De vártam már erre! Hetek óta csak esős, nedves idő fogad, ha kijutok a természetbe... de mára napsugaras novemberi napot ígér a meteorológia, és ahogy elnézem a műholdképet, igaza is lesz. Sehol egy felhő. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet túrája a tavalyi évem egy szép emléke... itt van hát a helyem most is, a szép vonalvezetésű 26 kilométeres távon.
 |
Igazi "arany erdő"...
|
"Megálltam itt a nyugtalan világban
és vándor-párom, erre hoztalak.
Megállítottak a patakos erdők,
a vércsés sziklák és a várfalak.
Megkötözött a kép: a víz világa,
szálló hajó a torlódó vízen,
hősi tető, hol vadvirágcsokorból
harcos középkor és múlás üzen"
(Áprily Lajos: Királyasszony kertje, részlet).
Mert hogy Áprily Lajos emléktúra ez! Az első ellenőrzőpont alkalmasint a költő sírját rejtő hangulatos kis temető bejáratánál fogadott... De addig még volt egy korai ébresztő, egy kis kalandozás a pesti metrópótló buszok világában, valamint a rajthely eltévesztése (máshol volt, mint tavaly, egy megállóval előbb szálltam le a kelleténél Visegrádon).
A rajtoltatás gyors és gyakorlott, a Duna felett párafelleg hempereg, a középkori királyi fellegvár úgy emelkedik a felhőréteg fölé, mint egy impresszionista látomás. Az ébredő Nap fényében felizzanak a jegenyefák. Valami szinte ujjong bennem. Micsoda csodálatos nap! Minden évben vagy néhány nap, amikor teljes pompájában ragyog az arany erdő, és ez most van.
 |
Lepketapló - Trametes versicolor
|
Visszafelé is végigtrappolok a főutcán - a legérdekesebb látnivaló egy Hello Kitty formájúra faragott töklámpás az egyik kertben - aztán jobbkanyar a templomnál, felfelé, a temető felé. Szép hely, bár szűkös, olvasgatom a Duna másik oldaláról is ismerős neveket: Szikriszt, De la Motte, Scheili, Viktorin... és igen, itt van Áprily Lajos sírja is.
 |
Pillantás a Várhegy gerincéről
|
Vissza pár lépés - elszökell mellettem két terepfutó - aztán rákanyarodok a Kálváriára vivő, kék sávval jelzett útra. Hej, de meleg volt itt nyáron! Most szinte harap a hideg, de tudom, hogy a kapaszkodón ki fogok melegedni.
A ferde fénysugarak benyilaznak a fák közé, templomi üvegablakká változtatják a sárga, vörös, barna, rőt tölgyleveleket. Szikláról sziklára lépdelek. A kápolna meszeltfehéren tapad egy ősi, komor, szürke andezittufa sziklához... Biztos vagyok benne, hogy már csak fekvése okán is ősi, pogány áldozóhely lehetett itt. Még mindig szinte süt belőle valami kereszténység előtti hangulat. Akár egy kelta menhir, láttam hasonlókat... Persze, ki tudja? Megrázom a fejem, és ballagok tovább, felfelé, a fellegvár felé.
 |
"Álomcsapdák" a visegrádi Kálváriánál
|
Odafent kifejezetten melegen süt a napfény a padokra, ahol máris több túrázó vetkezik. Én is csatlakozom hozzájuk, kabátom a hátizsákba kerül, cserébe kipecázom a tegnap vett réteseket... ideje reggelizni.
"Házi rétes" címen vettem, de ezt a házat porig kéne égetni, ahol ilyet sütnek... A meggyes rétesben orbitális, összeragadt grízdarabok, de az almás se jobb. Bio-mániások teljes tápláléknak neveznék az ilyet: az almából bőségesen képviselteti magát a héj, a csutka és a mag is a töltelékben. Azért elbíbelődök ezzel a vacakkal, míg felérek a Nagy-Villám alatti parkolóhoz, ahol az égen kerengő hollókhoz hasonlóan bolyong néhány túratárs. Merre is a tovább?
Szerencsére emlékszem tavalyról, hogy a füves domboldal lesz a jó irány, és valóban, megvan a jelzés is. Néhány fagycsípte őszi kikerics még kókadozik a harmatos fű között. A Nap már magasabban jár, elillant a pára, ahogy fényujjaival megcsiklandozta...
 |
A várostrom ezúttal elmaradt...
|
Szép szakasz jön, zörgős avar, szép szál fák, élvezem a tempót is. Cipőm kényelmes, nadrágszáram eleve sáros, kár kerülgetni a pocsolyákat, jól haladok. Csak fotózgatni állok meg néha, mert a látvány csodálatos! Tájékozódni egyszerű: a kék sávot kel követni, ami igazán sűrűn fel van festve a fák oldalára. Kis rétre érek ki - itt még álmodik kevéske pára a fűcsomók között, a pihenőpadnál két túratárs reggelizik - gyakorlatilag folyton kerülgettük egymást, nem sietnek, ahogy én sem.
 |
Reggeli fények a Fekete-hegyen
|
Jön a Borjú-fő emelkedője, tavaly micsoda köd volt itt! És muflonok! Most aranybronz az erdő, a fák néha megrázzák magukat, és ilyenkor szaporán peregni kezd a bükkfák bronzfillérje. Makk koppan, zörren. A sziklák dúsan zöld, bélelt mohakabátba bújtak, hátukat mutatják az ég felé. Meleg légáramlatok simogatnak, és egy rigó a napfénytől megrészegülve a tavaszról énekel. Nyitnikék! Nyitnikék!
 |
Út a Fekete-hegy rétjén át
|
Barát-halom, Moli-pihenő... mennyi szép hely, szálas bükkök, a fák között felnyíló távlatok, kéklő hegyekkel... Szinte araszolva haladok, annyi a szépség, a látnivaló, a hang, az illat. Csodálatos! Aztán ismét széles szekérúton haladhatok lefelé - kétfelől az erdő alja gombákat rejt, parádés boszorkánykörökben nő a tölcsérgomba, miniatűr "korallszirtek" nőnek a korhadt tönkökön, a kérgek repedéseiből parányi kígyógombák ütik fel a fejüket százszámra.
 |
Arany bükklombok
|
Megmászom a Hajlékos-bércet, aztán ismét le, a Vízverés-nyergi rétre, ahol smaragdzöld a fű, és megint csak látni virágzó őszi kikericseket. A napfényre felemelték fejüket, a legfinomabb lila színnel pettyezik a zöld kaszálórétet... Szinyei-Merse festményre kívánkozik az egész, szinte látom a piknikezőket a füvön. Egy emlékkövön bevésett Áprily-idézet - végig kísér az úton költőnk életműve - aztán jön az a rész, ahol tavaly igencsak megszenvedtem a bokámat kisebesítő, alkalmatlan bakancs miatt. Most viszont valósággal suhanok, bal kéz felé ki-kivillan a kék távlat, és a gyöngyházfényben világító, párába burkolózó Naszály.
 |
Elegyes erdő a Sós-hegy oldalában
|
Az ösvény hol széles, hol elkeskenyedik, elengedem magam mellett a gyorsabb túrázókat és terepfutókat, nem sietek... élvezem, szinte magamba szívom a látványt, tűnődöm, és ballagok, ballagok. Itt egy apró "barlangból" kikukkantó parányi gomba-család, amott egy gyík zizzenése hívja fel magára a figyelmemet. A magasban hollók kiáltanak, és szinte csak kitapintható, halk zümmögéssel elszáll egy repülőgép.
 |
Ezüstszürke törzs, bronzarany lomb: a bükkös színei november elején
|
A második ellenőrzőpontnál megállok kicsit, visszaveszem a kabátomat, kortyolok a kulacsomból. A napsugaraknak érezhető ereje van. Továbbra is a kék sáv jelzést kell követni, hamarosan a Pap-réti erdészházhoz érek, ahol egy sereg biciklista táborozik, innen aztán megint jön egy kis kapaszkodás felfelé az arany erdőben.
Aszfalt... igen, erre a szakaszra is emlékszem, zizegős a széle a száraz avartól, előttem és mögöttem is kirándulók, anyukák babakocsival... autóforgalom gyakorlatilag nincs. Aztán megint erdei ösvényre térek, és máris itt vannak Pilisszentlászló házai előttem. A fák között rönkből ábdált vaddisznó, mosolygok rajta...
 |
Kicsit sáros, de - még - jól járható utak a Sóstói-rétnél
|
Szedem a lábam a falun keresztül, csak egy helyen állok meg - a Jánosik kocsmánál, ahol a híres szlovák betyár varkocsos alakja díszíti a falat. Pár túratárs sütkérezik itt az épület előtt, némi frissítés után megyek is tovább, a harmadik ellenőrzőpont felé, ami a faluszéli sportpálya igazán minimalista öltözőjében van. Jól csúszik a zsíros kenyér hagymával!
 |
Tölgyek alatt
|
Nem időzök sokat, csak a verebes bokor állít meg, komolyan, több rajta a veréb, mint a levél. Zsizseg, csipog, él az egész bokor, pirregnek a szürke szárnyacskák, csillognak a fekete gombszemek. A távolból szarkák veszekedése hallatszik.
Délutániak már a fények, és most jön a Spartacus-ösvény, ahol igencsak a lábam elé kell majd nézni... A faluszélen még elszórakozom a kései vadvirágok fotózgatásával - akad itt cickafark, seprence, ökörfarkkóró, katáng, varádics, de örömömre találok még kései, nyíló dunai szegfűt is.
 |
Út a Borjú-főre
|
Az út lejt, aztán ösvénnyé válik, a hegyoldalban kanyarog... imitt-amott bizony sáros is. Jókora, felvert dagonyákon lábolok át többé-kevésbé vízhatlan csukáimban, szerencsére a recés talp igen jól fogja a sarat, ahogy nyáron a Magas-Tátra szikláit is... Látok pár tornacipős egyént, ők bizony megküzdenek a tereppel rendesen.
Sárgán izzanak a lombok, aranybronz a hegyoldal, rubinvörösben ragyog fel az útszéli szederbokor. De nem nagyon bámészkodhatok, nekem is a lábam elé kell néznem...
Hallgatag szurdokfalak, szürke vulkanikus sziklák - nini, itt a kőzetformák lávafolyamról beszélnek, ez itt nem is tufa, itt bizony izzó láva hömpölygött lefelé pár millió éve! Igencsak forró lehetett a talaj akkoriban... most öreg bükkfák markolnak görcsös gyökerekkel a talajba, ami nem túl vastag, látni néhány kidőlt fa "tányérján".
Egynyomtávosra keskenyedik az ösvény, vadászok járták ki valaha... szerencsére a szédítőbb részek nem csúsznak, a dagonyák lejjebb várják áldozataikat. Elhaladok a jellegzetes, oszlopszerű sziklatű mellett, kinyílik a panoráma, előttem a börzsönyi Szent Mihály-hegy komor monolitja, megcsillan a Duna tompa kékje is. Aztán ismét zárul az erdő felettem, méltóságteljes bükkösben járok egészen a Jenő-kunyhóig, ahol ismét vár egy ellenőrzőpont.
 |
Lent valahol ott a Duna, és Kisoroszi...
|
Megkapom a bélyegzőt, ballagok tovább, itt már "lement a Nap", jobb kéz felé az Apátkúti-völgy mélyéről felhallatszik a vidám patakcsobogás. Visszatér régi kedves barátom, a csúszós sár. Intenzív gombaillat száll. Egyszercsak vad csörtetést hallok, felettem a gerincen hallatszik, megállok, fülelek. Három pompás gímszarvasbika robog el egymás után, lefelé, koronás fejüket büszkén tartják, szinte hasítják a levegőt - és egyáltalán nem "lopakodnak".
 |
Hulló levelek kavargásában
|
Az út lekanyarodna az Apátkúti-völgy aszfaltcsíkja felé, de tavalyról tudom, hogy még hátravan a Bányatető-kilátó, az utolsó ellenőrzőpont. Kapaszkodok felfelé, szemben jönnek lefelé a túratársak, akik már Visegrád, a cél felé tartanak. Érezhetően kevesebb a fény, a hegyoldalt itt-ott vörösbe borítják a lenyugvó Nap sugarai. Ilyenkor már hamar sötétedik. Tábortűz fanyar füstillata száll vendégcsalogatóan, aztán a kilátó alatt a házi szilvórium szintén vendégcsalogató illatába is beleszippanthatok.
 |
Novemberi színáradat
|
Felmegyek a kilátóba, látszik a Fellegvár, aztán nekivágok az útnak visszafelé. Lilásra váltott az ég felettem, igyekezni kell. Egy kis "technikai szünet" során régi ismerőseim: egy csapat gyilkos galóca boszorkányköreire bukkanok.
A zöld sáv jelzést követem, felbukkannak Visegrád szélső házai, micsoda panorámás telkek vannak errefelé! A háztetők már tompa vörösek, amott az ég Nyugat felé narancsos színekben játszik, a szemközti börzsönyi hegyek tintalila köpenybe öltöztek. Pár lépés, és megérkezek a Sportcentrumhoz, vagyis a célba.
Még pont látom, hogy a kinézett busz elhagyja a megállót - tán ha öt percet késtem - de így nem kell sietnem, ráadásul egy túratárs nagyvonalúan fuvart ajánl Békásmegyerig. Lassan leszáll az alkonyat, hátizsákomban az oklevél, az úton kigyúlnak az autók fényei, feketén csillog a párás aszfalt.
Hazai táj.
 |
| Óriás tölcsérgomba - Infundibulicybe geotropa |
 |
Őszi kikerics (Colchicum autumnale) a Vízverés-nyergi réten
|
 |
Út az Úrasztal oldalában
|
 |
Szarvasagancsgomba - Xylaria hypoxylon
|
 |
Itt-ott egy-egy ottrekedt kis párafolt tette sejtelmessé a látványt
|
 |
Kandikáló esernyők... valamelyik kígyógomba-faj lehet
|
 |
Vaddisznóval is találkozhattunk Pilisszentlászló határában :-)
|
 |
A régi pilisszentlászlói temetőben még áll egy-két időmarta sírkő
|
 |
Leselkedő mezei veréb - Passer montanus
|
 |
Az őszi erdő piros levéldíszeiről a szeder gondoskodik (Rubus sp.)
|
 |
Lándzsás őszirózsa - Aster lanceolatus virít Pilisszentlászló határában
|
 |
Dunai szegfű - Dianthus collinus. Védett faj
|
 |
Juhar termés - Acer sp.
|
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus |
 |
Piros gólyaorr (Geranium sanguineum) levele
|
 |
Délutáni fények csíkozzák az elegáns bükköst
|
 |
A Spartacus-ösvényen járva többször is lenyűgöző kilátás nyílik
|
 |
Aranybronz takaró az erdő...
|
 |
Andezittufa sziklatű a Spartacus-ösvény mellett
|
 |
A Spartacus-ösvény igazi "egynyomtávos" út
|
 |
A panorámafotó, amit kevesen hagytak ki itt
|
 |
Kirándulók sokaságát vonzotta az erdőbe a jó idő
|
 |
Sima bükkfatörzsek
|
 |
Ősi világok hírnöke: a páfrány
|
 |
Ez a gomba "öregkorában" lett igazán látványos
|
 |
Az út "célegyenese": előttünk Visegrád és a Duna túlpartja, Nagymaros háztetőivel
|
