Terep-járó: Intersport túranap: vándorlás a Pilis varázsos tájain

Intersport Túranap. A Budapest Sportiroda elsősorban futóversenyeket szervez, de a kínálatban akad más is. Mint például ez a túranap, amit idén pont tucatszorra rendeznek meg. Igaz, itt is választható opció a terepfutás, és minden elismerésem azoké, akik ezen a köves terepen, meredek és csúszós erdei utakon a futást választják, de számomra a nézelődős változat rokonszenvesebb itt, a Kevélyek táján. Futok én úgyis eleget... épp most neveztem be a tihanyi félmaratonra... Szóval, hátizsák, fényképezőgép, a hűvös reggelre való tekintettel egy kendő a kockás flanellingre. Indulás, irány Csillaghegy.

Terepfutók az erdei utakon

Teljesen elfelejtettem, hogy pénteken nincs nyitva a BSI iroda, így a rajtszámot a helyszínen kell felvennem. Ezért egy korai HÉV-vel igyekszem Csillaghegyre. Utazik itt rajtam kívül számos túrázó, csörömpölnek a túrabotok - igaz, sokan Pomáz, Szentendre felé tartanak, az utolsó meleg őszi hétvége ez. Ilyenkor az is kirándulni megy, aki amúgy nem szokott.

Róka-hegy

A csillaghegyi iskola udvarán már óriási a nyüzsgés, rajtoltatják a terepfutókat, mégpedig választott sebesség szerinti rajtzónákra osztva. Bemondó sorolja a tudnivalókat, befurakodok a rajtszámfelvételi sátorhoz - itt nincs senki rajtam kívül - aztán még pár perc, és a futók el is indulnak, szinte üres lesz a rajtkapu tájéka... A túrázók mezőnye is beáll, a rajtszám vonalkódját lecsippantják, mint a pénztárnál az árut - majd visszaérve is így lesz, így pontos időeredmény birtokába juthat, akinek ez fontos.

Róka-hegy

Nekem nem különösebben fontos, nem akarok rohanni - ahhoz túl szép az októberi táj. A Róka-hegyi kőbányánál szokás szerint várakozni kell a lépcsőknél. Ködfelhőt sodor a szél, hűvös szürkeség ölel át, távolról még hallani a bemondó hangját az erősítőkből az iskola felől.
A bánya tetején össznépi vetkőzés, kabátok tűnnek el a hátizsákokban. Én csak megigazítom a kendőmet és megyek tovább. Odalent Budapest sejlik, egy gyárkémény derékban elenyészik, csak a csúcsa látszik ki a ködből. Vakító gyöngypára hömpölyög, vibráló sziluettekké változtatja a kirándulókat.

Ködbe burkolt kirándulók csodálják Budapest panorámáját

Szép az enyészet is. A kórók millió és millió pókbölcsőt ringatnak, bennük reszkető páragyöngyök. Egy-egy utolsó virág is nyílik még: vajszínű ördögszem, cickafark, sárga oroszlánfog. A sóskaborbolya hosszúkás, piros gyöngyre emlékeztető termései már aszalódnak a vékony, vöröses ágak végén. Sárgán lobbannak fel a mezei juhar levelei. A ködpára eloszlik a napfényben, kikékül felettem az ég. A magasban fehér csíkot húz egy repülőgép.

Egy indiai szári összes színét felveszik a levelek...

Szedem a lábamat a kacskaringós ösvényen - emlékszem, itt estem hasra egy vizslában egyszer - szinte izzanak a lombok, ahogy a reggeli napfény átsüt rajtuk, India összes egzotikus színét felvillantják. Elöl kinyílik a mező, fehér lovacska bámulja a kirándulókat a villanypásztor drótsávja mögül, szeme körül fekete karika, mintha sminkelve lenne. Harmatgyöngyök ékszereznek fel minden fűszálat, kórót, csipkebogyó-bokrot.

Gyöngybölcső, pókhálóból

Jön az átkelés a forgalmas műúton - ráadásul kanyar, nem lehet jól belátni, ám most egy rendőrautó is lapul itt. Ha másért nem, emiatt mindenképp fékeznek az autósok, sőt némelyik szembetűnően udvariasan int, hogy menjünk...

Rubincseppként ragyognak a vadrózsa termései (Rosa sp)

Nekirugaszkodom a monoton emelkedőnek felfelé, a Kő-hegyi bánya felé. Nézegetem az út két szélét, érdekes növények szoktak itt lenni, egyszer még a fokozottan védett gyapjas gyűszűvirággal is találkoztam itt. Most semmi érdekes nincs, egy tisztességes másodvirágzáshoz eső is kellene, nem elég a napfényes, meleg ősz... Egy cserszömörce-bokor hihetetlen kénsárgája villan fel mellettem, szemből már szökellnek lefelé, visszafelé a rövidtáv futói.

Mókás utcanév. Még sosem vettem észre

Megkapom a bélyegzést, még öt kilométert sem tettem meg. Itt is vetkező kirándulók seregeit látom, kezd egészen meleg lenni. Én is előveszem a kulacsot, iszom pár kortyot, jól esik a tea. Szép elegyes erdő jön, göcsörtös törzsű tölgyek, tövüknél mohalepte sziklákkal. Még a mohák is fonnyadoznak a hetek óta tartó szárazságban!

Egybibés galagonya - Crataegus monogyna

Előttem az Ezüst-Kevély, fura betonszerű konglomerátum-sziklák szegélyezik az utamat, aztán mészkőre vált a kőzetanyag, ahogy a Nagy-Kevély gerincére felkapaszkodok. A kecskerágó bokrainak levelei valószínűtlenül rózsaszínűek, igazi színorgia, ahogy a rózsaszín váltakozik a rozsdás vörössel, a kénsárgával, mindehhez ott a sziklák fényes fehére és a tiszta, kék ég.
A csúcson megállok egy rövid időre, megcsodálom a kilátást - igazából párába vész a távlat, odalent látni az "Egri várat", nemsokára ott is megfordulok majd.

Moha-szigetek az avar óceánjában

A következő ellenőrzőpont a Kevély-nyeregben van, idén szerencséjük van a pontőröknek, nem fáznak. Mivel én középtávon neveztem - ez bő 21 kilométer - egy éles jobbkanyarral lefelé veszem az utat. Néhány futó elszökell mellettem, bal felé fehér sziklák meredeznek, lábam alatt poros, csúszós görgeteg.

A bibircses kecskerágó lehetetlenül rózsaszínű levelei (Euonymus verrucosus)

Stopperemre pillantok, látom, hogy jó a tempó, kényelmesen ballaghatok lefelé - nézegetek jobbra is, balra is, fotótémákat keresgélve. Az errefelé honos ritka növényekkel most nem találkozok, viszont a lombok szépek, festőiek, sokszor megállok fényképezni, ezzel magamra vonom a többi kiránduló kíváncsiságát - ugyan mit lehet itt fényképezni? Talán valami állat rejtőzik a fák alatt? Hát, ha rejtőzik, alaposan elrejtőzhetett, mert pár madáron kívül más melegvérűt nem látok. De tapasztalatból tudom, hogy mennyire képes a vaddisznó, a muflon vagy az őz láthatatlanná változni, és akár pár méterre a forgalmas úttól elheverni, mozdulatlansága és rejtőszíne álcájában. Most is, a rókának csak a szagát érzem, itt van valahol - de látni nem látom. Fanyar avar-illatok kergetőznek körülöttem.

Bibircses kecskerágó - Euonymus verrucosus

Jön a kacskaringózás lent, a fenyvesben, puha a lépés a süppedős, fehér dolomitporral keveredő fenyőtűkön, a Nap pettyeket szór a földre. Itt is más a színek és a fények játéka, mint fent - rejtőzködőbb, meghittebb, kicsit tompább, ködösebb. Azért örülök, amikor felkapaszkodva az utolsó meredeken ismét napsütötte, nyíltabb részre érek, az út szélén csipkebogyó-bokrok, kökény és kutyabenge bogyói csillognak a napfényben. Tudom, hogy nincs messze az "Egri vár", ami abban az időben épült, amikor még nem számítógépes animációval készítették a történelmi filmek díszleteit.

Hanem bizony betonból és terméskőből. A művárrom lábánál műlovagok tartanak bemutatót csatacsillag-hajításból és - állítólag - leányrablásból is. A kirakott asztalokon víz várja a futókat-túrázókat, nyüzsög itt a nép, valakik szalonnát sütnek, sok a kisgyermekes család. Igazi a piknikhangulat.

Kevély-nyereg

Itt az ideje, hogy elfogyasszam az uzsonnámat - órámra pillantok, dél van, úgyhogy a gyomrom pontosan jelezte az időt. Ismerősökkel is találkozom, gyorsan száll az idő. Még nyolc kilométer van hátra, jól ismert utakon.

Pár lépés a bozóttal szegélyezett, száraz és keréknyomoktól barázdált földúton, és itt vagyok a Teve-szikla lábánál. Ez a képződmény mostanában már a második Teve-sziklám - mert hogy Anatóliában, Ürgüp mellett is van egy, és októberben ott is jártam. Az vulkáni tufa, emez dolomit, teljesen különböző kőzetek, de a lepusztulási formakincs igen hasonló.

Mezei juhar - Acer campestre

Pilisborosjenő határában szerencsére működik a bódé, ahol kávét, sőt legényfogólevest is lehet kapni. Iszom egy presszókávét, aztán új lendülettel már szedem is a lábam a település jól karbantartott utcáin. Egy emelkedő után ismét erdei ösvényen, amolyan mélyút-félén járok, aránylag egyenes - tavaly itt már szinte sötét volt, vastag felhők úsztak az égen és esett is... most vidám napfény és jó társaság jut osztályrészemül. A sok magányos kirándulás mellett kell az ilyen is.

Festményre kívánkozó finom árnyalatok

A Kő-hegyi bányánál ismét megkapom a bélyegzést, innen a már ismert egyenesen kell lefelé haladni, jól a lábam elé nézve, mert keréknyomos, köves, a vízátfolyások is jókora árkokat mélyítettek bele. Odalent a lucernaföld zöldje valósággal világít. Ismét át kell kelni a műúton - a rendőrautó is itt van - aztán szép egyenesen, arccal Budapest felé. Az út az Ófalu nevű rész felé visz - korrektül ki van szalagozva - kecske bámul rám, de akad itt a kertekben birka, sőt heverésző tehénke is. Határozottan több a háztáji jószág, mint amennyit itt eddig láttam. A távolban felsejlik a Megyeri híd, mint egy fakó A betű.

Mezei juhar - Acer campestre

Ez a városszéli rész három P betűvel jellemezhető: paloták, putrik, panoráma. Néhány nadrágszíj vastagságú, gazos telken kint van az Eladó tábla, a hajdani kis víkendkulipintyók helyére lassan elit villák települnek.
Temető, fanyar krizantém-illat száll, nehéz elhinni, hogy mindjárt itt a Halottak Napja... hiszen a hőmérsékletet nézve szinte nyár van. Jócskán húsz fok felett lehet. A Nap látványos árnyékokat húz, megkettőzi az aszfalton csattogó túrázók alakját.

Út lefelé, az "Egri vár" felé

Elhaladunk a villanytelep - vagy mi - masszív betonfala és a sportpálya közötti sikátorban, és már hallani is a bemondó jellegzetes hangját az iskola udvara felől.
A célkapun villódzó elektronikus számok pergetik a múló másodperceket. Stopperemre nézek: bár nem rohantam, hetven perccel gyorsabban értem be, mint tavaly ilyenkor. Azért ennek örülök.
Napfény, oklevél, kitűző, befutócsomagban ásványvíz és nápolyiféle édesség. Sorban érkeznek a túrázók, a futók nyilván már hazafelé tartanak, ha ugyan haza nem értek... Én is elindulok a buszmegálló felé. Szememben az őszi erdő színei és fényei vibrálnak.

Vár otthon a pihenés.