Terep-járó: Séta a Spartacus-ösvényen

Spartacus-ösvény. A térképemen még jelzetlen útként szerepel, most már népszerű és közismert útvonal a hajdani vadász-cserkészösvény. Vonalvezetése gyönyörű, de "egynyomtávos", vagyis a meredély szélén bizony óvatosnak kell lenni a szembejövők miatt. És esős időben kegyetlenül csúszhat is. Tappogtam már itt végig bokáig érő sárban is. Mivel most mindenki kirándulni megy - az is, aki "vírusmentes időkben" fesztiválokra vagy romkocsmákba járna, kicsit sok a nép, főleg a felkapottabb helyeken. Ezért kicsit aggasztott, hogy mit találok itt egy napsütötte áprilisi szombati napon, de végül alig találkoztam emberekkel, élvezhettem a természet békéjét.

Persze a túrám ennél hosszabb volt. Leányfaluról indultam, és végül Nagymarosról tértem haza Pestre, vonattal, tengersok szép látvánnyal, emlékkel megrakodva.

Kilátás a Spartacus-ösvényről

Margitsziget. Korán van még, kocogók már róják a métereket a rekortán pályán, néhány kutyasétáltatót simogat végig az ébredező napsugár. Áttetszőek a zsenge levelek, sarjadó füvek. Mókus szalad át és kapaszkodik fel egy fatörzsön. Mennyire szép, friss, többet kéne reggel kijönnöm ide! De most visz a 26-os busz, az Árpád-hídtól kisebb fennakadás: most akkor jár a metró, vagy sem? Egy derék BKV-s ember lelkesen elmagyarázza nekem az ellenkező irányt, végül szabadulok és eliszkolok. A metró, most éppen és most itt jár, Újpest-városkapunál élő pénztárban tudom megvenni a buszjegyet. Ilyenből is egyre kevesebb van!

Zsenge-zöld már az erdő...

Békés utam van Leányfaluig. Kb egymilliószor megtettem már ezt az utat, ismerős minden, sok-sok emlék fűz a megállóhoz is... erre a strand, arra a posta, ahol mindig sorsjegyet szoktam venni, és a piros sáv jelzés, ahol egyszer egy őszi napon rámsötétedett a Vörös-kőről lejövet...

Ballagok hát felfelé, régibb és újabb villák között, zengő madárdalban. A kertek urai egyértelműen a madarak. Rozsdafarkú énekel harsányan: bedugom a teleobjektív végét a kerítés sodronyán, a madár észreveszi az érdeklődést, felém fordul és kivág egy trillát. De madár szemből, nyitott csőrrel... pont olyan, mint Barba Mama a rajzfilmből... hát ritka előnytelen képek születtek róla!

Tavaszi kankalin - Primula veris

Végre erdőbe érek. Ritkás, lomb még nincs, de sárga kankalin, lilásrózsaszín tavaszi lednek, kékeslila ibolya annál inkább. Bámészkodok, haladok, kimelegszem az emelkedőn. Micsoda gyönyörű nap!

A Rekettyés-tónál teszek egy kitérőt. Hát, tónak alig nevezném... a meder alján ül egy kis sötét víz. Nézem, vannak-e benne béka petecsomók... de semmi. Ezt a tavat valamiért nem találták alkalmas békabölcsőnek a kétéltűek. Annál több madár nyüzsög a liánok között. Azt hiszem, ha egy jó teleobjektívvel leülnék itt, egész nap kattintgathatnék.

Hím házi rozsdafarkú - Phoenicurus ocruros. Védett faj

Ballagok hát tovább, jó pár jelzésváltás van, figyelni kell a térképemet... kis rétfélére érek, itt konkrétan ötfelé ágazik az út, szép zöld a sarjadó fű, és sárga salátaboglárkák pettyezik. Középen a hajdani Landler Jenő emlékmű, a rendszerváltás utáni lendületben valaki megpróbálta szétverni a márványtáblát, de a szépen vésett antikva betűk még mindig kivehetők, és az emlékmű hajdani felállítói a cementet se sajnálták ki a beton alapzatból. Ez az emlékmű még a következő jégkorszak idején is itt lesz.

A zöld és sárga sáv jelzésen megyek tovább, Pap-rét felé. Szintesebb, mint vártam, és van benne egy monoton, vadkerítéssel szegélyezett, csüggesztően emelkedő nyiladék is. Megizzadok hosszú ujjú pólómban. Az út szélén szép tüdőfüvek kelletik magukat. Felettem szikrázik a délelőtti nap.

Hím hajnalpírlepke - Anthocharis cardamines.

A piros sáv jelzésen haladok tovább a Zánkói-rétig, sőt tovább. Szép környék, tágas kaszálók és erdők váltakoznak. Pihenőpad is van. A kitermelt fa rakásainak tövében hófoltok szerénykednek. Meglepő látvány, lehajolok, belemarkolok: tényleg hó. A farakás a tél hidegét leheli. Amott sárga martilapu hajlékony szárú virága emelkedik a magasba.

A Pap-réten ülök le egy padhoz ebédelni. Itt már több a nép, a műúton színes ruhás biciklisták suhannak, két lovas is kilépdel a fák közül. Beszélgetünk. Megtudom, hogy az ott a lovon nem sár, hanem Csinike szeret belehemperegni a trágyadombba. A paci közben feltűnő érdeklődést tanúsít az ebédem iránt, már szinte rákancsalít a ropira.

Széncinege - Parus major. Védett faj

A kék sávon megyek Piliszentlászlóig, ismerős vidék ez. Egy hajnalpírlepke kísér, hol megelőz, hol leül valamire és bevár. Bent, a falu központjában elég élénk az élet. Egy furgonból házi termékeket kínálnak: tejet, tojást, sajtot. Veszek is egy tömböcske házi sajtot. Fokhagymásat! Másutt becsületkasszás "karantén-sütit" kínálnak az éhes vándoroknak.

Innen végre nincs több jelzésváltás, amire figyelnem kéne: végig a zöld sávon maradok Visegrádig. Most jön az a bizonyos Spartacus-ösvény. Száraz a föld, nagyon is száraz... de legalább nem csúszik. Tavaly október végén mekkora sár volt... most kopog a léptem a megkövült sárbordákon. Kis erdei pinty incselkedik velem az öreg bükkök gyökerei között. Felbukkannak az illatos keltikék is.

Tavaszi kankalin - Primula veris

Kacskaringós az ösvény a hegyoldalban, óvatosan megelőzök egy nyugdíjas kiránduló társaságot - öt nő, egy férfi, ez a szokásos arány - meg egy fiatal párt látok még, szóval nincs tömeg egyáltalán. Meg-megállok lefényképezni valamit. Keltikék, Bogláros szellőrózsák, panoráma, sziklák, zöld csipkébe burkolózó fák. Amott a távolban a Börzsöny kékes bércei, és valahol lent kedvenc folyóm: a Duna.

A Jenő-kunyhónál állok meg pihenni. Uzsonnázok, míg beérnek a nyugdíjasok, beszélgetünk. Jót tesz a pihenő. Friss lendülettel megyek tovább lefelé, az Apátkúti-völgy felé. Örömmel nézem kedves fodorka-páfrányaimat a sziklarepedésekben. Délutáni már a napfény, a völgy mélyebb részein már terpeszkedik az alkonyat, pedig még délután négy óra sincs... Meghallom a patak csobogását, a vadászház tavacskájából felharsanó érces brekegőkórus már karnyújtásnyiról hallatszik.

A "részeg erdő" Pilisszentlászló határában

Az aszfalton ballagok már, el a Telgárthy-rét mellett, ami népszerű piknikezőhely. Most is valósággal békebeli hangulatot áraszt, akár a Szinyei-Merse festmény majálisozói... tollaslabdázók, szalonnasütögetők, plédeken üldögélő szerelmes párok. Jól eloszlik a nép. Igaz, érett délután van már, nemsokára eltűnik a nap a hegygerinc mögött. Füstszag száll. A vendéglő elvitelre kínálja a pisztrángot.

A tavon három tőkés réce gácsér úszkál fel-alá, az Ördögmalom-vízesés szálkő-szikláin kisgyerek bátorkodik át. Nem kell sietnem, van vagy háromnegyed órám a komp indulásáig. Elmarad mellettem a szép katolikus templom, ahol meseszép úrnapi virágszőnyeg szokott húzódni a padok között az oltárig. A vendéglők mind nyitva vannak, elvitelre, meg az a jó kis fagyizó is a pálinkamúzeumtól lefelé...

Hím erdei pinty - Fringilla coelebs. Védett faj

A hajókikötőben veszek egy jól behűtött doboz sört, és egy betondarabra letelepedve süttetem magamat az érett délután napsugaraival. Előttem fénypettyek táncolnak az öreg Duna hullámain, Zebegény és Szob irányban egyre párásabbak, lilábbak a hegyek. Lenyugvóban a Nap a történelmi táj felett. Szinte üres teherhajó zötyög Ausztria felé, magasan kiemelkedve a vízből. Fenségesen érzem magam.

A kompon állva kapaszkodok a vaskorlátba, mögöttem felmagasodik a Fellegvár.

Van egy kiváló, csatlakozó gyorsvonat, épp hogy van időm megvenni rá a jegyet - nini, van jegypénztár Nagymaroson, teljesen elszoktam tőle - aztán már száguld is velem az emeletes zónázó hazafelé.