Terep-járó: Szalamandrák, bolondgombák: "boszorkányos" lények nyomában Királyréten

Október vége, november eleje... az "arany erdő" zizegő lombjai már barnán, nedvesen heverve várják a téli fagyokat. De még akad egy-két elszánt virág, mocorgó kétéltű... és most jön el igazán a gombák ideje.

A környék nevezetes farkos kétéltűje: foltos szalamandra (Salamandra salamandra). Védett faj

A börzsönyi Királyrét környéke mindig jó terep a természetbúvárkodó embernek... változatos táj, van itt minden: nemrégiben átadott kilátó, szép panorámával... horgásztó, gránátkristályokat dédelgető patak, kaszálórét, denevér-menedékként szolgáló hajdani bányatárnák, számtalanféle madár, tanösvény... Kisvasút is lenne, de most éppen felújítják. Szóval, itt mindig akad fotózgatnivaló, ezért a szabad szombat délelőttömre kiváló programnak ígérkezett egy kiruccanás ide. Menetrendi okokból öt órám volt arra, hogy alaposan bejárjam a környéket. Misztikus ködökre, szalamandrákra, színpompás gombákra számítottam. Volt, ami ebből meg is valósult...

Légyölő galóca - Amanita muscaria

Korai vonattal megyek: szeretném látni a napkelte varázslatát a Dunakanyarban. Rajtam kívül szinte nincs is senki a hat nulla hetes zónázón, de hát miért is lenne. Odakint nyirkos sötétség, ami Vácnál derengeni kezd... Aztán Kismaroson leszállok, irány a buszmegálló, szürkén pirkad. Pár munkásember vár a buszra rajtam kívül, mindenki ismer mindenkit, szeretem a hajnalok hangulatát.

Mezei juhar levele - Acer campestre

A nyirkos, szürke reggel a kabátom alá bújik. A Nap egyszerűen nem jött fel: félhomály, félhomály... mintha megállt volna az idő. És nem csak az idő: rajtam kívül semmi, senki sem mozdul Királyréten. A fényképezés lényege, ami a nevében is benne van, hogy fény kell hozzá... hát az most alig akad, bár kókadt foton kóvályog az objektívem felé, de legalább módon van az új masinát kipróbálni ilyen fényviszonyok mellett is!

Mezei juharok (Acer campestre) a Bajdázói-tó partján. Akár egy japán festmény

Csend van, a nedves avar meg sem zörren. Napokig esett, remélem, hogy ez előcsalta a szalamandrákat. Körbejárom hát a Bajdázói-tavat - felszíne meg-megborzong a szellőben, mint a ló bőre, amikor légy száll rá - és az első körben nem is látok meg semmit. Nagyon óvatosan kell lépni, az ösvényen is lehetnek szalamandrák, és amilyen feltűnő jószág amúgy, a sárga-barna avarban szinte láthatatlan.

A második kört rovom, és íme: három példányra is lelek. Természetesen illő távolságból, teleobjektívvel igyekszem elcsípni őket, sajnos nem akarnak fotómodellkedni. Groteszkül tekergő mozdulatokkal igyekeznek a gyökerek közti rejtekekbe bújni. A tó előtti kis réten ázott, lila őszi kikericsek lógatják a fejüket.

Végigjárom a nyakkendős békákkal jelzett kis tanösvényt, a fenyvesben érdekes gombákat remélek találni. És csakugyan, vannak is. Parányi, gyufaszál-vékony száracskákon magasba emelkedő parányi drapp esernyők minden korhadt tönkön, fatörzsek tövében... rózsaszín, csipkefinom kalapok a sárga levelek alatt... fatörzs repedéséből kandikáló sorozatnyi, fehér gombácska. És itt vannak a légyölő galócák is, harsány piros kalapjukkal. Intenzív a gombaillat

A fenyves igencsak össze-vissza van turkálva. Vaddisznó nyomok, és egy friss kupac szarvaskaki árulkodik arról, hogy a gombák más lényeket is érdekelnek.

A Hiúz-ház közelébe érve elbíbelődök a patak által sodort levelek fotózásával - nem is könnyű - aztán az aszfalt mellett makacsul virágzó fehér mécsvirágok, piros levelű madárbirs bokrok, sárga hölgymálok, seprencék kötik le a figyelmemet. Közben megsokasodott a nép, megérkeztek a kirándulók, többnyire autóval. A borongós idő ellenére kirajzottak a babakocsik és a kerékpárok is.

Felballagok a zöld sáv jelzésen a Vasfazék-patak fölé, itt van egy "mágikus" gyökérzet, ahol rendszerint látok szalamandrát (legalábbis többször előfordult már), úgyhogy jobban figyelek a szokottnál, és nini: itt is van! Gyönyörű, testes nőstény, koromfekete, csillogó szemekkel. Olyan, mintha belül hordaná a napszemüvegét. És nem is menekül. Hátam mögött nyugdíjasokból álló kirándulócsoport bukkan fel, ujjonganak örömükben a szalamandra láttán, mint a gyerekek. A kétéltű jóindulatú türelemmel viseli, hogy a figyelem középpontjába került.

A Bajdázói-tó

Felmegyek a kilátóba. A Vár-hegy csúcsán álló fa építményt nem rég adták át, és máris igen népszerű. Most is nyüzsög itt egy sor kiránduló. Panoráma nem sok van - párás az idő, az erdők a legtöményebb bronz színben pompáznak. Nem bánom meg, hogy felkapaszkodtam ide.

Az ösvény szélén szép szál kánya harangvirág díszeleg, mintha nyár lenne.

Minden emeletnek van lakója

A változatosság kedvéért a Fatornyos felé sétálok vissza, csodálatosak a girbegurba törzsű tölgyek, két kézzel kapaszkodnak a meredek, vulkanikus, porlódó hegyoldalba. Nini, házi berkenye levél villan fel előttem kénsárga színben: milyen régóta keresem ezt a ritka, hasznos fa fajtát!

Még mindig bőven van időm. Elsétálok hát Kóspallag felé, egészen Király-rétig. Gombák! Rengeteg. Termőtestek, termőtestek mindenütt! Nem értek a gombákhoz, de a vaskos mozsárütőgombát, a piros galambgombát, a harkály tintagombát, a párducgalócát felismerem. Minden lépésnél más és más külsejű gombák bukkannak fel. Porcelánfehérek, simák és nyálkásak, vörösek, rózsaszínűek és földbarnák. Boszorkánykörökben nőnek a földön, belepik a tönköket, ott ágaskodnak a fák tövében a moha között. Megannyi mikrovilág.

Órámra pillantok: hohó, nehogy elgombásszam az időt, a busz nem vár! Irány tehát ismét Királyrét, ahol már bent áll a busz a megállóban. Pár percet még el is tölthetek azzal a reménytelen próbálkozással, hogy a fenyőn balettozó királykákat lefényképezzem. Kismaroson ott a vasúti csatlakozás - pont sikerül megvennem a jegyet, amikor már bemondják a járat érkezését. Délután kettőre már itthon is vagyok... Remek kis kirándulás volt!