Terep-járó: A Virágos Csemő túrája: 30 kilométer a tanyavilágban

Cegléd és Nagykőrös vidéke. Homok, akácosok, tanyavilág. Sík vidék, ami látszólag nem kínál sok látnivalót vagy érdekességet. Mégis, történelmi emlékek itt is akadnak, és megvan a táj jellegzetes, nagyon magyar hangulata: a borongó enyészettől a virágos-faluszépítő büszkeségig. Amikor már azt hiszem, az ugar, a homokos földutak szövevényében semmi "kincs" nem bukkanhat fel, mindig ér valami meglepetés: értékes old-timer autók egy tanyaudvaron, őskövület traktor vörös csillaggal az orrán, vagy éppen egy fokozottan védett növényfaj. Esetleg egy talált kismacska...

Nagykőrös, vasútállomás. Úgy tucatnyian szállunk le a pesti vonatról, az állomás peronján vár Lipák úr, a tápiósági túrák "lelke", szervezője. A rá jellemző dinamikus stílusban vázolja a ránk váró élményeket, ezen belül egy hernyó és egy óriáshangya harcát, amit szalagozás közben látott. Aztán nekivág a csapat. Hamar kiérünk Nagykőrösről, a szántóföld felett borongós felhők alól sugarazik a Nap, az útszél monotonitását egy szétberhelt hűtőszekrény romjai és egyéb hulladékok törik meg. Gyorsan szedem a lábam, követem a többieket, akik fokozatosan elhúznak előttem. Okulva a múlt heti tapasztalatból, nem akarok rohanni.

Kék búzavirág - Centaurea cyanus

A napraforgók mind hátat fordítanak nekem, a kukoricás halkan zizegve fecseg, egy gabonaföld szélén pedig csodálatosan kék búzavirágokat pillantok meg. A gyomirtózás csökkenésével kezd visszatérni ez a búzamezőinket szegélyező szép vadvirág.

"Afrikai" füzes Nagykőrös határában

Az első ellenőrzőponton azt kell felírni, hány lábon áll a postaláda-sor. Aztán bevesszük magunkat a tanyavilág szövevényes földútjainak hálózatába. Sokuk jelzetlen út, de az egyre élénkülő színű szalagok jól utat mutatnak (kifakult a lila krepp papír tekercs, mint megtudtuk Lipák úrtól). Egész sok az erdő. Vagyis inkább fatelepítvény, a futóhomok megkötésére ültették a fenyőt, akácot, később a nemesnyarat. A régi homoki tölgyeseket egy-egy igazi faóriás képviseli. Nézegetem a vastag törzset, a deréknyi elágazásokat. Ez a fa már Petőfi korában is itt állhatott. Amúgy, botanikailag, nagyon más a lágyszárúak világa, mint 150 évvel ezelőtt. Seprence, selyemkóró, gyalogakác, vadkender, parlagfű. Jól látható, miért nevezik ezeket inváziós fajoknak!

A kerítésen kívül

A Szurdok dűlőn semmi sincs, ami szurdokra emlékeztetne. Teljesen lapos a táj. Gyűröm a laza, sercegő homokot cipőtalpam alatt. Eshetett pár csepp eső, ami arra jó volt, hogy elverje a port, amúgy néhol bokáig süllyedek. "Sivatagi show", állapítjuk meg egy engem gyors ütemben lehagyó kis csapattal. A második ellenőrzőpont már "emberes", ahogy a többi is az lesz, kapunk pecsétet, jó szót, csokis kekszet. Egész sűrűn vannak a pontok, a harminc kilométerre nyolc is jut.

Közönséges bakszakáll - Tragopogon orientalis

Ami jellemző a tanyavidékre: a kutyák. Az aztán mindenféle akad, legtöbbjében van puli vér. A kis harciastól a medve méretű loncsosig mindenféle ott acsarog. Valahányszor a hátam mögött ismét elszabadul a csaholó apokalipszis, tudom, hogy újabb túratárs közeleg.

Fura csomagolás. Érdes hagyma - Allium oreraceum

A Gógány patak egy jelentéktelen árok, de errefelé ez is "terepi objektum". Átkelve rajta máris itt a harmadik ellenőrzőpont. Néhány kecske figyel mozdulatlanul a távolban. Hosszú egyenes jön a távvezeték mentén, homok, homok, homok, és parádés ökörfarkkórók. Négy fajt is azonosítok. Aztán egy rövid aszfaltos rész, a változatosság kedvéért: egy érdekes régi épület is áll itt, a hajdani tanyasi iskola. Olyan, mint egy mini kastély, és a mellette álló, felkopaszodott feketefenyők egészen mediterrán hangulatot adnak neki. Kifejezetten hasonlít a spanyolországi Galíciában látott hasonló épületekre, amit az ottaniak "estilo indiano"-nak csúfolnak.

Büszke tartás... szerencsére a kerítés mögött

Ismét erdei út. Meglepetésemre az invazív növényfajok után felbukkan az eredeti, őshonos flóra néhány apró, mozaiknyi eleme: a védett sárga len szinte világít, és nini: homoki vértő! Ez is védett faj, és képe még hiányzott a "digitális herbáriumomból"...
Előttem a kis csapat valamit szöszmötöl az úton. Beérem őket. Egy fekete kismacska a megállás oka. Üvöltő nyávogással követi az egyik túratársat. Ezt a cicát nyilván kitették... mit tegyünk vele? Néz ránk a nagy, sárga, reménykedő szemeivel és nyávog. Végül felszedem a macskát. Nem hagyhatjuk itt, kicsi ez még ahhoz, hogy vadásszon. A macska eleinte kézbe, majd hátizsákba kerül, persze úgy, hogy a feje kint legyen. Miközben betuszkoljuk, hangosan dorombolni kezd. Némi telefonálás után akad, aki be is fogadja. Szerencsés végkifejlet!
Pár lépés, és itt vagyunk a Gyurka-dombon, bár dombnak nevezni túlzás, egy geodéziai torony is ékeskedik a tetején. Itt is van egy pecsételős pont, aztán hátra arc, vissza a szalagozás mentén az útelágazásig. Gyümölcsös, szépen lekaszálták a gazt a fák között, az almákat mégse szedte össze senki. Apró, rétesnek való almák, de kár értük...

Homoki fenyves

Egy málladozó, lehetetlenül rózsaszínre festett építmény után megint kinyílik a tér, balra tanyák, jobbra telepített nemesnyaras katonás sorai. Egy beton villanyoszlopra megrágott kecskelábat helyeztek gondos kezek. Vad vidék ez.
Örömömre újabb ritka növényfajt fedezek fel a nyárfák alatti csupaszságban: nőszőfüvek! Orchideák ám... sajnos, mind levirágzott már, kövér magtokokat érlelnek. A korai virágzás, a felfelé pelyhesedő szár, a rövid murvalevelek és a "szárölelő" levélállás miatt nem lehetetlen, hogy a fokozottan védett bugaci nőszőfű kisebb populációjára találtam. Persze nem biztos, hogy azok, alkalmasint jövőre, virágzásidőben visszajövök megnézni... Ezt a fajt hazánkból írták le, 1990-ben (!), ami bizonyítja, hogy van mit felfedezni még manapság is!

Elborul az ég, a fátyolos fényfoltok eltűnnek, valahol előttem esik már. Megkapom az SMS-t is: "zivatar a közeledben". Nyomasztó, fojtó a levegő. Szedem a lábam, a nedves homok párás illata száll a fák között. Aszfaltos rész jön, Vett út a neve. Errefelé minden út nevének meg lehet a maga története...
Az ellenőrzőponton ezúttal üdítőitalt kapok, nagyon jól is esik.
Rétek mentén halad az út, talicskát toló roma család jön szembe, illedelmesen kikerülnek. A réten ritka szép, élénk színű sziki cickafarkok virítanak, átmenetileg visszatér a fátyolos napsütés, vígan fényképezgetek. Egy boglárkalepke valósággal modellt áll.

Sárga len - Linum flavum. Védett növény

A huszadik kilométernél járok, amikor a helyben élt költő, Ladányi Mihály házához érek. Emléktábla, fából faragott szobor, kicsit később méretesebb emlékmű hirdeti a költő emlékét. A kicsi házat masszív támpillérek tartják, tanyasi háznál nem láttam még ilyet, gótikus építménynék annál gyakrabban. Az épület anyaga vályog, mint errefelé mindennek.

Macskafarkú fürtösveronika - Pseudolysimachion spicatum

Megint utolérem a csapatot, ezúttal a zöldhalomi Tájháznál. Be is kukkantok, szépen berendezett porta, jellegzetes otthonos dohos hűvösséget lehelnek a falai. Szép a kertje is, egy ősrégi traktor parkol benne, a szép fehérre meszelt tornácon vadpiros muskátlik áradata.
Előhalászom az ebédül szolgáló banánokat és ropit, és egészen a következő ellenőrzőpontig rágcsálom mindezt. Ismét homokos dűlőúton járok, mellettem számozott dűlők, a 8. számúnál kell balra kanyarodni az erdőbe, egyébként itt a ház előtt üldögélő család is mutogatja, hogy merre. Összedőlt tanya mellett halad az utam, megmaradt falára óriási betűkkel felírták: eladó. De ki vesz ilyet?
Telepített nyaras, ismét, majd meghatározhatatlan bozótos, ami némileg rendezettebbé válik, ahogy a "putrisarki parkerdőhöz" érek. Itt akad egy elhagyatott játszótér is, uniós pénzt sejtek a háttérben. Amúgy a májusi esőhöz hasonlóan életet adó eurók nemigen záporoztak az itteni tanyavilágra, a csemői faluközpontra annál inkább.

A szalagok utat mutatnak a jelzetlen dűlőutakon

A faluszéli porták egyike-másika jelzi, hogy van, aki komolyan veszi a csemői virág-mozgalmat: néhány szép, színpompás kert ébreszt csodálatot. Különösen nagy a kontraszt az építőanyag-halmok, kecskék és összedőlt épületek után!
A környéket - és az utolsó ellenőrzőpontot - Hosszú homoknak hívják, ez a név nem véletlen, de egy túratárssal beszélgetve röpülnek az utolsó kilométerek. Itt jó vizes minden. Aki előbb ért ide, meg is ázott, de ezúttal lassú tempóm a javamra szolgált: a zápor nem várt be...

Egy ilyen fenyves érdekes gombafajokat rejthet

Csemőbe érve már hallani a vásári hangokat. Operett! Élőben! Színpad, ugrálóvár, árusok, sörsátor, "kisvasút", és a korábban már látott talicskás roma család. Már ismerősként integet a négy gyerek. Na, intézzük el az adminisztrációt itt a könyvtárban, ami a cél! Megkapom a zárópecsétet, a kitűzőt és az oklevelet, valamint megtekinthetem a híressé vált hernyó-óriáshangya mérkőzés felvételét is Lipák úr mobiltelefonján. Virsli is van, mustárral. A könyvtár mögötti padon jó üldögélni egy kicsit, bár ahogy ismét kisütött a Nap, az olyan, mintha a kohó ajtaját nyitották volna ki.
Szétnézek Csemőn, van még időm a buszig. A vásárban épp a "markosnádas" második fele, Nádas György lép fel, iszom egy nagy pohár sört - olcsó, látszik hogy nem egy pesti fesztiválon vagyunk - később lesz Apostol zenekar fellépés is. Bóklászok a valóban virágpompás főtéren, megcsodálom a fából faragott szobrokat - helyi művész alkotásai - és nézem, ahogy a ragyogóan kékké vált égből sugarazik a Nap.
Hazáig még egy busz, két vonat és egy hajó szükségeltetik, a csatlakozások elérésében csak reménykedni tudok, a túrázásnak ez is része...