Terep-járó: Pákozdtól Velencéig: gránitszikláktól a vadvirágokig. Séta a Velencei-hegységben

Ejj, de fura ez a mostani tavasz... hát, hogy úgy mondjam, hideg! Ráadásul mára, a szabadnapomra hidegfront-betörést ígér a meteorológia, zivatarokkal, ahogy kell. De nem hagytam magam lebeszélni... a délelőtt még békésnek ígérkezik, legfeljebb korán indulok, és - biztos, ami biztos - bekészítem az esőpelerinemet is a hátizsákba... Irány a Velencei-hegység!

A Velencei-hegység szimbóluma is lehetne a Kocka-kő

Hétköznapi reggel a Déliben, jövő-menő emberek. Van időm a vonatindulásig, ténfergek az állomáson. Szép kék égbolt feszül a fejem fölött. Aztán ahogy a vonat száguld velem Nyugat felé, harapnivaló tejszínhab-felhők kúsznak az égre, pazar a fények és árnyak játéka... aztán bezárul felettem az égbolt, és a vonat belefúrja magát a párás, ködös szürke hétköznap reggelbe.

Velencén szállok le, ismerős a hotel nagy épülete. De a buszmegállóról nem tudom, hol lehet - állítólag közel - és persze a rossz irányba indulok, meg kell kérdeznem egy fickót, aki zavarba ejtően hasonlít Iglo kapitányra a halrudacskás dobozról, hogy merre is... de ő se tudja. De legalább segítőkészen mutogat a világ összes irányába.

Mezei zsurló generatív hajtása - Equisetum arvense

Megvan! Jön is a busz, összesen négyen ülünk rajta. Jegyet a sofőrnél nem lehet venni - járványügy intézkedés okán - de nem is kéri senki. Pákozdig kellemesen telik az út, beszélgetünk. Randa szürke idő van.

De legalább nincs túl hideg. A honvéd-emlékműnél szállok le, tudom, hogy itt a patak mentén futó, megbúvó zöld kereszt jelzésre kell kanyarodnom, egyszer - emlékszem - nagyon nehezen találtam meg, mert benőtte az embermagas csalános.Most szépen le van kaszálva, hamarosan felbukkan a Bella-tó békalencsés vize. Szellő se rezdül, furcsán ólmos színei vannak a levegőnek. A nedves földből kövér mezei zsurlók törnek elő.

Virágos kőris - Fraxinus ornus

Aztán szárazabb vidékre térek, kiérek az utolsó házak közül, és kinyílik előttem a rövidre legeltetett domboldal. Galagonyabokrok pettyezik a tájat, érdekesen fakadó kőrisfa-rügyek vonják magukra a figyelmemet. De az út szélén megbújó apró vadvirágok is érdekesek. Akad a fű között rejtőző mezei árvácska, virágzó szamóca, borzas nefelejcs. Ahogy feljebb érek a lassan emelkedő, néptelen úton, egyre szebb a vidék. Már ki-kibukkannak a sima hátú, barnásszürke gránitsziklák, mintha gubbasztó ősállatok lennének. Évszázmilliók tanúi!

A Kocka-kőről nehéz elhinni, hogy természetes képződmény. Pedig a gránit ilyen szép négyzetes alakban hasad, sarkait legömbölyíti a lassú mállás - így születnek a híres ingókövek. Különleges hangulatú vidék, most senki sem jár erre, a távolból birkák csengettyűjének és bégetésének hangját hozza az enyhe szellő. Valami furcsa tompultság uralja a vidéket, visszafogottak a színek, esőre vár a hegy.

Mezei árvácska - Viola arvensis

A jelzést persze elveszítem a galagonyásban tekergő számtalan ösvényen, de logikailag a helyes irányba haladok, és hamarosan meg is van a piros kereszt. Egy-egy pillanatra lyuk támad a felhőkön, és hirtelen kiszínesedik a táj. Aztán újra jön a párás, nyomasztó, várakozó hangulat. Rajtam kívül nem mozdul senki a tájban... vagyis dehogy, a madarak nagyon is mozognak, de már van annyi lomb, hogy gyakorlatilag láthatatlanok legyenek. Egy bokorból, érzésre karnyújtásnyi távolságból, felharsan az énekes rigó dala. Megállok, hangfelvételt készítek a mobiltelefonommal, a kijelzőn vibrálnak a vonalak az ismétlődő trillák nyomán. Láthatóvá tett hang! Az énekes maga láthatatlan marad.

Az út szélén színfoltok: sárga hérics, lila agárkosbor, élénk kék hegyi len, világoskék lecsepült veronika.

Hívogató, könnyen járható ösvények...

A Barlang-kúttól kis vízfolyás indul, völgyben járok, megváltozik az erdő - vagyis, itt már elfogynak a galagonyabokrok, helyüket szép, vastag törzsű fák veszik át. Meglepetésemre kisvirágú hunyorok sokaságát fedezem fel, nem tudtam, hogy errefelé is honos a faj. A fákra gondos kezek fészekodúkat helyeztek. Nagy kincs egy jó fekvésű ingatlan!

Akkora kucsmagomba illegeti magát az út mellett, hogy nem hiszek a szememnek.

A Hurka-völgy fái most bontanak rügyet. Valószínűtlenül zöld és friss minden. A kis patak mentén zölden sarjad az aljnövényzet. Két biciklisnek adok utat, közben persze a növényeket figyelem... nini, lazavirágú nefelejcs!

Amikor kisütött a Nap, hirtelen kiszínesedett a világ

A Bodza-völgyből kiérve terveztem az uzsonnát, de a pad összedőlt - egy gránitsziklára ülök hát, és előveszem az elemózsiát. Csodálatos a csend és a béke, és mintha valahol a múltban lennék... talán a tompa színek teszik, mintha egy régi fotó világa venne körül. Lábamnál tücsök ciripel, ciripel, talán ő is az esőt hívja hegedűszavával...

No ideje indulni!

Kezd melegedni az idő... a közeledő front valósággal nyomja maga előtt, a felhők felgyorsulnak a fejem felett, és néha még a Nap is kisüt, fátyolosan. Hirtelen nagyon meleg lesz. Megcsodálom a nevezetes fekete kökörcsineket - nem számítottam rá, hogy május elején még láthatok virágot, de hát hűvös tavasz volt ez az idei.

A Velencei-hegységben nincsenek nagy szintkülönbségek

A Bence-hegyi kilátóban még sosem jártam. Persze láttam a furcsa alakú fehér foltot akár a vízből is már, a Velencei Tóúszás során, ahol rendszerint ezerötszáz méteren indulok... szóval ideje volt megnézni.

Felballagok az aszfaltút szélén, itt sem jár most senki, a jegyszedő bácsi láthatóan örül, hogy jött valaki. Beszélgetünk, megcsodálom a párába tűnő panorámát a Velencei-tó felett, kicsit lejjebb pillantva új építésű luxusvillákon akadhat meg a szem. A kilátóban fotókiállítás: a képeken szereplő élőlények többségével találkoztam is útközben!

Kocka-kő

Lent, a kilátó alatt leülök egy padra, megiszom a dobozos kávémat, aztán leballagok - most tűnik fel, ami mellett felfelé elmentem: pici piros pillangós virágok az árokban! Mi lehet ez? Valami lednek faj, de melyik? Hasonlít a téglaszínű lednekre, de annál pirosabb... egy sor képet készítek, későbbi határozás számára. (Csicseriledneket találtam.)

Saláta galambbegy - Valerianella locusta

Utam innentől már a településen vezet, a tó felé tartok, szeretném megnézni közelebbről... a felhőréteg felhasad, hatalmas tömbökben sodródik, a felhők szélén látványos az irizálás. A tó sötét vizén apró borzongások futnak végig, reflektor-csóvaként ezüstözi a felhők között áttörő napfény sugara.

Verebek csicseregnek önfeledten, balettoznak a nádszálakon, a nád sűrűjéből nádirigó recsegős koncertje harsog. Még sose sikerült megpillantanom ezt a madarat!

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett faj

Végigballagok a homokkal borított strand mentén húzódó sétányon - a bódék némelyike már nyitva van, milyen élénk strandélet lehet majd itt nyáron! Szinte izzasztó a meleg, ott magaslik a szálloda tömbje, pár lépés a vasútállomás... és már be is mondják a vonatot, tökéletes időzítés!

Meglepve látom a nyomvonal-rögzítőn, hogy bizony ez a mai séta húsz kilométer volt. És mennyi látnivalót kínált!

A zivatar csak éjjel érkezett meg...