Rövid túrát terveztem erre a napra, hogy délelőtt 11-re Dömösre érkezzek, a nemzeti parki rendezvényre (Dömösi Zöld Forgatag). Dobogókőről indultam tehát, ez a táv a piros jelzésen körülbelül 10 kilométer, végig enyhén lejtő útvonalon. A várható fotótémákra való tekintettel bőven adtam magamnak időt... egy jó korai indulással!
Szép, ezüstös hajnal feszül Budapest fölé, vörösen lobban a Duna-parti házsor ablakain az ébredező Nap fénye. A Margit-hídnál nem sikerül jegyet vennem a HÉV-re, nem működnek az automaták, remélem ki tudom majd magyarázni a kalauznál...
Aki jön is Békásmegyer után, de nincs gond, nála is lehet venni. Aztán már itt is vagyok Pomázon, pár perc, és indul a busz Dobogókő felé. Még mindig elég korán van, alig páran üldögélünk a buszon, egy kéktúrázó idősebb hölgy és én képviseljük a természetjárókat. Gondolom, délelőtt tíz óra tájban már más lesz a helyzet... Látom, ahogy a busz kapaszkodik felfelé a szerpentinúton, hogy a hegytető masszív, fehér felhőbe burkolózik. Hurrá, odafent köd van! Ám kövezzen meg bárki, én szeretem a ködöt, különleges hangulatát. A hölgy megkérdezi: mit lehet ilyen ködben fotózni? A válasz itt van az alábbi képeken...
Kiszállok a hegytetőn, meglehetősen hideg van, a parkoló túloldalát sem látni... csodálatos! Még a bódéknál sincs mozgolódás. Teljes a csend, csak a ködszemcsék súrlódnak a fák leveleihez. Finom, szinte elektronikus sziszegés.
A hölgy jobb kéz felé, én balra vágok neki. Végig a piros sáv jelzést fogom ma követni... Nem sietek. A ködből egymás után bontakoznak ki a különleges formájú fatörzsek, színesednek a lombok, ahogy közelebb érek, aztán mögöttem ismét elmosódnak és visszahullanak a pasztell szürkeségbe. Csapzott vadvirágok emelik a fejüket... kék katáng, rózsaszín imola.
A Jász-hegy gerincén ballagok éppen amikor egy hang töri meg a sziszegő csendet. Mélyről szól, átéléssel... szarvasbika! Igen, szarvasbőgést hallok, valahol előttem lehet az állat, a ködben...
Fülemet hegyezve, csendben haladok tovább... hiszen bármikor felbukkanhat az erdő királya, és ki tudja, mit szól a jövetelemhez... Ritkul a köd, aminek most örülök. Így messzebbről észrevehetem. Hirtelen orromba csap a szarvasbika sűrű, hormondús, jellegzetes szaga... szinte csípős felhőkben leng a fák között... hm, nem lehet messze! Olyan ez az ősi szag, hogy öntudatlanul is a szakócám után kapnék, már ha lenne... Aztán meg is pillantom magam előtt, ahogy kecsesen átlépdel az ösvényen, még csak nem is siet, tudomást sem vesz rólam. Fotózni esélytelen, meg különben is a pillanat hatása alatt csak ámulok. Megdicsérem a szaglásomat, hogy jó lennék ősembernek, és úgy látszik, a koronavírus se tudta teljesen tönkretenni az orromat...
Jókedvűen ballagok tovább. A Tost-sziklák alatt örömömre egy nem túl gyakori növénykére, vágási kenderkefűre bukkanok. A börzsönyi megtalálás óta ráállt a szemem...
Ahogy lejt az út, ritkul a köd, a Nap fényes sugarakkal bököd be a fák közé. Felragyognak a harmatcseppektől roskadozó pókhálók - mennyi mestermű! Némelyiken akkora keresztespók trónol, mint egy dobókocka.
Aztán megszületnek az árnyékok is, kiszínesedik az erdő. Szinte dalol a lelkem, amikor egy napsütötte kaszálórétre érek. Tengernyi őszi kikerics borította lilába, de a lila hímzést más színek is tarkítják: sárga gyújtoványfű, oroszlánfog, sötét rózsaszín pelyhes kenderkefű, fehér cickafarkok. Óvatosan lépek, örömmel térdelek le a vizes, sáros fűbe, hogy közelképeket készíthessek róluk. Ekkor előttem, egy kis ligetből ismét felharsan a szarvasbőgés!
Mögöttem szinte kirobban az útra két terepbringás. Nagyon harsányak. Na, gondolom, ebben a pillanatban vált köddé a szarvas... de nem. Mit sem törődve az elcsörömpölő, kurjongató bringásokra, duettet hangoskodik velük.
Közeledek Dömöshöz, a prépostság különleges hangulatú, ősi romjai körül most vidám nyüzsgés van, a Forgatag részeként óránkénti tárlatvezetéssel. Én már jártam itt, nem is egyszer, most csak egy kis időre állok meg - nini, dunai szegfű, az egyik kedvencem! - aztán folytatom utamat a Duna irányába.
Jó találkozni ismerősökkel, kicsit beszélgetni, lesétálni a Duna-partra... Szemben felmagasodik a Szent Mihály-hegy komor tömbje, előttem fecseg az öreg Duna, a kövek között kagylókat keresgélnek a gyerekek, amott egy fekete-fehér juhászkutya pancsol önfeledten...
Micsoda téren és időn kívüli pillanat! Tömör felhők úsznak az égen, elborul az ég, pár esőcsepp hull az arcomba. Menni kell, a busz nem vár meg...
 |
| Pókhálós imola - Centaurea stenolepsis, Dobogókő érdekes imola-faja |
 |
| Őszi kikerics - Colchicum autumnale |
 |
| Őszi kikerics - Colchicum autumnale. Én még a füveket sem hajtom félre növényfotózásnál, nem akarom megváltoztatni a természetet egy kattintás kedvéért |
 |
| Pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens |
 |
| Közönséges gyújtoványfű - Linaria vulgaris |
 |
| Réti peremizs - Inula britannica |
 |
| Barkócaberkenye - Sorbus torminalis levele |
 |
| Vulkáni bombák - pár millió éve izzottak |
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus. Védett faj |
 |
| Fürkészlégy egynyári seprencén (Erigeron annuus) |
 |
| Fűzfák a dunai ártérben |
 |
| A Duna-part Dömösnél |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.