Terep-járó: Séta a Sas-sziklától a "Jenga-toronyig"

Huhh, de vágytam már ki a szabadba! Az utcánkban gázcsöveket fektetnek - miért is ne novemberben kezdenének ehhez hozzá - az ehhez kapcsolódó szivárgások, gázóra-leszerelések, árokásások, nyomáspróbák, jegyzőkönyvek és közgyűlési ordítozások - immár harmadik hete - már igencsak kezdtek az idegeimre menni. De ez az alig tíz kilométeres pilisi séta a barátaimmal valóságos "szanatórium" volt. Célunk a Piliscsaba határában, a Nagy-Kopasz tetején található Dévényi Antal kilátó volt, amit mindenki csak "Jenga-toronyként" emleget jellegzetes alakja miatt.

Turistaút a gázvezeték pásztája mentén

Gyülekezünk a Nyugatiban, változatosan beszerzett vonatjegyekkel (automatából vett, pénztári, netről kinyomtatott, okostelefonon felmutatott QR-kódos verziók). Én még egy papírpoharas kávét is szereztem! :-)
Az esztergomi vonattal megyünk Szabadságligetig. Kellemes az út, kicsit borongósan felhős az ég. Az előrejelzés szerint ma éjszaka megérkezik a tél, havazással... a horizonton felvillan a Szarkavár sziluettje, eszembe jut a Pálos70 túra ellenőrzőpontja. De most november van, és csak rövidet kirándulunk.

Fekete Konnektor szolgálatban, avagy ez a "harcikutya" is legszívesebben játszott volna velünk...

Szabadságligeten gyorsan felfejlődik a társaság, útnak indulunk a település széli kertes házak között, egy fokozatosan emelkedő földúton a Zajnát-hegyek felé. Fátyolosan süt a Nap, megcsillannak a kócos galagonyabokrok ráncosodó, vörös bogyói, egy-egy zafírkék, fanyar kökény. Dolomit magaslatok fehérlenek ki a feketefenyvesből: itt a Sólyom-kő, amott a Sas-szikla... Fehéren porlik a lábam alatt, láthatóan nagy munkával alakították ki talajfogó palánkokkal a kis teraszokat, amelyekbe valaha feketefenyőt ültettek... A kopárfásítási munkát vezető erdőmérnökről, Dévényi Antalról kapta a nevét a kilátó. Milliónyi toboz gördül le a lejtőkön, újulattal pótolva a széltől gyötört, satnya öreg fenyőket. Mert azért humusz, talaj úgy igazán most sincs itt. Puha a lépés a fenyőtűkön.

Galagonya - Crataegus monogyna

Kisüt a Nap, élénk rózsapiros fénnyel ragyognak fel a cserszömörce csörgősre száradt levelei. A fák közül kifehérlenek a dolomitgerincek. A száraz, lehullott fenyőtű között kövér, zsengezöld kövirózsák duzzadnak. Elszomorító, hogy a Sas-szikla oldalát valami kretén összegraffitizte...
Innen lefelé tart az utunk, az Iluska-forrás felé. A legtöbb fa már ledobta lombterhét, egy-egy mezei juhar öltözik még egyre tompább sárga köntösbe.
A forrásnál megállunk pihenni, tízóraizni. Ismét borongóssá válik az idő, a forrás most nem ad vizet, legalább egy hónapja nem esett az eső. Túratársaim hátizsákjából tea, nyers répa, reszelt cékla, műzliszelet kerül elő. Nem pálinkázós népek ezek.

Az elszáradt levelek vonalai is gyönyörűek...

Széles nyiladékokon, aztán a kék háromszög jelzésen vezet az utunk a kilátóig. Ismét kisüt a Nap, még az erejét is érzem a fák között - de lehet, hogy ez az utolsó "felvillanása" az ősznek. Sárgán fellángol egy juharfa a kék ég előtt, körülötte társai már csupaszak. Az avarban harkály tintagombák emelik fejüket. Ahogy a fény átsüt az utolsó leveleken, az idei ősz színáradatának utolsó szilánkjai ragyognak fel.

Felfalja vagy oltalmazza? Gondolatébresztő "kompozíció"

A kilátónál szinte ünnepi a hangulat. Madárdal és elég sok kiránduló tölti meg a Nagy-Kopasz tetejét. A kilátótorony masszív, egyszerű, rokonszenves szerkezet, négyszögletesre nagyolt fenyőgerendákból rakták. Ragyog a napfény, és ahogy északkelet felé nézek: kék az égbolt, délnyugat felé pedig felhős - a "demarkációs vonal" épp a fejem felett húzódik átlósan az égen. Ritkán látni ilyen élesen időjárási front határát! Szó szerint látni, ahogy közeledik a tél.

Cserszömörce - Cotinus coggygria

Ahogy kigyönyörködjük magunkat a fátyolos panorámában, indulunk lefelé, hogy elérjük a vonatot. Alig több, mint két kilométer az út Klotildligetig, végig lefelé. Öreg, félig kiszáradt fenyők böknek az ég felé, kidőlt törzsek hullanak az elmúlás kútjába, a gyanta nem óv meg az enyészettől. Aztán monumentális lepényfák között lépkedünk: ez már a település szélét jelzi. Terméseik a földön kunkorognak. Szedek is a kecskeszarv-szerűen csavarodó, sötétbarna "szentjánoskenyerekből". Egy fura kis épület késztet megállásra: feltűnően hasonlít egy gótikus kápolna és egy portugál "azulejo" ház kombinációjára, szép kék festett csempék díszítik a terméskő falon nyíló csúcsíves gót ablaknyílásokat. Kerítés sincs, csak némi bozót, de az elvarázsolt épületben láthatóan laknak valakik.

Pár lépés, és itt vagyunk az új vasúti peronon, és két perc múlva a vonatszerelvény is megérkezik. Az ablakon túl egyre borongósabb a világ. Amikor a Duna felett robog át a vonat, egy felhőnyíláson át narancsvörös sugarakat lövell a Nap, aztán végleg a homályba hanyatlik. Apró cseppekben szemeregni kezd az eső...
November derekán is túl járunk. Jön a tél, ez már visszavonhatatlanul látszik.