Terep-járó: Intersport Túranap: 31 km a Pilisben

Idén, 2017-ben tizedik alkalommal rendezték meg az Intersport Túranapot a Pilisben, és immár terepfutó távokon is lehetett indulni. Nekem ez az ötödik nevezésem itt, úgyhogy "csukott szemmel" is végig tudnám járni a távot... de nem unalmas, cseppet sem.

Úton az "Egri vár" felé

Kissé csípős a reggel, de kristálytiszta az ég, ahogy felpillantok a házak között rá. Villamos, aztán HÉV Csillaghegyig, innen még egy iramodásnyi a versenyközpontul szolgáló iskola. Jókora tömeg nyüzsög már itt, láthatóan rengeteg a futó, bemelegítéssel készülnek, valósággal gőzt fújnak a hűvös időben. A futók előbb is indulnak. Vagy húsz percen keresztül tart a rajtoltatás, így van már vagy fél kilenc, mire én a túramezőny részeként sorra kerülhetek a vonalkód-leolvasásnál. Addig is beszélgetünk, régi barátaim is itt vannak. Kíváncsi vizsla sündörög körülöttem, az iskolaudvar sarkában nagy kupac összegereblyézett levél, kedvem lenne belehemperegni.
De végre indulás!

Nyüzsgő tömeg a rajtra készülve

Lankás, aszfaltos, aztán egyre meredekebb az út felfelé. A Róka-hegyi bányánál össze is torlódik a nép, nem is bánom, legalább kifújom magam egy kicsit... aztán ismét lépcsők, lépcsők felfelé. A bánya peremén feltárul a panoráma. Fényes, ezüstös pára mossa el a kontúrokat, lentről tompán hallani még a mikrofonba beszélő szpíkert is. Örülök, amikor végre rákanyarodunk a síkra, arccal a Kevélyek kékesszürke tömbje felé. Vakítóan sárga juharfa-lombok között halad a "túrakígyó", a futók már valahol a messzeségben szedik a lábukat. Cimborám talál az ösvényen egy banánt, ezúton is köszönöm az ismeretlen elveszejtőnek, nem veszett kárba a banánja, mivel nem reggeliztem, nagyon jól esett!

Színpompás "túrakígyó" kanyarog a fák gyérülő lombja alatt

Barna lovacskák néznek a villanypásztor kerítés túloldalán kíváncsian, nagy, fényes szemekkel. Megsimogatom a felém szimatoló, bársonyos orrot, és kapok egy igazi, borostás paci-puszit a tenyeremre. Kétfelől csipkebogyók és galagonyák villognak fényes-vörösen, mint a rubincseppek.

Róka-hegyi kőbánya. Emberi profilokat szoktam belelátni a sziklaformákba

Az ürömi műút után jön a meredek, jókora kövekkel teleszórt útszakasz a Kő-hegyi bányáig. Jobb kéz felől takaros gazdaság, munkagépekkel, bal kéz felől sűrű, gazos erdő, az út szélén vadvirágok. Fehér cickafark, sárga ökörfarkkóró, lilásrózsaszín imolák. A vízmosásokat - igazi hungarikumnak mondanám, ha nem láttam volna hasonlót Spanyolországban is - jókora beton- és sittdarabokkal próbálták kitölteni útjavítás címén, ezzel végképp járhatatlanná téve azt.
Máris érkeznek visszafelé az első terepfutók, nem elég szegényeknek az egyenetlen, bokaficamító, meredek terep, még bennünket is kerülgetniük kell, mégis egy rossz szó nélkül, kecsesen szökellenek el kőről kőre ugrálva. Az elsők tapsot is kapnak.

Az első ellenőrzőpont a Kő-hegyi kőbányánál, az útelágazásban van. A pecsételés után csatlakozok az általános vetkőzéshez. Megy a polárpulcsi a hátizsákba, hogy ma már elő se kerüljön. Kifejezetten ereje van a Napnak. Tudom, hogy most szép rész jön, végre igazi erdő és igazi kövek. Sárga és barna falevelek, sárguló, megpöndörödött fűszálak, egy-egy toboz, és hihetetlenül smaragdzöld mohapárnák mindenfelé. Szürkésfehéren emelkednek ki a kősziklák ebből az élő zöld tengerből.

Már kóstolgatják a fagyok a csipkebogyót

A Kevélyeken csodálatos panoráma, napfény és a fehéren villogó sziklák világa fogad. A túrázók valóságos seregei táboroznak rajtuk, kíváncsi kutyák szimatolnak a hátizsákok körül, a Nap valósággal ragyog odafent. Látom lent az "Egri vár romjait", de tudom, hogy még sokára lesz, hogy elhaladok mellette... előbb még egy jókora kanyar a csobánkai Szentkútig, meg egy masniforma kitérő is, csak hogy meglegyen a kilométer... Elrágcsálom a chia-maggal dúsított, szuper-egészséges, teljes kiőrlésű zsemlémet, aminek pont olyan az íze, mintha homokot sütöttek volna bele, és éppúgy roszog is a fogam alatt.

Smaragdzöld mohatenger a Kevélyek lábánál

A Kevély-nyeregben van a második ellenőrzőpont. Most nagyobb szerencséjük van a pontőröknek, mint tavaly, amikor majd' megfagytak szegények. Most szinte majális-hangulat van. Pecsételek, aztán irány lefelé. Meseszép bükkös, lángoló bronz- és arany színpompa, szürke törzsek, igazi királyi látvány! Fotótéma bőven akad... akár egész nap el tudnék itt lenni... ha visszafordulok, látom, hogy a hátam mögött a napsugarak kékes derengésbe vonják a törzsek között lebegő könnyű párát. A túrázók serege is látványosan megritkult, a rövid- és a középtáv is lecsatlakozott már. Végre csendben haladok, régi barátommal beszélgetve, fejünk felett holló-pár repül el dallamos károgással. Érdekes módon gombákat egyáltalán nem látni.

Egy kései baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

Az erdőből kiérve valósággal megcsap a napfény. Hosszú, murvás úton ballaghatok, erre haladt a Pálos70 útvonala is, igaz akkor már 35 kilométeren is túl jártam, most pedig még úgy 15 lehet csak a lábaimban... és máris "érzem" őket, főleg a térdemet. A Páloson végeláthatatlanul hosszúnak és monotonnak tűnt ez a szakasz, most viszont, beszélgetve, szinte elröppen. Egy hosszú kőkerítés épül jobb kéz felé, gondolom, egy jövőbeli kastélyt fog övezni. Most is dolgozik rajta pár munkás. Távolabb az Oszoly liláskék kontúrja szegélyezi a panorámát. Egyszer csak fotóst pillantok meg, fényképezi a túrázókat, hirtelen én is térdre vágom magam és "kard ki kard" fotóspárbajt rendezünk, egymást fényképezzük gyors kattintásokkal! Nevetés, aztán teleobjektívjét máris a következő érkezőkre szegezi...

A Kevélyek napsütötte csúcsain

A harmadik ellenőrzőpont a csobánkai Szentkútnál van. Ez a Pilis egyik híres "szent helye", persze hogy a Pálos70 túra is érintette. Most viszont lakat lóg a kápolna rácsos ajtaján, nincs sem zsíroskenyér, sem forró tea, csak pecsételés. Előkerül a hátizsákomból az alma, rágcsálom és megyek is tovább - nagyon telik az idő...
Csobánka felé nagyon hangulatos az út, narancsvörösen lobognak a japánkeserűfű elszáradt levelei, simogatja a nap a háztetőket. Tudom, hogy itt meg fogok állni egy kávéra. Pár túrázó a padokon szerte tanyázik, harmatos söröspohárral a kézben, hát mit mondjak, megkívántam...
Tehát néhány perc sör- és kávé szünet, aztán fel is kerekedek, hiszen jön a meredek fel a Mackó-barlanghoz!

Panorámakép a Kevélyeken

Nem tudom, hogy a kávé vagy a sör tehetett-e róla, de könnyedén veszem az emelkedőt. Néhány szenvedő túrázót meg is előzök, első ízben a rajt óta. A barlangban vidám fickó készülődik az éjszakázáshoz, magnót is hozott, no meg sok sört. Aranysárga levelek peregnek mindenfelé, mint az aranyfüst pernyéi. Hamar ismét ott vagyok a Kevély-nyeregben, újabb pecsét, aztán átjutva a "napfényes oldalra" ismét lefelé tart az út. Jön a "masni", a kispistázók Mekkája. Mert nagyon könnyű lenne nyílegyenesen az "Egri vár" felé menni, de most jobb kéz felé jön egy kitérő fel-le, mindenféle szekérutakon és ösvényeken, sziklás szurdokokban és fenyvesekben, ahol olyan a talaj, mintha poros lenne... meglepő meredekek is vannak benne szép számmal, cimborámmal retró emlékeket idézünk, hej a zánkai rajvezetőképző...

Sziklagyep a Kevélyek oldalában

Végre itt a betonból és terméskőből épített művárrom, 1968, filmforgatás, Jumurdzsák és a hős egri nők... Itt is van egy ellenőrzőpont, friss vizet is lehet inni. Tábortűz füstje száll, jó lenne pihenni! Új erőre kapok, máris itt a Teve-szikla. Meglehetősen délután van már, lefelé tart a nap a fátyolos vörösségben, lassan elfogy a fény a fényképezéshez is, kikapcsolom a masinát.
Pilisborosjenő előtt egy bódénál még egy kávét iszom - itt is tanyázik egy rakás túrázó, lehetne babgulyást is enni... de megyünk tovább, tovább.
Új kifejezést tanulok cimborámtól: "fékezőizmok".

Szürke már az ég, amikor feltárul előttünk Budapest, a Megyeri-híd kettős A betűje, a kockaházak apró fényei, Csillaghegy villái. A temetőben mécseslángok pislákolnak, halványul a fény, az aszfalton hol fel, hol le vezet az út, mint a vidámparkban. Végre! Itt a villanytelep és a sportpálya, aztán pár lépés még a patakmenti gáton, és az iskola hátsó kapujánál felállított célkapu vörösen világító digitális számait látom magam előtt. A BSI-sek már fejlámpával ütik be az utolsó pecsétet és olvassák le a vonalkódot a rajtszámomról. Mit mondjak, nem döntöttem pályarekordot... viszont ez a túra számomra nem is a sebességről szól, hanem az élményekről és a látnivalókról. Az pedig volt bőven...