Terep-járó: Fel a Kékestetőre! Decathlon Mátra túra, természetfotós szemmel

Patakugrások a völgyek mélyén, kéklő távlatok, Magyarország teteje: ez eléggé hívogatónak bizonyult idén is, hogy összepakoljam a hátizsákot és egy visszataszítóan korai időpontban kikecmeregjek a Puskás Ferenc stadionnál (lánykori neve: Népstadion) lévő buszpályaudvarra. Idén is a 25 kilométeres távot választottam.

Egy villám fénye ébreszt, a következő pillanatban megérkezik a dörgés is, megrezegteti az ablakokat. Kinézek a pirkadatba, a félhomályos gangot fényesre mossa a zuhogó eső. Jó napnak ígérkezik ez így! De amikor indulok ki a troli végállomásához, már csillapodik, különben is, van esőkabátom a zsákban. Mobilom dupla nejlonban, remélem, minden formában vízbiztos vagyok. Alszom Gyöngyösig. A busz szinte kiürül Mátrafüreden. Ragyog a Nap, fényesen sziporkáznak az esőcseppek, frissen mosdatott minden. A rajt-cél az Erdészeti Szakiskolában van, a rajtoltatás gyorsan megy a tömeg ellenére. Mert tömeg, az van. Nem sietek, nincs miért. Az iskola aulájában van egy kávéautomata, hatvan forintos (!) kávéval, szerintem országos rekord. Iszom egyet az extraolcsó löttyből - tényleg nem egy Frei Café - de jól esik. Indulás!

A mátrafüredi nyári kutyaszán

A járdán egy nőstény szarvasbogár mászik nehézkesen. Lehajolok érte, félreteszem az útból. Kisebb sereg ember jön mögöttem, nehogy rálépjen valaki. Aztán jobbra be a Hegyisportok Bázisánál, itt épp egy kutyaszánt (!) kantároznak fel, persze így júniusban gumikerekeken gurul a jármű. Nem sokkal később a falka elrohan mellettem, nyomukban masszív vizeskutyaszag marad állva a levegőben. Látszik, hogy ezeknek a jószágoknak ez a szenvedélye, mind belefeszül a hámba és erőből húz. Ez az első szakasz, a Csepegő-forrásig a bemelegítő rész. Örömmel látom, hogy máris van szamóca. Bár pár száz ember biztosan elhaladt már, nem legeltek le mindent, szépen piroslanak a szemek!

Úton a Csepegő-forrás felé

Próbálom elengedni a sokaságot, szokásom szerint, de nem megy. Akárha a Nagykörút forgalmát akarnám elengedni. Mindig újabb és újabb csapat ember jön, én időnként kiállok fotózni, ha van valami érdekes. Mert bizony van! Gyönyörű, fénnyel koszorúzott ökörfarkkóró, sátoros margitvirág, sárga gyűszűvirág díszíti a kakukkfű-illatú bérceket. A Peres-bérc kedves helyem botanikailag, most is van itt pár védett növény. Karbunkulus cseppként ragyognak a lehetetlenül élénk málnapiros bársonyos kakukkszegfűk, látok rózsaszín-lila tarka imolát, ami olyan, mint valami indiai látomás. Erdős és ligetes részek váltakoznak, egy nyílt bércen jól esik megállni és visszanézni, halvány szellő hűsíti átizzadt pólómat. Napvirágok sárga kis tányérjai bókolnak a zuzmós sziklák között.

Nagy szarvasbogár - Lucanus cervus, hím

Egy erdős részen, egy mohos tönkön óriási hím szarvasbogár pózol. Ekkorát még nem láttam. Ahogy közelítek felé az objektívvel, kihúzza magát, hatalmas csáprágóit imponáló módon megfeszíti. Igazi páncélos vitéz!

Nagy szarvasbogár - Lucanus cervus

Felfelé, mindig csak felfelé... A második ellenőrzőpont a Kis-kőnél van, szálas zöld fű, görcsös növésű tölgyek, mindenfelé piknikező kirándulók. Én is pihenek pár percet, ismerőssel is találkozom, jó itt. Nehéz elhinni, hogy innen alig több, mint három kilométer a Kékes. Mert hogy milyen három kilométer! Erős kapaszkodás az egyre vaskosabb öreg bükkök között, néhol valósággal mesebeli a táj. Megint csavarni lehetne a pólómat, még szerencse, hogy errefelé is vannak szamócák... bár néha a csalán közé kell bemenni értük. Néhol hiányzik az erdő. Egy-egy részt láthatóan a jégtörés tarolt le, még mindig ott hevernek a kidőlt óriások a vulkáni sziklablokkok között. Az ösvény mentén ritka, magashegységi faj: kárpáti aggófű bokrai sárgállanak. Beborult az ég, elképesztő a fülledtség. Néha alig kapok levegőt, a távlat valami furcsa zöldes, tenger alatti színeket kap.

A Kis-Kő felé

A Kékesen meglepően gazdag frissítőpont vár. Többféle üdítő, sósmogyoró, kekszek... panoráma úgy igazán nincs, megnézem még a bódék kínálatát - hát itt van aztán minden - és szomorkodok a motoros emlékhelynél, ahol évről évre több a bukósisak, a kopjafa, a gyász-szalag és a fiatalokról készült fotó.

A kékesi sípálya nyáron

Innen lefelé tart az út, a sípályán szlalomozok lefelé, a fűben. Egy óriási kutyáról megtudom, hogy rhodéziai ridgeback, gerincén furán visszafelé nő a szőr, de egyébként pont olyan, mint a többi kutya: megátalkodott szendvicsvadász. Az idő bánatos, de végre megritkul a nép, kicsit fellélegzem. Ide-oda bóklászva fényképezgetem a látnivalókat: hol egy szál kék kígyószisz, hol sárga hölgymál tenger, hol valamilyen páfrány kerül az utamba. Már várom a mátraházai parkolót, ahol egy bódéban egy nagy pohár igazi presszókávét fogok inni!

Bükkös

Így is teszek. Aztán le a Nagy-Hidas völgyébe, néhol jó meredek, no meg csúszik is, de baj nélkül leérek. Patakugrás, aztán a túloldalon fel, és már itt is van a következő ellenőrzőpont: a Hatökör Ura nevet viseli. Innen a kedvenc részem jön, kacskaringós patakvölgy, hajdan kisvasút is járt itt. A töltések, sőt néha egy-egy korhadt talpfa még jól kivehető. Van pár patakugrás is, ahol átérzem a mondást: ne állj meg gondolkodni! Ha megállnék, az örvénylő-sodró patakra meredve, meg a sártól-mohától csúszós andezitsziklákra, biztos bizonytalankodni kezdenék... de nem hagyok magamnak időt erre, inkább átszökellek kőről kőre, és bízok a lendületben. A patak vidáman csobog, néhol jó sok a sár is. Kezd ismét kiderülni az idő. A fülledtség párafellegeket emel fel a földről, amelyek megállnak a fák koronái alatt. Megtörlöm az arcom: sókristályoktól ropogós!

Ez feltehetően erdei hölgypáfrány (Anthyrium filix-femina)

Lajosháza szinte váratlan hirtelenséggel bukkan fel. Örülök, hogy itt a következő ellenőrzőpont, mert egy kis pihenést tervezek az utolsó meredek rész előtt. Lecsúszik egy banán. A műanyagpoharak már elfogytak, a pontőrök az üdítők papírdobozából "varázsolnak" poharat. Néhány orcátlan gyöngyházlepke kacérkodik velük, egyikük egyenesen a pontőr lány orrára száll. A patakban nagy, fekete kutya lubickol, játszik egy bottal. Szívesen tennék így én is, nagyon melegem van!

Egy extra pontőri díszítés. Nagy gyöngyházlepke - Argynnis paphia

A Kecske-bérci emelkedő még száraz időben is csúszós, hát még most! Kapaszkodok elszántan, bár minden lépésnél visszacsúszok egy kicsit. És sehogy se akar szűnni a meredek, nem is emlékeztem, hogy ez ilyen hosszú. Egy galagonyaágról szőrös hernyó méreget arrogáns tekintettel. Akkora pofaszakálla van, hogy Ferenc József császár is megirigyelhetné. A földön pénzlevelű lizinka sárga virágos indái kúsznak, egy-egy harangvirág lila foltja rezeg a vibráló zöld háttér előtt.

Gyapjaslepke hernyója (Lymantria dispar)

Végre szintbe fordul az út, a sárga kereszt jelzésre kanyarodunk, fellélegzek. Az ösvény szélén egy lány ül, nem tetszik nekem az arca színe, belédiktálok egy banánt, láthatólag jót tesz. Persze nekem is jót tesz pár perc zihálás, innen már csak lefelé tart az út... megiszom a dobozos kávémat (igen, valószínűleg koffeinfüggő vagyok), meg vagy egy liternyi langyos vizet a kulacsból. Békés utam van Sástóig. Itt is pecsételtetek, aztán ballagok a tavacska partján, a vadkacsákban szinte fel lehet bukni, biztosan etetik őket. A vízen békaszőlő úszik, a kölcsönözhető csónakok egymásnak koccannak, két gyerek a vízszintesig lendül a hintán. Megkívánok egy pohárka fröccsöt, hű de jól esik a fanyarkás, háztáji borból kevert ital!

Mintha óriás kockakövek lennének. Andezit blokkok a Nagy-patak völgyében

Mátrafüredig a sárga háromszög jelzést kell követni. Még egy ellenőrzőpont van, a Kozmáry-kilátónál. Ez is érdekes környék a botanikát kedvelőknek. Csinos taréjos csormolyák nőnek mindenfelé, egy benyíló kis tisztáson pedig nagy örömömre a ritka halvány harangvirágra bukkanok! gyönyörű lila virággombócok ékeskednek a szálegyenes szárakon. Jó, hogy nekem úgy igazán semmi gondom nincsen. Egy túratárs épp a levált cipőtalpát igyekszik visszapatkolni egy darab cipőfűzővel, mások a szintidő miatt izgulnak. Én ugyan nem. Még egy óra van hátra belőle. Hallom a kisvasút füttyét, közel van már Mátrafüred.

Repcelepkék - Pieris napi

És valóban, pár lépés a házak között, és itt a főútvonal, a számtalan parkoló autóval, túloldalán meg az iskola. A célban leolvassák az itineremre ragasztott vonalkódot, mint a közértben, a szomszéd asztalnál pedig már meg is született az oklevelem. Látom, hogy öt percem van a pesti buszig, de tudom, hogy egy óra múlva jön a következő. Nincs kedvem sietni. Az iskolaudvaron szárítkozok, ropit rágcsálok, kapok egy térképet az Alpannonia turistaútról, aztán irány a fagyizó.

A Sás-tó vadkacsái nem félnek az embertől

A buszra végül is nem könnyű feljutnom - Isten éltesse a kiránduló osztályokat - ráadásul majdnem elsodor egy esküvői menet, van, aki azt hiszi, én vagyok a fotós... Aztán a buszon mellettem ülő helybéli atyafitól korlátlan mennyiségű frissen szedett cseresznyét kapok kosárból, beszélgetünk a túráról, miközben a magokat a szemétgyűjtő nejlonomban tüntetem el. Gyöngyös után pedig ismét elnyom az álom, az autópályán suhan a busz, lehunyt szemem előtt a túra képei sorjáznak. Szép nap volt!