Terep-járó: Keltike-túra: Vértesszőlőstől Tardoson át Tatabányáig a Gerecsében

A kipattanó rügyek zöld csipkét szőnek az ágakra

Ideje egy kiadósabb túrának. A Gerecse lankái olyan hívogatóak... ráadásul mára, április elsejére szinte nyárian hőmérsékleteket "jósolt" a meteorológia. A turistatérkép fölé hajoltam, és nekiláttam megtervezni egy bő harminc kilométeres útvonalat, vasútállomástól vasútállomásig. Ahogy bontakozik a tavasz, egyre több a felbukkanó, érdekes növényfaj, lepke, rovar... felszerelkeztem hát az elmaradhatatlan teleobjektíves Canonommal is.

Ismét itt állok a lepusztult Déli pályaudvaron! A fehér díszkőburkolatot már a legtöbb helyen lebontották a retró vasbeton szerkezetről, állványok és piros-fehér szalagokkal elkerített-lezárt részek mindenfelé. A jegypénztár, szerencsére, üzemel. Egy jegyautomata sosem fog olyan kedvesen jó kirándulást kívánni, mint az élő jegypénztáros! Még pár szót is váltunk a napi terveimről - egyéb utazni vágyó sehol, korán van - jól esik az emberi szó. Veszek egy papírpoharas kávét, melengeti a kezemet. A peronoknál újságosztogató ember lófrál, kezembe nyomja a Metropolt, és vele is beszélgetek egy kicsit a telihold fotózásáról. Meglepő jártasságot mutat a teleobjektívek világában!

Sütkérező zöld gyík - Lacerta viridis. Védett faj

Vágtat velem a vonat. Odakint napsütés, őzek a zöldellő, sarjadó vetésben, szép lassan ki is olvasom az újságot. Irány Vértesszőlős!

Aztán ott állok a település kihalt peronján, kihúz a vonat Győr felé, én meg nekilátok a túrának. Kiballagok a faluból, amit persze az ősember kapcsán mindenki ismer. Alig mozdul valaki, és már most, reggel is érződik, hogy szokatlanul meleg nap lesz ez így április legelején. Ahogy kiérek a szántóföldek peremére - van itt egy pihenőhely, padokkal - le is veszem a dzsekimet, "egyszálpólós" túra lesz ez, idén az első!

Zöld gyík portré

Fehér virágokkal lepett bokrok, akár a felhők hasalnak a zöldellő vetést keretezve... felettem a kék ég... és bennem lassan, óvatosan kicsírázik valamiféle ujjongó öröm. Szabadság- és tavaszillata van a levegőnek!

A földút két szélén vadvirágok: sárga salátaboglárka, liláspiros árvacsalán, élénklila ibolyák. Nézelődök, ballagok. Valami moccan: nini, egy méretes zöld gyík kapaszkodik egy bokor gallyain, fejét magasba emelve figyel - de napozóhelyét nem hagyja el akkor sem, amikor megközelítem a fényképezőgéppel. Jó sok fotót készítek róla.

Tavaszi kankalin - Primula veris

Lassan, szinte sunyi módon emelkedik az erdészeti út. Jó kacskaringós is. A kitermelt fa rakásai kétfelől itt is, ott is. Fehér galambvirág csokrai reszketnek a reggeli napfényben... sárga kankalinok bókolnak. Ritkás az erdő, a törzsek árnyéka csíkokat húz a földre. Itt még nem pattognak a rügyek, méltóságteljesen állnak a bükkök, ágaik közt madársereg repked pirregő szárnyakkal ide-oda.

Ballagásom közben megfigyelem a madarakat. Nagy fakopáncs repül át előttem, szinuszgörbét húzva a levegőben... látok két tengelicet, ahogy a levegőben, röptükben verekednek... fekete sapkás barátcinege incselkedik velem egy ágon. Csodálatos a sokszólamú madárdal, kihallom belőle a házsártos, haragos vagy éppen türelmetlen nászi felhangokat is.

Áprilisi színek az erdőben

Nini! Már itt is vagyok a Rotundánál, a kis középkori templomromnál. A fák árnyékában parányi körtemplom alapfalai rejtőznek. A hajdanvolt falut, mint oly sok másikat, a törökök pusztítottak el... de ilyen pirinyó templomot, nahát! Másutt még kápolnának is apró lenne, noha tiszteletreméltóan vastag falai valóságos erődtornyot sejtetnek. Ismertető tábla is áll mellette, egy rekonstrukciós rajzzal, és megtudom, hogy hajdan falfestmények is díszítették a parányi rotunda falait.

Egy biciklis támasztja le járgányát, megpihen. A fából ácsolt padra én is leülök. Ki tudja miért, de ő is a teliholdat és a teleobjektíveket hozza fel beszélgetőtémának.

Megnézem a térképemet: még jó hosszú út áll előttem, kicsit pihenek, reggelizek, élvezem a megszentelt hely hangulatát, mielőtt újból felkerekednék. A biciklis srác eltűnik az út kanyarulatában, én is fogom a hátizsákom, indulás! Utamat a Camino sárga kagylójelzései kísérik, sok emléket felidézve. Egy hegyoldalon még mindig nyílnak a hóvirágok.

Kisvirágú hunyor - Helleborus dumetorum. Védett faj

A piros sáv jelzésen megyek, egészen Tardosig, sőt azon túl is. Az ég kék, és egy egészen pazar Cirrus spissatus felhő úszik át rajta lassan. A felhőtan mindig is az egyik kedvenc tantárgyam volt, és ez a példány minden hivatalos előrejelzésnél megbízhatóan üzeni: időjárási front közeleg.

Utam aszfalton folytatódik. Nem kellemes. Meleg van, és kőszállító teherautók dübörögnek el mellettem, sok a beláthatatlan kanyar. Mindez felidézi bennem a hajdani Északi Utat, a Camino del Nortét. Bár, ott rönkszállító teherautók voltak... Letérek egy jelzetlen ösvényre, remélem, hogy talán párhuzamosan fog futni az aszfalttal, és egy darabig így is történik. Micsoda különbség! Zöldülő erdőben, mesés keltike-tengerben vezet a kitaposott ösvény. Sajnos, eltávolodik az úttól, és nem akarok eltévedni, felesleges kitérőket tenni... egy szántóföld szélén hát visszaballagok az aszfaltra. A település és az erdő határán az "elmaradhatatlan" kivadult nárciszok fogadnak.

Az erdészeti út mellett mindenütt a kitermelt fa halmai. De, ami mégiscsak jó benne, hogy nem tarvágás!

Átballagok Tardoson. Szép, rendezett faluképet látok a turistajelzést követve, és egy különleges, cseréptetejű templomot középen... láthatóan a "tardosi márvány" ad sokaknak megélhetést. A turistaút is a bánya felé vezet, egymás után dübörögnek el mellettem a kővel megrakott teherautók, felverve a port. Mögöttem megszólal, és egy darabon elkísér a déli harangszó. Az út szélén porlepte medvehagymák.

Rövid ideig együtt ballagok egy kéktúrázó sráccal, aki aztán elkanyarodik Pusztamarót felé, mert ott további bélyegzéseket gyűjthet, nekem pedig szembejön néhány ismerősöm, és kikérdeznek a látott vadvirágokból. Nem tudnak kifogni rajtam, mondom hát a "latin" neveket is... aztán ki erre, ki arra, és ismét egyedül ballagok a Kéken, a bánya irányába.

A középkori Rotunda, más néven Szent Péter körtemplom romja

Utam dél felé vezet. Az Országos Kék elkerüli a bányát, de éppen hogy. A friss kőhalom vöröses rózsaszínje felém villan a fák közül. Zakatolnak a gépek. Nem kicsi a csábereje a jura kori kövületeknek, amiket ezek a kődarabok rejthetnek, de gondolom, a bánya környékén nem örülnének egy magamfajta bóklászónak. Ezért hát itt nézek szét az ösvény környékén... szemlélődésemet pár lépés után siker koronázza, egy ammonitesz kőbél töredéke kandikál ki az egyik kődarabból. Nyolcvanmillió év!

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Elmúlt dél, és kicsit fáradtnak érzem magam. Itt most sokáig nem várhatok pihenőpadot, leülök hát egy mohos, fehér sziklára, ez már biztosan nem jura kori. Előveszem a hátizsákból a banánt és a papírdobozos kávét, a pár perc pihenés új erővel tölt fel.

Nini, virágzó pézsmaboglárok! Ezzel a parányi növénykével pár hete találkoztam először a Vértesben. Figyelmem a szintén picike keltikék felé fordul. Hazánkban négy keltike faj él, és hamarosan mind a négyet megpillanthatom. Csodálatos!

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett faj

Tavacska vize csillan a fák között. Megkerülöm, hátha látok benne békákat. És valóban: ott pislog a közepén egy termetes varangy.

Vértestolnán nem kell áthaladnom, az Országos Kék útvonala csak érinti. Legközelebb Koldusszállásnál fogok megpihenni, határozom el, de egy jól hallható csattanás a hátam mögött megállít. Kinyílt a cipzár a hátizsákomon, és kiesett a kajás zacskó! Úgy tekintem, hogy ez egy JEL, hogy álljak meg ebédelni. Leülök egy kidőlt fatörzsre és élvezem a pazar egyedüllétet, az erdőt. Fölém magasodik a Pes-kő sziklafala. A fák között zöldes derengés: a kipattanó rügyek már zöld csipkét szőnek az ágak végére. A millió és millió keltike illata szinte átölel.

A hegyoldalt valósággal sárgára festik a virágzó som bokrai - Cornus mas

Itt vagyok hát ismét, a múlt héten már látott koldusszállási vadászháznál. Most is elballagok a kis tóhoz... mennyire más világ! Egy hét melegebb idő, és berobbant a béka-nász! Már messziről hallatszik a ciripelő gumijáték-hang. Fura, hogy a barna varangynak ilyen hangja is tud lenni. Jóval több a hím, mint a nőstény, bár a vízben húzódó fekete gyöngysorok, a petezsinórok jelzik, hogy azért nőstények is akadnak. A hímek persze tolakodnak, verekednek, a tévedésből megragadott hímek méltatlankodó ciripelést hallatnak és olyan tenyerestalpas pörgőrúgásokat osztogatnak, hogy Bruce Lee is megirigyelhetné... Nézem a varangyok hemzsegését, és arra gondolok, hogy több ilyen egészséges vízfelület kellene!

Természet-formálta csokor: tyúktaréj és hóvirág

Leülök a vágyott padhoz, arcomat simogatja a délutáni, szelíd napsugár, érzem, hogy "megfogott a Nap". Pihenek, élvezem a békét, és tudom, hogy a "célegyenes" van hátra Tatabányáig, bő öt kilométer talán.

Nem túl szerencsésen választok utat. A kék négyzettel jelölt út még kellemes, még némi medvehagymát is kínál, ám a térképen "Panoráma útként" ékeskedő csábos útvonal valójában aszfalt, meglehetős autóforgalommal. Örülök, amikor egy táblán kiírva megpillantom, hogy a Turul szobor már csak ötszáz méter... Megsokasodik a nép is, felbukkannak a délutáni kisétálók, kutyával-gyerekkel, és a piknikező fiatalok. Szépek a délutáni, sőt lassan már alkonyi fények.

Nincs más hátra, mint le a lépcsőn - valahogy több lépcső van, mint amire emlékeztem - aztán irány a vasútállomás. Megnyugtat a tudat, hogy fél óránként van vonat Pestre, s a jegyet már előre megvettem, itt van a hátizsák zsebében.

A Camino magyarországi szakaszának sárga kagyló jelzése

Kicsit így is bosszant, hogy a jelek szerint lekéstem a vonatot. Mint mostanában folyton! A peronon viszont elég sokan állnak... ó, késik! Így percre pontosan, ahogy lesétálok a lépcsőn a peronra, a vonat is begördül, akár egy rendelésre érkező limuzin.

A Délibe érve már sötét van. A vonaton ülve szépen elmerevedtek a tagjaim - azért 33 kilométer volt ez ma - és kicsit "megfontoltan", a lábam elé nézve megyek le a lépcsőkön. Két srác elmegy mellettem, megszólal az egyik: "ezt a sok fejét lógató, búvalb*szott embert itt Pesten..." Elvigyorodok a maszk alatt. Ha tudnád komám...

Békésen hazaérek még a kijárási korlátozások előtt. Jó sok ember van még az utcán. Vár a vacsora, az izmokat kilazító illatos fürdő és a pihenés. Csodálatos nap volt ez!