Terep-járó: Virágvadászat fényképezőgéppel Királyrét környékén

Igazi júliusi hőség van, de egy kisebb hidegfront pár fokos lehűléssel és pár csepp esővel kecsegtet... Irány a Börzsöny, kedvenc tájaim egyike.

A 2020-ban átadott királyréti kilátó

Opálos a reggeli égbolt, felhők úsznak rajta. Az utam az emeletes vonattal Vácig kifejezetten békés. Itt egy kis tájékozódási futás következik, mert a nógrádi "expressz" nem a szokásos helyen, a szomszéd vágányon állomásozik, hanem kicsit odébb. Levágtázok hát az aluljáróba, majd a lépcsőn föl. Szintidőn belül teljesítem a távot.

Szürke légykapó - Muscicarpa striata. Védett madárfaj

Békésen üldögélek az ütött-kopott kis szerelvényben, kezemben Murakami Haruki futásról szóló önvallomásáról, ami egyszerre elég unalmas és elég érdekes ahhoz, hogy elüssem vele az időt úgy, hogy közben ki-kipislantok a vonatocska ablakán is. Gyors zápor fest víz-csíkokat az ablakra, a vonat zötyögve halad, miközben arról olvasok, hogy milyen jó a reggelt úgy kezdeni, hogy az ember úszik egyet a langyos tengeröbölben Hawaiin.

Gyöngyházlepke táplálkozik a terjőke kígyószisz virágán

Nógrádon csak én szállok le. Az állomásfőnök felkurblizza a sorompót - kurblis sorompó, még két helyen tudok ilyet - az ég borús, és a minimális kis esőcske után párás a levegő.

Szinte mellbe vágó a szénaszag. Szeretem ezt az illatot, a Camino óta a vándorlás illata számomra. Lótrágya is illatozik az úton - ezt is kedvelem, csak a lábam elé kell nézni. A forrásnál most is töltögeti valaki a marmonkannáit. Nekivágok a kék sávval jelzett, jól ismert útnak, arccal a Börzsöny magaslatai felé.

Érdes hagyma - Allium oleraceum

Meglepően virág-gazdag a kaszáló és a dózerút közötti mezsgye. Emelgetik már kis sárga gombóc-fejeiket a gilisztaűző varádics virágai, nyílnak a szívós imolák, büszkén törnek a magasba a szamárkenyér szúrós gömbjei. Lábaiknál apróbb, színesebb vadvirágok: piros pipacs, bolyhos-halványlila macskamenta, rózsaszín mályvarózsa, kék katáng, lila füzény. Lépésről lépésre valami szépet látok. Fent, a Börzsöny magasabb csúcsaira felhőpaplan borul. A hajdanvolt zsidó temetőben szépen lekaszálták a magba szaladt füveket, amik közül alig látszottak ki az ívesen faragott, mohosodó sírkövek. Magányosság hangulatát árasztja az egész hely...

A szeder virága bőséges táplálékforrás

A patakocskában most nincs víz, de néhány, nedvesebb élőhelyet kedvelő vadvirág itt is elárulja, hogy a talajban van némi víz: közönséges lizinka, feketenadálytő, lómenta nyílik az öreg füzek alatt. Madarak incselkednek velem, reccsenő kiáltásokkal üzennek egymásnak. Tövisszúró gébicsek. Évekig egyet sem láttam, mostanában többször is találkozom velük.

Orbáncfű - Hypericum sp.

Tudom, hogy nem túl izgalmas rész jön: a faluszélekre jellemző, ritkás erdő, girbegurba fákkal. Hajdan kövezett úton talpalok, néhány dagonyában még most is puha a sár, méretes csülkök dagasztották... erről persze eszembe jut a medve, amit pár napja láttak épp Királyrét felett.

A hőségtől nagyjából besült nőszőfű. Esélyes, hogy elbai - a környék patakjai mentén előforduló faj

Nagy a kísértés, hogy a Béla-rét felé menjek- egész szép fotótémák szoktak itt akadni - de inkább az eredeti terv szerint, a kék sáv jelzésen folytatom az utamat. Hamarosan kiérek a műútra, balkanyar, irány a Szén-pataki kulcsosház, ahol még sose láttam semmi mozgást. Most is kihaltnak tűnik a hely. Megnézem a patak medrét, kóválygok kicsit, hátha akad valami érdekesebb növény. Az ég most is borús, vidám rózsaszínnel mosolyognak rám a kis ezerjófüvek. Egy sportos kinézetű kerékpáros zúg el az aszfalton, más emberi lénnyel nem találkozom.

Mocsári galaj - Galium palustre

Nekivágok a kék négyzet jelzésű útnak felfelé, egész kemény kapaszkodó, bár nem tart sokáig. Erdei pajzsikák integetnek a bükkök lábánál. Felérek a Suta-berki nyiladékhoz, ami csak a térképen nyílegyenes. Nagy kövek állnak ki mindenfelé, óvatosan kell lépkedni lefelé. A nyiladék két oldalán sárgára aszalódott, hosszú füvek állnak sorfalat, virág alig van: egy-két elszánt molyűző ökörfarkkórót látok csupán, a szegfűfélék már rég magjaikat érlelik. A színek alapján simán lehetne augusztus vége is: a lomboknak van egy kifejezetten sárgás tónusa. Ki-kisüt a nap, fülledt meleg áll a fák alatt. Arcomat vékony verejtékréteg fedi el, és idegesítően zümmögő rovarok kezdenek támadásba. Lecsapok egy csípős legyet, ami a karomra szállt, de már későn: hamarosan százforintos méretű piros viszketés jelzi a látogatás helyét.

Mezei gólyaorr - Geranium pratense

Már messziről hallom a gyerekzsivajt, ami a Bajdázói-tó közelségét jelzi. Ám a gyerekhad a bányában randalírozik, aminek remek az akusztikája. Körbesétálom a tavat: molnárkák hada szaladgál a víz tetején. Szememmel keresem, látok-e teknősbékákat, de semmi: mondjuk tekintve a táborozó gyerekhadat, nem is csoda. Végre megpillantok egyet: épp csak az orra hegyét dugja ki a vízből, mint valami periszkópot.

Mocsári teknős - Emys orbicularis. Védett faj

A horgásztóban még mindig nincsen víz, csak némi mocsár az alján. A királyréti büfét a maga közel hétszáz forintos kapucsínójával fékezés nélkül hagyom magam mögött, amikor nekivágok felfelé a zöld sávval jelzett útnak. Régi ismerősöm ez a szakasz is. Hajdan valakik, talán még a középkorban, sok kemény munkával kikövezték ezt az utat is. Még itt-ott jól látszanak a megtermettebb kerékvető kövek sorai is az út szélén. Elmarad mögöttem a vízmű bekerített kis dombja, eszembe jut, hány érdemes dolgot láttam már itt, most minden kókadozik a szomjúságtól.

Még nem az ősz, inkább a szárazság az oka...

Király-rétnél balra fordulok az új körtúra jelzésen. Fokozottan védett a rét, nem is csoda, sok ritkaság él itt. Nem térek le az útról, de nem is kell: közvetlenül az úton is nő az érdes hagyma, a maga látványos bimbókötegével, sárgállik a tejoltó galaj és az orbáncfű, zölden lengedeznek a zsombéksások, a rét közepén nádas emel lándzsát, mint egy összetartva rohamozó hadsereg.

Nappali pávaszem - Inachis io. Védett faj

Szemem sarkából számomra ismeretlen növényt veszek észre egy vaddisznótúrás közelében: lehetséges, hogy mocsári galajt találtam? Örülök a "leletnek", végre egy új faj a digitális herbáriumomba! Kattintok néhány képet, aztán megyek tovább a csendes, szomjas erdőben. A jelzés a Száraz-patakhoz visz, ami a nevével ellentétben nem száraz: most is csordogál benne némi víz. Néhol andezit szálkőzeten folyik, az erdőalja teljesen csupasz... reméltem, hogy találok iszapgyopárt, de még iszap sincsen. Viszont megpillantok egy nőszőfüvet, ami talán elbai: két másik, közeli patak mentén már megtaláltam ezt az orchideafajt, új előfordulási adatként. Erről persze nem mondhatok biztosat, bimbói besültek a hőségben...

Molyűző ökörfarkkóró - Verbascum blattaria

Visszafordulok, a másik irányból sokszor egészen mást lát a vándor. Ostorként csap le rám a nyíltabb Király-rét szélén a napfény. Váratlanul gyorsan tudok haladni - igaz, most lejt az út - mert simán elérem a kisvasutat. Kisvasutaznék is akár, de szemmel láthatóan tele lesz táborozó gyerekekkel, és fél óra múlva busz is lesz Kismaros felé... az így megtakarított összeget egy dobozos citromos Rádlerre költöm, nem is bánom meg. Jól esik a hús ital. A buszig van még kis időm: szétnézek a "gazosban" a kisvasúti végállomáson, most is számos lepke és zümmögő rovar táplálkozik a seprencék, ökörfarkkórók, katángok és kígyósziszek seregén. Elbíbelődök a fotózással, felettem szinte helyben repülő kis szürke madarak - légykapók vadásznak virtuóz ügyességgel

Suta-berki nyiladék. Csak a térképen nyílegyenes

A buszon nem zajongó kisiskolások, hanem egy cserkészcsapat és néhány másik kiránduló lesznek az útitársaim. Utólag tudom meg, hogy Pap-rétnél kengurut láttak az aszfaltúton - kis híján én is találkoztam vele! Mondjuk inkább, mint a medvével...

Békés, medve- és kengurumentes az utam hazafelé. Van időm Kismaroson jegyet kicsiklandozni az automatából - ez a művelet egyre jobban megy szemüveg nélkül is - aztán sivítva fékez a zónázó, hogy aztán hazaröpítsen a tüntetésekkel tarkított Budapestre...