, már-már a Nap is kisüt... jól érzem magam, van időm mindent alaposan megszemlélni. Béka, az van itt bőven! Átkelek az ingatag függőhídon - úgy van megépítve, hogy épp hogy majdnem a vízbe nem ér, a gyerekek nagy örömére, gondolom - aztán megkerülve a tavat ismét egy másik tó jön, megint egy másik világ. Zsombékok, a vízen tükröződő lombtalan égerfák, és egy fehér folt... nini, hiszen ez egy nagy kócsag! Hát ez már tényleg természetfilm... A kócsag hozzá lehet szokva, hogy őt nézik, zavartalanul bóklászik hosszú lábain, szemét és hegyes, hosszú csőrét előre szegezve.

Igazi horgászparadicsom lehet az Által-éri ülepítő, vagy más néven Derítő-tó

Kisüt a Nap. Erre, mintha karmester intett volna, felharsan a békakoncert! Gyorsan, szedem a lábam, hogy megpillanthassam a koncertező művészeket... sikerül is néhány képet kattintanom, aztán a felhők összezárulnak, és a békák, mintegy varázsütésre, ismét elnémulnak.

Vissza a kócsaghoz! Visszanézek, és jól is teszem, mert a függőhidacska egyik fa pillérén mintha mozdulna valami... Jégmadár! Nahát! A bámulatosan kék, apró folt sebesen repül, szinte villámlik végig, örömömre a kócsagos tó felé... hátha ott még jobban szemügyre vehetem... Sikerül, megteszi azt a szívességet, hogy felül egy ágra, jól láthatóan. Egyik ámulatból a másikba esem, de nem maradhatok itt az idők végezetéig, menetrend is van a világon... és a vonat nem vár!

Megfogadom, hogy ide visszajövök, amikor nyílnak majd a tavirózsák - a kócsaggal együtt elviselhetetlenül giccses látvány lesz, már alig várom! - de most elindulok kifelé. A hosszú, egyenes aszfalt a sok "foltmozaikkal" már ismerős, most az Által-ér mentén sürgölődő madarakat figyelem. Akad itt barázdabillegető, tőkés réce és viharsirály. Na meg a hód rágásának nyomait sem lehet eltéveszteni...

Kátyú-oázis az aszfaltsivatagban

Az Öreg-tó másik oldalán haladok most, a finoman fogalmazva eklektikus sétányon. Van itt századfordulós villa, igényesen faragott homlokzattal... romantikus épület, miniatűr vártornyokkal... szocreál építmény, talán szálloda lehetett, többé-kevésbé felújított régi vízimalom és egy modern, szögletes épület mindezek közé ékelődve. Nem tudom, megérjük-e valaha, hogy hazánk építészei megértik az "egységes utcakép" fogalmát!

Fecskeraj cikázik a víz felett. Egyikük a part kőmellvédén pihen, parányi életdarabka, hihetetlen, hogy nemrég átrepülte Afrikát!

Házi rozsdafarkú tojó - Phoenicurus ochruros

A Cseke-tavat és az angolparkot legközelebbre kell hagynom a menetrendre való tekintettel, de nem baj, legyen felfedezni való akkor is! A sárga sávval jelzett egyenesen szedem a lábamat egészen a vasútállomásig, ahová pár perc múlva meg is érkezik a vonat, amire a jegyet már reggel megvásároltam. A megtett táv közel 20 kilométer volt, meglepetten nézem a nyomvonalrögzítőt... ennyi látnivaló között fel se tűnt! A vonaton ülve próbálom összeszámolni a látott-fotózott madárfajok számát... több mint húsz, és sokuk milyen közelről engedte megcsodálni magát...

Milyen csodálatos nap!