Ködös Börzsöny. a VIDE Természetjáró Szakosztályának túráján, illetve az egyesület különféle börzsönyi túráin nem először veszek részt, a Börzsöny mondhatni hazai pálya. Ezen a november végi hétvégén ötödszöri rendezéssel került sor a Ködös Börzsöny túrára, amit akár Közös Börzsöny túrának is nevezhetnénk, mert - legalábbis számomra - meglepően sokan választották szombati programnak. De legalább nem Kódos Börzsöny, nem instant túra, hanem bőséges ellátmányú, hagyományos stílusú teljesítménytúra... Ami pedig a mostani Ködös Börzsönyt illeti: minden elképzelésemet felülmúlta szépségével.
Ötkor ébresztő, odakint még töretlen a sötétség uralma - mostanában minden túrabeszámolóm ezzel kezdődik, de hát a november már csak ilyen. Nincs túl hideg... az időjárás-előrejelzésben jellemző módon minden piktogramot felpakoltak, napocska-felhőcske-hózáporocska-szelecske. Magyarán: tudja a rossebb, milyen idő lesz, mindenesetre rossz kirándulóidő nincsen, csak alulöltözött kiránduló.
 |
A királyréti Várhegy és a kilátó árnyéka kirajzolódik a reggeli fényekben
|
Békés utam van a kellemes melegre fűtött, szinte néptelen zónázó vonaton Kismarosig. Vácott még épp csak pirkad. Kisebb izgalmat csak a nyílt vágányon való ácsorgás okozott - ha öt percet marad még a vonat, bizony lekésem a csatlakozást Kismaroson a buszhoz. De így nincs gond, másfél tucat emberrel toporgok a buszmegállóban, amikor begördül a sárga volánbusz. A Nap még nem bukkant fel a horizont felett, igazi szürke szürkülés terül el a Börzsöny felett, a fűtés füstszaga üldögél a háztetők felett.
 |
| Széles-mező |
A rajt-cél helyszíne a királyréti Hiúz Ház, annak is a hátsó traktusa, nemzeti parkos ismerőssel nem is találkozom - a rajtoltatás rutinosan, jól szervezetten megy a sok ember ellenére, igaz nincs is helyszíni nevezés, ami azért sokat könnyít a dolgon. Van viszont meleg tea és szilvalekváros kenyér.
Különösebb ceremónia nélkül megkapom a menetlevelet, bepecsételik, hogy a célban meleg ételt (gulyáslevest) igényelek - apró luxus - aztán kilépek a lassan színesedő novemberi reggelbe. Parkolóhelyet keresgélő autósok keringenek mindenfelé, ilyenkor azért örülök, hogy nem vagyok beoltva tömegközlekedés ellen... elcsattogok a kisvasúti végállomás mellett, talpam alatt csikorog a fehér murva, aztán a hajtánypályánál rákanyarodok a Várhegyre vivő útra.
A Nap még mindig bujkál a hegyek között, épp csak akkor pillantom meg, amikor felérek a kilátóba. Fénye csíkokat húz a börzsönyi hegyekre, a felhők árnyéka tintakék foltként terül el a hullámzó felszínen. A Várhegy árnyéka élesen kirajzolódik a barna, kusza ágszövevény-takarón, amire sötétzöld mintát hímez egy-egy fenyőcsoport. A hegy domború árnyékán egy pöcök: maga a kilátó. Távolabb, a Csóványos és Nagyhideghegy csúcsait masszívnak látszó felhőréteg takarja, mint egy téli sapka. Reménykedek, hogy kitart a felhő, lesznek ködök - szeretek ködöt fényképezni - aztán megbeszélem magammal, hogy nem baj, ha nem lesz köd, mert akkor meg lesz szépséges panoráma. Szóval mindenképp nyerek. Végül lett mind a kettő...
 |
Színpompás szederlevelek
|
Leballagok a Várhegy oldalában, a fények még mindig semmilyenek, és mindenféle marhaságot fényképezek: avar alól épp kibújó őzlábgombát, vízcseppeket dajkáló száraz tölgylevelet. A Szélesmezőre kikanyarodva viszont már gyönyörű reggeli színek és fények fogadnak. Élesek a kontúrok, a kék égen fehér és tintakék felhők, a mező drapp kórói között vérpiros szederlevelek pompáznak... Ahogy a felhők árnyéka végigszalad a tájon, pillanatról pillanatra változnak a színek. Egy bronzlombú fa egy pillanatra felragyog, aztán mire ráirányítom az objektívet, ismét visszahull, visszaolvad az árnyas barna háttérbe. Csodálatos! Elbambulásom oda vezet, hogy elcsúszok egy vaddisznótúráson és beletérdelek a sárba...
 |
| Gyémántcseppek |
Újabb matricás ellenőrzőpont a Béla-réti elágazásnál... emlékszem, micsoda királyi szarvasbikát láttam itt egyszer. Most nincs esély találkozni az erdő lakóival, mert sok a kiránduló, és nem is valami csendesek. Kisebb-nagyobb, élénken beszélgető társaságok ballagnak az úton, sokan kutyával jöttek, el-elfutnak a terepfutók is mellettem.
A kék sáv jelzést követi az utunk, de van szalagozás is, biztos ami biztos. Ismerős útvonal ez is, a napfény elfakult, tompa árnyalatokban pompázik a hegylábi erdő. Igazából a Cseresnyés-patak völgyében lesz igazán szép, ahol a bükkök bronzaranya keveredik a juharfák kénsárgájával. A patakon sikerül gázlót találnom, kőről kőre ugrálva, de attól tartok, ez a túracipő egyre kevésbé vízálló... gyakorlatilag mostanra elég, hogy messziről meglássa a vizet, és hopp, már tocsog is a zoknim. Viszont hideg nincs, nem fázom. Igyekszem előre "rápihenni" a Szénpataki kulcsosház utáni emelkedőre.
 |
A kilátóhoz több jelzett út is felvezet
|
Rövid szakaszon aszfalton ballagunk, aztán feltűnik a kék műanyag sátor, ami a harmadik ellenőrzőpont - és ezúttal nem matricás, hanem bélyegzéses, és forralt bor is van! Egész sereglés alakult ki itt, minden táv érinti ezt a helyet. Nem időzök itt sokat, neki is vágok a túra legharciasabb kis emelkedőjének, ami rövid táv alatt majdnem háromszáz méter szintet jelent. Néha fotózás ürügyén megállok zihálni - amúgy tényleg van mit fotózni, pazar lombszínekben pompázik a hegyoldal.
 |
Kisebb-nagyobb beszélgető társaságok mindenfelé
|
Végre fent! Itt a rövidtávosok lefelé veszik az útjukat a nyiladékon, a hosszabb távok résztvevői viszont felfelé, de ez a felfelé már kényelmes, széles erdészeti utat jelent. Egy tölgyfa egészen valószínűtlenül élénk sárga lombot virít, kivárom, amíg ismét kisüt a Nap, és átvilágítja sugaraival a leveleket, mint egy gótikus templom rózsaablakát... háttérben a kék ég és a még kékebb távolabbi hegyoldal, valami lenyűgözően szép látvány.
 |
Bélyegző- és frissítőpont a Szénpataki kulcsosháznál
|
Ballagok felfelé, hagyom, hogy a gyorsabbak megelőzzenek - vagyis lényegében mindenki - én folyton megállok megcsodálni valamit. Például, megjelenik az első hó... finom, szakadozott hódara-lepel, épp hogy fehér csipkét hímez a lehullott juharlevelekre. A fehér kabátot húzott bükklevelek tengerében komótos gályaként ringatóznak a zöld mohával lepett sziklatömbök. Mesevilág!
 |
A bükkfa novemberi színei
|
Ahogy ballagok felfelé, egyre határozottabb a fehér hintés a tájon, finom dércsipke kezdi kirajzolni az ágak barokkos, kusza szövevényét. Megjelenik a sár is, és van, ahol már nem lehet kikerülni. A tavalyi Ködös Börzsönyön itt bele is hemperedtem... most ezt sikerül elkerülni, de az erdészeti gépek masszív kerekei által feldúlt úton nehéz a haladás. A Nap már nem süt, kezdünk beérni a felhősapka pereme alá. Egy kisebb jégdara-zápor is az arcomba pereg.
 |
Félcentis gombácskák a moha között
|
Ismét itt a kék sáv jelzés... jobbra tábla mutat a Csóványos, balra Nagyhideghegy felé. Ködbe értem, elmosódnak a királyi bükkök szürke törzsei. Csend van, a sok kiránduló zaját tompítja a finoman zizegő köd. Balra indulok, hiszen a következő ellenőrzőpont a nagyhideghegyi turistaházban lesz. A ködöt hirtelen, mintha elfújták volna, fekete-fehér és éles rajzolatú lett minden, akár egy rézkarcon. A fák között még a távoli kék ég is átsejlik.
A turistaházban meleg van, ezért nem is időzök tovább, csak amíg megkapom a bélyegzést és a préselt gyümölcs-szeletet, amit nagyon szeretek. Aztán kint bámészkodok kicsit, nézem a fehérbe öltözött fákat és a távoli kékséget. Terep-biciklis teker felfelé, szinte gőzölögve, amott pedig piros kabátos kirándulók, mint eltévedt katicabogarak a nagy fehérségben.
 |
Szinte vakítóan napsárga a kocsánytalan tölgy lombja
|
Kezd hideg lenni most, hogy álltam egy kicsit, indulok is hát lefelé. Kóspallagig a kék sáv jelzést kell követni, de egyébként is ezerszer bejárt útvonal ez... Nem gondoltam volna, hogy még szebb látványokat is tartogat számomra a Börzsöny, mint amit eddig láthattam! És, igen... a kék égbolt fölém terül, a Nap sziporkázó, jéghideg sugarakat vet a fehér zúzmaracsipkékre. Alig haladok, mert lépten-nyomon megállok lefényképezni valamit.
 |
Moha és zuzmó együttese
|
Lassan kiérek a zúzmara-zónából, aztán eltűnik a vékony hóréteg is, és ismét megjelenik a sár, én pedig - ez az igazi "keretes szerkezet" - ismét elcsúszom, ezúttal a jobb térdem lesz sáros, fő a szimmetria. Az erdő színei ismét vöröses, narancsszín, rőt, barna tónusokra váltanak. És, érezhetően melegebb is van.
 |
A juharlomb kénsárgája
|
A köves, aránylag egyenes nyiladék kocogásra csábít. Lábam elé nézve begyorsítok, és élvezetet lelek benne. Utolérek egy fiatal párt, csíkos rajzolatos, karcsú magyar agár van velük, pórázon... az is ritka, hogy én utolérjek egy agarat!
Az utolsó ellenőrzőpont a kisinóci turistaháznál van, itt sportszelet az ellátmány. Egy-egy ilyen túrán egy hónapra elég édességet szoktam kapni... a sportszelet is eltűnik hát a hátizsák oldalzsebében, jól fog majd jönni desszertnek a gulyásleves után.
Rákanyarodok az utolsó, szűk öt kilométeres szakaszra a zöld sáv jelzésen. Sokszor bejártam már ezt is, utoljára szeptemberben. Sár azért itt is akad - persze hogy beletoccsanok - de alapjában véve nem rohanok, nincs miért. Szépen süt a szelíd délutáni napfény, sőt Király-réthez érve határozottan érzem, hogy sugarai melegítik a hátamat.
Gombákat nemigen látok, pedig érdekes fajok tudnak lenni errefelé. Persze az utat is nézni kell a lábam alatt. Valaha, évszázadokkal ezelőtt valakik kikövezték a szekerek számára, még most is kirajzolódik itt-ott a középkori út padkája és ívesen rakott burkolata.
Beszélgetek egy fiatal párral, hogy ki mit tervez estére. Ők forralt bort, bekuckózást és filmnézést, én élőzenés házibuliba megyek, és másnap megint kirándulni... kicsit olyan, mintha felcseréltük volna az életkorunkat.
Szinte észrevétlenül ismét lejteni kezd az út, és megpillantom Királyrét néhány épületének tetejét. Az autók még mindig kavarognak, de most már inkább távozóban. A Hiúz házban megkapom a záróbélyegzést, a kitűzőt és az oklevelet, a ház mögött pedig a gulyáslevest, mély műanyagtányérban. Finom, sűrű, jól is esik... ahogy az is, hogy kerül valaki, aki behoz Pestre autóval, vagyis nem kell egy órát várnom itt a buszra. Más szóval: lesz időm a házibuli előtt megfürödni és átöltözni... ahogy ránézek sárral borított futóművemre, bizony igencsak rám fér!
 |
Nem látszik, mekkora volt a sár...
|
 |
Festmény? Rézkarc? Mindenképp művészi látvány a ködös, zúzmarás erdő...
|
 |
Kilátás Nagyhideghegyről
|
 |
Itt-ott a Dunakanyar látképe is kivillan
|
 |
Még hogy őszi szürkeség...
|
 |
Évszakok határán
|
 |
Téliaraszoló lepke
|
 |
Király-rét: fokozottan védett terület, botanikai ritkaságokkal. Itt találtam - a turistaút szélén - a hegység flórájára újnak számító vágási kenderkefüvet két évvel ezelőtt
|
