Terep-járó: Sülysáp, városnapi túra: 27 kilométer a Tápió-vidéken

Sülysáp környéke nem olyan klasszikus kirándulóhely, mint mondjuk Dobogókő vagy a Cuha patak romantikus völgye. Nincs errefelé várrom, skanzen, vízesés vagy sziklaszirt. A különleges látnivalók helyett a Városnapi túrákon a szervezők kedvessége és az alföldi jellegű, enyhén dombos táj adja meg a hangulatot.

Nekem, mint természetfotósnak és amatőr botanásznak azért jelentett kihívást ez a 27 kilométer, mert a vidék kissé "diétás" botanikai szempontból: már a Neten közzétett útvonalból, a derékszögben kanyarodó utakból lehetett látni, hogy leginkább szántóföldek, napraforgó- és kukoricatáblák között fogok ballagni... no de sebaj, az is izgalmas, hogy vajon milyen "gyomflórát" találok errefelé a dűlőutak szélén!

Pazar felhőjáték: cirrocumulusok formagazdagsága

Fél ötkor ébresztő, irány a troli végállomása, aztán felmagasodik előttem a Keleti pályaudvar impozáns homlokzata... A jegypénztár még nincs nyitva, hagyok magamnak időt a jegyautomatával való megbirkózásra, még egy papírpoharas kávét is veszek magamnak. Ténfergek kicsit a vasútállomás rozsdaillatú reggelében, aztán felkapaszkodok a korszerű emeletes vonat "púpjába". Békés utam van Sülysápig, bár az utastájékoztató rendszer tréfás kedvében van: kiírja, hogy Szőlősnyaraló után Fonyód következik. A hangosbemondó meg valamiért a már épp elhagyott állomásokat mondja be...

Last minute napraforgó módra

Érződik, hogy meleg nap lesz ez. A vonat kellemes légkondicionált belvilágából kilépek a melegbe, pedig nem régóta mosolyog a Nap az opálosan kék égen, mint egy kifényesített rézpénz... Végigtrappolok a nyílegyenes Szilvafasor úton a Wass Albert művelődési házig, ami a rajt és a cél helye is egyben. Az épület elé már kipakolták a rajtoltató asztalokat a mindenféle kellékkel... kicsit odébb házias alkoholok választéka is kelleti magát. Befizetem a kifejezetten baráti ezerforintos nevezési díjat, megkapom az útvonal-leírást és már neki is vágok az útnak.

A sík vidékek az Alföld végtelenségét idézik

A korty lepárolt szilva vagy öt kilométeren keresztül szolgáltat hajtóanyagot. Kékül az ég, hamar kiérek a településről, jöhetnek az előre sejtett szántóföldek. A homokot a harmat cementálta tömörré, lábam nyoma alig mélyed bele, ahogy lépkedek az úton. És itt a szintén előre sejtett gyomflóra: végtelen mennyiségű parlagfű és gyomkender. Azért közöttük is rejlik egy-két érdekesség: örömömre találok egy tő védett kései pitypangot. Egy hosszú, elszáradt fűszálon hajnalpírlepke szundikál. Zöld fűcsomó, gyöngyfüzérként csillogó harmatcseppekkel... "meg kell dolgozni" a szép látnivalókért a fotós szemnek

Ürömlevelű parlagfű - Ambrosia artemisiifolia

Az első ellenőrzőponton kapok egy palack vitaminos vizet, a mangósat választom. Jól is esik. Fejem felett kék az ég, néhány finom felhő csipkekendőként úszik rajta, a sík vidéken a végtelenbe látni. Amit le lehetett már learattak, néhol a szántás friss barázdái barnállanak a föld hátán... de van, ahol a szárazság-sújtotta zörgős kukoricát, térdig érő napraforgót be se érdemes takarítani... a homokon az a kevés víz is elillan, amit az idei, aszályos év véletlen adott!

Vadkender - Cannabis sativa subsp. spontanea

Az agrársivatagban azért találni ezt-azt. Európai kunkor fura, tekeredős fürtjei, szép szál varjúmákok, és nini: egy pipacs a felszántott föld közepén! Csattanó maszlag miniatűr példányai rejlenek a vörösbarnára száradt kukoricák tövében... a szárakra sövényszulák tekeredik. Különféle libatop és disznóparéj fajok képviselői hajlonganak az enyhe szélben. Néha egy-egy zizzenés: fürge gyík szalad menedékbe jöttömre.

A fűszálak csúcsán az éjszakai harmat cseppjei rezegnek

Pazar felhőjáték kezdődik a fejem felett: a finom cirrocumulus bárányfelhők több rétegben, különféle irányokban úsznak el, szélnyírta mintázatuk megunhatatlan. Ott fent jó erős szél fújhat... itt lent ebből alig érezni valamit. Jó a szalagozás: ahol kell, ott van is.

Homokos dűlőutakon vezetett a túra útvonala

A második ellenőrzőponton müzliszeletet kapok. Boglárkalepke próbál bejutni a pontőrök vizes palackjába... kap egy kis, kupakba töltött vizet, ha már ennyire szomjas! Hosszú szakasz jön a következő ellenőrzőpontig, kezd melegem lenni, és a Nap is egyre erősebben tűz. Néhány fürgelábú túrázó lehagy, én nem sietek... az iménti felhővarázs már a múlté, ismét tiszta kék ég feszül fölém. Elvarázsol a száraz napraforgó-levelek barokkos tekeredése. Mind egyedi, és mintha kovácsoltvas lenne... Vannak még virágzó tövek is, rajtuk lepkék, döngicsélő rovarok lakmároznak

Kései pitypang - Taraxacum serotinum. Védett faj

Ami meg a "gyomflórát" illeti, van itt minden, ami szem-szájnak... de leginkább orrnak ingere. Parlagfű, kanadai aranyvessző, akác, szíriai selyemkóró, kínai papíreperfa. Csupa olyasmi, amit Petőfi Sándor még nem láthatott az Alföldön. Örülök, amikor egy-egy őshonos vadvirágot megpillantok!

Kökény - Prunus spinosa

Mindenfelől hallani a hollók lágy korrogását. Látom is őket: fiatalok, "ugratják", provokálják egymást, szédületes légibalettel gyakorolják a revir védelmet, de érződik: az összecsapások nem komolyak. Az égen átvitorlázó egerészölyv láttán befogják a csőrüket...

Elvirágzott napraforgó

Lábam előtt, fejem felett megmutatja magát a táj sajátos élete. Hosszú kilométereken keresztül egyedül ballagok, nem is látok más túrázót sem előttem, sem mögöttem. Csodálatos! A gyalogbodza bokrok roskadoznak a fekete bogyók terhe alatt... pókok szőttek rájuk menyasszonyi fátylat. A akác ágáról kismadár csiripel rám: citromsármány.

A napraforgó elszáradt leveleinek megvan a maga barokkos szépsége

A halastavakat tápláló patak valóságos oázis az agrársivatagban. Itt sokkal színesebb az élet: aszat, bogáncsfélék, pókhálós bojtorján, halványlila lómenta csalogatják a színpompás lepkék hadát. Még kardoslepkét is sikerül fotóznom, igaz közben megcsúszok a sárban és bele is térdelek... de sebaj!

Ligeti zsálya - Salvia nemorosa

Felkapaszkodok a kis patak túloldalán, innen a sárga sávval jelzett utat kell követnem. Megsokasodik a kirándulók száma, különféle távok itt együtt haladnak. Ismerőssel is találkozom, az ellenőrzőponton pedig most is lehet házi kerítésszaggatót kóstolni. A halastó távolabbi sarkában nagy kócsag csap le egy halra... gyönyörű pillanat, fotózhatatlanul messze. Kicsit fáj a talpam. Két sráccal ballagok pár kilométeren keresztül, velük is találkoztam már korábbi túrákon.

Vetési varjúmák - Hibiscus trionum

Fülledt meleg van, örülök, hogy ritkás akácos erdőbe fordul az út. Csörög a száraz, hullott levél, hol itt, hol ott zizzen benne egy-egy gyíkocska... nem igazi hegyvidéki erdő ez, de némi árnyékot azért ad. Itt-ott öreg, vaskos törzsű kocsányos tölgyek utalnak a hajdani alföldi tölgyesekre. Fehér törzsű nyárfák levelei vibrálnak az enyhe szellőben. De akad itt telepített fenyő is, illatos, lehullott tűlevelein puha a lépés. A ritkás bozótosban itt-ott elhagyott, vagy alig lakott épületek rejlenek.

Pipacs - Papaver rhoeas

A negyedik ellenőrzőponton fröccsözni lehet. Kifejezetten jól esik a rozé, eléggé meleg van... Megismerkedek egy kajla fülű, fekete kutya történetével, miközben talpalok a süppedős homokban. Sose akarnak elfogyni a derékszögű kanyarok!

Európai kunkor - Heliotropium europaeum

Sülysápra érve viszont meglepően keveset kell haladni, újra itt a művelődési ház, és a városnapi mulatságot hirdető nagy molinó az utcán. Meglepetésemre meleg étellel várják a túrázókat az épület udvarán: igazi, békebeli gulyásleves, puha kenyérrel! De rég láttam ilyet teljesítménytúra céljában...

Bekanalazom a levest - nagyon finom - órámra nézek, pont huszonöt percem van a vonat elérésére. Séta vissza a már jól ismert Szilvafasor utcán, megveszem a jegyet, bőven elég az idő. Ragyog a napfény, suhannak el az állomások... újra itthon.