Összes oldalmegjelenítés

2014. március 30., vasárnap

Dél-Börzsönyi Kilátások - 30 kilométeres teljesítménytúra, hegyek, völgyek, virágok

Erre a túrára már nagyon vártam. Emiatt cseréltem el a hétvégi ügyeletemet, hogy el tudjak jönni, és nem is bántam meg. Némileg kapkodva indultam, reggeli nélkül, ráadásul feldúlt a postafiókomba érkező nyolcezer (!) spam. Rossz ilyesmire ébredni. De a szép napsütésben, kibámészkodva a vonat ablakán lassan ráhangolódtam a túrára. Ennél gyönyörűbb tavaszi napot kívánni sem lehet!


Jó sokan jöttek ezzel a pesti vonattal, a zebegényi suli udvarán már nagy a hátizsákos nyüzsi. Regisztrációs lapok az asztalokon, itiner-osztás, befizetés, rajtpecsét, rétes. Apropó, rétes: nekem Zebegény klasszikus megérkezőhely. Akár Nagymarosról, Királyrétről, vagy éppen az Északi-Börzsöny valamelyik falujából indulok, szeretek Zebegénybe érkezni és porcukortól csillogó cél-rétest enni a Monarchiában. Most fordítva: Zebegény a start (és a cél is persze), és a rétes is a túra elejére került. Pont jó, hiszen nem reggeliztem... Túrós rétes = túrás rétes!
Foltos árvacsalán - Lamium maculatum
Kirajzás! A suli-kaptárból egymás után röppennek ki a teljesítménytúrázók, én is szedem a lábam, nyolc órám van harminc kilométer teljesítésére - nem tűnik kevésnek, noha szépen vannak szintek is. Az itinert át se nézem, megyek a többiek után, fel a Trianon-emlékműhöz. Ez eddig valahogy mindig kimaradt, most módom van körülnézni. Aztán ahogy emelkedik a sárga jelzéssel ellátott út, itt-ott máris felsejlik a Duna párába burkolózó háta, piros háztető-cserepek villannak ki a friss-zöld, még áttetsző lombok közül. Meglepetésszerűen felbukkan az első ellenőrzőpont, pedig még két kilométert se mentünk. Ki is van írva, akkurátusan, fatörzsre rajzszögezett laminált lapon, hogy hátra van még huszonnyolc-egész valamennyi :-).

Úton az Ernő-forrás felé
Szép ez a vidék, nagyon. A fák alatt szokatlanul sokféle tavaszi virág nyílik, kihasználva, hogy még nem lombosodtak ki a fák, és eljut a fény a talajig. Már régóta tudom, hogy igencsak fajgazdag itt a talajszint élővilága, rengeteg dolog nyílik. Kicsit nehézkesen haladok, mert folyton akad valami fotóznivaló! És az illat: keltikék millióinak virágillata, a nedves föld, sarjadó fű, a Duna víz-illata... és a hangok: diadalmas madárdal, amiben nem lehet nem meghallani a nászi lelkesedést, amibe bele-beledobol a fakopáncs. A többi túrázó szinte futva előz, de nem bánom.
Sárgás sás - Carex michelii
Egy-egy elképesztően szép kilátópont akad lefelé is, az Ernő-forrás felé, kanyargó ösvényen is. Aztán a Bodzás-völgy gyönyörű, sejtelmes zöld szurdoka következik, amit bogláros szellőrózsák sárga foltjai színeznek.  Mert hogy a túraútvonal most visszavezet lefelé, Zebegény szélét súrolja az út, és ahogy elnézegetem az itinert, lesz még ilyen fel-le liftezés éppen elég.

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides
A Borostyánkő-pihenőnél van a második ellenőrzőpont. A pontőr srác asztalán egy doboz sör. Nagyot nyelek. Nem vagyok "sörös", de innentől beakad valami, és kilométereken keresztül vizionálom a finom hideg söröcskét... jó izzasztó a kaptató, felfelé, egészen meredeken, sokszor sziklák között, egészen a Dobozi-oromig, aztán a Mihály-hegy felé is - a látkép a Duna-kanyar felé fordul lassan, felbukkan a visegrádi várhegy masszív, feketés tömbje, sőt hallatszik valami hagyományőrző középkori dobszó is, áthozza a Duna a hangot. Kicsit mintha a táj történelmi szívverését hallanám. Az andezitsziklák között megpillantok egy albínó árvacsalánt - pirosnak kéne lennie, de fehér. Örülök neki, ritkaság.
Nagyon húzós az emelkedő, némelyek zihálva küzdenek az elemekkel, egy srác fának támaszkodva, lógó fejjel siratja a szintvonalakat. Az én homlokom is fényes a verejtéktől, pedig nem vagyok izzadós fajta.

Egy igazi kilátópont a Borostyánkő-pihenő előtt. Nyakamban lóg az itiner a térképpel.


Mennyi szín! Aranysárga a tavaszi hérics, a kankalin és a salátaboglárka, élénk rózsáspiros a foltos árvacsalán, rózsaszín-lila a tavaszi lednek, az odvas és az ujjas keltike, a kétféle tüdőfű, finom violaszín az ibolya és a repkény, kék az ínfű, fehér a csillaghúr, hupizöld a színeváltó kutyatej - valóságos földre hullott, élő szivárvány! Persze mondanom sem kell, ezeknek április-májusban kéne nyílnia... furcsa ez a korai tavasz.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis
A Mihály-hegy után jönnek a furcsa, mély, feneketlennek tűnő sziklaüregek - négy "lyuk" is van, gondosan körbekerítve, de akár a pokol bejáratai is lehetnének. Ha mészkővidéken volnánk, azt mondanám, víznyelők, de ez a hely vulkanikus. Aztán elfogynak a fák, felbukkan az adótorony, és máris az Ürmös-rét zöld füvén trappolok. Piknikezik itt pár ember, legszívesebben én is leheverednék - alattam a zöld, puha fű, felettem a felhőtlen, mélykék ég, a ragyogó napfény... de menni kell, tovább. A rétet pirosló hunyorok, tüdőfüvek, ibolyák színezik - persze fotózni azért meg-megállok, mi több: térdelek, hasalok.


Hegyestető, Julianus-kilátó
A Julianus-kilátónál van a harmadik ellenőrzőpont. Megtudom, hogy a legmeredekebb szintek már mögöttem vannak, noha a túrából távban szinte még alig tettem meg valamit... Sportszeletet kapunk a pecsét mellé, jól esik. Felmászok a kilátóba körülnézni, fotózni - párás a távlat, a messzeség a semmibe vész, gyöngyházfényeket ragyogtat a Nap a Duna felett. Még 22 kilométer hátravan...

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis
Jól ismerem ezt a meredeket lefelé, ki is akad a térdem, ahogy szokott, mióta egy nagyot estem rá a Tátrában... úgyhogy jó merev "botláb" stílusban, oldalvást kilendítve battyogok lefelé és az öregségen tűnődök, amikor egy ősz koma húz el mellettem, fürgén, mint a hegyi zerge, szürke szakálla kétfelé lobog hátra a válla felett. Na ennyit az öregségről...
Jön a fel-le "liftezés", közben megkerülök egy nagy vaddisznó-dagonyát, hátha van béka, és tényleg van: már a víz fodrozódásáról tudom, hogy barna varangy van benne, és tényleg. Fekete gyöngysorokként húzódnak a petezsinórok a vízben. A vaddisznóknak kiszórt kukoricacsövek lassan enyésznek a sárban, amott létrás vadles.

Mezei árvácska - Viola arvensis
Kövesmezőn van a negyedik pont. Szép, tágas rét, hatalmas sárga hérics virágokkal. Védett növény, célszerű az ösvényen maradni, hiszen amilyen feltűnő kinyílva, bimbós példányai annyira észrevehetetlenek. Innen végig a zöld háromszögön vezet az út, le egészen Nagymarosig. A nagy nehezen megszerzett szintet most visszaadjuk...meg fogom én ezt bánni, érzem, majd ha ismét jön a "felfelé". Szép ez az út a Gubacsi-háláson, jó is rajta haladni, némi feltűnést keltek a kereklevelű kapotnyak fotózásával - túratársaim nem értik, mit fényképezek egy semmi kis növényen. Mutatom a levelek alatt megbúvó virágait - inkább valamiféle kis vöröses gombának nézné az ember. Nem pillangók vagy méhek, hanem csigák porozzák be, nekik készült... nehezen hihető, hogy van ilyen, pedig ez igaz.
Továbbra is mindenki elvágtat mellettem. Nehéz az amatőr teljesítmény-botanikus élete! :-) Nagymaros határában aztán kicsit begyorsítok, erősen meleg van, jól esik Királykútnál megmosakodni, vizet szórni a hajamra, lemosni a szinte kikristályosodott sót az arcomról. Fűnyírógépek hangja, virágzó gyümölcsfák illata - ez is otthonos, hiszen Nagymarosról származik a családom. Itthon vagyok.

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides
Reméltem, hogy az itinerben szereplő Gerendás-büfénél majd iszom valami frissítőt, de sajnos ez amolyan elméleti topográfiai fogalom, a büfé már rég nem működik. Pecsét, aztán éles kanyar balra, és jön a "felfelé". Nem olyan meredek, mint korábban, de jó monoton, húzós. A Só-hegy nyilván a verejték miatt kapta a nevét. Szép fehér ibolyákat, sármát, kankalinokat fényképezek. A tájékozódás problémamentes, kiválóak a jelzések és szalagozás is van. Itt hosszan battyogok egyedül a magam teveszerű járásával, néha énekelgetek is kicsit, monoton a terep. Úgy tűnik, mintha utolsónak maradtam volna... enyhe holtpont.
De ez az érzés csalóka. A változatosság miatt örülök a műút felbukkanásának, aztán egy kanyart levágva át a mezőn, és hopp: már itt is van a hatodik ellenőrzőpont, a Rózsa-kunyhó. Na ezt már nagyon vártam, már minden vizemet kiittam.
Nagyszerű fogadtatás! Folyamatosan készülő méretes lekváros- és zsíroskenyerek, hagymával, sóval, ahogy kell... Marmonkannából csorduló friss víz, sőt szörp... Jó sokan nyüzsögnek itt, és jócskán érkeznek népek utánam is. Betolok két jókora zsírosdeszkát (némi lelkiismeret-furdalással a nagyböjt miatt), utánaküldök úgy egy liter jaffa-szörpöt, és valósággal kicseréltek. A kedélyem is visszatér, sőt kocogva megyek a szelíden lejtő erdészeti úton, el a horgásztó mellett, egészen a következő ellenőrzőpontig, ami a Pusztatorony jó meredek dombjának tetején van, mert miért is ne :-). Ez a hely mindig megajándékoz valamilyen botanikai különlegességgel, ez most is így van, fehér pimpót találok. Örömömbe a lábujjaim felől érkező kellemetlenkedő jelzések vegyítenek aggodalmat. Vízhólyag készül itt, kérem, nem is kicsi. Most már tudom, hová kellett az a sok megivott víz :-).

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis
A pálos kolostor romjait most sem látom, a szalagozás a Békás-rét felé vezet (itt a múltkor az eltévedésem kapcsán már jártam). Mostanra kisarjadt a vetés, valószínűtlenül zöld, éles kontrasztot képez a sötétszürke szántások barázdáival... egy srác üldögél a semmi közepén, vádligörccsel, együttérzésen kívül másom nincs a számára, de szerencsére hamar rendbe jön, hamarosan vigyorogva, futva lehagy. Szép, tágas a tér, messzire ellátni... aztán ismét erdőbe kanyarodik az út, a régi vízimalom és a felduzzasztott Malom-patak mellett megyünk el, és hipp-hopp - máris itt a nyolcadik ellenőrzőpont: a Törökmezői turistaház. Na itt megveszem magamnak a sört, és kicsit elüldögélek a padon... még ismerős is akad. Ellennék itt, de menni kell, a Nap már a fakoronák magasságában jár, éles csíkokat festenek az árnyékok, és most először felmerül bennem a szintidő gondolata is. Ha szeretnék pecsétet, kitűzőt és oklevelet, bele kell húznom... Bele is húzok a délutáni napfényben, végig szépen lefelé a Vizes-árokban, ahol momentán nincs víz, már csak itt-ott állok meg növényt fotózni, egy óriás zabagép nünüke is megállásra késztet.
Máris a falu határában trappolok, érdekes, hogy begyorsultam - persze nem jó felé kanyarodnék, de egy biciklis helyi lakos közli, hogy "a falu arra van", hja, nem is én lennék... az itiner azt írja, "a Koós Károly tervezte templomot mellőzve pár lépés múlva feltűnik az iskola épülete", mondjuk nem tudom, miért kéne mellőzni, hiszen nagyon érdekes, szép épület... ráadásul többszólamú kórusének hangja szűrődik ki, ha nem sietnék a szintidő miatt, bizony bekukkantanék és hallgatnám egy kicsit!
Így viszont tényleg pár sietős lépés, pecsét/oklevél/kitűző, kapnék mákos tésztát is, de megtudom, hogy pár perc múlva itt a vonat. Szedem a lábam, de a vonatnak így is csak integetni tudok, mert előttem valaki tizennégy embernek vesz különféle jegyeket, különféle igazolásokat bemutatva. A tébolytól az ment meg, hogy megtudom, hamarosan jön egy másik vonat, és valóban. Békés utam van hazáig, a lemenő nap utolsó narancsszín sugara bevilágít a vagonba, ahol lekattintom a kezemben szorongatott oklevelet. Sikerült!
Mire befut a vonat a Nyugatiba, már teljesen sötét van.
A vízhólyag-lecsapolást majd otthon...

Nagyszerű nap volt, köszönöm a szervezőknek!

Színeváltó kutyatej - Euphorbia epithymoides

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Cikcakkozó ösvény a Bodzás-völgyben

Kora tavaszi zöldülés a Málnás-völgyben

Olocsán csillaghúr - Stellaria holostea

Foltos árvacsalán - Lamium maculatum

Tavaszi kankalin - Primula veris

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Ez talán a Dobozi-orom tájékán lehetett

Piros árvacsalán, ami fehér: albínó egyed (Lamium purpureum)

Három odvas keltike, három színárnyalatban (Corydalis cava)

Ibolya-özön az Ürmös-réten

Bársonyos árvacsalán bimbófüzére (Pulmonaria mollis)

Igazi tavaszi csokor az erdő alján! Tavaszi lednek és salátaboglára (Lathyrus vernus és Ficaria verna) 

Mókás neve van: nünüke (Meloe proscarabeus)

Foltos árvacsalán, ami tényleg foltos (Lamium maculatum)

Kapotnyak - Asarum europaeum

Tavaszi héricsek sokasága Kövesmezőn

Csak 18 éven felülieknek: párzó barna varangyok és petezsinórjaik (Bufo bufo)

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Íme, egy igazi dél-börzsönyi kilátás!

Ösztörűs veronika - Veronica chamaedrys

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Csilláros sárma - Ornithogalum refractum

Fehér ibolya - Viola sp.

Gumós nadálytő - Symphytum tuberosum

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Fehér pimpó - Potentilla alba

Patak Bibervárnál

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Kerek repkény - Glechoma hederacea

Százszorszép - Bellis perennis

Bársonyos árvacsalán - Lamium amplexicaule

Békás-rét

Sikerült!

11 megjegyzés:

  1. Nagyon jól fog a tollad, élvezetes az írásod. Gyönyörűek a képek!

    VálaszTörlés
  2. Valóban nagyon szép írás. Külön elismerés, hogy egy ilyen szintvonalakkal tüzdelt túrán ennyit és ilyen minőségben tudtál fotózni.
    - a "semmi közepén" üldögélő srác :) -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hát épphogy belefértem a szintidőbe... ez a fotózás dolog nem a sietősek műfaja... örülök, hogy tetszenek a képek! :-)

      Törlés
  3. Ez bizony egy igazi szin(t)vonalas írás!
    Szívből örülök, hogy elcseréltem Veled az ügyeletemet.
    Már emiatt a bejegyzés miatt is mindenképpen megérte! :-)

    VálaszTörlés
  4. Így legalább már be tudom azonosítani a virágokat, amiket láttam! :) Nagyon jó illatok voltak az erdőben! Én is ott túráztam, csak privátban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a tavasziak még csak-csak, de ahogy berobban a szezon, növények százai kezdenek virágzani, én meg törhetem a fejem... még szerencse, hogy nem kell levizsgázni belőlük! :-) Örülök, hogy te is ezen a gyönyörű helyen jártál. Köszönöm!

      Törlés
  5. Az a repkény az nem borzas lesz inkább? (ez sűrűn szőrözöttnek látszik, a kerek repkény meg elég kopasz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Utánanézek, nekem a levél nagyság volt kicsit gyanús, de hát eléggé változatos faj. :-) Köszi még egyszer.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.