Terep-járó: Kalandtúra a Salabasina-árokban

A pilisi Salabasina-árok leírását a Neten találta az egyik túratárs - mit társ, egyenesen a Fittikék Mozgó Kör alapítója - és be is járta. A következő lépés annak megszervezése volt, hogy hogyan fedezhetnénk fel ezt a titokzatos helyet csapatban!
Bár több, mint húszan jelentkeztek a túrára, végül az előző nap pocsék, esős időjárása, az éjjeli özönvíz és a nyirkos reggel sokakat visszariasztott: végül heten vállalkoztunk a kalandra. Nem bántuk meg.

Egész éjjel esett, kopogott az eső az ablakom rozsdamentes párkányán, sőt néha magán az ablakon is. Szeretem ezt a hangot, mármint, ha jól fűtött, kellemes helyen hallgathatom...

Az esős éjszakát enyhe, nyirkos reggel követi. Legalább tíz fokot emelkedett a hőmérséklet tegnap óta, és az eső is szemerkéléssé enyhül. Esőnadrág, esőkabát - ki is tömi a hátizsákomat - mellé még megy a víz és a csokis szelet, no meg az objektívek, indulás.
A Hév persze nem jár, pótlóbusszal utazok Békásmegyerig, onnan már közlekedik a helyiérdekű vasút. A pilisi hegyek teteje elvész a szaggatott ködsapkában. Pomázon gyors vágta a buszhoz, itt vannak már a többiek. Pankostetőn szállunk le, egész "meleg" van... Az esőnadrágot a sorompónak támaszkodva rángatom fel, jól fog jönni, ha az átázott mohával borított fatörzseken mászok majd át. Aggaszt, hogy ügyetlen vagyok, és itt bizony mászni kell, csúszós köveken, ágakon, kidőlt fákon keresztül.

Minden vizes. Minden vékony ágvégen esőcseppek sorakoznak, minden ázott levél végén esőcseppek függnek. Nedves avarban gázolva keressük a szurdok bejáratát. A GPS segít, egy major kerítésének végénél végre leereszkedünk a szurdokvölgybe.
Kidőlt fák, sziklák, patak is csordogál a kövek között. A vastag avarpaplan jól álcázza a vizet, de a bakanccsal sikerül megtalálni az igazi "mélységeket": vízálló ugyan, de ha felül folyik bele a víz, nincs az a Gore-tex, ami megfogná. Csúszunk-mászunk, átsegítve egymást a csúszósabb részeken. A szurdokvölgy meredek falaival együtt fatörzsek is leszakadtak, kidőltek. Gyökerek, ágak, korhadás, nedvesség - igazi esőerdei kalandtúra... Páfrányok bólogatnak smaragdzölden. A patakocska aranysárga leveleket hintáztat a hátán. A kőzetanyag miocén piroklaszt, ami a hétköznapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy emberfej nagyságú kerek sziklák lógnak ki ötletszerűen a puha vulkanikus tufából, alaposan meg kell nézni, mibe kapaszkodjon az ember... Egy fatörzsön oválissá elnyúlt hajdani piros kör turistajelzést találunk. Valamikor az ősidőkben jelzett turistaút vezetett itt, aztán talán a veszélyesen suvadó szurdokperem, talán a beledőlt fák veszélyessége miatt "kikerült a forgalomból" a hely, hogy innentől csak a legelvetemültebbek keressék fel...
A mohapárna szinte szivacsos, a párás meleg egyre inkább dzsungel-szerű hangulatot ad a völgynek, ezért különösen meglepő a felbukkanó fehér, lépcsős "kőgát". Ilyen érzés lehet az Amazonas völgyében vándorló bennszülöttnek rábukkannia a drogbáró haciendájának tankhárító kőkerítésére... A gátszerű lépcsős "műtárgy" valójában döngölt köves utat tart a hátán, de ez csak akkor derül ki, amikor nem kis fáradozás árán felmászok a tetejére. Persze átbújhatnék az alján lévő csatornán is, de nem tűnik valami vonzónak a sötét, alján moszatos vizet csordogáltató lyuk.

Keressük a szurdok bejáratát

A civilizáció e közbeékelődése után folytatódik a szurdok. Leereszkedek a gát túloldalán. Egyre szűkebb a tér, egyre nagyobbak a vulkanikus, fekete, gömbölyded sziklák. Egyszercsak tompa reccsenéssel eltörik a lábam alatt az ág, amit hídként használnék két "lépés" között, szinte térdig merülök az avarral álcázott trutymóba. Szerencsére az esőnadrág ezt egész jól "megfogja". Kúszni-mászni kell, leveszem a hátizsákom, hogy átférjek a fatörzsek közti résen... Akár a marokkójáték pálcikái közé keveredett hangyák, küzdünk a méterekért. Hol megnyergelek egy mohos törzset, hogy átlendüljek rajta, hol guggolva mászok át alatta, hol átkapaszkodok a kaotikus kidőlt törzs és ágbog-rengetegben, kezem saras, mohára tenyerelve törlöm le időről időre. Itt-ott persze fényképezek is, bár nem könnyű, az objektívről folyamatosan törölgetni kell a kicsapódott párát.
Két olyan "sziklamászós" rész is van, ahol a fiúk segítenek felkapaszkodni a nedves, csúszós köveken. Nehezen találok fogást. Rengeteget nevetünk, biztatjuk egymást, jó ez a társaság, belevaló emberek...

Végre felérünk a szurdok végéhez, ahol már könnyű megtalálni az aktív turistajelzést (piros sáv). Pihenős szakasz következik, a Tölgyikrek ösvénycsomópontja után a sárga sávon folytatjuk az utat. Kicsit lemaradok, fényképezgetek, a többiek kontúrjai elmosódnak, aztán eltűnnek a párában, bár a hangokat még sokáig hallom. Meseszép! Nedves, bronzszín erdő, és amikor felhőfoszlányba érek, és a páralepel átöleli a távolabbi fákat, a színek a lehető legszebb opálos-gyöngyházas, fakult árnyalatokat kapják. Cseperegni kezd az eső, de nem fázom. Még mindig enyhe az idő, bár érezhetően kezd hűlni. Lajosforrásnál kicsit megállunk pihenni, társaimat is itt találom a forrás körül. Akadnak olyanok is, akik autóval és műanyagpalackokkal megrakodva jönnek fel a forrásvízért. Jól esik a tegnapi teljesítménytúra célcsomagjában kapott csokis szelet.
A piros kereszt jelzést követve ereszkedünk le a Holdvilág-árokba, az út jobban csúszik, mint hittem, és itt már akad egy-két kiránduló is. Pont a csúszósság miatt választjuk a Meteor-létrát a leereszkedésre, szépen, egyenként. Csiklandós pókot söprök le a nyakamból. Egész rendesen folyik a sziklákon a víz, odalent vidáman ugrál kőről kőre a patak. De nem csak a patak ugrál, hanem a lábam előtt egy barna falevél is. Aztán hirtelen megáll, és a falevél erdei békává lényegül át, nagy kerek, csillogó szemével méreget engem, és gyakorlatilag pózolni kezd egy narancsos árnyalatú bükkfalevélen. Őt is kicsalta az enyhe meleg. Főszervezőnk közben informatikai oktatásba kezd, sok mindent megtudok az adatbiztonságról és a jelszó-generálásról, miközben nadrágféken leereszkedek a csúszós sziklák között.
A buszig még van fél óránk, elsétálunk az út szélén a kiskovácsi elágazásig, hátha ott hamarabb is jön busz. Áttérünk a képfájl-típusok előnyeinek és hátrányainak taglalására. A felhős égen vakítóan kék rések nyílnak, az erősen délutáni fény valósággal átnyilaz rajtuk, és szivárványt fest a következő közeledő esőfelhő szélére. Pár másodpercig tart csak az égi tünemény, a szivárványszikra ellobban és a felhők összezárulnak felettünk.

Gyönyörű nap volt egy egyáltalán nem veszélytelen, de gyönyörű helyen... a szivárvány színei még a szememben égnek, amikor megérkezik a buszunk.
Holnap munkanap.