Jó párszor részt vettem már a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet őszi visegrádi túráján. Számomra igen kedves vidék ez, és rendszerint káprázatos panorámával, látványos őszi lombszínekkel örvendeztet meg. Ezúttal másképp alakult, de nem bántam meg.
Ha kulcs-szavakat kéne mondanom, ezt a hármat mondanám: köd, történelem és pálinka. A ködöt szeretem - szeretem puhaságát, titkokat sejtető homályosságát, és azt, hogy fátylával elmossa a dolgok kontúrjait... gondolatokat ébreszt, merengést múlton és jövőn, ahogy kiélesednek a dolgok, hozzájuk közeledve, aztán mögöttem kifakulva visszahullanak a feledésbe.
A történelmet nem kell megindokolnom: ősidők óta járja ember a Dunakanyar hegyvölgyeit, királyi vár magasodik az ormon, és aki hallja a múltat, hallhatja akár az ágyúszó, akár a vadászkürtök és vadűző patadobogások visszhangját is...
A pálinkát is szeretem, bár bevallom, hogy évi összes pálinkafogyasztásomat itt szoktam megejteni, ezen a túrán, a szívélyes kínálgatásnak köszönhetően nincs szívem visszautasítani.
 |
A túra első szakasza Visegrád házai között vezet
|
Busszal megyek Visegrádra, végtelen hosszú az út, a rozoga csuklós busz ráz is és nyikorog is, ráadásul valahonnan jön a hideg a lábamra. De legalább van ülőhelyem, ezen a járaton ennek is örülni kell. Lassan oszlik a sötétség, de a Nap nem kel fel... illetve, valahol a vastag dunai köd és a felhők felett biztosan felkel, de ez amolyan elméleti tudás csak...
 |
Önkéntes pontőr a temető közelében
|
A Sportcentrumban bemondom a nevezéskor kapott hárombetűs kódot, megkapom az itinert - és az indítópálinkát, ami - érzésem szerint - szilva. Bármi is legyen, lendületet kapok tőle, és szedem a lábam egészen a temetőig, ahol Áprily Lajos sírja és az első ellenőrzőpont vár. És, csomagtartóból, a következő pálinka, szőlőből. Emlékszem, itt kaptam egyszer olyan székely házifőzésűt, hogy lemarta a rozsdamentes réteget a fedélzeti kupicámról... szóval, enyhén könnybe lábadt szemekkel küzdöm le a Fellegvárhoz vezető emelkedőt, miközben a szilva és a szőlő egymás tenyerébe csapva tüzet rak a bélésemben.
 |
Kőfali pintyő - Cymbalaria muralis. Jellemzően rakott kőfalakon élő, mediterrán eredetű tátogatóféle
|
A vár kapuja mögött masszív ködbe burkolózik maga a fenséges rom, utam a parkolón át ismét lefelé vezet a csúszós falépcsőn. A bódék már nyitásra készülnek, kellemes zene szól, civilizáció és kávé ígérete incselkedik velem, de... belevetem magam a ködbe. Vörösesbarnán izzanak a kontúrok, a vizes avar csúszós a lábam alatt, néha egy-egy sárga juharlevél színpompája villan a szemembe. Csend van, a november csendje.
Enyészet hava.
 |
Közönséges borostyán - Hedera helix
|
A Nagy-Villám alatti parkoló jól ismert hely számomra, tévedtem már el itt, most persze tudom már, merre vezet tovább a kék sáv jelzés. Mert amúgy nem tudnám, hiszen jelzés itt nem látszik... tejfehér ködpaplan hentereg a kaszálórét felett, egy-egy fa szürkésfekete, vizes, csupasz kontúrja sejlik csak fel.
 |
Út a Kálvárián
|
Az erdősáv szélén lévő kis pihenőpadokat nyálkás, vizes réteg borítja. Eszembe jut, hogy nyáron itt szólított meg két lovas, látván ágyú méretű 600 mm-es teleobjektívemet, és milyen jót beszélgettünk... megsimogathattam a kíváncsian nyújtózó, karcsú lovak érzékeny nyakát, megtudtam, hogy Közép-Ázsia legnemesebb lófajtájához tartoznak, akhal teke fajtájúak. De szép nap volt az!
 |
Pici kápolna, mögötte andezit-agglomerátum sziklatű
|
Lassan lejt lábam alatt a széles erdészeti út, kellemes szakasz ez. Nem sáros, ahhoz nem volt elég eső az éjjel. A köd ismét sűrűsödik, a kusza ágszövevények akvarellt rajzolnak rá.
Szinte észrevétlenül érek a meredekebben emelkedő bükkös hegyoldalba, a Borjú-fő alá. Az út szélén kusza, karcsú galagonyabokrok sorakoznak... lombjukat már elhullatták, de a termések érdekesek. Határozásra nem alkalmasak, de elhatározom, hogy jövő októberben teszek ide egy sétát... ígéretes hibridekre bukkanhatok.
 |
A visegrádi Fellegvár körül vörösesbarnán izzik a bükk-avar
|
Felkapaszkodok a királyi bükkök között, vizsla néz rám borostyánszínű szemeivel, az erdő mintha hangtompítót viselne... sziszeg és szitál a köd, elmos színt, formát és hangot.
 |
A Fellegvár után megérkeztünk a ködzónába...
|
Panoráma sincs, természetesen, pedig gyönyörű ez a gerinc! Sok túrázó most is itt állt meg uzsonnázni, beszélgetnek, nézik a panoráma... helyét, én pedig szaporázom a léptem tovább.
 |
.... ami aztán egyre sűrűsödött
|
Nini! A szürkésfehér ködből oldalvást pillantva élénkpiros galagonya áltermések villannak fel. Nagyok, hosszúkásak, az ilyet érdemes közelebbről is megvizsgálni... begyalogolok a süppedős avarba a kérdéses bokorhoz, és közelebbről szemrevételezve örömmel fedezem fel, hogy ez bizony Lindman-galagonya, aminek a becsült hazai állománya kb 50 példányra tehető - ámbár ennél talán több van, de ha még a duplája is, az akkor is igen ritka növényt jelent.
 |
A Fekete-hegy rétjén már sejtelmessé sűrűsödött a köd
|
Elismerem, hogy a galagonyászás csak a legelvetemültebb botanikusokat hozza izgalomba, mindenesetre a bánatos köd ellenére is jókedvre derülök. Tényleg érdemes lesz jövő októberben errefelé egy célirányos túrát tenni!
 |
Utunk hosszan követte a kék sáv jelzést
|
A Vízverés-nyergi réten orromig sem látok a ködben. Fehér, vakító, minden elfolyik, nincs támpont... mintha még a lefelé és a felfelé is elveszítené támpont jellegét. Szembejön egy kiránduló pár, és tudatják, balra mutatva, hogy arra ment sok kiránduló. Nos, ha ezek az Áprilyn voltak, akkor pont most mentek el a málnásba, én tudom, hogy itt egyenesen kell továbbmenni az elágazásban. Megbeszéljük hogy a ködnek is megvan a varázsa, bár - felbukkanó túratársam szerint - ez limitált varázs. Ezt a kifejezést ízlelgetve megyek tovább...
Kellemes az összeszűkülő ösvény az Úrasztal oldalában. Puhán süpped a léptem, vigyázni kell a pocsolyákra. Balra, messze ott lehetne látni a Duna túloldalán a Naszályt, most persze nem látni semmit - és a kirándulók is eltűnnek, magam ballagok kilométereken keresztül, köszöntöm régi ismerőseimet: az erdei pajzsikát, a lepketaplót, még egy szál virágzó baracklevelű harangvirágot is találok.
Utolér egy túrázó, aki azon aggódik, nem tévedt-e el, de megnyugtatom: 200 méter múlva itt az ellenőrzőpont.
Tavalyelőtt itt vidám kis tábortűz lobogott, füstje csíkokat festett a napsugarakra... most egy szál pontőr recereg itt, kitartást kívánok neki. Tudom, hogy kényelmesen járható szakasz jön, sok aszfalttal: kiváló alkalom arra, hogy elrágcsáljam az ebédemet, ami ezúttal egy zacskó sós ropi és egy tegnap vásárolt kakaós csiga. Eltűnődök azon, mennyire koncentráltam a péknél, hogy kakaós csigát kérjek, és ne csigaós kakát, mint egyszer... hú de kínos volt.
Pap-rét, az erdészháztól inkább az aszfalton megyek, kicsit hosszabb, de - kakaós csiga rágcsálásra ideális szakasz. Két biciklis suhan csak el mellettem a nedves aszfalton surrogva.
 |
A Sóstói réten tavat hiába keresnénk, de az átlagnál nedvesebb talajról árulkodnak a sásfélék zöld levelei
|
Leereszkedek Pilisszentlászlóra. Az itiner szerint a polgármesteri hivatalban lesz az ellenőrzőpont, de persze nem ott van, hanem a buszmegálló után, szerencsére jól láthatóan. Meleg teát töltök a tartályból, és eltűnődök azokon az időkön, amikor a sportpálya öltözőjében volt a zsíroskenyeres-teás frissítőpont.
Átcsattogok a falun - ó, a Jánosik kocsma is bezárt? - elballagok a régi temető mellett, bánatos nagy kutya néz utánam. A köd ritkásabb, de kicsit aggódok a Spartacus ösvény miatt - nem lesz nagyon csúszós? Vannak róla eléggé sáros emlékeim...
 |
Út a Barát-halom kúpjára
|
Ismerősökre akadok, 2019-ben ők vittek haza Visegrádról Pestre kocsival, de jó is volt... és de rég volt! És milyen jó, amikor három generáció együtt kirándul...
Eltűnnek előttem a ködben, és ismét magamra maradva ballagok lefelé, mindig csak lefelé.
 |
Ez a szakasz amúgy gyönyörű panorámát tartogat a kirándulóknak
|
A Spartacus nem olyan vészes. Egyetlen, tériszonyos lányt imádkozok csak át a sziklaperemi, valóban csúszós részen, mitagadás: ilyen időben még nem jártam itt. De a vártnál stabilabb a lépésem az ide-oda kanyarodó, szép időben pazar panorámát kínáló, egyszemélyes szélességű vadászösvényen.
Ismerősként ráköszönök az északi fodorkára, itt láttam életemben először ezt a ritka, mészkerülő páfrányfajt. Szépen nődögél, a mostoha körülmények ellenére.
 |
Lindman-galagonya: igen ritka reliktum galagonyafaj, csak néhány ponton található meg az országban
|
A Jenő-kunyhónál megkapom a következő bélyegzést, szinte mintha sötétedni kezdene, pedig úgy délután kettő körül járhat az idő... megszaporázom a léptem - sziasztok, fekete fodorka páfrányok - nem szeretném, ha rám sötétedne.
 |
A Zánkói-rét környékén ismét besűrűsödött a köd
|
A szelíden lejtő ösvény belekocogásra csábít. Szinte andalítanak a kanyarok, a köd, az enyészet avarillata. Élvezem a sebességemet, ami persze nem nagy - álomszerű az egész, álmában fut így az ember, hangtalanul.
 |
Lepketapló - Trametes versicolor
|
A lovas utat keresztezi a Spartacus, gondos kezek lépcsőt építettek, hálásan gondolok rájuk. Kicsit aggaszt, hogy jön még egy emelkedő... de igazából ez sem vészes, vezet a szalagozás, és nem kell a Bánya-tetői kilátóhoz felmászni - ez az útvonalmódosítás tetszik.
 |
A bükk (Fagus sylvatica) búcsúzó színpompája
|
Kaszálórét, már a ködzóna alatt, az utolsó ellenőrzőponton sátor, tábortűz, bogrács és - hát igen, magyaros házipálinka teremt otthonos hangulatot. Ezúttal körte. Jó rég nagykorú vagyok már...
 |
Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia
|
A túra utolsó szakasza jön, lefelé. Szemem előtt feltárul a Dunakanyar ködös panorámája. A víz szürke, lomha sávja, a túlparti börzsönyi hegyek - igen, ott nyugszanak valahol a nagyszüleim, a nagymarosi temetőben, és ott futottam alig egy hete egy versenyen. Milyen meleg volt, milyen napsütés... alig egy hete! Akárha egy éve lett volna...
 |
A gyertyán is búcsúzik már őszi ruhájától...
|
A fonnyadó avar, a nedves föld illata, a Duna látképe szinte a szívembe facsar nosztalgiájával. Igen, valószínűleg nem is tudnék élni enélkül a táj nélkül.
 |
A "részeg erdő" Pilisszentlászló határában feltehetően csemetekorban elszenvedett vadrágás eredménye
|
A Csuka-völgy után már Visegrád szélső házai közé érek. Egész komoly villák is vannak errefelé. Aztán felmagasodik előttem a református templom tornya, átszaladok a 11-es úton és máris előttem a cél: a sporttelep büféje, ahol otthonos gulyásleves-illat lengedezik. És még mindig nem sötétedett rám...
 |
Japán vadszőlő - Parthenocissus tricuspidata.Népszerű ültetett kúszónövény, hajlamos a kivadulásra
|
Órámra pillantva látom, hogy van fél órám a pesti buszig, van időm kényelmesen megenni a sűrű, jó paprikás, ízletes levest... mitagadás, igen jól esik. Kevés túra végén adnak manapság rendes meleg ételt, múltkor Söjtörön is a beígért sült kolbász valahogy főtt virslivé változott....
Folyamatosan érkeznek a túrázók, a hosszú táv sárral borított hősei, a leszálló sötétség szitál a parkolóban, egyre gördülnek ki az autók... A buszt igen szerencsésen érem el, pár perccel előbb érkezett, mint kellett volna, fordítva gyakoribb az eset.
 |
Éber szemek figyelnek Pilisszentlászlón...
|
Bekuckózok a már jól ismert nyikorgó és huzatos buszon, csak Visegrádon van vagy nyolc megállója... de egyszer csak hazaérkezek... és igen, az óra szerint még egészen korán van, pesti szombati kora este, de én ma már nem mennék mulatni. Jó kis nap volt!
 |
Galagonya áltermés... valószínűleg egybibés galagonya (Crataegus monogyna)
|
 |
Kapaszkodnak a földbe a bükk kígyószerű gyökerei
|
 |
Sziklatorony a Spartacus-ösvényen
|
 |
Ez a "fűcsomó" valójában egy ritka páfrányféle: északi fodorka (Asplenium septentrionale)
|
 |
Őszi színvarázs a Jenő-kunyhó közelében
|
 |
Fekete fodorka - Asplenium adiantum-nigrum. Védett páfrányfaj
|
 |
Nem maradtam észrevétlen a birkák számára sem...
|
