Terep-járó: Verseny, vadvirágok, vízesések: félmaraton és egy kis botanika Plitvicén

Plitvicén még sosem jártam, sőt ha már itt tartunk, még Horvátországban sem. Pedig itt van a szomszédban, és igazi "ékszerdoboz". A futóverseny nevezési díjában benne foglaltatott egy belépő a tavas-vízeséses nemzeti parkba... úgy gondoltam, a futást és a botanizálást igazán remek módon össze lehet kötni egy koranyári hétvégén.

Nem véletlen, hogy az Unesco Világörökség része...

A plitvicei maraton igazán patinás verseny, 38. éve rendezik meg. Rövidebb távok is vannak... én a 10 kilométeresre neveztem, amiről kiderült, hogy idén pont nem lesz, van 5 kilométer és 21 kilométer, válasszak... nagy levegőt vettem, és az internetes nevezési lapon rákattintottam a félmaraton opcióra. Az valahogy nem tudatosult, hogy van ám benne vagy 700 méter szintkülönbség is...

Erdei borkóró - Thalictrum aquilegifolium

Remek utazás-szervezés, remek társaság - mintha ezer éve ismernénk egymást, ilyen ez a "futómaffia". Mindjárt voltak közös témák: régi sérülések, cipőfajták, kedvenc versenyek. Rengeteg tippet kapok, hogy hová érdemes menni.

Kisbuszos utazás, közös pizzázás, kiváló szállás a versenyközponthoz közel a hegyekben, aztán reggel kilenckor rajt!

Hűvös, nyirkos, borongós az idő, futásra ideális. Kicsődül a fél- és egész maratonisták serege a felfújható rajtkapun. Viszlát a célban, ugyanitt!

Frissen kikelt szitakötő pihen egy sáslevélen

Az első 8-9 kilométer szelíden kanyargó, lejtő, kátyúmentes aszfalton... szinte magától visznek a futócipők. Lobog a hajam, no meg az elhagyhatatlan csiga-csápos sapka "szemei"... közben nézelődök, a sziklás útbevágások növényvilága igazán érdekes. Igazi páfrány-áradat integet utánam: kövi fodorka, zöld fodorka, fekete fodorka, gímnyelvű fodorka... vesepáfrányok, pajzsikák... puha, zöld csipkeként hull alá a mohos csitri a fehér, karsztos sziklákon.

Erdei rigópohár, más néven Boldogasszony papucsa - Cypripedium calceolus

A híd után jön a neheze. Elborzadva nézem, hová kell felfutni... a lélekzet-szakasztóan gyönyörű szurdok túlfalán, az úton parányi, színes alakok: az engem megelőző mezőny tagjai szaladnak. Áttrappolok a hídon, dübörög alattam az esőktől megáradt víz, egy hátizsákos kirándulócsapat megtapsol és kiabálva szurkol.

Zöld fodorka - Asplenium viride

És jön a felfelé, felfelé szakasz. Kibírom belesétálás nélkül. Itt is csodálatos növények nőnek az út mentén: levéltelen lednek, nyúlánk sárma, különféle aszatok... gyönyörű! De itt persze fotózgatni nem állok meg, különben is, a másfél kilós kamera a ruhatárként használt kisbuszban rejtőzik a kishátizsákban. Majd ha befutottam a célba, előszedem.

Havasalji rózsa - Rosa pendulina

Futok tovább. Egészen más világ, mint a pesti félmaratonok. Itt nincsenek szurkolók az út szélén, nincsenek dobosok, zenészek, úgy igazából nincs senki, "csak" a természet, a fák, a szurdok, a mélyben zuhogó kristálytiszta víz áradata. Szerencsére záróbusz sincsen, ami felszedi a túlságosan lassúakat. Végre kiegyenesedik az út, vagyis inkább kis fel-kis le váltakozik, mini hullámvasút, kilométereken keresztül. Jól esnek a frissítőpontok, az asztalokra kitett víz, kóla, banán. Erdőben szedem a lábam, még mindig aszfalton, egy rendőr leterel az út szélére, igazából nem tudom, miért, mert autó nincsen, de attól még szabály az szabály. Csodás kardos és fehér madársisakok emelkednek délcegen az erdő sötét, árnyas, nyirkos mélyén. A gímpáfrányok zöld szökőkútként törnek a magasba. Borongós az ég, szinte sötét van a dús lombok alatt.

Piros mécsvirág - Silene dioica

Mindenütt vannak rendezők az útelágazásokban... kivéve itt. Túl is szaladok. Aztán vissza, tépelődés. Sehol senki, se jelzés, se másik futó, most akkor jobbra vagy balra? Van valami sprével felfestett nyíl, de ez vajon versenyünkre vonatkozik? Legalább írta volna rá, hogy "maraton", vagy mi... mindegy, arra indulok, és bejön. Leszáguldok, előttem a patak, a felduzzadt tó, és a tavon átvezető pallósor. Dobog a lábam alatt, pfhű, itt már van rendező, jó helyen járok, ez megnyugtató. Innen már nincs több elkeveredés, az útvonal ugyan kicsit cikcakkos, de egy horgásznak kinéző horvát öregúr mutogatja, hogy mikor merre.

Kányabangita - Viburnum opulus

Mitagadás, várom már a célt. A nemzeti park bejárata előtt már majdnem azt hiszem, megérkeztem: messziről hallani a zenét, sok az ember, és felfújt kapu is kelleti magát... de ez csak egy frissítőpont, innen még vagy két kilométer, a változatosság kedvéért: felfelé. Ez azért elég gyilkos dolog. Még a kóla is lázadozik a gyomromban, ahogy beveszem a kanyarokat... és végre előttem vannak Mukinje házai. Mintha csak engem köszöntene, megszólal a déli harangszó... rákanyarodok a célegyenesre, kezembe nyomják a magyar zászlót, befutok a célba. Vége! Nehéz felfogni, a lábam még vinne tovább, megkapom a nyakamba a befutóérmet.

Kigöngyölődő saspáfrány-levelek - Pteridium aquilinum

A verseny egyik szponzora egy sörgyár, ezért a célfrissítés nagy műanyagpoharakba kitöltött, habzó, korlátlan mennyiségű sör. Nem merek inni belőle, mert fejembe száll oszt' kakukk. Inkább megyek átöltözni a versenyközpontként szolgáló nemzeti parki épületbe, aminek eredeti rendeltetésére nem tudok rájönni. Talán valamiféle konferenciák céljára szolgál. Van recepcióspult és egy nagyobb terem óriási vetítővászonnal, meg zuhanyozó és vécé, de nincs kiállítás, büfé, ismertetőtáblák vagy erdei iskolának való szálláshely. Minden makulátlanul tiszta, új és funkcionális.

Havasalji rózsa - Rosa pendulina

Már a tegnapi rajtszámfelvételkor észrevettem az épület mögötti sípályát, ami most, nyár elején kaszálórét. Az ilyen helyek érdekesek szoktak lenni botanikailag... főleg az az erdőszegély. Fogom hát a fényképezőgépet, és miközben hallom a verseny bemondóját, a zenét, a nyüzsgést - egyre távolabbról - beveszem magam az erdészeti utak szövevényébe. Jót tesz egy kis levezető mozgás a csurom vizes fűben!

Nem is gondoltam rosszul... igazi orchidea-áradat van itt. Csupa olyan faj, ami nálunk is van, csak nálunk már egy hónapja elvirítottak. Agárkosbor, tarka pettyeskosbor, madárfészek kosbor, sömörös kosbor, fehér madársisak, kardos madársisak. És tömérdek egyéb vadvirág... meseszép, igazi alpesi táj! Óvatosan lépkedek. Mondjuk a sífelvonó alatt néha belepottyanok a mellmagasságig érő vizes csalánba és tüskés szedresbe, minden lépést élvezek... igazi kincskeresés, felfedezés!

Az eredményhirdetésre visszaérek, megkerülve a focipályát. A horvátok remekül futottak, de itt vannak az afrikai profik is, hiszen ez pénzdíjas verseny... igaz, egyiküket, mint hallom, kizárták doppingolás miatt. Na EZ engem nem fenyeget!... Apropó, most már merek sört inni... jól is esik, megnézem a tombolasorsolást, futócipőket sorsolnak, és van is a magyar csapatban, aki nyer. Még mindig érkeznek a maratonfutók, az utolsót külön taps és ováció köszönti. Ez nagyon nehéz pálya... minden elismerésem azoké, akik itt ma maratont futottak! És most már jöhet a zuhany, a pihenés, a közös vacsora és a buli!

Másnap reggel indulunk a nemzeti parkba. Nincs tömeg, azonnal bejutunk a rajtcsomagban kapott jegyeinkkel, nagyon mások nincsenek is itt most, mint a tegnapi verseny résztvevői. Legalábbis feltűnően sok az enyhén izomlázasan, szögletesen mozgó ember... igen, ismerős arcok! A négy ázsiai lány máris a kikötőben szelfizik, a kis elektromos komp átrepít a túlpartra, innen mindenki egyénileg fedezheti fel a vízesések és tavak pazar világát. Én az "E" útvonalat választom, lefotózom a mobilommal a térképet és nekivágok.

Pázsitos nőszirom - Iris graminea

Erre nehéz szavakat találni. A "kristálytiszta víz" fogalma új szintre lép. Napsütés, kék ég, felbodorodó felhők - azért ebből lehet még zivatar is pár óra múlva - türkiz víz, dübörögve lezúduló fehér víztömegek.

Janka - liliom - Lilium jankae

És, persze, a vadvirágok. Legalább annyit nézem a sétaösvény hegyek felé néző oldalát, mint a tavakat. Élő kincsek mindenfelé! A már tegnapról ismerős páfrányok sokasága mellett különlegességeket keresgél a tekintetem. Örömmel pillantok meg néhány további orchideafélét: madárfészek békakonty, szúnyoglábú bibircsvirág, elvirágzóban lévő majomkosbor. Aztán még rigópohár, vagy más néven Boldogasszony papucsa is a szemembe tűnik, el se hiszem... Megcsodálom az aranysárga, gyönyörű Janka-liliomot, ami nálunk nem honos, mégis van magyar vonatkozása: Janka Viktor botanikusról nevezték el. Ezzel a növénnyel Soó professzor bélyeggyűjteményét leltározva találkoztam először, picike bélyegképen... és most itt van előttem, élőben.

Szirti imola - Centaura mollis

Nini,egy ismerős tavalyról, a Dráva mentéről: pofók árvacsalán! A fura, lefittyedő oroszlánszáj-forma virág mintha mosolyogna. A tüskétlen havasalji rózsa ezerféle rózsaszín árnyalatban tündököl, fehér koszorúként virágzik az ostormén bangita, az átlátszó vízben kisebb-nagyobb halak suhannak, árnyékuk megkettőzi alakjukat, mintha kettesével úszkálnának. Nagy bukók merülnek alá kecses siklással, sokszor hallal a csőrükben merülnek fel. Igazi csodahely, mintha egy természetfilmbe csöppentem volna!

Megdörren az ég. Felnézek: felettem kék az ég, de érzem, hogy ez közelít... visszafordulok hát a kikötő felé, jó lesz fedett helyre érni, mielőtt lecsap a zivatar! Azért nem rohanok, meg-megállok megcsodálni, lefényképezni valamit... egy frissen előbújt szitakötőt, egy kigöngyölődő saspáfrány-levelet, egy vízesést.

Elborul az ég, aztán finom cseppek kezdenek csendes szimfóniába a leveleken, a dús lombokon még nem jut át az eső. Gyorsítok a lépteimen. Előttem még mindig kék az ég...

A kikötőben már határozottan esik. Épp beérkezik a kis komp, beülök, nézem, ahogy a vízcseppek karikákat húznak a tavon. A túlparton már nem időzök sokáig... itt egy büfé, ide behúzódhatok egy kávé társaságában eltölteni az időt a csapat-találkozóig! És zuhogni kezd az eső, aztán kopogni és pattogni kezdenek a jegek is az üvegablakon túl, ahogy állva a pultot támasztom és nézek kifelé... időtlen, örök pillanat.

Nagy bukó - Mergus merganser

Nagyjából el is áll, amikor elérkezik a találkozó ideje, felveszem a kölcsönkapott esőkabátot - mert annyi eszem nem volt, hogy betegyem a hátizsákba - mindenki megvan, a jég kis kupacokban fehérlik a fák alatt, átmegyek a gyalogos felüljárón, ami alatt tegnap átfutottam, és már itt is van a parkoló. Mindenki megvan... kisüt a nap, gőzölögni kezd az aszfalt, még lencsevégre kapok egy virágzó bársonyos görvélyfüvet, aztán behuppanok a kisbusz ülésére... irány Magyarország!

Micsoda hétvége volt! Köszönet a remek szervezésért! Ez nem szponzorált hirdetés, de meg kell említenem, mert egyszerűen tökéletes volt: travelrunner.hu. Azt hiszem, lesz még pár közös kaland!