Terep-járó: Gete-túra: séta a Gerecsében Nyergesújfalutól Dorogig

Ezen a vidéken még sosem jártam... még tavaly beszereztem egy térképet, és útvonalakat tervezgettem a hosszú, sötét téli napokon. Hiszen az Országos Kék is erre kanyarog, nem beszélve egy sor neves teljesítménytúráról... Ideje felfedeznem hazánknak ezt a táját is!

Úton a Nagy-Gete felé

Szép tavaszi napsütéssel ébred a reggel... ebben az évben ez is ritkaságszámba megy, örülök neki. Sokat ígérőek a fények, a tavasz illatai.

Kis híján lekésem a buszt, mert megszokásból az Újpest-Városkapuhoz igyekszem, az Árpád-híd végállomás helyett. De még időben rájövök, és a toronyházak tövében összehozok egy vágtát a jegypénztárig.

Ismerősre is akadok a buszra várók között, sikerekről számol be a találkozásunk óta, hurrá! Végig beszélgetünk, míg a busz a pilisi lankáktól övezett úton kanyarog.

Horgászházikó-kolónia Nyergesújfalun

Nyergesjfalun szállok le, a busz elporzik a távolban. Na most akkor merre? Térképet elő, gyors navigálás, pár utcával később megvan a turistajelzés is. Lépteim a lassan emelkedő út járdáján koppannak. Reggel van, senki sem mozdul még a házak között. Hűvös, tiszta fény fürdeti a kertvárosi házakat.

Teszek egy kis kitérőt a horgásztavak felé. Egy autó rámdudál, ugrok egyet ijedtemben... kiderül, hogy összetévesztettek valakivel hátulról, mondjuk a nyolc ember, aki az autóban zsúfolódik, már most sem szomjas... elkedélyeskedek velük, aztán besüllyedek a tópartot övező fűzfák közé. Milyen szép táj. Örömteli meglepetés, hogy sehol egy szögesdrót kerítés, egy "magánterület, kutyával és kamerával őrzött terület, belépni tilos!" tábla. Csak úgy oda lehet sétálni a vízpartra, mint a "boldog békeidőkben". A kis horgászházikók kolóniája csendesen gubbaszt a két tavacska partján. Nagyon hangulatos!

Horgásztó Nyergesújfalun

Visszatérek a zöld sáv jelzésre, és kapaszkodok felfelé a gerecsei lankákon. Hol galagonyával szegélyezett szántóföld kíséri az utamat, hol ritkás ligetes erdő... egyre melegebb van. Aztán az út bekanyarodik az erdőbe... végre! Két fürge kéktúrázó lány szedi a lábát, hamar lehagynak. Ismét egyedül ballagok. Körbeölel a béke, a csend, a madárdal. A sarjadó aljnövényzetben kék indás ínfüvek, törékeny fehér olocsáncsillaghúrok bólogatnak.

Kinyílik előttem a táj Mogyorósbánya felé. Szívszakasztóan szép! Ahogy a dombok egyre kékebben sorjáznak egymás mögött... a virágoktól pompázó domboldalak... a piros tetejű házak csoportja. Gyönyörű! Az út szélén daliás, fehér bajuszú osztrák zsályák sorakoznak, mint a gránátos tisztek, amott mezei veréb incselkedik velem.

Pókhálóslepke - Araschnia levana

Leereszkedek a faluba, átlábolok a főtéren... hol a turistajelzés? Erdőben nem kérdés, de településen... na, megvan! Pár lépés a házak között, aztán ismét emelkedni kezd az út. Egy éles kanyarban közlekedési domború tükör... nem tudom kihagyni a tükörszelfizést, aztán kapaszkodok tovább, felfelé az izzasztóan meleg mélyúton. Most már az Országos Kéken haladok. A távolban, a horizonton felbukkan egy kis "pukli", ami a Nagy-Gete... oda fogok felmászni!

Sóskaborbolya - Berberis vulgaris

Az út a Kő-hegyre vezet fel. Szárba szökkent sárga héricsek pettyezik az út szélét, sárga sóskaborbolya füzérek lengenek az enyhe tavaszi szellőben. Milyen csodálatos nap!

Egy kis kitérő vezet ki a sziklákhoz, ahonnan csodás panoráma tárul fel. A kékes párából kiemelkedik az esztergomi Bazilika masszív tömbje. Virágos kőrisek kövér rügyei fakadnak robbanva virággá.

Kilátás Mogyorósbánya felett

Tovább indulok, az út ereszkedik a tokodi pincék felé. A fákra fröccsel kecsegtető táblát illesztett egy jó marketing-érzékkel megáldott pincetulajdonos. Komolyan, nagy a kísértés, meleg van. De aztán nem állok meg lent, a padokkal csábító pavilonnál sem, szedem tovább a lábam, át a műúton, aztán kicsit az út szélén is talpalni kell, majd jobbra ismét be az erdőbe.

Az út emelkedik, egész meredeken. Ez a túra valóságos hullámvasút! Először a Kis-kőre kapaszkodok fel, aztán a Hegyes-kőre. Csodálatos fehér sziklák a kék ég előtt, pazar árvalányhajas sziklagyep szőnyege terül el, napozó kéktorkú zöld gyíkok surrannak el. Liláskék mezei zsálya fürtjei büszkélkednek, lent a távolban vakítóan sárgállnak a repcetáblák.

Házi veréb tojó - Passer domesticus. Védett faj

A térképemen kék kereszttel jelzett úton megyek tovább... a valóságban viszont egyetlen jelzést sem látok. Igaz, nem is nagyon van mire felfesteni. Szántóföld, pontosabban friss szántás, valóságos agrársivatag. Ballagok a szélén nyílegyenesen, aztán látom, hogy a villanyvezetéknél el fog kanyarodni, lefelé ismét... igen, meg is van, tényleg nem tévedtem el!

Jelzés továbbra sincs, a lefelé haladó utak között a villanyvezeték pásztája ad biztos kapaszkodót. Azt hiszem, itt is átjelezték az utat, mert a nyomvonal sehogyse jön össze a térképemmel. De a megérzés pontosan elvezet a kis tavacskához, aminek a partján épp néhány kiránduló cigizik. Nem is időzök itt soká, megyek tovább.

Az elmaradhatatlan gömbtükör-szelfi

Ismét meredek kapaszkodó vár rám, felfelé, ez már a mai túra során az utolsó... igaz, a legmeredekebb, fel, a Getére. Goromba, omló kődarabokat kerülgetek, kicsit holtpontos érzés, meg is ígérem magamnak a jutalom-kávét fent.

Mennyi gyíkocska van itt! Pedig erdőben ritkán látni őket, de itt ezek a fehér sziklák jó napozóhelyek lehetnek. Végre találok egyet, amelyik hajlandó "pózolni" nekem, és még a kutyával közeledő kirándulók sem riasztják el. Büszke tartású, már-már kihívóan viselkedő fiatal hím.

Osztrák zsálya - Salvia austriaca

Végre feljutok az Öreg-kőre, majd a Nagy-Getére. Itt az ideje a papírdobozos kávénak és a pihenőnek a csúcson... Térképem optimista módon pihenőpadot jelez, ami a valóságban a sziklákon keresztbe fektetett deszka. Sebaj, le lehet ülni rá! Valaki a tájat festegeti hordozható festőkészlettel... nem akarom nyíltan bámulni, de amennyit látok belőle, az nagyon tetszik. Sose tudtam akvarellezni!

A festőhölgy végül elpakolja eszközeit és elvonul, én pedig elnyúlok a korhadó deszkán és nézem az eget... végtelen szabadság!

Itt az ideje az uzsonnának is. Most már kevés van hátra az útból, az is lefelé... megiszom hát a teámat is a kulacsból. Fenséges!

Kilátás a Kő-hegyről

Szétnézek növény-ügyben... mennyi szépség! Héricsek, fehéres csüdfű, világoskék gubóvirágok, és még egy elkésett apró nőszirmot is találok.

A továbbvezető út már kellemesen lejt, széles, jó rajta haladni. Megint találkozom egy smaragdzöld gyíkkal, ami hajlandó fotótémának kínálkozni, nem ijedős. Körbefényképezem, elismerve nászi szépségét és sok sikert kívánok neki a zöld gyík hölgyek körében... aztán ballagok tovább a ritkás akácosban Dorog felé.

Utamat a hajdani bányászat relikviái kísérik. Aztán beérek a házak közé, és a jelzést követve nincs más dolgom, mint megérkezni a vasútállomásra. A jegypénztárosnő már ismerősnek kijáró mosollyal adja ki a jegyet, és beszélgetünk is az udvarra beszökő rókákról, miegyebekről.

Sütkérezek az állomás padján, hátam mögött a pihenő bányász retró szobrával... Micsoda pompás nap!