Terep-járó: Fáy-túra Gombán: 30 km a Monor-Irsai dombság tájain

Idén már több túrán részt vettem ezen a vidéken: homokkal fedett, kicsit hepehupás, tanyákkal pettyezett mezőgazdasági táj, ami első pillantásra érdektelennek tűnhet, ám valójában tele van apró, rejtett értékekkel, amelyek igazán a gyalogos (esetleg kerékpáros) ember szeme előtt tárulnak fel. A Tápiómenti Tömegsport Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezte meg a túrát.

Szelíd lejtésű homokos dűlőutak a Monor-Irsai dombságban

Szűk óra alatt Gombán lehet lenni a Nyugatiból. Vonattal Monorig, ott a buszállomás közvetlenül a vasútállomás mellett van (a magamfajta tömegközlekedő igazán tudja értékelni az ilyet), itt kényelmes buszcsatlakozás van Gomba felé. Két éve, amikor először jöttem erre a túrára, csak én érkeztem ezzel a busszal, most viszont közel tucatnyian szállunk le a református templom előtt. Köztük ismerős arcok is felbukkannak, ahogy a rajthelyül szolgáló Tájház udvarán is. A nevezési díj rokonszenvesen alacsony, igaz ez nem is tartozik a "kényeztetős" túrák közé, de akárhogy is: az összeg fele a megszokottnak. Gyorsan regisztrálok, megkapom az itinert, nyakamba akasztom és már indulnék is, de régi hibám a rajt után az ellenkező irányba indulni, ezért megvárok egy kisebb társaságot és hozzájuk csapódok.

Szalagozás helyett itt ilyesmi útjelzőkre hagyatkozhattunk

Ismerős a vidék tavalyelőttről, már előre örülök, hogy a szántóföldek után a Farkaspusztai-patak széles völgyébe kanyarodunk. Lemaradok, hiszen csoda a táj: a tegnapi zivatar után millió és millió harmatcsepp csillog a kukoricák levelein, párapászmák gőzölögnek, vízcseppektől gyémántosak a pókhálók... annyi fotótéma van, hogy nem is tudom, hová forduljak objektívemmel! Szalagozás helyett narancssárga festékpöttyök segítik a navigációt, eleinte ezt meg kell szoknom. Nézegetem a vadvirágokat: kék katáng, sárga ökörfarkkóró, fehér cickafark, élénk lila réti füzény... Egyszercsak ritka növények egy csoportjára leszek figyelmes: széleslevelű nőszőfű! Orchideaféle, ilyen élőhelyen még nem találkoztam vele... a tövek hatalmasak, már duzzadó magházakat érlelnek, de akad még egy elkésett, kisebb termetű, fotózásra termett, virágzó példány.

Út a harmatcseppektől ragyogó réteken

Halk roppanás hallatszik a talpam alól. Jaj, egy csiga, ráléptem... elszomorít figyelmetlenségem, ezért a következő szakaszon nagyon a lábam elé nézek, és marokszám szedem fel, rakom félre a susnyásba az útra tévedt csigák sokaságát. Rengeteg van belőlük.

Minden kukoricalevél gyémántcseppekkel ékes

Át az aszfaltúton, és itt a farkasdi csárda! Távolabb, villanypásztor mögött egy fekete és egy fehér paci legelészik. Az ellenőrzőpont nem itt van, hanem kicsit odébb, a halastó felé - a "belépni tilos!" táblánál kell bemenni - a tó fényes tükre fölé máris horgászok görbednek. Molnárpoloskák szaladgálnak a víz tetején, pára emelkedik fel, a fák ágai között napfénypászmák sugaraznak. Gyönyörű látvány!

Hamm! Éti csiga - Helix pomatia

Felsőfarkasd amolyan egyutcás falu. Vagyis, inkább félutcás, mert a kertes házak az út egyik oldalán sorakoznak. Az út szélén rengeteg a vadvirág. Találok egy színhiányos ("albínó") katángot, beszélgetek egy túratárssal, akivel a Dunán innen, Dunán túl túrán már találkoztam. Kétszáz kilométereket tesz meg... én biztos nem lennék erre képes.

Az ellenőrzőpont a falu végén van, kapok egy pohár vizet és szőlőcukrot a srácoktól. Aztán jön az agrárvidék.

Éti csiga - Helix pomatia

Hosszú szakasz jön a harmadik pontig. Szántóföldek közötti dűlőutakon ballagok, leginkább napraforgó meg kukorica, homokból van itt a világ. Egyre nagyobb a hőség, csupasz karomat bizsergeti a napfény. Az biztos, hogy a stopperem nyomot fog hagyni...
Az itiner leírását próbálom követni, de a három pöttyös jelzések valahol elvesztek... két helybéli lánnyal, akik szintén túlmentek egy elágazásban, érzésre jobb felé fordulunk, kissé visszafelé és lefelé tartva... semmi kedvem visszagyalogolni a víkendtanyákig, ahol még láttam a jelzést... aztán meglátjuk a túrázókat a horizonton, szóval nem nagyon tévedtünk el. Az út szélén gyönyörű, halványlila ékes vasvirágok áradata.

Selyemkóró - Asclepias syriaca

Ó, ez a rész már ismerős! A jelzés is "visszatér", ez a Gombai-patak völgye! Pihentető a szemnek a zöld, és tudom, szükség is van erre a pihenésre a következő szakasz előtt. Átugrálunk a patakon, aztán jön a meglepően meredek partfal, pár száz méternyi erdőben kanyargó ösvénnyel. Jól esik az árnyék, még ha nem is tart soká. Odafent ismét kukoricások és napraforgóföldek - jórészt elvirágzottak már, a tányérok megbarnulva fordulnak a föld felé - és jobbra egy szépen rendben tartott kereszt. Megtudom végre, mi fán terem a kukorica címerezés, ez az én gyerekkoromból valahogy kimaradt.

Egy műalkotás szépségű pókháló

Jön az a rész, amit két éve eléggé megszenvedtem, a MOL aszfaltútja. Forgalom nemigen van rajta, olajkutakat köt össze, mint Texasban... a vadnyugati hangulatot fokozza a sivár, végtelen távlat, a tűző Nap, a nyílegyenes aszfaltút és egy felettem köröző nagy, barna ragadozómadár. Az egyszerűség kedvéért kocogásra váltok, egymás után hagyom le a túrázókat, akik itt ismét megsokasodtak: ez a szakasz már közös a rövidebb, 17 kilométeres távval.
A következő pihenő a Magfalva öko-tanya. Tényleg eléggé ökónak látszik. A málladozó vályogépület tetején napelemek hirdetik a huszonegyedik századot, a mosdó szabadtéri - de jól is esik a hideg víz! - az asztalok között néhány kutya jön-megy. Lencsevégre kapok néhány érdekes retró autóroncsot is. Jó megpihenni a padokon, megiszom a dobozos üdítőmet, uzsonnázok: a vártnál jobban haladok, bőven van a szintidőből.

Legyeskedő potyautas: elég lassú járművet választott

A negyedik ellenőrzőpont szinte váratlan hirtelenséggel következik el, Gomba határában. A falu szélén láthatóan teret kapott a magyaros szépítgetős kreativitás: elbámulok egy, vasoszlopra herkentett műkő oroszlánszobor láttán. Rengeteg a virág, hangulatos hely ez. "Eladó" táblát alig látni. Újabb építésű, kertvárosias részek után ismét harsogóan zöld, nedves réten haladunk, hogy még egy hurkot megtegyünk a gombai Tájházig. Itt látványos zászlók segítik a tájékozódást, átvették a hármas pötty szerepét. Rengeteg az érdekes növényfaj: sárga fészkesvirágzatúak - ezeket folyton keverem - mellett ott virít az eltéveszthetetlen, lehetetlenül rózsaszín sziki cickafark.

Kristálycseppek

Hm, két éve itt jártam, amikor kitört az égiháború. Most guszta kis fehér felhők kunkorodnak az égen, zivatarnak semmi nyoma - tegnap, úgy látszik, letudta ezt az ég - kicsit felfelé halad a földút, illatos fenyvesbe érünk. Odalent, jobb kéz felé, a horgásztanyák között megcsillan a gombai horgásztó tompa zöld vize. Az ellenőrzőpontnál le a lépcsőn, jobbra a patakot felduzzasztó gát tetején, aztán a túlparton a tó mentén vezet az út. Nini, micsoda pillangó-áradat! Ámulva veszem kézbe a jó nehéz fényképezőgépet, és "lepkészni" kezdek. Az útszéli bogáncs, úgy látszik, ellenállhatatlan a lepkék számára. A kardoslepke olyan nagy, hogy még hátrálnom is kell: rendre kilóg teleobjektívem látószögéből... Pár perc örömteli "lepkevadászat" valósággal feltölt energiával, és egyébként is két kilométer lehet még hátra a célig...

Ködpára lebeg a kukoricás felett

Valami ezüstös csillan meg a fák között az égen: odakapom a tekintetem, egy hal! Persze nem magától repül, szürkegém csőrében utazik... a nagy madár lomha, mégis kecses szárnycsapásokkal szeli át az eget.
Már látni a református templom tornyát, tényleg pár lépés csak. És még mindig van fél óra a szintidőből.
A célban dinnyeszeletekkel és üdítőitallal várnak, bizony jól esik ilyen hőségben! Aztán, persze, "búfelejtő" is akad a közelben, ahol megismerkedhetek a meggysörrel. Az ismerkedés örömteli, az élmények szépek, Pestig még fuvarom is akad.

Máris a jövő szombati túrát tervezgetem...