A Zagyva-Hajta túrán tavaly szeptemberben vettem részt először. Akkor új ismerősökre tettem ott szert... és idén hárman is "rám írtak", hogy jövök-e?
Kíváncsi voltam a szikesedő homokpuszták tavaszi élővilágára... hátha tartogat a táj a magamfajta fényképezgető természetbúvár számára is érdekességeket. És, természetesen, tartogatott... parádézó zöld gyík, barna tűzlepke, avas nádon sütkérező mocsári teknős, vágtázó nyúl, egy lomha köröket rovó, hatalmas ragadozómadár... és persze sok vadvirág került az utamba a 28 kilométeres távon. Nem rohantam, igazán volt időm megnézni mindent.
 |
Út a Zagyva árterében
|
Most már kitapasztaltam, hogy nem Jászberény buszpályaudvarig, hanem az "Electrolux elágazásig" kell terveznem az utazást, ehhez aránylag közel van a strand, vagyis a rajt-cél helye. Hazafelé még közvetlen buszjárat is megy innen Pestre. Az ilyesmit is bele kell kalkulálnom a túrába...
 |
Vérehulló fecskefű áradat - Chelidonium majus
|
Pirkadatkor indulok. Világos van már, mégis az "éjszaka teremtményei" uralják a villamost: az éjszakát átbulizó fiatalok, meg pár sosem alvó kóbor, rosszarcú egyén. A Blaháig végig kell hallgatnom egy elemzést az amerikai imperializmusról egy olyan embertől, akinek több a keze, mint a foga.
A Keleti pályaudvar se jobb. Útba igazítok egy eltévedt vidékit, segítek egy másik valakinek jegyet venni az automatából (már a bennfentesek rutinjával bírok ez ügyben), magamnak is veszek egy frissen sült bolonyais fornettit. Lassan kezdődik a nap Pesten, homályos az ég, mint a delíriumos álmokból ébredő ember szeme.
 |
Igazi dzsungel-hangulatot keltett az ártéri erdő
|
Békés az utam Nagykátáig, itt kell átszállni a Jászberény felé tartó buszra. Egy horgászbot-készletet szorongató atyafi mutatja, hol is találom a buszállomást - valami nagyobb dologra számítottam, de a lényeg, hogy megvan. És hamarosan a busz is beáll, rajtam kívül is van egy vidám, négyfős társaság, akik a Zagyva-Hajta túrára igyekeznek. Örülök ennek, mert egyikük tudja, hol az Electrolux elágazás...
Sőt, a strandot is tudják, úgyhogy velük tartok, magamtól lehet, hogy bolyongtam volna egy kicsit a zajvédő fal mögött megbúvó strandot keresve... De így gyorsan megy minden. Előneveztem, csak ki kell pipálni a nevemet, és már meg is kapom az útvonalleírást. Az idei, jubileumi túra egy pályázatnak köszönhetően ingyenes! Talán emiatt is elég sokan gyülekeznek a rajtoltató asztaloknál, kétszer is sorba kell állnom - nem is én lennék, ha elsőre a jó sorba álltam volna be...
 |
A Zagyva kis "félszigete"
|
Jó, hogy el tudok menni mosdóba, kicsit szöszmötölök, aztán indulás! Kígyózik a nép a Zagyva árterében lévő ösvényen... derékig érő sárga virágtenger hömpölyög a fák alatt, vérehulló fecskefű áradata. Van csalán is... kezet is csókol nekem, csendesen vakarózok, és óvatosabban haladok az "egynyomtávos" ösvényen. Igazi dzsungelszerű hangulat van a fák alatt, szerencsére szúnyog nincs még. Lefényképezek pár gigantikus torzsika boglárkát és kúszó boglárkát.
 |
Akadt itt csalán is, bőven
|
A "várdomb" alkalmasint tényleg egy hajdani vár mesterségesen emelt sáncának maradványa... néha olyan szívesen lennék időutazó, aki láthatatlanul régmúlt korokba csöppen, megnézni, milyen is volt itt az élet!
A kis dombféle után itt az első ellenőrzőpont. Végre kint vagyok a szabad, nyílt térben... mi tagadás, kezdtem elszédülni a kacskaringósan kígyózó ember-sorban. Itt végre széthúzódhat a "mezőny". Jön a homokos dűlőutak és tanyák világa, a jellegzetes jászsági táj...
 |
Gigantikus mértékű torzsika boglárka - Ranunculus sceleratus
|
Egy kerítés mögül vaddisznók kíváncsiskodnak. Egy koca megfegyelmezi süldőjét: torokhangú horkanások, visítás... örülök a kerítésnek, félelmetes hang!
Hamarosan ismét ellenőrzőponthoz érek, úgy öt kilométert megtettem már... ez a kerekudvari kápolna melletti szépen lekaszált területen kialakított "Coop-frissítőpont". A zöld fűben sokan piknikeznek, vidám a hangulat. A bélyegzés mellé kapok egy csokis kekszet, tekintettel a tavalyi blogbejegyzésre... Megígérem, hogy idén is lesz (és íme!)
 |
Kíváncsi vaddisznók egy majorságban
|
Én is pihenek kicsit, kicsavarom az innivalóm kupakját, jól esik a hideg tea. Fátyolos az ég felettem, egyáltalán nincs hideg, és tudom, hogy ha kisüt a Nap, nagyon meleg is lehet.
Indulok tovább, hamarosan bal felé le kell térni egy szép, zöld rétre, hatalmas fák szegélyezik... az útvonalleírás szerint nyárfák, de van itt több fa-faj is. Örömömre a rét közepén daliás osztrák zsálya ékeskedik. Hosszú porzószálai akár valami kipedert macskabajusz meredeznek kétfelé. Egy fűcsomóba kapaszkodva nagydarab, fekete bogár mászik felfelé. Neki is jókora "bajusza" van: cincér!
 |
A "Coop-frissítőpontnál" nagy a sürgés-forgás
|
Ravasz módon át kell bújni a Zagyva-híd alatt, majd fel a töltésre. A feladat szép kihívás egy babakocsit toló anyukának, de sok segítséget kap... aztán hamarosan itt a rövid táv elágazása is, innen az út visszavezet a Zagyva mentén a strandhoz.
Én megyek tovább egyenesen a széles, murvás úton, nyílegyenesen. Még mindig sokan vagyunk, vidám családok, baráti társaságok, láthatóan a legtöbben helyiek: mindenki ismer mindenkit. Ez a túra Jászberény legrégebbi tömegsport-rendezvénye... ilyen hosszan, harminc éven át megszervezni egy túrát, ehhez igazi lokálpatrióta elhivatottság kell.
 |
A kétszáz éves kerekudvari kápolna. A Gosztony-kastélyt és az elnéptelenedett falut már nem találnánk meg
|
Az apró szemű kövekkel, de leginkább homokkal büszkélkedő dűlőutakon jól lehet haladni. Egy talapzatról rég ledőlt az útszéli kereszt, most piros sáv turistajelzést hordoz... és egy rozsdás, régi patkót is támasztott valaki hozzá. Az útvonalleírás "présházas útnak" nevezi a két, közel párhuzamos utat, most - néhány sor ősöreg tőkét leszámítva - nem sok nyoma van a szőlészkedésnek. De a régi kis présházak, ha düledezve is, még állnak.
 |
Fekete gyalogcincér - Dorcadion aethiops
|
Egy villanyoszlopra rögzítették a "szúrópontot", jól kiszúrok én is az ellenőrzőlappal, aztán már szedem is a lábam a "másik présházas úton" visszafelé.
Egy tanyánál az atyafi jó hangosra állította a rádiót, és ahogy a kerítést támasztja, mindenkinek köszön. Valóságos zenei frissítőpont. Itt még áll a kereszt, sőt mellette egy harangláb is - igaz, harangot nem látok benne.
Egy lovastanyán két pompás ló incselkedik egymással, lobog a sörényük. Igazi, tavaszi hormon-fűtötte rövid vágtákra is ragadtatják magukat. Két kis póni kotor utánuk, mint agarak után futó tacskók, én még ilyen pirinyó pónikat sose láttam! Egyszercsak egy nyúl is felpattan - hol volt ez eddig? - és pompás vágtában, átlósan vág át a lovasudvaron, úgy suhan át a kerítésen, mintha az ott se lenne.
 |
Egy ledőlt kereszt talapzata ma turistajelzést és egy szerencsepatkót hordoz
|
A harmadik ellenőrzőpont igazi tavalyi emlék... itt mentem el rossz irányba, pár kilométert rátéve a távra... most már tapasztalt módon nem a sokaság után megyek, hanem éles szögben jobb kéz felé.
Hirtelen egyedül maradok a széles dűlőúton. A sokaság, úgy látszik, a 16 kilométerre nevezett. Szokatlan, de nagyon élvezetes a csend. Úgy érzem, igazából most kezdődik a túra a számomra...
 |
Vándorlás a tanyavilágban
|
Amúgy hosszú, lényegében egyenes, kicsit monoton szakasz ez, nem sok fotótémával. Egy rég elhagyott tanya udvarán monumentális kocsányos tölgy tör az ég felé - talán azért menekedett meg a fűrésztől, mert telken nőtt... de már akkor is öreg fa lehetett, amikor a vályogházat felhúzták. Az erdősávok többsége hitványabb fákból áll: zöld juhar, fekete dió, tövises lepényfa, némi akác, de főleg a gyorsan növő nyárfa. Pedig micsoda pompás alföldi tölgyesek lehettek itt valaha! A cserjeszintet virágzó csíkos kecskerágók és aranyribiszkék képviselik. Meg az elhagyott tanyákról itt maradt virágzó orgona- és gyöngyvessző-bokrok, amik valósággal elnyelik az enyésző vályogfalakat.
Egy hajdani, elhagyatott iskolaépületen még a régi címer ékeskedik. Te jó ég, vagy negyven éve nem láttam ilyet...
 |
Ez a pici épület talán présház lehetett
|
Kinyílik előttem a táj, megérkezek a Hajta természetvédelmi területre. Még mindig nem látok senkit, kivéve egy atyafit, aki egy szörnyűséges munkagéppel dolgozik egy szántóföldön, jókora port kavarva.
A szalagozást követve belépek az érintetlenebb tájra. Pacsirta szünet nélküli éneke vibrál felettem. Egyre melegebb van. A Hajtát szegélyező nádasból néha harsan fel egy álmos brekegés, valahonnan levelibéka monoton recsegése hallatszik. Bekukkantok egy csapáson - talán valami állatok járnak itt inni a kis vízfolyáshoz - és nem is hiába: konzervdoboz-fedélnyi kis mocsári teknős sütkérezik a reves nád között, még fényképezni is hagyja magát. Természetesen teleobjektív van nálam, különben nem volna könnyű "becserkészni" a látnivalókat...
 |
Sok az elhagyott tanya is...
|
Fülledt, fátyolos meleg. A tájat erdőfoltok, galagonyaligetek pettyezik, egyáltalán nem unalmas. Örömmel nézem a galagonya szép, fehér virágfelhőit. Fejem felett óriási ragadozómadár köröz. Nem egerészölyv, annál hosszabbak a szárnyai, de nem is sas, annak a röpképe olyan szögletes, mint egy repülő ajtó... szóval nem tudom, mi lehet, de örülök neki.
 |
... más tanyákon viszont zajlik az állattartás. Azok ott pónik, először messziről kutyának hittem őket.
|
Ballagok a fás, bokros, ligetes vidéken, átkelek egy csatorna feletti kis hídon, és pont arra gondolok, hogy az ilyen vidéket kedvelik az orchideafélék... Errefelé talán nincsenek? De ekkor megpillantok egy agárkosbort, ami ugye orchideaféle, és innentől megint a Lila orchideák dalt dúdolhatom.
Vadles balra, a szalagozás jól mutatja az utat. Ballagok, botanizálok, jól megnézek mindent, ami elém kerül. Szikesedő puszta ez, talán akad pár érdekes növényfaj... Tavaly itt láttam magyar sóvirágot, sziki útifüvet... most ezeknek még csak a levele bújik, de meglepetés az apró kőtörőfű (errefelé sok minden van, de törni való kő alig). Homoki ternye, pipitér, többféle kutyatej, a vicces nevű ebnyelvűfű, rózsaszín-fekete apácavirág...
 |
A két paci vágtabemutatót is tartott
|
Addig bámészkodok, míg megérkezek a következő ellenőrzőpontra, ami pihenésre csábító, eredeti állapotában meghagyott tanya. Nekem már a kerítés hiánya is szimpatikus, meg az öreg, göcsörtös törzsű eperfák. Leülök egy padra, uzsonnázok...
Rápillantva az órámra meglepetés ér: bármilyen lassan is ballagtam eddig, van esélyem elérni a kinézetthez képest két órával korábbi buszt Pestre! De azért rohannom nem kell... Ismét felkerekedek, és belevetem magam a pusztába.
 |
Egy letűnt kor relikviája: ma már ritkán látni ilyesmit
|
A sávos kaszálásból látszik, hogy természetvédelmi területen járok. Ezek a meghagyott sávok a növények, rovarok menedékei. Amott a vibráló, párás melegben elmosódik a túrázók körvonala, és feltűnik néhány szürkemarha.
Közelebb érve látom, hogy szerencsére van kerítés - vad jószágok ezek, hatalmas szarvakkal, látom is, ahogy ketten "összecsattantják" a szarvaikat valamin összevitatkozva. Bocik is akadnak, ezek még nem szürkék, inkább vöröses-drapp színűek.
 |
Virágzik a csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus
|
A nádas felé újonnan épített madármegfigyelő torony emelkedik, kis kitérővel elérhető. Számomra ismeretlen, fekete bugájú sásféle nő itt. A sások ravasz népség, hetven fajuk van! Az őshonos pannon bükkönyt sokkal könnyebb felismerni... finoman szőrös indáival kapaszkodik, rózsaszín pillangós virágai kecses szárakon díszlenek.
 |
Sárma - Ornithogalum sp.
|
Jön ismét a dűlőutak, erdősávok, szántók, tanyák világa. Hosszú az egyenes, szedem a lábam. A fák alatt, az útszélen csinos kónya sármák nőnek. Fura, zöld-fehér szépségükkel dísznövénynek is beillenének. Örülök, amikor megérkezem az ötödik ellenőrzőpontra, ahol ismét bélyegzést kapok az ellenőrzőlapra, innen egy órányi séta a cél, ha nem lustálkodom el az időt.
Egy pompázó zöld gyík hím miatt persze megállok fotózni. Hagyja magát, sőt valósággal pózol. Türkizkékre színeződő, nászpompájú torka gyönyörű kontrasztot képez élénkzöld testével. Meseszép mini sárkány!
 |
Tövises lepényfa - Gleditsia triacanthos. Valóban félelmetesek a tövisei
|
A túrának kevés szakasza vezet aszfaltút szélén, és ez most jön - a Jászfelsőszentgyörgyre tartó műút mentén ballagok, némi meglepetésemre a sűrűből egy elbitangolt néma kacsa bámul rám.
Elcsípek egy szép, sötét színű lepkét: barna tűzlepke!
 |
A májusi legelőn bőven talál friss füveket
|
Jobbra le az aszfaltról, és már itt is van az utolsó, vagyis a hatodik ellenőrzőpont. Itt is megkapom a bélyegzést, indulás - még két és fél kilométer, ha igaz. Kis zavar jön: az útvonalleírás szerint balra kell fordulni, de a kitaposott ösvény jobb kéz felé tart... tavaly jobb kéz felé mentünk... szalagot meg nem látok. Oké, menjünk az emlékeink szerint - határoz egy kisebb társaság, és velük tartok. Itt már aligha lehet eltévedni, a Zagyva kiváló viszonyítási pont. Most a bal kezünk iránt kanyarog, megint látom a sárgán pompázó vérehulló fecskefüveket. Örömömre nyári tőzikéket is megpillantok: nem éppen tömeges, és persze védett faj. Az őszi kikericseknek most a levele látszik a fű között. Nagy, húsos, nyúlfül-forma levelek, nehéz elhinni, hogy a kecses lila virághoz tartoznak.
 |
Sütkérező mocsári teknős - Emys orbicularis. Védett faj
|
Megvan az útvonal-leírásban is említett kék vashíd, innentől az Állatkert mögötti töltésen haladhat a vándor. Egyenesen visz az út a strand hátsó kapujához, innen pedig már látom a sátrat, az öltöző épületét és a víz nélkül álló gyerekmedencét a benne lévő műanyag polippal együtt.
 |
Pipacs - Papaver rhoeas
|
Megkapom az oklevelet és a szép nagy kitűzőt, jól esik, hogy az öltözőben megmoshatom az arcomat, kezemet. Sós lett a verejtéktől, pedig nem is volt akkora meleg... de az a fülledt fajta, amiben megizzad az ember.
Két ballonban bor van - na jó, még lötyög kicsi az alján - és van egy nagy szódás fémpalack is, tudok egy híg, de jól eső fröccsöt "keverni" magamnak. Irány a buszmegálló! Tökéletes az időzítés... öt perc, és meg is érkezik a járat. Délutáni napsütés nevet be a busz ablakán, üldögélek a kényelmes ülésen, pihenek. Szuper nap volt!
 |
Agárkosbor - Anacamptis morio
|
 |
Homoki ternye - Alyssum tortuosum
|
 |
Ez talán még kamilla is lehet, de a kovid óta nem bízom a szaglásomban.
|
 |
Osztrák zsálya - Salvia austriaca
|
 |
Közönséges ebnyelvűfű - Cynoglossum officinale
|
 |
Apácavirág - Nonea pulla
|
 |
Fűzlevelű kutyatej - Euphorbia salicifolia
|
 |
Szintkülönbség igazán nem volt sok a 28 kilométeren
|
 |
Egy meghitt pillanat a szürkemarhák életéből
|
 |
Szürke bika
|
 |
Pannon bükköny - Vicia pannonica subsp. striata - a rózsaszín virágú alfaj
|
 |
Kónya sárma - Ornithogalum boucheanum
|
 |
Egy igazán katonásan rügyező cserje...
|
 |
Hím zöld gyík - Lacerta viridis. Védett faj
|
 |
Aranyribiszke - Ribes aureum
|
 |
Elmerülten legelésznek: a birkák a fejüket se emelték fel
|
 |
Erdőrészlet elbitangolt pézsmarécével
|
 |
Barna tűzlepke - Lycaena tityrus
|
 |
Nyári tőzike - Leucojum aestivum. Védett faj
|
