Terep-járó: Kőről kőre: Zsivány-sziklák, Dobogókő, Vadálló-kövek

Mozgalmas hetem volt, jó sok tanulással. Az üzleti konferenciát - sok ember, erős fények, digitális bigyók, prezentációk, visszhangos mikrofonok - valahogy ellensúlyozni kellett, tehát irány az erdő. Meg a vasárnapi félmaratoni verseny előtt is rám fért egy kis átmozgatás... Szóval, irány a Pilis és a Dunakanyar.

A Dunakanyar panorámája az új prédikálószéki kilátóból

Meglepően hideg van, ahogy kilépek a buszból Pilisszentkereszten. Fázósan húzom össze magamon a kockás flanel inget, begombolkozok... aztán fürgén szedni kezdem a lábam, hogy kimelegedjek. Felhők jönnek-mennek, ahogy kitrappolok a faluból, aztán hegylábi kaszálókon vezet az utam. Kóbor kutya sompolyog a nyomomban. Kedvem megjavul, meg-megállok fényképezgetni, tengersok a virág. Rózsaszín sédkender, gyapjas aszat, halványlila menta. A hecsedlik is pirosodnak már. Cseperegni kezd az eső.

Fény és árnyék váltakozik Pilisszentkereszt határában, a mezőn

A zápor feláztatta az utat. Kétfelől galagonyabokrok rubingyöngyei izzanak, finoman csüng a kecskerágó valószínűtlen termése. A sárga enyves zsályák sziszegő, villás nyelvű kobrákként tátják rám "szájukat". A zöld sáv jelzésű "római úton" könnyű, lassan emelkedő sétám van. Az eső is eláll, sőt a Nap is próbálkozik, fel-felbukkan homályos árnyékom a lábam alatt. Jobb kéz felé letérek a sárga kereszt jelzésen - ez az út is mintha építve lenne, valaha gondos kezek terméskővel rakták ki, talán a középkorban. Aztán elsüllyed alattam a pár méternyi "rakott köves" szakasz, ahol még a kopott szekérnyomokat is látni vélem, és hamarosan a Zsivány-sziklákhoz érek. Egészen más a kőzet, mint Pilisszentkereszt határban, ez már vulkanikus, évmilliók lávaömléseiről, törmelékáradatairól mesél.

Japános kompozíciót kínálnak a színesedő levelek

Amikor kiérek Dobogókőre, ismét rázendít az eső. Nyomasztó ilyenkor Dobogókő, akár egy néptelen játszótér a szélmozgatta, üres hintával. A parkoló üres, a bódék zárva, csak a turistaház felől érezni némi konyhaillatot. Elkészítem az elmaradhatatlan panorámaképet, és a szaporázó esőben gondolkodóba esek, hogy lehet, hogy mára ennyi a túra. De a kitűzött menetrend szerint két óra múlva jön csak a busz... ezalatt gyalog is leérek! - döntöm el. A leégett Nimród hotel romjait rendőrségi szalag övezi, kerülni kell... gyászos látvány. Beülök a fából épült jurtába, hangulatos hely, pislákol a világítás... valami baj van az árammal, szerelik éppen, a kávéról le kell mondanom. Mégis jól esik elücsörögni idebent, miközben kint szakad az eső.

Sédkender - Eupatorium cannabinum

Előásom az esőkabátomat, egy mozdulattal el is szakítom a hátánál... vacak holmi... de mintha csendesülne az eső. Néptelen a táj, a piros háromszög jelzés le Király-kúthoz régi ismerősöm, nyugodtan ballagok a csúszós ösvényen. Néha még énekelgetek is magamban. Kezd kiderülni az ég, felbukkannak az első kék foltok az égen... megszépül a táj, szépek a fények, nini! Őszi kikericsek, három kecses, vízcseppekkel ékes bimbó, milyen szép, természet-alkotta kompozíció...
Innen megint felfelé vezet az utam. Az esőcseppek briliánsokként csillognak minden egyes levélen.
Egyetlen kocogóval találkozom az amúgy nagyon népszerű kilátó felé sétálva, köszönünk egymásnak, az esőkabát maradványait visszagyűröm a hátizsákba.

Lómenta - Mentha longifolia

Mennyi pompás fotótéma kínálkozik az út szélén! Szinte méterenként megállok, hogy a sárguló füvek karéjában rejtőző színfoltokat "becserkésszem". Imolák, többfajta harangvirág, kenderkefüvek, seprencék és nadragulyák... Még a fűcsomók is szépek. Itt-ott színesednek már a lombok is. Színeket keresek, hangulatokat.
A Prédikálószék kilátója néptelen, felmegyek a legfelső szintre, leülök kicsit pihenni. Micsoda panoráma! Percről percre változik, súlyos tintakék árnyak öntik el a börzsönyi szirteket, máskor lágy, okker fények. A kék égen fehér felhők görögnek, sorokban, akár a fonott kötél.

"Last minute" budai imola - Centaurea sadleriana. Védett faj

Eldöntöm, hogy mégiscsak megreszkírozom az utat lefelé a Vadálló-köveken. Ez kifejezetten egy olyan hely, ahol felfelé sokkal jobb jönni. Túracipőm talpa kiválóan tapad a vulkanikus tufán, de azért persze meredek, kicsit tériszonyosan szédítő a hely. A távlatok felé néző sziklákba én mindig őskori, ókori arcokat, fura fövegű régi sámánokat és törzsfőket látok bele. Felettem rajnyi fiatal holló kering, örvénylik, játékosan harcolnak, űzik-csipkedik egymást. Hangjukban megszólal a történelem. Most már ragyog a délutánba hajló Nap, ideje igyekeznem lefelé... örülök, amikor végre leérek a kis kegyhelyhez, reszket a combizmom az igénybevételtől.
Dömösön csak egy halászó macska miatt állok meg egy pillanatra. Ott ül egy gömbölyű kövön, és hipnotikusan figyeli a vizet...
Tömegközlekedésen edzett fülem jelez: nem egy Volán busz közelít? De! Százméteres vágtában pont a megállóhoz érek... kiváló időzítés!
Irány Pest, egy változatos, sok ajándékot hozó nap végén.