Terep-járó: Séta az egri Nagy-Eged hegyen

Nagyon vártam már a nyári szabadságot. Az elmúlt hetek hőhullámai alatt már kirándulni se volt kedvem, most végre kicsit hűvösebb az idő... irány hát hajdani diákéveim városa, Eger!

A Nagy-Eged oldalában vezető út

Korán ébreszt a vekker. Utálok vekkerre ébredni, többnyire nem is kell, ébredek én magamtól, mielőtt megszólalna... most a csörömpölés olyan, mint egy becsapódásos landolás. Zombiként talpalok a Kossuth térre, onnan metróval irány a Keleti. Pénztár még nincs, automatából veszek jegyet, aztán - végre - iszom egy ébresztő kávét is.

Réti füzény - Lythrum salicaria

Kedvenc fajta vonatom áll a síneken, az egyterű Siemens motorvonat. Mondjuk jó meleg van rajta, működik a fűtés. A kalauz szerint "ahogy bemelegszik a légkondi, hűteni fog". Ezen a bájosan abszurd mondaton elmélkedek, de tényleg hűtésbe vált a dolog. Hatvannál beáll a jégkorszak.Jó, hogy hoztam egy strandkendőt.

Borzas füzike - Epilobium hirsutum

Négy évig Egerben laktam, jól ismerem. Beballagok a vasútállomásról a történelmi belvárosba, a piaccal kezdem a dolgot... reggel nyolckor valószínűleg mindent lehet már kapni, talán a termelői sajtos is kitelepült... És, igen. Hamarosan egy tízdekás házi sajt és egy "nosztalgia kifli" boldog birtokosaként ballagok át rézsútosan a Dobó téren. Szikrázik a napfény, meleg nap lesz ez. Fura az óriáskerék a retró áruház mögött.

Fekete földitök - Bryonia alba

Átmegyek az aluljárón a sínek alatt - mint régen, most is graffitik borítják - aztán a történelmi várfalak mentén ballagok a Gárdonyi Géza emlékházig, ahonnan a piros sáv jelzést követem Eger elegáns kertvárosi részén keresztül. Egyre melegebb van. Majszolom a sajtot a kiflivel. Jóféle kifli, puha, sós, és nem esik atomjaira, ahogy beleharap az ember.

Szív alakú mintázat az oligocén korú kőzeten

Valahogy túlmegyek a piros sáv jelzés lekanyarodásán, de nem bánom: legfeljebb a másik irányból fogom megkerülni a Kis-Eged hegyet. A biciklis pihenőnél váltok be a szőlős-présházas vidékre, hamarosan megvan a jelzés is, csak azért, hogy egy fura felfestésnél rögtön elveszítsem ismét... Némi téblábolás után a logikát választom, és "toronyiránt" nekivágok az emelkedőnek. Meg se lep, hogy a tetején ismét megvan a piros sáv. Bongyori fehér felhők gyülekeznek felettem.

Az Eged-hegy magasabbnak tűnik, mint régen... öregszem? Vagy talán a fránya poszt-kovid... nehezen veszem az emelkedőt. Ez volt életem első magányos kirándulása, még diák koromban, amikor kötelező feladat volt bejárni a földrajz szakos diákoknak. Akkor szinte megrészegített az élmény: egyedül a természetben!

Most sem jár erre senki, hétköznap van. Egyetlen futó szökell velem szembe az ösvényen. Terep-biciklisek is járhatnak erre, ügyes kezek ugratókat is építettek. Mondjuk piszok nagyot lehet itt esni, az biztos. A hegy déli oldalát erősen cserjésedő növényzet borítja, sok cserszömörce, jajrózsa. Látok egy szép kövér magtokokat érlelő bíboros kosbor kórót, egyébként nagy a szárazság. Alig nyílik valami, az is összeszáradt, pici.

Zöld gyík - Lacerta viridis. Védett hüllőfaj

A ritkás tölgyes erdőbe érve leülök egy fehér mészkősziklára, kicsit lihegni.

De nem csak én lihegek itt. A zizegős avarban lépteket hallok és lélegzés zaját. Mintha még egy futó közeledne, de sehol senki. Beleciccegek az erdő csendjébe. Csend, a léptek megállnak, csak a lihegő légzést hallani.

Kicsit lidérces érzés a láthatatlan, de jól hallható lény közelsége, fel is kapom a hátizsákom és magam mögött hagyom a rejtélyt.

Nagyvirágú lednek - Lathyrus latifolius

Felérek a csúcsra, ahol egy kereszt néz a város felé, mögötte antennatorony. A simára "olvadt" mészkősziklák kifehérlenek a földből, mint a csontok. Zegzugaikban a sárgakövirózsák jól érzik magukat. Néhány virágzásra készülő példány olyan, mint Barba Mama. Kicsi karsztos ördögszántás, alattam a város párás panorámája. Kicsit kifújom magam, aztán ballagok tovább a padok felé.

A szőlők 500 méteres magasságig kapaszkodnak felfelé a hegyoldalon

Kellemes megpihenni a napsütéstől meleg, fából ácsolt padokon. Borongós az idő. Uzsonnázok, kortyolok a kulacsomból, és egyszercsak feltűnik valami. Pontosabban valaminek a hiánya.

Teljesen csönd van. Egyetlen madár sem énekel, de még a rovarok monoton zizegését se hallani. Mintha megsüketültem volna, keresek valamit, amit hallani lehet... de csak a száradó avar zizzen. Borús, nyomasztó hőség telepedett a hegyre.

Fehér szamárkenyér - Echinops sphaerocephalus

Elolvasom a szép tanösvény-táblát a hajdani kápolna történetéről és a remetékről, akik valaha itt éltek. Mert van itt egy mára már eléggé eltömődött barlang, ahol nagyon jól lehetett aszkétáknak való, önmegtagadó életet élni, és még egy forrás is akadt, amit "működésben tartott a remete imája" - ma ennek nyoma sincs, az utolsó remetével együtt eltűnt.

Tövisszúró gébics - Lanus collurio. Védett madárfaj

Nekivágok lefelé. Szőlősorok közé bukkanok ki a fák közül, fehér kőzúzalékos út vezet lefelé. A szőlő zöld sávjai között felmagasodik a St. Andrea pincészet fehér Mária-szobra. Nem mozdul senki, csak én. Az út szélén "gyomolgatok": akad nagyvirágú lednek, fehér szamárkenyér. Piros termését érleli az ostormén bangita, piroslanak a csipkebogyók... Örömömre találok keskenylevelű buvákfüvet is, ezt a fajt eddig csak képen láttam.

Egy nyitott, rozsdás kapun tövisszúró gébics tollászkodik. egy fehér sziklán zöld gyík melegedik. A száraz talajon a "virágzó víztolvajok" érzik igazán jól magukat: a mezei és a kéküstökű csormolyák. Találok egy tő fehér virágú útszéli bogáncsot is.

Sárga kövirózsa - Jovibarba hirta. Védett faj

A tanösvény levezet egy elhagyott gyárféléig, itt is akadnak a figyelmemre méltó gyomok, fekete földitök tekereg, közönséges medvetalp felfújt levélhüvelyeiből törnek elő a harsányzöld levelek...

Kis kerülővel közelítem meg Egert, egy kis nosztalgia-kapirgálásra útba ejtem a Kis-Eged híres útbevágását. Védett feltárás, bontani itt nem szabad, de a forgalmas aszfaltút szélére kipergett lapos, palás kődarabokat az esélytelenek nyugalmával kicsit felforgatom, hátha találok valamilyen, oligocén korból való kövületet. A fagy is elvégezte a maga munkáját... némely tenyérnyi kődarabot szinte "lapjaira" lehet szedni, puszta kézzel. Lapozgatom hát a rétegeket, mint egy zsebkönyvet... A legtöbb "lap" persze üres, vagy csak valami meghatározhatatlan elszíneződés van rajta. Igyekezetemet pár perc alatt siker koronázza: az egyik kis agyagos pala-lapon kirajzolódik egy hajdani apróhal részleges maradványa. Kivehető pár pikkely, csigolya, az úszók sugarai. Ezért hívják ezt "halaspalának"! Harmincmillió év... nagyot sóhajtok és visszateszem a kis kődarabot.

Ostormén bangita - Viburnum lanata

Szinte izzik az aszfalt a fülledt, borús melegben. A közeli buszmegálló infrastruktúrája fejlődött, mióta legutóbb itt jártam. Akkor egy szál csupasz deszka volt pad gyanánt keresztülfektetve két nagy téglán, most egy egész pozdorjalemez, ami talán ajtó lehetett boldogabb időkben.

Mezei csormolya - Melampyrum arvense

Elég utálatos a ballagás a forgalmas aszfaltút szélén. Eger határában még elbíbelődök egy kis csatorna partján növő növényzettel, találok egy fél, döglött vaddisznót is benne. Az árokban szép szál réti füzények, borzas füzikék nőnek, és találok egy számomra ismeretlen, óriás termetű aggófüvet is.

Közönséges aranyeső (Laburnum anagyroides). Szubmediterrán eredetű adventív fa, megtalálja az életfeltételeit az Eged déli oldalán

Visszaérek a graffitis aluljáróhoz,ismét itt vagyok a szép barokk városban... Az Eger-patak medrében hegyi billegető szedegeti az apró rovarokat. A kirándulásomnak vége, de a napnak még nem: irány a strand, ahol a termálvizes medence partján csodás gőzgombócot ehetek, aztán a borfesztivál és a veteránautó-kiállítás az Érsekkertben...

Szép nap volt!